Csak azt ne higgye senki, hogy ma, a piacgazdaság minden rosszat felzabáló korszakában nincs selejt az üzletekben, hogy a fennmaradásért vívott küzdelemben már mindenki tudja, ha a piacon akar maradni, kénytelen minőségi terméket kínálni. Nem úgy van az, igenis vannak még szocializmust felidéző silányságok, melyek a tapasztalat háziasszonyt már be nem csaphatják színes csomagolással, meg jó sales dumával, de annak férjét képesek.
Én csak egy finom padlizsános pizzát akartam enni, mindenféle különösebb hozzávaló nélkül, még ketchupot sem teszek soha rá, nemhogy sütőpapírt az aljára, puritán vagyok, vállalom. Ehhez képest említett papír egybenőtt, eggyé vált a pizzával, azt onnan lerángatni sem melegen, sem hidegen nem lehetett, így két lehetőségem maradt: ehettem papírral együtt, de még így is kaptam egy fricskát, a papír a számban időnként mégis elengedte feljebbvalóját, bizonyos időközönként kiköpdöstük, még jó, hogy otthon voltunk.
A másik út sokkal jobb volt, egyszerűen lefaragtam a finomra sült pizzatésztát, igaz, hogy így csak a tészta fele jutott el a célállomásra, de valamit valamiért.
És nem tagadom, a rövidre sikeredett ebéd végére egy kicsit eldurrant az agyam, így a lefaragott tésztát akkurátusan összecsomagoltam, alufóliába is, persze, én adok az ilyesmire, beborítékoltam, szépen ráírtam nevemet, címemet, megadtam a címzettet és feladtam.
