a kérésem, a sarkig tárt ablakokon csak úgy ugráltak befelé a villámok, legalábbis úgy éreztem, inkább gyerek voltam (jajgatás) és állat (szűkölés), felnőtt semmi esetre sem. Valahová mellettünk be/lecsapott, vigyázni kell a kérésekkel, mert nem lehet menetközben megállítani őket, mennek a maguk útján, a mi szabályzásunk nélkül működik a világ, legfeljebb kérhetünk.
valakiben, hogy esetleg hiányosak az ismereteim, ettől meg feltámadt bennem a magyarázkodni vágyás, hát szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy tudom, hol van a Big Ben. Csak ilyen sajátos a humorom.:o)
a zöld-kék táska megrendelője azt kérte, hogy még tegyek a csomagba egy rózsásat is, a Jane Austinost egy férj rendelte a feleségének, a szürke kézitáska megrendelője korábban már kért egy rózsásat, majd rögtön utána ezt is. Most nem mutatom külön-külön, legfeljebb holnap a szürkét, de holnap nem leszek itthon, nem lesz kép, nem lesz táska, nem lesz vicces poszt, nem lesz mélázás sem és bizony, én sem leszek, majd csak este.
azt a döbbenetet és értetlenkedést, ami kiült az arcunkra, amikor a gyakorlatát nálunk töltő kistanítónéni (így) az állítmányt próbálta nekünk elmagyarázni, hogy mi is az és hogy találjuk meg, és hogy mindenképpen van, akkor is, ha olybá tűnik, hogy nincs, mi ezt nem nagyon értettük, mert azt, hogy a mit csinál -ra választ adjunk, az rendben volt, de mi az, hogy amikor nincs, akkor is van, legfőképpen pedig az nem fért a fejünkbe, hoyg amikor nem csinálunk semmit, csak vagyunk, csak létezünk, az hogy van, hiszen olyan nincs is, olyan nincs, hoyg az ember nem csinál semmit, mégis van állítmány, azaz mégiscsak tesz valamit. Felfoghatatlan volt ez akkor, emlékszem, nem értettük, az ember mindig csinál valamit, hát persze, a kis hét évesek mindig csinálnak valamit, soroltuk, hogy akkor is legalább fekszünk, hasalunk, alszunk (ilyennek képzeltük a nem-csinálást), a kistanítónéni pedig szépen elkezdett izzadni, láttuk a kínját, sosem felejtem el, azt hittük, legyőztük őt, volt egy kis mámor, akkor. Ma már nincs.
S hogy a közelgő születésnap, a forróság, vagy mindez együtt, ki tudja, de ez a rendkívül releváns emlék került ma napvilágra.
aki a levendulát korábban (sokkal korábban) nem szerette, egy kicsit már megöregedett és rádöbbent, hoyg mégiscsak szereti (óh, hány dologgal járt már így), ez a rengeteg levendula nem zavarta, morzsolgatta, szagolgatta, elvolt vele. Csak hát az van, hogy nem türelmes, nem széplelkű nő ez a főhős, ezért nem tud levendulaillatú bejegyzést írni, az elragadtatás hangja távol áll tőle, bár még van esélye, elvégre a levendulát is hoyg megszerette, egyszer majd ír egy múltba révedő, csipketerítős, levendulás posztot is. Egyszer majd.
Szóval, a főhős olyan 35 tövet kopasztott meg, ennek eredménye az egy tál levendula, 48 deka konkrétan, ehhez olyan 3 órára volt szüksége, nem gyors munka a levendulamorzsolás, de nem ám. Készít belőle (majdnem) mindent, a tippelésben pedig Marlen járt a legközelebb az igazsághoz, kap is egy levendulás kulcstartót, ám mivel a főhős szeretne még adni (nem türelmes, nem széplelkű, de néha adakozó, na), sorsolt is egyet, így Irenka is kap egyet, mindenki jól megkapja a magáét.:o)
funkciója is, azt szerettem volna, mert én ilyen földhözragadt vagyok, nem széplelkű, mit tegyek. Persze, lesz sima illatpárna is, lesz levendulaszörp is, nem az íze, hanem a hozzákötődő emlék miatt, levendulás cukor viszont nem lesz, mert nem vonz, az ibolya cukorban sem, mondom, hogy konzervatív vagyok.
Szóval, hogy kulcstartó, de nemcsak kulcstartó, hanem illatosító, keresem azt a giccsírót, aki majd leírja a táskájában enyhe levendulaillat terjengett mondatot, azt hiszem, ironikus (is) vagyok. És stresszoldó' is, egy kis morzsolgatás (stresszlabdaként) és már jobb is. Közben pedig aromaterápia, ugye.
Nem is tudom, talán all-in-one névvel kellene hirdetnem.
használat közben, mert fent jelzett pozitív hatásai miatt egyet magamévá tettem (igen, ráfér a festés az ajtóra):
van a romantikus sor és van a csíkos-pöttyös sor. a kulcsos példány elhelyezése nem véletlen, elbizonytalanodtam:
ez már csak a statisztika miatt, mert egyébként rengeteg lesz:
'mármint nem én vagyok stresszoldó, de ezt mindenki tudja úgyis
Este pedig mondom a helyes megfejtést. A nyertes pedig, ha tetszik, ha nem, kulcstartót kap. Mert önkényes is vagyok.
Szeretném kérni az illetékeseket, hogy a korábban már emlegetett császármorzsa és egyebek mellett a füzetembe ne felejtsenek el piros pontot tenni az elmúlt napok (fehér) emberpróbáló időjárása ellenére is elkészített barackos pitéje, baracklekvárja, barackos gombóca mellé, s mert önmagunk fényezése elemzése nem teljes a körülmények alapos vizsgálata nélkül, kéretik a 35 fok feltüntetése, mert a gőzölgő krumpli, forró sütő és pöfögő lekvár helyes értékelése csak ennek ismeretében lehet teljes.
az uralkodó időjárás, az tehet róla, hogy elfogadható fényképet szinte csak az új táska tetejéről tudtam készíteni, arról viszont sokat. Nem baj, úgyis azt mondták ma, hogy érdekes ember vagyok. Hogy érdekesen fotózok, ma így értelmezem.
Egyébként pedig május második felére ígértem a táskát, de ez nem annyira érdekes.
Hány levendulatő kellett ennyi levendulához? Hány órát töltött a főhős a levendula morzsolgatásával? Hány kiló deka a tálban lévőmennyiség? Mire használja fel a főhős?
A jól tippelők között kisorsolásra kerül egy, a főhős általkészített valami. Valami levendulás.
választom, hogy az elmúlt és az elkövetkezendő napok időjárásával kapcsolatos szavakat (hőség!riadó!) kiiktatom a szótáramból, forró homokba dugom a fejem, ha nem beszélünk róla, nincs is, ugyebár.
is lehet kérni a big bag-et, így kérték, így kapják.
Nem mutatok meg minden rózsás, aprórózsás, mezei virágos big bag-et (eddig sem mutattam mindet), még világgá szaladtok az unalomtól, ezt most a cipzár kedvéért.Meg az enyémért.:o)
méghozzá Tihanyban, mert egyszerűen nem tudunk annyit lent lenni, amennyit szeretnénk, s amennyit a ház elvár tőlünk, ennek mindenféle oka van. Így most itt is kérdezem, nem akar valaki Tihanyban nyaralni? A házban többen elférnek, van konyha, van fürdőszoba, van melegvíz. Van Balaton. Nem a házban.
Levelet írhattok a nyirati.rita@gmail.com címre, még vannak szabad hetek!
Mint észrevétlenül álomba hull az ember,
úgy hull az ifjúkorból a férfikorba át;
már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel
s apányi lett körötte már egyre több barát.
Apa és kisfia most együtt látogatják,
s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt,
ki érti még lobos szívének sok kalandját,
s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt.
De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már,
megrendelésre fordít, eladja verseit,
már szerződést bogoz, számolgat és protestál
s megélni néki is csak a mellékes segít.
Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyre megy,
e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; -
kedvence már a mák s a bíborhúsú meggy,
a bús kamaszt igéző méz és dió helyett.
És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,
hiába táncol és csal a forró emberész,
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;
sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész,
de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll,
s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant,
s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol
mezítlen él a szándék és perzsel a kaland.
És míg tollára dől, a gyermekekre gondol,
és nincs nehéz szívében most semmiféle gőg,
mert értük dolgozik, akár a néma portól
csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők.
A Paul Auster könyv könnyű volt, nem egy nehéz, adatokkal telezsúfolt önéletrajzi regény, bár van apa és anya, valami feleség is, kisebb-nagyobb kalandok is, a fókuszban mégis az áll, hogyan sikerült elérnie Auster-nek, hogy abból élhessen, amiből szeretne, az írásból. Hogy kudarc kudarc hátán, kisegítő munka, kiadónak elküldés, visszautasítás, sutba vágás, utazás, fordítás, nehézség, nehézség, nehézség, remény, semmi, mégis. Nem számoltam az éveket, de lehet, hogy volt ez vagy 10 év is, mire felderengett (és a későbbiekben sem halványult el) a fény az alagút végén.
eljön az a nap, amikor a szinte-semmi-éjszakai ruhából a szinte-semmi-nappali ruhába való átvedlés már-már elviselhetetlenül nehéz feladattá avanzsálódik.
mindenki tisztában legyen a családunkban uralkodó viszonyokkal, a gyermekeknek a szülő tevékenységével kapcsolatos nagyrabecsültségével, de egyáltalán, a tisztelettel, kéretik elolvasni ezt itt, nem csalódtam bennük, de nem ám.
Részvétleveleket szerkesztőségünk mindig szívesen fogad.
annyiban hamis, hogy a háttérben látható létra már nem a kép jobboldalán sejthető látható cseresznyefa alatt áll, hanem a képen nem látható, de egyébként bal oldalon lévő barackfa alatt, mi a létrát a kertben tároljuk, ez így praktikus.
hetekben, de hogy ez mennyit is jelent, kettőt, esetleg hármat, azt még nem tudom, de nem megyek vásárba. Rengeteg megrendelés van, vannak elmaradások, folyamatosan érkeznek újak, teljesíteni szeretném őket, a szemem előtti polcélen napról napra kevesebb cetlit szeretnék látni. Az előző táskák is ide tartoznak, meg azok a big bag-ek is, melyeket már nem mutatok, mert láthattátok rokonaikat elégszer, de azért remélem, mindig lesz, amiért érdemes benézni hozzám.
Ezt a táskát úgy kérte valaki, hogy easy bag, de ne álló, hanem kicsit fekvő legyen, miért is ne lehetne, abban egyetérthetünk, hogy a benne lévők kezelhetősége könnyebb így.
És a bilétám, ahhoz mit szóltok? Jaj, de szeretem....
fél hét és fél kilenc között a rádióban, a mikrofon előtt lévők (nem teszek különbséget, hogy melyik oldalán) összesen 14-szer ejtették ki szájukon az "én azt gondolom" közkedvelt frázist. Nem tudom, nem kellene-e leküzdenem az ezzel szemben érzett ellenséges érzésemet, s beállnom a sorba.
Van ez a gyönyörű szó, mármint a szerelemféltés, ami mennyivel szebben cseng, mint a féltékenység, de minden hiába, mert ezt a szót kizárólag gyilkossággal kapcsolatban hallom, senki nem használja, csak akkor, amikor a férj a feleséget vagy fordítva. Ennek a szónak nincs is élete, csak életének vége van, ahogy a hozzá kapcsolódó (másik) életnek is.
még annyit, hogy az egyik ok, amiért jobban szeretem az élőzenét a CD-nél, az éppen az időnként előforduló esetlegesség, a CD-n minden tökéletes és steril, nem fordulhat elő, hogy eleinte nincs elég hang a hegedűn, hogy a Kiss Tibi elfelejti a szöveg harmadik sorát, hogy a két mikrofon már-már veszélyesen összegabalyodik, s hogy mindez a fellépők professzionizmusa következtében belesimul az előadásba, s hogy ennek ott helye van.
Egyébként pedig mondtam a sofőrömnek, hogy meg kell vegyük a CD-t mégis, mert a fiúk egy része rettenetesen sovány volt, rettenetesen, támogatni kell a szegény művészeket. Mégpedig a szegény művészembernek kell támogatnia.
És hoyg tanulságot is levonjak, azt még elmondom, hogy nem szabad a második sorba ülni, mert bár kitűnően hallottunk és láttunk' mindent, a második vodka-narancsom erősen hiányoltam, nem célszerű ennyire elől ülni. A tapasztaltak a hátsó sorokba ültek, ahol ugyanezt az élményt (a helyzetfelismerésükből fakadóan) a menetközbeni sörrel toldhatták meg.
legyen az alap és pisztáciaszínűek az egyebek, a fülek és a cica, meg cipzár is legyen, ezt kérték tőlem, de mindezt a big bag fazonjára húzzuk rá. Szerintetek?
Van hozzá neszesszer is,de az lemaradt a képről, későn értünk haza, nehezen érem el az üzemi hőmérsékletet. :o)
ez a normális, az ember szorgalmasan dolgozik, teszi a dolgát, elfárad benne, s hogy feltöltődjenek a lemerült elemek, de főképpen, hogy élvezze az életet, mert carpe diem, részt vesz olyan programokban, amelyekben egyszerűen jól érzi magát.
megfőztük, a story board-ot megrajzoltuk, a táskákat kiszabtuk, az ebédet megettük, a barackot leszedtük. Akkor most elmegyünk a Budapest Bár koncertre.
magában is, főképpen, hogy cukrot alig, a savanykás gyümölcsöt akarom télen a vajas kiflimre, de azért az epret mentával, a sárgabarackot amarettóval, az őszibarackot vaníliával, a szilvát fahéjjal, játék ez, én mondom. Lekvárt főzni annyira jó, hogy a szezonban kacérkodom a tevékenységváltással.
