Szilveszteri vegyes

Úgymint: sütés, főzés (annak hiánya), jókívánságok, gondolatok...

Kármentés folyt ma a konyhában, mivel a karácsonyi bejglik máktöltelékből maradt egy szép nagy adag. Kidobni kár lenne, idén én már ugyan nem sütök bejglit, a pozsonyi kifli hasonló okokból szintén tilalomlistán van, akkor mi legyen... Végül meggyes-mákos darázsfészekké avanzsálódott, egy adag már elkelt, a második még sül.



A malacról lemondott a családom, illetve (eléggé elítélhető módon) holnapra kérték, amit nem helyeslek elméletileg, gyakorlatilag azonban szabad a délutánom, ami ugye nagy kincs. :o)
Hát mit is kezdjek én ezzel a szabad délutánnal? Először is rendet teszek az asztalomnál, mert a fényképezőgép használati útmutatójától kezdve az andragógia tételeken át az el nem készült taft ruhakölteményemig minden van itt. Utána pedig megvarrom Lucának a kért tolltartót, amit (ezt azért tudom, mert rendszeresen figyelmeztet rá) egy éve ígérek neki...

Mint fentiekből kitűnik, idén itthon töltjük a Szilvesztert. Tavaly a Vígszínházban voltunk, idén azonban olyan darabot adnak, ami minket nem igazán, csak azért, hogy elmondhassuk, hogy idén is ott... minek?
Egyébként én soha nem érzem, hogy ez különleges nap lenne, bennem nem termelődött ki ez a kötelező jókedvet biztosító hormon (vagy akármi), az alkohol meg soha nem vonzott annyira, hogy én ezt a kettőt összekötve valahol jól bulizzak. És nem, nemcsak a 40-esekre esetlegesen jellemző békés otthon ücsörgés, vagy fásultság miatt mondom ezt, én fiatalkoromban sem voltam az a kimondottan szilveszterezős típus.

Viszont közzéteszem azt a gondolatot, amely az általam Christmas Party-nak, egyébként hivatalosan évzáró értekezletnek titulált rendezvényünkön a beszédem magvát alkotta.

Egy régi mondás szerint sok mindent elárul az, ahogyan a mögöttünk lévő időszakról beszélünk. Mit mondunk: "elmúlt" vagy "eltelt" egy év? Ha azt mondjuk "elmúlt", akkor abban beletörődés érezhető, mintha azt mondanánk, hogy olyan év áll mögöttünk, amelynek a történéseibe nem sok beleszólásunk lehetett, hagytuk, hagy menjenek a napok, egyik a másik után...
Ha azonban azt mondjuk, hogy "eltelt", akkor abban benne van az a pozitív értékelés, pozitív látásmód, hogy mi magunk töltöttük meg, telítettük ezt az időszakor- részesei voltunk az időnek, a történéseknek. A magánéletben természetesen mindenki maga ítélheti meg.... (innentől céges szintre emelkedett a megítélés szükségessége)

Szóval, hogyan is állunk mi ezzel az eltelt időszakkal? Hogyan emlékszünk vissza? Mindenre emlékszünk? Esetleg szelektál az emlékezetünk? Mivel járultunk hozzá az eseményekhez? Mi volt az, ami rajtunk múlott, hogy sikerül-e vagy éppen nem...
Nem célzok meg senkit, nem dobok meg senkit, nem kérdezek, nem gurítok, csak várok. Hátha valaki mesél. Mert ez a legjobb ebben az egész blogozásban, a mesélés, a megosztás.

Kívánom minden otthonülőnek, minden buliba készülőnek, mindenkinek, aki az év utolsó napját egyedül, barátokkal, vagy éppen családban tölti, hogy legyen szép 2009-es éve. Legyen olyan, amilyennek szeretné, legyen olyan, hogy 1 év múlva ilyenkor arról beszélhessen (nekünk is), hogy ELTELT egy újabb esztendő.

Így legyen.

Kedd

Belevágva a közepébe: azt azért eufemisztikusan szólva is disznóságnak tartom, hogy a 27.000 forintos bérletemért a Volánbusz alvállalkozója olyan buszt bocsát az utazóközönség részére, amin nem elég, hogy kevés ülőhely van, ami egyébként kényelmetlen, hanem mindezt megfejelendő: nincs benne fűtés. Amikor üzembe helyezték, akkor is (szinte elsőre) az tűnt fel, hogy alig vannak fűtéscsövek, márpedig ez biztos jele volt annak, hogy idén is kegyetlenül fogok fázni.
És amikor októberben már hidegek voltak (mert reggel 6-kor akkor is hideg van, ha napközben gyönyörűséges, napsütéses idő kerekedik), akkor jött ugyan valami langyos abból a kevés, üléseknél lévő izékből, de az már akkor is csak arra volt elég, hogy illúziót adjon, mert meleget, azt nem. Mindenesetre komoly harcok történtek ezen ülések elfoglalásáért, hiszen ha valaki sikerrel járt, az azt jelentette, hogy tudta pótolni az alvásbeli restanciáját, míg a többiek nem. Hidegben nem lehet aludni. :o(
Namármost hétfőn olyan hideg volt, hogy a buszon nemhogy nem tudtunk aludni, de a farkasokat csapkodtuk szét. (Az ablakok jégvirágosak voltak, le sem tudott olvadni róluk.) Eleinte még nevetgéltünk, hogy "Nézd, még a leheletem is meglátszik", de amikor már a fent említett lehelet is megfagyott a levegőben, akkor azért már voltak gyilkos gondolataim. Mert Kínából jött az új busz (honnan máshonnan), valószínűleg azon részéből, ahol szeretnek álldogálni utazás alatt az emberek, elég kicsik ahhoz, hogy bepréseljék magukat az ülésbe és a tetejébe még valami olyan helyről, ahol egy évszak, mondjuk, 20 fokos permanens tavasz uralkodik.
Aki ezt megvette (mert nyilván olcsó volt), azt én azzal büntetném, hogy egy napot (nem kell többet) utaztatnám oda-vissza.

Éppen ezért, amikor a bérszámfejtők behívattak magukhoz azzal, hogy ők még találtak egy nap szabadságot a Szilveszteren kívül is, mit csináljanak vele- hát nem tétováztam, azonnal kivettem, így ma itthon maradtam.

Na, legyen valami jó is: a pulóver, amit Zsófinak augusztusban, a Faaker See-nél kezdtem el kötni, december 26-ra elkészült. Legnagyobb igyekezetemmel sem lettem vele készen Szentestére, de Zsófi kapott egy szép kis zöld lapot, amire a következőt írtam:
"Ez egy pulóver. Közönséges ember persze ezt nem látja, de TE (ugye) tudod, hogy ez tényleg az..." És tudta bizony, jutalmul pedig 2 napra rá kézhez is vehette, akarom mondani, bele is bújhatott. 20 év kihagyás után, laza 4,5 hónap alatt elkészítettem.



Ez olyannyira tetszett a testvéreinek, hogy ma vehettem egy újabb adag fonalat (hogy ezek milyen piszok drágák, hol vesznek mások?...), s kezdhetem el a következőt.

Maga a folyamat végtelenül megnyugtat, hiszen amennyire feszült, meg koncentrálást igénylő időnként a munkám, olyannyira megnyugtató, pihentető tevékenység esténként egyik sort kötni a másik után. Ritmikus. És a külföldi utakra is elvittem magammal, esténként (ha éppen nem volt vacsora), de főleg a reptereken, valami csodás volt elővenni. És azért mindeközben nyújtottam egy kis bámulnivaló látványosságot is, hiszen a sok laptopozó fontos ember között ott ültem és mint egy nagyanyó, kötögettem. Milánóban, Brüsszelben, Amszterdamban. Persze, az oldalamon nekem is ott volt a laptop, de én csak kötöttem és kötöttem. Eleinte még úgy vettem elő, hogy jaj, nagyon gáz, de aztán már feloldódtak a gátlásaim. (Olyannyira, hogy Párizs felé, amikor féltem, mert fura hangokat adott ki a gép, ZM azt mondta, vegyem csak elő a kötésem, meglátom, milyen jót fog tenni- akkor elő is vettem.)


És ma megvettem a vonatjegyemet is. Prágába kell mennem januárban, a vonatút izgalmas lehet, ráadásul sosem utaztam külföldre vonattal (milyen lehet az Orient expressz), így megnéztem, milyen lehetőségek vannak. Nem hiszitek el, a normál ár is csak 20.000 forint, de van néhány igen kedvező elővételes jegy, amiből még ma jutott nekem is, így írd és mondd, 10.320 forintért megyek. Hihetetlen. És a vicc, hogy eközben a szálloda, ahol foglaltak helyet, 182 Euro/nap! (Mennyit lehet kötni egy 7 órás út alatt?)

Na, ilyen vegyes élményeim vannak manapság.

Tervek, álmok, remények

Mert már 23:42 van és az emberi erőforrást felváltotta ugyan a szervezetszociológia, azonban még ez sem az az igazán szórakoztatóan lebilincselő olvasmány, hát pihentetésül most kitalálom, mit szeretnék csinálni 2009-ben.
Nem ígéretek, pláne nem fogadkozások, inkább olyan gondolatok, amelyek már egy ideje a fejemben vannak, de soha nem gondoltam végig őket. Pedig tapasztalatom szerint kell egy kis befelé fordulás, és már a gondolat, hogy erre a pár percre csak magammal törődöm- már az is mennyei.
Aztán majd megyek vissza Csepelihez. Vagy a fürdőbe, ha nagyon elandalítana ez a sok remek ötlet.

Na, szóval, mit is szeretnék?Mondjuk, azt alapnak tekintem, hogy szeretnék államvizsgázni, nem is, túl lenni az államvizsgán, ezért azt külön pontba nem szedem. Főleg, mert ez a legfőbb oka mindennek, így aztán szóra sem érdemes. :o(

Hát, szeretnék:

- aludni- sokat, sokszor, hosszan, ágyban, fotelban, kertben, bárhol
- végigfőzni Nigellát
- ülni a kertben, olvasni és közben limonádét iszogatni
- nézni a csillagos eget, jó nagy hülyeségeket mondani, hogy mi micsoda, innen meg továbbmentem és hozzáteszem, hogy hullócsillagot számolni is de jó lenne
- mindenre időt szánni (áron is megvegyétek az alkalmat...)

Így nagyon sablonos voltam, akkor kicsit konkrétabban:

- elkezdeni (nem, ez nem jó, inkább így: véghezvinni egy életmódváltást, még konkrétabban: diétát; ennél is konkrétabban: lefogyni)
- rendszeresen eljutni a református közösségi alkalmakra, lelki életet élni
- fejleszteni az angol tudásom (meg a németet)
- felismerni, amikor lépni kell, változtatni, ezt meg is tenni (munkahely)
- rendszeres olvasóként regisztrálni magam az általam rendszeres olvasott blogokban
- elvégezni egy szabás-varrás tanfolyamot (3-ból 2 csemete már jönne velem, még egy kicsit várok, aztán talán nagycsaládos kedvezményt is kaphatok)
- megtanulni vezetni, jogosítványt szerezni (igen, van még ember e földön, akinek nincs)
- rengeteget varrni, hasznosat, szépet és feleslegeset is akár
- megtanulni igazán kötni
- elolvasni azokat a könyveket, amelyek itt várnak az ágyam mellett- meg azokat is, amelyek még a könyvesboltban várnak rám... szakirodalom kíméljen!
- és igen, a leghőbb vágyam: elvégezni a Hospice tanfolyamot, kideríteni, tényleg akarok, képes vagyok, tudok-e segíteni az embereknek a halál előtti időszakukban- ha igen, akkor önkéntes munkát vállalni náluk (ha nem, akkor is a személyiségfejlődés fontos részének, szakaszának tekinteni majd ezt a döntést)

Na, ez alakul.

Fotók

A látszat ellenem szól, de az előzőben bemutatott mindkét fotót én készítettem, a különbség mégis kirívó. Pedig egy időpontban készültek, s míg az elsőről egyetlen kattintást csináltam, a másodikról (megnéztem) 14-et. Ahogy már írtam: bal kézzel, jobb kézzel, lentről, fentről, vakuval, anélkül, automatával, asztalon, polcon, kint és bent, fejen állva, négykézláb. Mégsem.

Szerintem a hiba az angyalkában lehet. Hm.

Itthon

Hazaértünk a családlátogatásból, legalábbis a család egyik fele, a másik még folytatja. Ettünk-ittunk, beszélgettünk, aludtunk, majd kezdtük elölről.

Nem vagyok az a nagy ajándékmutogatós fajta és nagy örömmel konstatáltam, hogy már sem rakta tele a blogját "Miket is kaptam" típusú képekkel (bár a kreatív ajándék azért más elbírálás alá esik), de azért egy dolgot szívesen felrakok. Egy angyalka. De milyen! :o)

(Na igen. Míg az első fénykép jó lett, a második rémes. Még gyakorolhatok.)

Ünnep

Én (és lehet, hogy eretnek vagyok) Szentesténél is jobban szeretem karácsony első napját.
Nőknél könnyen előfordul, hogy mindent szeretnének egyszerre, legyen bejgli, az ajándékok legyenek becsomagolva (nem is akárhogyan), ragyogó rend legyen a lakásban, az ünnepi teríték legyen valóban ünnepi, a menü egyszerre legyen hagyományos és újdonság is, a karácsonyfa csillogjon, a lelkünk pedig legyen felöltöztetve. És igen, ehhez rohanunk, kapkodunk és néha még az Ünnephez nem méltóan mérgelődünk és idegeskedünk, mert nem leszünk készen, mert csálé a fa, a bejglik meg (naná), hogy szétrepedtek, bizonyos ajándékok csomagolhatatlanok... a sort lehetne még hosszan folytatni.

Eljő a Szenteste és minden évben bebizonyosodik, hogy minden úgy jó, ahogyan éppen akkor van. Nekem ez is csoda, hiszen nincs két egyforma év, mégis részesei lehetünk az Ünnep erejének, csodájának.

Karácsony első napja valahogy mégis más. Mindenki nyugodt, nem kell korán felkelni, lehet az előző este kapott könyveket böngészgetni, lapozgatni, közben kávézgatni. ZM (mint minden évben) kijelenti, hogy márpedig ő mákos gubát reggelizik, pedig az előző estéről maradt élelemhegyek gazdag és változatos reggeli lehetőséget kínálnak. Én igenis halászlevet akarok enni. A többiek egy falatot sem bírnak enni a tegnapi vacsora után, aztán valahogy mégis leszuszakolnak valamit a torkukon. Mindenki békés, nincs az a hajsza, ami az Ünnep előtt testben és lélekben egyaránt jelen volt.

Valahogy minden elcsendesül és ez nem dermedtség, hanem egyfajta békességgel teli nyugalom.

Legyen ...

... áldott Ünnepe mindenkinek, aki erre jár!

Kívánok gyertyafényt, szép reményt, karácsonyi süteményt- ezen felül meghitt együttlétet, finom ételeket-italokat, nagy beszélgetéseket, karácsonyfa alatti olvasásokat, barátokat, családtagokat.

És igen, odaért a fa alá az én karácsonyi húzogatósom is, Anyahajó írt róla, de olyan szépet, hogy azt kívánom, bárcsak én meg olyan szépet varrtam volna...

Mézeskalács

Sok minden nem készült el karácsonyig és sok minden nem olyan, mint szokott lenni- de azért mézeskalácsot, azt sütöttünk. És miközben a gyerekeink már megnőttek, kamaszkorban pedig minimum lázadozni illik a rögzült szülői szokások ellen, mert azok már ósdiak, meg unalmasak és különben is, a szülők szokásai, nem a kamaszokéi- szóval, akkor a mieink karácsonykor mézeskalácsot sütnek. Amit a Legkisebb nem is szeret, legalábbis megenni. Viszont kinyilvánította, hogy mézest pedig sütni kell. Nem feltétlenül azért, hogy megegyük, hanem az illatért és a tevékenységért.

Mert kell a fahéjas-narancsos-szegfűszeges-mézes illat és kell a közös munkálkodás.

Hogy legyen a fán mézeskalács.
Hogy csipegessük a még nyers tésztát.
Hogy együtt legyünk.
Hogy bénázzunk a formázáskor.
Hogy jól teleszórjuk a konyhát tökmaggal, meg szezámmaggal.
Hogy adjunk másoknak belőle.

Hiszen karácsony van.

Jaj, Istenem, de jó nekem...

Ajándékot kaptam, de se nem PIF, se nem húzogatós, hanem csak úgy... Évától jött... Mit is mondjak? Meleg, finom, puha és ZÖLD!!!!!!!! És érződik rajta a szeretet!
Már tegnap megérkezett, csak nem tudtam lefényképezni, anélkül meg nem olyan jó. Ebben utaztam be a székes fővárosba ma reggel, körbelibegtem minden szobán, babráltam a kis díszemmel, mert akkor egyszerre látszódik a kesztyű is, meg a többi is...


Szépséges, kedves, praktikus- szeretnék én is ilyen lenni! :o)



Köszönöm, Éva!

Munkanap

Azért az mégis csak hihetetlen, hogy amikor már a város (ország, világ) fele nem dolgozik, mert süti a bejglit, meg főzi a halászlevet, meg beállítja a karácsonyfát a talpba, meg egyáltalán, mondjuk jól kialussza magát, szóval, hogy akkor én az elenyésző kisebbséghez tartozom, akik még mindig bent vannak a dolgozóban. Ami ennél is jobb vagy éppen hihetetlen, hogy így néz ki az asztalom.

És ez nem rendetlenség, még ha annak is tűnik, hanem ez az elvégzendő feladatok írásos megnyilvánulása....
Egyébként nehogy sajnáljatok, mert nem azért írom és nem azért mutatom be, hanem csak azért, hogy egy kis életképet mutassak be, ilyetén módon is közelebb kerüljünk egymás életéhez. Már ha valaki közel akar ehhez kerülni. :o)

Természetesen nem vagyok egyedül, s ami a jó, hogy a társaság jobbik fele húzza az igáz, így aztán van nevetés is, meg vidámkodás is, meg zene is. És ez így van jól...

Ajándékok

A vasárnap délutánt sikerült arra használnom, amire kellett, vagyis megvarrtam még 2 neszesszert a kolléganőimnek. Mindkettőt a saját festésemből készítettem és (legyünk nagyvonalúak) szabad gépivel tűztem meg. Erről annyit, hogy eddig sem voltak téveszméim a magam tudását illetően, de mióta Kastanie neszesszerjét megkaptam, azóta mind az önbizalmam, mind a lelkesedésem erős csökkenésnek indult. Viszont ez a leggyorsabb technika, amivel 3 réteget rögzíteni tudok, különben is, a másikra gondolás számít, nem a kézügyesség. Persze, ezt most egy kicsit hamisnak hallom.:o(

Mindegy, a legfőbb értéke, hogy elkészültek, így ma az egyik megkapta, remélem, örült neki, igaziból nem tudom, mert a fura helyi viszonyok sok egymásnak örvendést nem engedtek meg. Utólag mondjuk csak a belé rejtett teáról beszélt, remélem, azért látta, hogy ez neszesszer (nem csomagolóanyag, pl. ) és azt is, hogy textilből van, vagyis nem dobta ki. :o)

Elküldtem a húzogatos ajándékomat is, ez is milyen nevetséges (vagy szánalmas), Mikulásra készen voltam, erre utolsó nap adom fel. A Királyi Posta azt ígérte, holnapra ott lesz, végülis csak helyben kell kiszállítani, az még talán belefér az idejükbe.
Mellesleg meg nem fényképeztem le és most már azt kívánom, hogy a gazdája se tegye, mert szerényre sikeredett és olyan kínos azt mutogatni mások bőséges ajándék(csomag)a mellett... Igaz, tiszta szívvel készítettem és közben sokszor gondoltam arra, aki kapja, ez azért remélem, levon valamit a szerény mérete okozta hiányosságokból. Vagy éppen fordítva: hozzátesz valamit. Mármint a nagyságához. Persze, ha jól ismerem a leendőt, nem fogja érdekelni a nagyság, meg a méret, meg a mennyiség. Így legyen.

Hangol már a zenekar,...

Kalákáék ugyan úgy folytatják, hogy: "...kezdődik a zűrzavar...", én azonban éppen másról írok, ami viszont nem akadályoz meg az őket való idézésben.
Tegnap reggel lelkileg alaposan felvértezve magam, elindultam ajándékokat venni. Valahol már írtam róla, hogy még egy darab sincs, ami okozhat fennakadást a készülődés további szakaszaiban, de miután változtatni ezen eledddig nem tudtam, nem zavart. (Hé, légy őszínte, ez nem igaz!) Azt viszont mindenki tudja, hogy egy nap alatt mindent megvásárolni szinte lehetetlen, tele vannak az üzletek, tolonganak az emberek, még a könyvgúlákhoz sem lehet odaférni, pláne megtapogatni, beleolvasni, megszagolni.

Nos, feladat teljesítve, méghozzá oly módon, hogy délre mindennel végeztem, olyannyira, hogy még az utamba eső postán csekkeket is feladtam, sorbanállás nélkül, ami azért- valljuk meg- nem kis teljesítmény. Mindezt a fent említett idegesség, kapkodás és rémálom nélkül. És nem, nem én voltam begyógyszerezve, hogy nem láttam a dilit, hanem ügyesen megszerveztem az egészet.

Vagyis reggel 9-re a Libriben voltam, ahol rajtam kívül 3 ember nézelődött, enyém volt az egész üzlet, így aztán tapogattam, szagoltam, olvastam, nézelődtem, felvettem, letettem. Visszamentem, mert mégiscsak azt is, töprengtem, majd fizettem. Nem keveset. Aztán Alexandra, ugyanezt. Ez a könyvterjesztő egy titok nekem, mert miközben dugig van ponyvával, meg bestsellerrel, meg olvashatatlannak minősíthető, ezáltal irodalomnak semmiképpen nem nevezhető könyvvel- közben olyan történelmi könyveket árulnak, ami a konkurrenciában nincs, nem is hallottak róla. Hogyan fér meg ez a két dolog együtt, nem is értem. De nem is erről írok.

Aztán ballagtam még ide, meg oda, és nem csupán a Mammutban vásároltam, nem vagyok én plázacica, csak éppen itt megtaláltam szinte mindent, amit szerettem volna.

Áldoztam a kultúrának (nem keveset), de a hasznos, a praktikus és még a szükséges is a táskámban, majd a fa alatt landolt-landol. Én nem akarok ebből litániát csinálni, legyen elég az, hogy ZM-mel 23-án még színházba is eljutunk, a Vígszínházban nézzük meg a Vörös és feketé-t Szikora János rendezésében.

Egy lépéssel beljebb vagyok újfent. :o)

The winners are....

Először is: nagy örömmel olvastam a verssorokat, a verseket, több okból kifolyólag is. Mert sokan szeretik a verset. Mert még meg is írják. Mert olyat írtak, amit nem ismertem. Mert egy lépéssel megint közelebb kerültem emberekhez. (Mellékvágány: csak én vagyok azzal úgy, hogy miközben új embereket ismerek meg, régieket vesztek el?Nem tudatosan, nem ebben a sorrendben és még csak nincs is köze a két dolognak egymáshoz, mégis.)

Másrészről pedig olyan széles a paletta, amilyen csekély az ismeretem. Valahogy megmaradtam a klasszikusoknál, s miközben a gyerekem Turczi Istvánért rajong, én még mindig Radnótinál, meg Kosztolányinál állok. Nincs ezzel semmi baj, csak azért ahogyan időnként a számítógépet is frissíteni kell, úgy talán rám is rám férne már.

Valahogy éppen olyannak képzelem el a megjegyzést írókat, amilyen verset írtak. Mert van, aki frappáns, tömör posztokat ír, ami közben jópofa és találó is- ilyen a verse is. Van, aki precíz, pontos- mint az idézett vers. És van romantikus, meg keresztényi és van ismeretlen vers is. Mint ahogyan ismeretlen bejegyző is.

Nos, a nyertesek a következők:

1. Világítótorony kategóriában: Katafolt
2. Szalagszövés kategóriában: Szömörce
(Címek?)


Az igazi nyertes azonban az, aki olvasta a verseket- mégha nem is tud róla, hogy ő a nyertes. Én (hála Istennek), tudom. :o)

Idegen tollak /2

Nem én varrtam, de nagyon szeretem. Tavaly karácsonykor kaptam egy PW csoporttársamtól, aki engem húzott a nagy ajándékozáskor. A mintát még én mutattam meg a csoportnak, aztán ő meg varrt belőle egy ilyen szépséges, arany-zöld asztalterítőt.

Kastanieról, még egyszer

Mert Kastanie írt is nekem, csak azt külön akartam közölni, mert olyan szép, olyan jó. Olyan nehéz másnak írni egy rövidke ajánlást, hogy miért is éppen ezt adom, megmagyarázni, hogy mit akarok mondani, frázisok folynak ki belőlünk sokszor, pedig őszínte a mögötte lévő gondolat. És néha nem kell külön cirádákat írni, elég egy idézet, egy vers, egy valahol olvasott mondat. Ahogy azt tette Kastanie is.

"Jártunk lehajtott fejjel
Azt hittem, soha nem jön l
De amikor megszületett
Felemelte a lehajtott fejeket.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan:
Köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom,
Hogy Ő a Megváltó
Akire vártunk,
Az Örömhírhozó..."

Telitalálat, Kastanie, köszönöm még egyszer!

Jó kérdés

Hogy is van az, hogy a cégnél, bár bent van a kávé- és teatároló fiókomban egy csomó finom tea (még a Párizsból hozottak is) is, mégsem jutok oda, hogy igyam is őket? Nincs nagy affinitásom hozzá, holott szeretem a finom teát, nagyon.
Itthon meg éppen nincs akkora választék, talán három félét találtam, mégis... vágyam volt rá, hogy igyam; volt kedvem az elkészítéséhez (nem mintha hosszas pepecselést venne igénybe a dolog); és még meg is ittam. Odabent ugyanannyi idő alatt tudom elkészíteni mindkettőt, mégis a gyors hatást adó, felpörgető kávét választom az esetek 99 %-ában.

Na, most akkor hogy is van ez, mi a különbség? A helyszíneken múlik, vagy a tea szertartásosságán, a lassabb ritmust igénylő elfogyasztásán? Vagy mindez együtt? Ki érti ezt...

Siker, meg köszönet, meg öröm- mindez együtt

Úgy látom, szép nagy szünetek vannak a bejegyzéseim között, az, hogy milyen sűrűn írok valamit, mindig mutatja az aktuális időfelhasználásomat. Az elmúlt napokban nagyon nem volt időm, pedig lett volna miről, de most loptam 3 napot, így pótolgatom a restanciám. Elméletileg a suliban kellene lennem, de én már olyan fásult (és fáradt) vagyok, hogy erre a 2 órára be sem megyek, ellenben itthon maradok. És holnap sem megyek dolgozni, hiába munkanap (ezek ráadásul engem mindig megzavarnak, ezek az ide-oda rakosgatott napok), és nem megyek be a 3 órára a suliba sem, hanem végre elmegyek és veszek ajándékokat. Mert egy darab sincs, nem is vagyok késésben. :o(

Na, akkor most a sikerekről. Minden információ a tegnapi napra sűrűsödött be, koncentrátumként kaptam. Részletesen:

1. Lezajlott a cég évzáró értekezlete, amit én (és csak én) Christmas party-nak nevezek, ez az, amiről írtam, hogy én vagyok a hoppmester, a szervező, a konferanszié, a felszolgáló és a fogadóbizottság egy személyben. Az újságírók jól érezték magukat, kaptak enni-inni, kaptak információt, meg sajtómappát, meg mindent, még külön ajándékot is búcsúzáskor. Kedves voltam, meg aranyos, meg gondoskodtam róluk, aztán elmentek.

Akkor átmentem a másik terembe és szembenéztem az ott rám (is) váró 130 emberrel, odamentem a pulpitushoz és szépen köszöntöttem mindenkit, majd felvezettem igazgató úr prezentációját, előtte azonban mondtam néhány gondolatot. A dolog érdekessége, hogy egyik éjszaka írtam meg a beszédem, igazgató úr nem tudta megnézni, telefonon azt mondta, hogy biztosan jó, majd ott meghallja ő is a vendégekkel egyidőben.... Kicsit faksznis a pasas és akkor még nagyon eufemisztikus a megjegyzés, de bízott bennem és az jó. Nos, a végén azt mondta, hogy Micsoda beszéd!, meg Micsoda gondolatok!, meg Neki ilyen még soha, meg ilyesmiket, közben szorongatta a kezem. Sőt, tökéletesnek tartott mindent a rendezvénnyel kapcsolatban, ami azért nagyon lélekmelegítő, mert a kollégáim 1/4 része abban reménykedett, hogy semmi nem sikerül és majd jól leégünk, mert szervezetlen lesz minden, nem lesz ajándék, nem lesz ültetési rend, nem lesz hangosítás, és egyáltalán, nem lesz semmi, milyen jó lesz, mert akkor jöhet majd a "Bezzeg" duma.

Nos, jelentem, minden volt és majd azt is megírom, milyen gondolatokkal gazdagítottam a népes közönséget. Persze csak azt a részét, ami másoknak is érdekes lehet.

2. Fent említettek miatt én nem voltam a suliban, de este felhívtak a lányok és elmesélték, hogy csillagos ötöst kaptam arra a dolgozatomra, amiben Mo. és Románia felnőttképzési rendszerét hasonlítottam össze. Igen, ez az a balul elsült beadandó, ami eltűnt a pen driv-omról és amit fél éjszaka alatt ÚJRA megírtam, nagy sírások közepette. A címnek valami olyasmit adtam, hogy : "Mo. és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő vizsgálata" És akkor tanár úr aláhúzta ezt a fent jelölt részt, alá írván, hogy talán ez túlzás. Elolvasta, majd a címem fölé írta, hogy mégsem volt túlzás részemről.
Hát.

3. És akkor az, amitől teljesen elolvadtam: megkaptam a karácsonyi húzogatós ajándékomat, nem tudom, hogyan jutott be a céghez, a kollégáim miért nem szóltak, hogy valaki keres. A valaki alatt Kastanie-t értsétek, nem is, inkább így : KASTANIE-T, engem kapott. Én meg mit kaptam? Elmondani nem lehet, lefényképezem és beszúrom ide. Olyan gazdag ajándékozásban részesültem, hogy csuda.... Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem érdemeink alapján vagyunk megméretve... Kastanie, írok külön, most csak annyit, hogy nagyon köszönöm....
(Csak nagyon zárójelben írom le, hogy a cipésznek nincs cipője este vagyon, vagyis az én szépítészeti cuccaim egy fekete műanyag rondaságban gubbasztottak eleddig, várván a rájuk virradó szebb napot, amikor is beköltözhetnek egy szép, méltó, méretileg és esztétikailag is megfelelő neszeszerbe. Nos, Kastanienak hála, rájuk virradt eme boldog nap. )



Volt még néhány "apróság"a csomagomban, úgymint teafű, meg kandiscukor, meg mézeskalács, de ezeket már nem tudom prezentálni, mert a gyomrom (és ezzel párhuzamosan a lelkem) táplálását szolgálandó- megittam, megettem. Viszont közben Kastanie felé szeretethullámokat küldtem, remélem, odaértek.



Mondja még valaki azt, hogy nincs rendszer és rendezettség az életünkben. Nem az enyémben, nem a tiétekben, hanem mindenkiében. Mert bár kesze-kusza az életem; mert bár mindig le vagyok maradva néhány lépéssel ahhoz képest, ahol lennem kellene; mert bár nincs még egy ajándékom sem; mert bár egy mézeskalácsom sincs még, mert bár nem vásároltunk be ennivalót; mert bár szorongató érzéssel tölt el mindez--- mégis, helyére kerülnek a dolgok, elrendeződnek az ügyek, kisimulnak a gondolatok a fejben, és igen, lesz néhány olyan napom karácsony előtt, amikor helyére kerül maga a karácsony a lelkemben. Ez a legfontosabb, azt hiszem.

Hógolyózás

Kaptam néhány hógolyót, nem akartam addig írni róla, amíg nem tudok időt szánni rá, mindig mindent csak kutyafuttában végzek.

Na, nézzük, hátha tudok még újat mondani:

1. Horoszkóp: na, ezt nem bírom, rosszul vagyok tőle, hithű keresztényként nem érdekel és bánt, hogy mások mit képzelnek bele- most kiábrándító vagyok?

2. Egyéb események, amikor születtél: régebben a rádióban volt egy olyan 5 perces műsor, amikor ilyenekről beszéltek, jobban kellett volna figyelnem, most lenne mit mondanom. :(

3. Ha nyernél a lottón: sosem játszom a lottón, annyira nem érdekel, hogy soha nem tudom, éppen mennyi az aktuális népbolondító nyeremény, lásd 1. pont.

4. Rossz szokás, amitől szabadulni szeretnél: ilyenem van, melyikkel kezdjem? Pl. aggodalmaskodó vagyok, rendetlen, meg feledékeny, behajtom a könyvek sarkait és simán beleírok, ha az olvasmánnyal kapcsolatban valami eszembe jut, rengeteg mindenbe belekezdek, aztán nem fejezem be... szerintem elég, ne bolygassuk.

5. Web-böngésző: Mozilla, majd a gugli.

6. Koffein: a legfontosabb, hogy sok legyen. Mindig tejjel, édesítőszerrel, de azért az idő függvényében vannak különlegességek. Hiszen hétközben a felébredéshez kell, minél hamarabb legyen meg, a cégnél Nescafe. Itthon főzött kávé, sok tejjel, esetleg tejszínhabbal, mandulalikőrrel. De a legjobban egy kis fahéjjal szeretem.

7. Színeid ruhában: fekete, barna, zöld. jó kis vidám színek, ugye?

8. Most mi van rajtad: ágyban vagyok, így a piros hálórucim, ha jól látom, 3 termetes macival az elején.

9. A legutóbbi könyv, amit olvastál: 3 projekt ment egyszerre, Marquez: Szerelem a kolera idején; R. Pilcher: Téli napforduló (karácsony előtt mindig); Kapitányék: Intézménymimika.

10. Ha háziállat: kutya!

11. Amit sosem háziállatként: kígyó

12. Legjobban szeretek magamban: hm, ezen töprengenem kell, talán azt, hogy szeretek főzni, olvasni- ez azért valami, nem? Mindenesetre érdemes rajta elgondolkodnom, hogy miért nem jut más eszembe.

13. Hol látod magad 10 év múlva: ha így folytatom, akkor az ideggyógyintézetben, ha inkább arra irányul a kérdés, hogy hol szeretném látni magam, akkor a Hospice-ban, másoknak segítve a halál elfogadásában.

14. Legutóbbi nagyon jó élményed: amikor kialudtam magam, de tényleg. Előtte: a párizsi utunk ZM-mel, a pihenés Karintiában, vagy csak a kertben való ücsörgés. Vagy a középső gyerek szalagavatóján.

Kinek dobom? Mindig későn válaszolok, addigra mindeni megkapja, de talán Anyahajó még nem volt, és nagyon érdekel Léda is! Ja, hogy már ők is voltak?...

Egy kis ajándék

A következő (kisebb lélegzetvételű) ajándékok várnak gazdájukra:

1. 5 db kb. 10-szer 10 cm-es szalagszövéses blokk- gondolom, fel lehet használni egy alkotáshoz, de talán külön-külön is? A leendő gazdára bízom a dolgot.

2. 2 db 20-szor 15 cm-es blokk, világítótorony mintával- gondolom, elsősorban kisgyermekesek számára érhet valamit, de nincs megkötés!

Semmi mást nem kell tenni, mint egy megjegyzést hagyni a kedvenc versetek 1-2 sorával... Ha valakit nem érdekelnek a fentiek, s mégis megírja.. akkor nagyon fogok örülni! :o)
Természetesen lehet jelezni, ki melyik ajándékra pályázik... ha egyáltalán szeretné valaki a fent látható apróságokat...
Határidő? Mondjuk, legyen december 20.

Várom a verssorokat, kiváncsi vagyok, kinek mi a kedvence. Ahogyan az általunk készített tárgyakból, az általunk olvasott könyvekből sok mindenre lehet következtetni, úgy (szerintem) a kedvenc vers is árulkodó lehet. Márpedig én szeretnélek Benneteket még jobban megismerni.

Varrási tervek

Vettem egy könyvet, mert bár ZM a tavalyi könyvrendezgetéskor azt mondta, hogy ettől kezdve csak akkor vehetünk könyvet, ha ahányat veszünk, annyit valakinek odaadunk, mivel nem férünk; persze, ő volt az első, aki vett, na, így hallgassunk a családfőre... szóval, vettem egy könyvet, amit segédeszközként mutattam be neki, nem könyvként. Állítólag ebből én úgy, de úgy megtanulok varni, hogy Nárai Tamás kezdhet aggódni. :)
Mindenesetre elkezdtem olvasni, úgy olvasom, mint egy regényt, bár a nekem nem tetsző, érdektelen részeket (úgy mint fodor, amiből annyiféle van, hogy ki gondolta volna) átugrom, de a legtöbb részt végigböngészem. Jó rajzos, amelyek segítenek a megértésben, bár néha még így sem látom, milyen ruhát varrunk is éppen, nadrágot, blézert, vagy mit.

Na de ha megtanulom, kitanulom, elsajátítom! Semmi nem foghat majd ki rajtam, legyen bár bélelt, rejtett gombolású, zsebes, tudomisénmilyen kézelőjű blézer...

Ennek megfelelően a következő anyagokat vettem:

Van némi probléma az anyagfelismerésemmel, én a taftól mindig azt gondoltam, hogy az a bársonyhoz hasonló finom, szőrös és puha matéria, most kiderült, hogy éppen nem, mert poliészter (vagy valami hasonlót mondott az eladó kislány). Mindegy, olyan ünnepi alkalomra való öltözék lehet belőle, már amennyiben hatékonyan olvasom a fent említett segédeszközt.A színek nem nagyon látszanak, az első egyszínű ezüstszürke, a második ezüstszürke, de nem egyszínű, a harmadik meg... na, azzal jól bevásároltam, bent az üzletben olyan szép zöldnek látszott, gondoltam, egy ujjatlan kis felsőnek milyen jó lesz ezekhez. Itthon aztán már inkább enyhe aranyszínűnek látom, ami éppen nem jó az ezüstösökhöz. Nem baj, csak a szoknya és a blézer sikerüljön, persze, villámgyorsan, idő nincs rá túl sok.

Ma szaggatottan írok, lesz még Give away, meg hógolyó is, de most kicsit írogatok, aztán jön a következő bejegyzés, aztán varrosgatok, s jutalmul este még egyet. Ez a tervem, egyelőre kivitelezhetőnek tűnik. :o)

Részletek

Miután sikerült aludnom egy nagyot (9 órát), némileg csökkent a restanciám ezügyben, tekintve, hogy a héten összesen nem aludtam 20 órát. Ebből kifolyólag most erősen bedagadt szemekkel létezem, de az agyamban legalább kezd az összeköttetés helyreállni. De az üzemi hőfokhoz azért még kell néhány kávé.
Hát, volt ezen a héten minden, voltak sikeres napok, voltak kevésbé és voltak a rémesek, mint a 2 legutóbbi. Volt kiabálás és sírás, gyomorideg. Inkább nem írok erről, bár jó lenne valahol teljes mértékben kiönteni magamból, mert most még foglalja a szívem kapacitását, s talán kívülállók képesek egy-egy helyzet objektívabb megítélésére- de ha a blogom úgy néz ki, mint egy idegbajos nő vallomásai, akkor ... mindegy.

Mindenesetre tegnap megint bőgve jöttem haza, de majd ma elvisz engem a családom a Bodies kiállításra, aztán meg iszunk forralt bort a Vörösmartyn, meg nézelődünk, és akkor megtörténik az agymosás, másnéven csoda. És megmaradok.

És akkor nevessetek is egy kicsit, amikor már úgy éreztem, hogy sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg nem tudok többet belefeccölni (mint szép magyar szó) ebbe a hétbe, akkor besétált az igazgató úr és azt mondta, hogy ugyan nem beszéltünk róla külön, de az teljesen természetes, hogy idén is én leszek a speechman a karácsonyi ünnepségen. Ami azért is nagyon vicces, mert tavaly is csak erős kapacitálásra vállaltam el, figyelmeztettem, hogy rémes szónok vagyok, még 5 ember előtt sem szeretek, 120 előtt meg pláne. Különben is (gondoltam, megosztom vele ezt a titkot, hátha elretten, de nem), mikor legutóbb még verset is kellett mondanom, akkor én kiválasztottam a mélyen szeretett Kosztolányim 10 soros versét. Ezt a 10 sort én annyi ideig tanultam, mintha legalábbis a doktorimat készültem volna megvédeni, család előtt, tükör előtt, kutya előtt, mindnekinek mondtam.
És amikor én kerültem sorra, belevágtam nagy lendülettel, a vers első sora ez a szépség:
"Oh, nézd a furcsa, ferde fát..."

És akkor én... én azt mondtam véletlenül, meg a nagy izgalmamban, hogy:
"Oh, nézd a furcsa, ferde PÁRT..."

És közben hallottam magam, nem is akartam elhinni, hogy ezt én mondtam, párhuzamosan meg láttam az arcokat magam előtt, gondoltam, hogy talán újra kelleni kezdeni, de nem tűnt jó megoldásnak, különben is, mire ezt átgondoltam, befejeztem a verset. Meg a szavalós pályafutásomat is.

Na, ezek után a tavalyi 120 főset nemcsak megszerveztem, hanem le is vezényeltem, beszédestül,mindenestül, hogy minden flottul menjen. Idén 135 fő vesz részt, a hoppmester újfent én vagyok, de megtoldjuk egy sajtóreggelivel, amikor is 10 újságírót látunk vendégül, közvetlenül a nagy ünnepség előtt. Csak át kell rohannom egyik teremből a másikba, nekem ez igazán nem okozhat problémát, minden szónoki képesség a kisujjamban van. Mint az fent leírtakból kitűnik.

És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kutatást megírtam, de még pofásítanom kell, arra elég 1-2 óra, s ha minden jól megy, akkor hétfőn feladom, miután keddre bent kellett volna lennie. De a sok stresszben az a jó, hogy már nem tudok mindenért halálosan izgulni, bőven elég, ha csak gyomorsavam van, meg gyomorideg, gyomorrák már nem kell. Fekete humor, tudom.

És ma még rakok fel képeket is, mert vettem egy könyvet, meg anyagokat, amelyekből varrnom kell szoknyát, meg blézert, meg szeretném mutatni. És készen vagyok a húzogatóssal is, de azt majd akkor, ha célba ért a csomagom. És akkor el kell kezdenem egy másik ajándékot is, mert kifutok az időből, pedig nem szeretném.

És jön még az én hógolyóm is a remekbeszabott gondolataimmal, szóval, aktívabb leszek a hétvégén, mint hét közben- legalábbis blogolásilag.

Hát...

Bár csökkenő üzemmódban, de még élek. Hétvégén részletek!

Az ígért sorsolás...

... elmarad. Helyette mindenki kap 1-1- újságot az ötletekért; azért, mert válaszolt; mert ajánlott; mert segített; mert ... egyáltalán.
Lent részletezett okok miatt most nem tudok egyenként fotókat készíteni az újságokról, de kérek címeket és a héten feladom mindenkinek az ígért lapot. Remélem, mindenki talál a sajátjában olyat, ami kedvére való!

Köszönöm...

... mindenkinek.

Újrakezdés

Soha ne mentsetek semmit csak a pendrive-ra, legyen meg valahol máshol is. Amikor 1-2 napja örömködtem, hogy mennyi mindent megírtam,pl. az összehasonlító andragógiám is, akkor még nem tudtam, hogy ilyen is van (mert még nem tapasztaltam), vagyis, hogy sérül egy fájl azon a dögön. Most, amikor lenne 2 napom (estém, éjszakám) a 30 oldalas kutatásomra, akkor az említett dokumentum nyomtatása előtt kiderül, hogy meg sem lehet nyitni, sehol nincs meg, elveszett, eltűnt, elszállt a rendkívül gondosan felépített, precíz, 18 oldalas, nem kevés nyomozással alátámasztott, majd tényleg jól sikerült fogalmazással megírt beadandóm.

Azt hiszem, megőrűlök, de még nem biztos. Mert súlyos probémák vannak a munkahelyemen és amikor végre úgy érzem, le tudom tenni az Úr kezébe (aki nem hívő, talán nem érti, de nem baj) és bár nem kevés erőfeszítéssel, de tudok koncentrálni a köv. feladatra, melynek szintén kedd a beadási határideje-akkor jön ez. És tudom, hogy van ennél égetőbb probléma, és azt is, hogy most sem dől össze a világ, de azért most úgy érzem, a józan eszem megtartása a cél ebben a pillanatban.

Mikulás

Nagyon jó kislány lehettem, mert ma reggelre (mint minden évben) itt volt az ajándékom, bár csak hevenyészett takarításban részeltettem a csizmám. De a Mikulás vagy egy kicsit vaksi, vagy nagyon is szeretetteljes, mert egy csomag francia csokoládét kaptam tőle, Párizs (az imádott Párizs!) felirattal...

A lányoknál, Virág szavával élve, öko-Mikulás járt, semmi csokoládé, hanem aszalt gyümölcs, zabkeksz, színtiszta gyümölcslé és 1-1 pár, a talpán csúszásgátlóval ellátott vastag zokni volt ma reggelre. Úgy látszik, jó kislányok voltak idén (is)...

ZM szerint az ő bakancsa egy mókus raktárának is beillene, mert pisztácia, mogyoró, mandula volt benne reggelre. Ő is nagyon jó kisfiú volt ezek szerint.

Hiába, ez egy jó család. :o))

Háttér

Zsuzsitól nagyszerű zöld hátteret kaptam, amelyet mire felraktam, fehér lett. Valami rémesen ronda, de ami a vicc benne, az az, hogy ő zöldnek látja. Nem, nem színtévesztő, nála egyszerűen zölden jelenik meg.
Mondaná meg valaki, milyen színt lát a blogomon, mert nyomom én a frissítést, de péntek este már ez sem akar frissülni. :(

Így jár az, aki a jól beváltat le akarja cserélni. Járt utat a járatlanért, ugye... sosem tanulom meg, brühühü.

Idegen tollak/1

Mondhatnám ugyan, hogy ezt én és ma, mert ha összeszedem magam, akkor még ilyenek is kijönnek belőlem, és akkor gondolhatná mindenki, hogy ha még rádobok egy lapáttal, akkor pedig miket is tudnék, én meg sütkérezhetnék a hamis dicsfényben. De minek, egyrészről ismertek, másrészről meg nem stílusom.
Ami miatt mégis megmutatom az nem az, hogy jelentősen megnő a látogatóim száma, ha kép is van fent, hiába, a vizualitás az első- csupán ötletadóként szeretnék bemutatkozni. Legyen olyan oldalam, amit eddig még nem mutattam meg... :o)


A képet egy csoporttagomtól kaptam 2 éve karácsonykor. Hát igen, nekem még csoportom is van-volt, nem is akármilyen, de erről majd később. (Mennyi minden van, amire ezt mondom.) Azt hiszem, Tihanyban tanulta a technikát, 2 háromszöget színt színével összevarrtak, egy kis résen keresztül kifordították, a széleket megtűzték, majd meghajtogatták. Szerintem látszik a képen, hogy hogyan....
Jópofa!