Felkérve

Jó hír, amit végre megoszthatok.:)))

Az ÉVA magazin 5 éves, születésnapi rendezvényére a jövő vasárnapi wamp keretén belül kerül sor. Hogy ez mit takar, az kiderül a magazin oldalán, s aki olvasni tud a sorok között, az sejtheti, aki nem, annak mondom, hogy felkérésre ebben a szülinapi buliban ... ööööö.... nekem is részem van.:)))


Roppant izgatott vagyok, roppant.

Az én

gyümölcsöm a gránátalma, és akkor ebben van egy kis luxus is, hogy nem alma, nem körte, nem eper, gránátalma, hogyisne, mit-nem-mond. Titokzatos is, hogy 613 magocska, egyszer majd jól megszámolom, egyszer és majd, most még könnyebb elhinnem,  mert elhajlok a könnyebb felé én szívesen. És ahogy ülnek a helyükön, hogy mindnek helye van, az összes kell,  nem hullhat ki egy sem*, csodálkozom minden alkalommal, miközben egy kicsit horror is, rubinpiros lé folyik a kezemen, az ujjaim közt, csöpögtetem mindenhová, talán gyerekké válok a gránátalmától, ne-malackodj, ezt nagyon szeretem, nagyon, rázom is a cseppeket. Mindenhová.

Az, hogy vitamin és harsogó és friss és üde, az a hozzáadott érték, de leginkább, hogy savanykás, hogy robbannak a magok a számban, miközben a meg nem magyarázható öröm luxusa feszít szét.

Kinek mi a kedvenc gyümölcse és miért?

*Vas István: Zászlók

Vegyesen, csak vegyesen

1. A talpamon újabb 2 akkora hólyag van, hogy eldöntöttem, a lábammal van a baj, nem a cipőkkel. Csak azt nehezebb, ugye, lecserélni. Ez rossz.

2. Már csak egyet kell aludni és megyek festeni!!!! Bea édes volt, azt írta, hogy akkor most nem magolok, hanem pacsmagolok.... :o))) Ez jó, nagyon jó.
3. Nem voltam a héten úszni, kezdem magam partra vetett halként érezni. Ez rossz.
4. A mai ebédünk az ésszerűség és a szükség jegyében komponálódott, mert a hűtőben fonnyadt spárgán, paradicsomszószon kívül nem sok minden árválkodott, így a fantasztikus, új, de régóta vágyott wok-serpenyőm újabb bevetésen volt - s miközben még sült, sistergett a zöldség, én bementem valamiért a szobába. 20 perc múlva mentem ki és nem égett oda közben az ebéd. Ez jó, sőt még annál is. Tefal, te mindenre gondolsz, tényleg.
5. Egy remek quiltet találtam ki az elmúlt napok szenvedései között, jó kis színekkel, belső tartalommal, mindennel. Majd meg kellene varrni. Ez is nagyon jó.
6. Azt mondja a konzulensem (dr. ketteske), hogy tegeződjünk már. Nekem ez is jó.

Úgy látom, hamisítatlan amerikai filmhez méltóan a jó ismét győzedelmeskedett a rosszon, így panaszom nem lehet. Csak az a láb, az ne lenne... :o))))

Hát

Hát végülis 24 órával az államvizsga előtt nem is voltam nagyon izgatott a szakdolgozati eredményemet illetően, és mondjuk az sem aggasztott, hogy fogalmam sincs, mégis milyen kérdéseket tesz majd fel nekem a konzulens. Minek, ugye, nem vagyok én olyan izgulós fajta. :o)

Ezzel együtt is, amikor rám telefonáltak ma, hogy végre leadásra került az értékelő lapom tokkal-vonóval ... mit mondjak, tudtam örülni. Hát kérem szépen, ötöst kaptam erre is, s az obligát 3 kérdés helyett eggyel szúrta ki a szemem a konzulens, ami triviálisnak nem nevezhető, de izgalmasnak annál inkább, így aztán én szakdolgozat-védésre nem készülök, én írtam, a fejemben kell, hogy legyen.
Mindenki más három kérdést kapott, ettől aggódhatnék is akár, de én biztatónak érzem.

Most már befordultam a célegyenes felé, s a fejemet is beillesztettem a csatornába, szerintem lassan meg is születek. :o)

Öröm, megkönnyebbülés, hitetlenkedés

Na most, az úgy volt, hogy pénteken éjjel már azt hittem, hogy kész a szakdolgozatom (az egyik). Ehhez képest még a szombat éjjel, vasárnap kora reggel is elment vele, de végül 9-kor elküldtem a konzulensemnek, kukkantana már bele olyan tessék-lássék módon. Noha eledddig is remek volt konzulensnek (én meg diáknak renitens, de nagyon), nagy reményeket nem fűztem hozzá éppen a többiek saját konzulensükkel való tapasztalata miatt, mégis...
Délutánra itt volt a válasz, nem is tudom, most ez dicsekvés vagy öröm (és akkor elnézhető)?
Idézem:

"Kedves Rita!

Elolvastam, nagyon szép, alapos, gazdag dolgozat, különösen a gondolatritmusról szóló rész sikerült kiválóan. Gratulálok! Azt gondolom, érdemes volna tovább foglalkoznia a témával, tovább írnia a gondolatritmusról szóló részt, és ezt valamilyen kiadványban megjelentetni. Ha van hozzá kedve, szívesen segítek a továbbiakban is......
Örülök annak a lelki gazdagodásnak, amelyről a befejezésben ír- jó volna, ha mások is olvashatnák az írását, s így ebből a gazdagodásból sokan részesülnének... "

Mit mondjak: van nagy öröm, boldogság. Jöhet a másik: :o)

Barátság/Friendship

Az ember ráklikkel azon nőszemély blogjára, akit általában olvas, mit is írt, mit is alkotott, milyen gondolatok kavarognak a fejében, milyen örömei, bánatai vannak, vagy csak úgy, egyáltalán. Mert érdekel, mert jópofa, mert hihetetlenül kreatív, mert mindig vidám, vagy mert éppen most nehéz időszaka van, különben meg jól is ír, és a képei...! Vagy éppen nem, pocsékak (ja, hogy az én vagyok?), de az meg nem számít úgysem, mert másért megyek oda.

Hasonló korúak a gyerekeink, vagy ha nem, akkor én majd most végre mondhatok okosakat; ha meg még nincs is, akkor meg milyen jó lesz, hogy vagyok, ha eljön az ideje... jókat főz és kertje is van, de lehet, hogy nincs. Van viszont nagy lelke. Belefér a világ. És még én is.

Szóval, gyanútlanul klikkelek és egyszer csak ott találom a nevem közvetlenül a barátság szó alatt, Kicsikató blogjában. És akkor én, aki lesajnáltam a virtuális barátság keresőit, meg nem is hittem, hogy ilyen van... örülök. Köszönöm, Katókám...

"Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Nem a pénz a mozgatórugó. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket. Válassz nyolc embert."

És adjam tovább? Nyolcnak? Adom Anyahajónak (anya, ha jó...), Zsukkának és Zsuzsinak, Beának és Mammkának, Susulának(!), Katafoltnak, Julcsynak. És Katónak, naná. Meg Pákosztos macskának. Meg Szerának. Meg...
És mindenkinek, akiket látogatok fent leírtak miatt. Meg aki látogat engem. Ez a baj ezekkel a díjakkal, megkötik az ember kezét....

There are some blogs I like visiting. Because the owner always has a lot of new idea, I am interesting what she prepared last night, she usually has good thoughts, I am courious of her joy or she has a complicated period in her life and I would like to write some words of comfort. She is always happy, imaginative.... and she is talented in writing and what wonderful images she has! Or not, they are terribile. It's just as well.
We have children at the same age or not but I can share practices. She can cook prodigiously and her garden is wonderful! Or she lives in a blockhouse without any garden. But ... she has a big heart and I am in it.
There is a new award about the blog-friendship... I have got it by Kicsikató and I should hand on for 8 people. It's not too much. Anyahajó, Zsukka, Zsuzsi, Mammka, Bea, Julcsy, Susula (!). And Pákosztos Macska. And Szera. And... for everbody who is read by me. And who reads me.

I have never believed in the virtual friendship. So far.

Mert varrok is

Anyahajó azt mondja, eltűntem a blogtérből. Milyen érdekes, ezen járt az eszem délután, szóval, milyen érdekes, hogy csak néhány napot nem voltam, nem ontottam a jobbnál jobb remekműveimet, és nem osztottam meg az aktuális gondolataimat- máris azt mondják, eltűntem. Ez ( a blogom rövidke életét tekintve) igen dicséretes, hagy ne mondjam, hízelgő.

Mindenesetre varrtam én, mert igény az van rá családi körben is (meg azon túlmenően is), most éppen a Legnagyobb került sorra, aki sikeresen abszolválta első egyetemi félévét az ELTE-n, ez komoly indok egy táska készítéséhez. Eleddig is mama-féle táskája volt, de oly nagy hurcolásnak volt kitéve, hogy némiképpen megadta magát az egyetemista léthez szükséges jegyzetek, meg egyebek súlya alatt, kellett egy rendes, na.
Hát legyen, ez született.

A táskában két érdekesség van, még egyelőre azt hiszem, hogy feltaláltam a spanyol viaszt, mindaddig, amíg valaki fel nem világosít, hogy ez ősrégi ötlet.

1. A táska oldalába tettem egy palacktartót, Zsófinál mindig van ásványvíz, így viszont nem gurul el, nem kell keresgélni, mindig kézközelben van.

2. A táska aljába tettem egy merevítőt, ami tkp. egy erős műanyag. A táska alsó részére varrtam egy két oldalán nyitott csövet, amibe bele kell csúsztatni a kartont, műanyagot, s így viszont mosásnál egy mozdulattal ki lehet venni. Szerintem jobb, ha van alul egy kis tartása a táskának, ha nehezebbet teszünk bele, nem lóg.



És sikerült mágneszárat is beletennem, amit így takartam el, hogy ne látszódjon sehol. (A fénykép sem nagyon látszik, elkapkodtam újfent.)



Zsófinak nagyon tetszik, nekem meg az ő öröme.

A szemüveges lét

Néhány hónapja olvasószemüveget kaptam, mert az apró betűket már nem láttam vagy nagyon rosszul. És milyen érdekes dolog ez is: amikor elkezdtem használni, nagyon szenvedtem tőle, mert nem tudtam, hová tettem, mert fekvés közbeni olvasáskor nyomta a fejem, mert piszkos lett, meg homályos. Emellett, persze, nagyon hasznos is, de akkor csak a mérget láttam benne. Úgy véltem, ettél még az is jobb lett volna, ha állandó szemüveget kapok.

A következő fokozatot az jelentette, amikor rájöttem, hogy olyannyira megszoktam, hogy bár előtte erőltettem a szemem, de láttam; mostanra már furcsa, ha meg kell erőltetnem a szemem.

És ma reggel eljött a teljes azonosulás ideje. Miután vizsgázni megyek, korán felkeltem és olvasgattam, mielőtt akár a fürdőbe is kimentem volna. Vagyis kinyitottam a szemem, felültem, felvettem a könyvet, a szemüveget és már startra kész állapotban is voltam új információk befogadására (azért ez így nem teljesen igaz). Valamikor kimentem a fürdőbe, meg akartam mosni az arcom, amikor a kezem beleütközött a szemüvegembe- vagyis észre sem vettem, hogy rajtam van. Ez a teljes elfogadás mámora. A szemüveg és jómagam fenntartások nélküli szimbiózisa. (Nem a közös nyereség, csak a közös együttlét szempontjából.)

Köszönöm

Hát, remekül aludtam ma éjjel, mit mondjak. :o) Most tudtam megnézni a bejegyzéseket és igen erősen meglepődtem/elcsodálkoztam/elaléltam, hány gratuláló komment jött. Első felindulásban vagyok, nem nagyon tudok mit írni, pedig azért ez nem jellemző, inkább mindig kivágok, törlök az írásomból.Csak magamat tudom ismételni, meg a kérdést, hogy mi is az a blogbarátság, nem tudom én ezt szépen leírni, de talán nem is kell...

Mindenesetre ma itthon ragadtam, mert ugyan felkeltem reggel 5-kor és fagyoskodtam (másokkal együtt) 1 órát a megállóban, de nem jött busz. Volt néhány ingerült telefonváltás a főnökömmel, aki nem értette meg, hogy nem tudok bemenni. Lementem délben is egy buszhoz, bár előtte felhívtam a Széna téri Volánbuszt, ahol közölték, hogy innen és errefelé nem fogadnak, nem indítanak járatokat, de azért én gondoltam, hátha... Hát nem, csak újabb fagyoskodás és hihetetlen mértékű felém irányuló intolerancia. Persze, aki fűtött céges autóval, céges autópálya-matrica birtokában a letakarított, felsózott M%-ön megy dolgozni, az fel nem foghatja, hogy ilyen is van. Így a prezentációmnak annyi, igazgató őrjöng. Jó kilátásaim vannak a holnapi személyes beszélgetésre.

De tudjátok mit? Inkább bemutatom, mit kaptam KicsiKatótól, újabb adalék a blogbarátság feletti örömködéhez. 12 darab, különböző négyzet, (gondolom) Géza kreatívkodott megint, Kicsikató segítségével. :o) De hogyan csinálta?....

Gyerekkorom egyik kedvenc könyve volt az a (talán) svéd könyv, amelynek címe a következő volt: Tizenkettő nem egy tucat. Na, ez is eszembe jutott, mert ez is ugyan 12 darabból áll, de semmiképpen nem mondanám egy tucatnak, kedves Kicsikató!Köszönöm.

A szigorlat napján

Reggel 8-ra mentem, fél 9-kor én kezdtem a vizsgát (a simát), ötöst kaptam, majd déltől szigorlat. Mindenből ötöst kaptam, dicséretes lettem. Ráadásul 3 csillaggal gazdagított ötöst kaptam a kutatásomra, ami olyan vastag, mint egy szakdolgozat (így írták be az indexbe is...). Nagyon-nagyon örülök, bár egyelőre még nem tudom feldolgozni, olyan fáradt vagyok. De ismerkedem az eredménnyel... Köszönöm mindenkinek, hogy a bátorításával hozzájárult a mai nap sikeréhez. Tudjátok: ez a jegy nem jöhetett volna létre, ha nincs a családom (különös tekintettel a páromra), s nincsenek a személyes, valamint a virtuális barátok. Vagyis Ti.

Most akkor mi is az a blogbarátság, mondjam még?

Elkészültem-majdnem

Nem is én, hanem a táska. A "majdnem"arra vonatkozik, hogy még 1-2 patentot bele kell varrnom, de itthon nincs, a faluban sem, ennél messzebb pedig én most nem merészkedem. Jelzem, még soha nem alkalmaztam mágneses záróeszközt, sőt, még nem is láttam soha. Ennél csak az a jobb, hogy a cipőkellékes (valahol véletlenül belefutottam) nem is ismerte, igaz, nála cipőfűző sem volt. Valószínűleg oly kicsi a haszon rajta, hogy nem tart, bár nem is a haszon miatt lenne célszerű, de ez már egy kis marketing. (Viszont nagyon hálás lennék, ha valaki mondana konkrét címet, ennél jobban már csak akkor, ha még el is magyarázná a használatát.)

A lényeg, hogy 99 %-ban elkészült, ami nagy örömmel tölt el, nézegetem elölről, hátulról, fogom a kezemben vagy csak úgy. Lehet nyitottan használni, akkor ilyen:

Belül egy kicsit össze lehet húzni, akkor meg ilyen:


Egy kicsit egyeztettünk azzal, akinek szánom, s ő a következő képet küldte mintának (Patchwork Pottery, éles szeműek azonnal felfedezhetik):

Nos, nem teljesen ilyen lett, de nem is lehetett, hiszen én én vagyok. Mindenesetre törekedtem arra, hogy a célnak megfeleljen, remélem, sikerült, majd tulajdonos (Évi!) megítéli....

Belülről ilyen:
Meg ilyen:


Ez utóbbit azért mutatom, hogy ígéretem szerint rögtön rátérjek, milyen hibákat is követtem el. Nos:

- úgy gondoltam, hogy a külön részekhez csak a vatelint varrom hozzá, hiszen készül egy különálló bélés-- ehelyett azt vettem észre, hogy csak az előlapot készítettem így, mire észbekaptam, a többin rajta volt a bélés :o(

- gondoltam, ha már így jártam, majd úgy varrom össze, hogy a táska külső összeillesztését egy ferdepánt-csíkkal takarom el, az még jó is lesz, zöld-- egyszer csak azt vettem észre, hogy éppen fordítva varrom, vagyis belül kellett egy takarópántot varrnom (lásd a képet fent) :o(

- aztán a fogantyújánál varrtam valamit fordítva bele

- elfogyott az egyszínű zöld anyag

- eltörött néhány tű

Talán más nem volt. Most mondnám, hogy ügyetlen vagyok, amiben van némi rész-igazság, de szerintem szerepet játszott az is, hogy pihentetésül varrtam ezt, munka után, de főképpen tanulás után. Úgy látom (érzem), hogy annyira feszült vagyok, hogy nem tudok egyik tevékenységből azonnal a másikba ugrani, mindig van átfedés, nem tudom lezárni a gondolataimat, viszont olybá tűnik, hogy nem tudok kétfelé koncentrálni sem egyszerre. Ami nőknél, ugye, nagy hiba.

Viszont: soha nem bontottam, erre büszke vagyok, megoldottam úgy, hogy mégis jó legyen, ez jó érzés. Ennek következménye még jobb, ugyanis nem dobtam félre a táskát, szaporítván az amúgy is Gellért-hegynyi befejezetlen dolgok halmát. Nekem már ez is sikerélmény.

Egyébként meg, tetszik. És neked, Évi?

Siker, meg köszönet, meg öröm- mindez együtt

Úgy látom, szép nagy szünetek vannak a bejegyzéseim között, az, hogy milyen sűrűn írok valamit, mindig mutatja az aktuális időfelhasználásomat. Az elmúlt napokban nagyon nem volt időm, pedig lett volna miről, de most loptam 3 napot, így pótolgatom a restanciám. Elméletileg a suliban kellene lennem, de én már olyan fásult (és fáradt) vagyok, hogy erre a 2 órára be sem megyek, ellenben itthon maradok. És holnap sem megyek dolgozni, hiába munkanap (ezek ráadásul engem mindig megzavarnak, ezek az ide-oda rakosgatott napok), és nem megyek be a 3 órára a suliba sem, hanem végre elmegyek és veszek ajándékokat. Mert egy darab sincs, nem is vagyok késésben. :o(

Na, akkor most a sikerekről. Minden információ a tegnapi napra sűrűsödött be, koncentrátumként kaptam. Részletesen:

1. Lezajlott a cég évzáró értekezlete, amit én (és csak én) Christmas party-nak nevezek, ez az, amiről írtam, hogy én vagyok a hoppmester, a szervező, a konferanszié, a felszolgáló és a fogadóbizottság egy személyben. Az újságírók jól érezték magukat, kaptak enni-inni, kaptak információt, meg sajtómappát, meg mindent, még külön ajándékot is búcsúzáskor. Kedves voltam, meg aranyos, meg gondoskodtam róluk, aztán elmentek.

Akkor átmentem a másik terembe és szembenéztem az ott rám (is) váró 130 emberrel, odamentem a pulpitushoz és szépen köszöntöttem mindenkit, majd felvezettem igazgató úr prezentációját, előtte azonban mondtam néhány gondolatot. A dolog érdekessége, hogy egyik éjszaka írtam meg a beszédem, igazgató úr nem tudta megnézni, telefonon azt mondta, hogy biztosan jó, majd ott meghallja ő is a vendégekkel egyidőben.... Kicsit faksznis a pasas és akkor még nagyon eufemisztikus a megjegyzés, de bízott bennem és az jó. Nos, a végén azt mondta, hogy Micsoda beszéd!, meg Micsoda gondolatok!, meg Neki ilyen még soha, meg ilyesmiket, közben szorongatta a kezem. Sőt, tökéletesnek tartott mindent a rendezvénnyel kapcsolatban, ami azért nagyon lélekmelegítő, mert a kollégáim 1/4 része abban reménykedett, hogy semmi nem sikerül és majd jól leégünk, mert szervezetlen lesz minden, nem lesz ajándék, nem lesz ültetési rend, nem lesz hangosítás, és egyáltalán, nem lesz semmi, milyen jó lesz, mert akkor jöhet majd a "Bezzeg" duma.

Nos, jelentem, minden volt és majd azt is megírom, milyen gondolatokkal gazdagítottam a népes közönséget. Persze csak azt a részét, ami másoknak is érdekes lehet.

2. Fent említettek miatt én nem voltam a suliban, de este felhívtak a lányok és elmesélték, hogy csillagos ötöst kaptam arra a dolgozatomra, amiben Mo. és Románia felnőttképzési rendszerét hasonlítottam össze. Igen, ez az a balul elsült beadandó, ami eltűnt a pen driv-omról és amit fél éjszaka alatt ÚJRA megírtam, nagy sírások közepette. A címnek valami olyasmit adtam, hogy : "Mo. és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő vizsgálata" És akkor tanár úr aláhúzta ezt a fent jelölt részt, alá írván, hogy talán ez túlzás. Elolvasta, majd a címem fölé írta, hogy mégsem volt túlzás részemről.
Hát.

3. És akkor az, amitől teljesen elolvadtam: megkaptam a karácsonyi húzogatós ajándékomat, nem tudom, hogyan jutott be a céghez, a kollégáim miért nem szóltak, hogy valaki keres. A valaki alatt Kastanie-t értsétek, nem is, inkább így : KASTANIE-T, engem kapott. Én meg mit kaptam? Elmondani nem lehet, lefényképezem és beszúrom ide. Olyan gazdag ajándékozásban részesültem, hogy csuda.... Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem érdemeink alapján vagyunk megméretve... Kastanie, írok külön, most csak annyit, hogy nagyon köszönöm....
(Csak nagyon zárójelben írom le, hogy a cipésznek nincs cipője este vagyon, vagyis az én szépítészeti cuccaim egy fekete műanyag rondaságban gubbasztottak eleddig, várván a rájuk virradó szebb napot, amikor is beköltözhetnek egy szép, méltó, méretileg és esztétikailag is megfelelő neszeszerbe. Nos, Kastanienak hála, rájuk virradt eme boldog nap. )



Volt még néhány "apróság"a csomagomban, úgymint teafű, meg kandiscukor, meg mézeskalács, de ezeket már nem tudom prezentálni, mert a gyomrom (és ezzel párhuzamosan a lelkem) táplálását szolgálandó- megittam, megettem. Viszont közben Kastanie felé szeretethullámokat küldtem, remélem, odaértek.



Mondja még valaki azt, hogy nincs rendszer és rendezettség az életünkben. Nem az enyémben, nem a tiétekben, hanem mindenkiében. Mert bár kesze-kusza az életem; mert bár mindig le vagyok maradva néhány lépéssel ahhoz képest, ahol lennem kellene; mert bár nincs még egy ajándékom sem; mert bár egy mézeskalácsom sincs még, mert bár nem vásároltunk be ennivalót; mert bár szorongató érzéssel tölt el mindez--- mégis, helyére kerülnek a dolgok, elrendeződnek az ügyek, kisimulnak a gondolatok a fejben, és igen, lesz néhány olyan napom karácsony előtt, amikor helyére kerül maga a karácsony a lelkemben. Ez a legfontosabb, azt hiszem.

Ajándék Zsuzsitól

Hát idenézzetek, mit kaptam, odafent, a fejlécemet nézzétek!....
A kisujjamat sem mozdítottam érte, csak reggelre levélben itt volt Zsuzsitól. Alapvetően odavagyok, hogy valaki ilyeneket tud, de attól meg végképpen, hogy ezt csak úgy, pusztán szeretetből... feltételezem. Egyébként meg kiderült, hogy még közel is lakunk egymáshoz (legalábbis egy megye), így aztán félszavakból is megértjük egymást.

Hát, Zsuzsikám, az biztos, hogy ahányszor a blogomra nézek, szeretettel gondolok Rád! :o)
Nagyon köszönöm...

Végre...

Most egy kicsit megnyugodtam, mert varrni ugyan nem varrtam meg azokat a kiszabott dolgokat, amelyek naponta emlékeztetnek a közelgő ünnepre, viszont 4 dolgozatomat befejeztem, ami nem kis teljesítménynek számít a szűkre szabott időm tükrében. Hát, kérem szépen, ezek a remekművek születtek:

- összehasonlító andragógia:Magyarország és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő elemzése (18 oldal)
- kulturális marketing: egy induló kulturális vállalkozás üzleti terve, tokkal- vonóval(27 oldal)
- oktatásmarketing: akkreditált képzések összehasonlító elemzése (6 oldal)
- válságmenedzsment (8 oldal)

Még egy laza 30 oldalas kutatás ("Településem önkormányzata által fenntartott művelődési intézmények arculatvizsgálata a kulturális antropológia szemszögéből"), amit a köv. hét elején le kell adnom- aztán jöhetnek a szakdolgozatok. Még a végén megírom őket. :o)

Eredményhirdetés

A körülményekre való tekintettel, vagyis arra, hogy voltak a Rendesek és a Renitensek (nagy örömömre), 2 nevet húztam ki a kalapból. Tekintsetek el a sorsolás precíz bemutatásától, mert Zoltánművész nagyon dolgozik, így most nem kérem fel fotózásra. Én igyekeztem a kis Sony-val fényképezni, de azért ez ebben a borongós időben nem ad nagy sikerélményt, bár minden létező gombot megnyomtam rajta.

Tehát a 2 nyertes:


A 3. nyertes pedig ÉN vagyok, mert olyan olvasóim vannak, akik kreatívak, szeretnek játszani, vidámak, segítőkészek, tele vannak ötletekkel, és még sorolhatnám... Köszönöm Nektek!

Hogy mit nyertek?
Nos, Helen táskára tippelt, így ő a beígért anyagcsomagocskát kapja:


Másik nyertesünk, Léda pedig egy újságot kap (Burda, Quilts & Applizieren), német nyelvű, de könnyen érthető:


És akkor még 2 kép a végeredményről:



A belseje szép lila bélésselyemből készült, na, ezt azért olyan sokat nem fogom ismételni, csúszott, mászott, meggyűrődött. És a lilát nem is értem, miért választottam, mert nem is szeretem igaziból, de hiába próbáltam hozzátenni valamilyen őszies színűt, nem tetszett. Én viszont szeretem, ha a táska belseje egyszínű és még passzol is a külsejéhez, így amikor a kezembe került az eredetileg szoknyabélésnek szánt lila, akkor belevágtam. Nem bántam meg, mert a mélylila igenis jól megy a külső anyagokhoz, van köztük egy hasonló.
De mielőtt azt gondolnátok, hogy én magamtól vagyok ilyen ügyes, bevallom, hogy (természetesen) nem, egy szintén német patchwork újságból merítettem az ötletet. :)

És akik most nem nyertek, azoknak a kedvenc versemet adom ajándékba:

Kosztolányi: Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez , részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek felém.

Hogy már tél van? Meg jön a karácsony? Hát igen, mindig fáziskésésben vagyok.:)

Már kitaláltam, hogy ezzel megyek holnap a könyvtárba, de előtte még mindenkinek megmutogatom a dolgozóban. Hogy ne legyen nagyon direkt a dolog, majd elmegyek az ajtók előtt, mászkálok vele a nap folyamán, megvárom, míg maguktól észreveszik a kollégák... :o)

Lányok, öröm, hogy vagytok!

(Címeket kérek szépen!)

Reggeli örömök

Mindennek lehet (kellene) örülni. Ma reggel a következő, rendkívül pihentető, kényeztető dologban volt részem. Ültem az ágyban, Zoltán idehozta nekem a laptopot, kaptam tőle 2 bögre finom kávét, egy szelet fokhagymás pirítóst. Közben olvasgattam a blogosok önvallomásait, nézelődtem, nevetgéltem. Persze, napközben már más lesz, mert mosni kell, meg takarítani, meg főzni, vasalni, meg készülni a prezentációra, Amszterdamra, gyereket meghallgatni, férjre odafigyelni, kutyát simogatni... De most, most nagyon jó volt. Az vesse rám az első követ, aki nem élvezné.
Én bevallom, vállalom. Jól indul a napom!