Új esztendő első napja

Amikor a faluba költöztünk, számos olyan dolgot műveltünk, ami nem volt helyénvaló- legalábbis az őslakosok értékrendje szerint. Olyan renitens viselkedési normákra gondolok, mint hogy mostam vasárnap is (ami mondjuk egy 3 gyerekes családnál nem kirívó eset), vagy éppen fejjel lefelé ástam a kertet. Át is jött az engem az ablakából néző (értsd: leső) néni és nevetve mutatta meg, hogyan is kell ezt csinálni. Tény és való, hatékonyabb és még logikusabb is volt az ő módszere, de ha nem szól bele, akkor is fel lett volna ásva a kert- szépen mondva.
Az évek során sokat változtunk, idomultunk egymáshoz (falu és Lovászék), igaz, a vasárnapi mosás, az most is ott lengedez a kertben, hirdetve ellenállásunkat vagy éppen szükségünket.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy ma, 2009. január 1-jén megatakarítással kezdtem a délelőttöt (egyben az évet). És ezt biza hallhatta a falu is, mert nyitott ablaknál porszívóztam, mostam fel, közben meg szólt egy karácsonyi ajándékként kapott Vivaldi CD. Nem polgárpukkasztás, meg hasonlók, megint csak a családi életünk szokatlan rendje (vagy pont a rendetlensége) késztetett erre az aktivitásra, nem elfelejtve, hogy magam nem részesültem a hagyományosnak nevezhető szilveszteri bulizásból, így délelőtt már eléggé friss voltam mind testileg, mind lelkileg.

Ott kezdtem, hogy kidobáltam azokat a bársonynadrágokat, amelyekhez 4 éve nem nyúltam, akkor is valami zsigerekből előtörő (egyébként mélyen megbúvó) "Jó lesz ez még valamire" ösztön miatt raktam el, márpedig ösztön ellen nem lehet védekezni. Úgy emlékszem, arra gondoltam, hogy majd ezeket én felszabdalom és táska lesz belőle, belőlük. Talán 4 üres év után már beláthatom, hogy ezekből (sem) semmi nem lesz.
Aztán kidobtam néhány félkésznek sem minősíthető varráskezdeményt, már nem is emlékszem, mit is akartam varrni belőlük. Szerintem ez is megbocsátható.

NEM dobtam ki viszont egy kesze-kusza crazy-met, nem azért, mert annyira szép és főleg előrehaladott állapotban lenne, hogy már csak néhány estét kellene rászánni- hanem azért, mert bár nem látom reményét, hogy valamikor is elkészülök vele (és még akkor is tetszene), de eszembe jutott a kedvenc Vass István versem, ami alapján nekikezdtem ennek a hazafias quiltnek. És ha a racionalitás talapzata meginog, s helyére az emlékek, meg a versek, meg hasonló nem praktikus dolgok kerülnek, akkor ott a józanságnak, meg a szilárd elhatározásoknak végeszakad . Így ez maradt.

És maradtak azok a kockás anyagok is, amelyekből 2 éve készülök terítőt varrni. 2 év az mégsem 4, arról nem beszélve, hogy ezen esetben történtek lépések, pl. egy blokkot már meg is varrtam. Nézegettem, hogy akkor talán ezt kellene először befejezni (mit befejezni, elkezdeni végre!), de aztán rögtön lebeszéltem magam, rengeteg, ennél sokkal fontosabb dolog van, pl. ígértem valakinek egy táskát, és a tegnapi tolltartó varrásom sem egy fényes diadalmenet, kezdhetem előlről. Hogy miért? Nagyon helyre kis tolltartó lett, kék is, meg zöld is, arról nem beszélve, hogy rajta debütált a ZM-mel közösen összehozott címkém (amit fordítva varrtam bele, hahaha), jó a cippzárja, nekem esztétikailag is megfelel, mutatom.


Hogy akkor mi a baj? Csak annyi, hogy a ceruzák nem férnek bele. Ami, ugye, egy tolltartó esetében elengedhetetlenül fontos (lenne), normális esetben. Nos, ezzel térek el az átlagostól. Meg a január 1-jei takarítással.