Nagy takarót tűzni nem mulatság, hanem munka

Ha felszerelem a szabad gépi tűzés kütyüjét, akkor elfelejtem leengedni a talpat.
Ha leengedem mégis a talpat, akkor vastag a tű.
Ha felül szép, akkor alul biztosan hurkol, csöndben, hogy észre se vegyem.
Ha nagy kacskaringókat akarok, akkor kicsik lesznek. Ha kicsit, akkor nagyok.
Ha összehajtogatom, nem fér a gép alá. Ha panyókára vetem, nem férek a géphez.
Ha nagyon drága tű van a gépben, akkor hármat eltörök. Legalább és naponta. De csak a drágábbikból.
Ha nem töröm el a tűt, akkor szakad a cérna.
Ha nem szakad és nem törik, akkor a takaró egy darabját alul véletlenül hozzáfogtam.
Ha ezt sem, és remekül megy, akkor kifogy az alsószál.
Ha végeztem és lélegeznék egy nagyot, akkor kiderül, hogy kimaradt egy darab, a takaró közepén, nyilván.

Szabad gépi próbálkozás újabb fejezete

"Szerintem jobb lenne, ha inkább varrnál valamit"- mondta ZM az este. (Kommentár nélkül.)
Így újfent leckét vettem szabad gépiből, én, az örök ismétlő.

Minden csak viszonyítás kérdése, hiszen ehhez képest egyértelműen jobb:

Ehhez képest viszont rémséges:

Részletek:


Nagyon kreatív (akarna lenni), na. Almafa- ha nem látszódna mégsem.

Azért, ha nagyon tetszik valami, akkor azért csak úgy, néhány kudarc után nem adom fel. Most sem fogom.


You had better sew something- said ZM to me yesterday evening. I want to let this sentence pass unchallenged. :o)
I always would like to acquire the free-motion quilting, so I tried it again. The result can be admired (the purples). It's better than last time (yellow fabric) but it can't be compared with the pink which isn' t my own- of course. It' s a wishful thinking, I always yearn for sewing so perfectly.
But... I won't give up. And... yes, I could calm down. :o)

Globalizált világ

Ebben a (ahogy mondani szokás) globalizált, multikulturális világunkban ma a következő országokból érkeztek hozzám virtuális látogatók:

- Finnország (őt ismerem, úgy vélem)
- Románia (szerintem őt is, bár más városból is érkeztek)
- Olaszország
- USA (rendszeresen látogat, nem tudom, ki az...)
- Németország
- Japán
- Horvátország

Ezen túlmenően egy számomra azonosíthatatlan helyről is jött egy érdeklődő.

Na most csak azt nem tudom, hogy amikor meglátták a fantasztikus tűzésemet, akkor mire gondoltak, minekutána a blog megértéséhez csak a vizualitás maradt?!......

És mi van, ha nem tetszik?

Mármint az, amit varrtam. Velem (nem tudom, más hogy van vele) ez sokszor előfordul. Valószínűleg emögött is az a hiányosságom fedezhető fel, mint mondjuk a mágneszár behelyezése esetében, vagyis, hogy ezen tevékenységek oly fokú tudatosságot követelnek, amelynek én (reméljük, hogy még) nem vagyok birtokában. Valakinél olvastam, hogy mire leül a gép elé, már minden a fejében van. Na, erről beszélek, nálam ugyanis ötletszerűen, spontánul jelennek meg a varrási rohamok, nem nagyon tudok előre tervezni, aminek természetesen már számtalan "terv" (mondjuk így, legyünk nagyvonalúak) látta-látja kárát.

Ezért fordult elő Helen táskájánál is, hogy menetközben improvizálni kellett, ami önmagában talán még nem baj, de ha nincs megoldási alternatíva, az komolyan felveti azt a kérdést, megfelelő hobbim van-e. Másképp mondom: én megfelelő vagyok-e egy ilyen hobbi számára.

Most az történt, hogy vágytam egy vidám tavaszi quiltre, ezért olyan anyagokat varrtam össze, amit mondjuk egy napsütéses, ragyogó napon biztosan nem tettem volna, mert akkor a fényigényem legalábbis alapállapotban ki lett volna elégítve. Igaz, ezeket is én festettem, de nem erre a kombinációra gondoltam festegetés közben. Legyünk őszínték: akkor sem gondoltam semmire, csak úgy jött.

Összevarrtam, de már akkor is életidegen volt a számomra, hiába, döntő az első pillanat, de én erőszakoskodtam, hogy nem hagyok félbe semmit, kezdjek vele valamit. Akkor elkezdtem nézegetni, mit lehetne belőle kihozni, varrtam rá leveleket, elkezdtem megtűzögetni, hátha segít a kettőnk kapcsolatában. Segített, persze, annak felismerésében, hogy eddig azt hittem, a szabad gépi tűzésben nekem megmászhatatlan falak a girbe-gurba vonalak, ennek ellenére valahogy mindig a spirálok, meg a tekervények vonzottak (ez olyan sokat elárulhat, mint a kézírásunk).
Most viszont azt látom, hogy egy egyenes vonalat sem tudok megvarrni, nagyszerű.

Mit kezdjek én egy olyan darabbal, ami nem tetszik? Először arra gondoltam, hogy majd a varrásbontó, de aztán megoldani akartam a problémát (mert minden jó valamire, csak nem arra, amire először gondoltunk, s amiért létrehoztuk), hogy majd akkor én javítok valamit, nem méltatom a próbálkozásom, én is látom.


Ha most filozófikusan nézném (amit nem tudok), akkor azt mondanám, hogy a fejlődésem része, ne utasítsuk el, hanem fogadjuk el, most ebben a stádiumban vagyok (már egy ideje, ezt azért közbeszúrom), majd visszatekintve milyen jó lesz. Na jó, de mikor?...

És mennyi energiámba telt ez a vacak, ez a fejlődési lépcső...

Így aztán 2009-re a következő (újabb) tervvel gazdagítom az egyébként is terjedelmes listámat: csak meg kéne tanulni valahogy szabadon tűzni. Ja, hogy ez vágy inkább, mint konkrét terv? Hát éppen erről a tudatossági hiányállapotról beszéltem.
Nem tud valaki valamilyen szakirodalmat?

Ajándékok

A vasárnap délutánt sikerült arra használnom, amire kellett, vagyis megvarrtam még 2 neszesszert a kolléganőimnek. Mindkettőt a saját festésemből készítettem és (legyünk nagyvonalúak) szabad gépivel tűztem meg. Erről annyit, hogy eddig sem voltak téveszméim a magam tudását illetően, de mióta Kastanie neszesszerjét megkaptam, azóta mind az önbizalmam, mind a lelkesedésem erős csökkenésnek indult. Viszont ez a leggyorsabb technika, amivel 3 réteget rögzíteni tudok, különben is, a másikra gondolás számít, nem a kézügyesség. Persze, ezt most egy kicsit hamisnak hallom.:o(

Mindegy, a legfőbb értéke, hogy elkészültek, így ma az egyik megkapta, remélem, örült neki, igaziból nem tudom, mert a fura helyi viszonyok sok egymásnak örvendést nem engedtek meg. Utólag mondjuk csak a belé rejtett teáról beszélt, remélem, azért látta, hogy ez neszesszer (nem csomagolóanyag, pl. ) és azt is, hogy textilből van, vagyis nem dobta ki. :o)

Elküldtem a húzogatos ajándékomat is, ez is milyen nevetséges (vagy szánalmas), Mikulásra készen voltam, erre utolsó nap adom fel. A Királyi Posta azt ígérte, holnapra ott lesz, végülis csak helyben kell kiszállítani, az még talán belefér az idejükbe.
Mellesleg meg nem fényképeztem le és most már azt kívánom, hogy a gazdája se tegye, mert szerényre sikeredett és olyan kínos azt mutogatni mások bőséges ajándék(csomag)a mellett... Igaz, tiszta szívvel készítettem és közben sokszor gondoltam arra, aki kapja, ez azért remélem, levon valamit a szerény mérete okozta hiányosságokból. Vagy éppen fordítva: hozzátesz valamit. Mármint a nagyságához. Persze, ha jól ismerem a leendőt, nem fogja érdekelni a nagyság, meg a méret, meg a mennyiség. Így legyen.

Erős küzdelmem...

... volt az idővel, meg ezzel a valamivel is, amit megígértem, hogy megmutatok. Hát, elkészült, nézegetem nagy örömmel és közben hálatelt szívvel gondolok a mai technikai lehetőségekre (úgymint számítógép, meg internet, meg blogolás, meg egyebek, amiket nem is ismerek), meg mindazokra, akik kiváncsiak a a végeredményre. Mert ha nem mondom nagy szájjal, hogy ekkor meg ekkor megmutatom, akkor ez (sem) biztosan nem készül el, félúton már teljesen mást akartam volna varrni, kitekingettem egyéb teendők felé, de aztán arra gondoltam, hogy itt nyilvánosan valljak szégyent?
Így aztán neki-nekifeszültem, amit meg úgy mondok, mintha legalábbis egy királyméretű takarót varrtam volna kézzel, pedig csak erről a kis vacakról van szó, nekem mégis akkora energiámba telt. Az még csak hagyján, hogy a héten későn keveregtem haza, meg az is hagyján, hogy a fejem zsúfolásig tele volt teljesen felesleges információkkal, amelyekkel valamit kezdenem kellett (volna), s ilyen állapotban milyen jó dolog kikapcsolni ezt az agyi zsibvásárt valami kreatív tevékenységgel, de akkor meg kiderült, hogy még béna is vagyok, mert összesen 12 tűt törtem el, ami már önmagában is hihetetlen nagy birkózásokat sejtet. És akkor még nem beszéltem arról a remek ötletemről, hogy ne csak vastag vatelin alkossa a táska vastagságát, hanem legyen benne táskamerevítő (vagy mi a fene), ami azt jelentette, hogy egy merev felületet kellett szabad gépivel tűznöm...persze, lazán és kreatívan, ahogy kifolyik a kezem közül. :(

Arról meg nem beszéltem, hogy a táska most is elég nagy, de igaziból félúton én már gyanút fogtam, hogy mi a frászt is varrok én, mert jó, hogy praktikus a nagy táska, de ebbe már a fél világ belefér, a másik felére nem tartok igényt inkább. Így aztán nem varrtam hozzá azt a néhány blokkot, ami által talán nem szakad majd le a kezem. Mert a nők minden rendelkezésre álló helyet betöltenek, értsük ezt most úgy, hogy ha van a hely a táskában, akkor még 2 liter tejet beraknak a másik 4 mellé.

Ennyi bevezető után jöjjön a táska, íme:

A képet én csináltam, meg is látszik rajta, de majd hazajön Zoltánművész és a Nikon-jával kattintgat egyet-kettőt, akkor majd jobban érvényesül, mert vannak rejtett értékei is. :)

Viszont azt kell mondjam, nagyon elnevetgélték a lányok ezt a kitalálósdit (amin meg én nevetgéltem jókat), így aztán úgy döntöttem, 2 nyertes lesz. Az egyiket azok közül, akik komolyan vették a játékot (ez már önmagában is ellentmondás), egyre tippeltek és még jól is, a másikat azok közül, akik mondtak mindenfélét, ömlesztve... :):):):)
Volt nagy öröm, mikor olvastam a bejegyzéseket, volt nagy öröm, amikor kész lettem ezzel a csodával és van nagy öröm, hogy egyáltalán kész lettem. :) Így lehet, hogy bevezetem ezt a dolgot és ha valamire szükségem van, akkor csak annyit teszek, hogy sejtelmesen, titokzatosan bejelentem, hogy valami készül, majd szabok egy határidőt, ami főképpen nekem határidő-és akkor biztosan megvarrom.

A sorsolásra holnap kerül sor, de lehet, hogy még ma este. A közjegyzőm ugyan nincs kéznél, de ettől függetlenül hivatalos lesz és tiszta. :) Mármint a sorsolás. Fotók készülnek, bemutatom, a táskával együtt. :):):)

Fejlődés

Viduljunk együtt, meg okulásul sem rossz, ha meglátjátok, hogyan kezdtem el a szabad gépi tűzést tanulni, amit még most sem tudok profin űzni. De nem adom fel!

1. próbálkozás: hát ez olyan nevetséges, hogy nem is írok semmit...



2. próbálkozás: ez sem jobb, rángatom azt a szegény gépet, azt hittem, gyorsan kell mozgatni az anyagot és gyorsan nyomni a pedált is.


3. próbálkozás: mint Makó Jeruzsálemtől...


4. próbálkozás: akkor is megtanulom...

5. próbálkozás: fény dereng az alagútban, de milyen messze...

Őszíntén meglep a kitartásom, nem vagyok én ilyen, csak ha nagyon szeretnék valamit. Ezek szerint ezt nagyon... de mikor fogom elérni a tökélyt? Mindegy, remélem, ti is nevettetek, mert én (amikor már túl voltam a mérgeskedésen) nagyon jót vidultam.

Most elmegyek Amszterdamba egy kicsit dolgozni, szerdán éjszaka érek haza. Sajnos, most nem csak másokat hallgatok, hanem mások fognak hallgatni engem, így erős aggódásban vagyok...
Ráadásul, amilyen a szerencsém: amikor júniusban voltam, közel voltam a Rijksmuseum-hoz, de nem volt időm. Most időm van, de olyan messze van a szállásom, hogy nem tudom, odaérek-e...
És még valami: megkértem a holland kolléganőmet, keressen már nekem valamilyen kézimunka üzletet. Talált is , elküldte a címeket, belinkelte a honlapokat... megnéztem, mind zárva van hétfőn. Ami tök jó, mert nekem csak hétfőn van szabadidőm. Mit mondjak? Marad a sajt és kakaó mint szuvenír...

Azért a laptop nálam lesz, képben leszek ám, este mindent elolvasok, ez lesz a felüdülés.... :):):)

Első fecske

Miután már rengeteg anyagot felhasználtam a szabad gépi tűzés rejtelmeinek elsajátítására, bevallom őszíntén, hogy már nagyon szerettem volna megtűzni a kis kék-zöld képemet. Hát... az eredmény önmagáért beszél, kissé eufemisztikusan fogalmazva is azt mondhatom, hogy van még mit gyakorolni. De mindegy, mert én nagyon nagy boldogsághormont termeltem a készítése közben, így aztán mégiscsak sikerként könyvelem el.
Szeretném felhívni a kedves látogatók figyelmét a:

- rendkívül gazdag fantáziára :)
- a biztos vonalvezetésre :)
- a rajzkészségre :)

Mert azt az egyet nem hiszem el, hogy ehhez nem kell egy biztos rajztudás. Zoltán művésznek nagyon tetszik, éppen az esetlegessége miatt, hogy nem szabályos. Hát igen... ilyen egy rendes férj.

Újabb félkész termékek

Mint az üzletekben, a mirelit pultnál, lassan nálam is úgy sorakoznak a félkész termékek. Lehet, hogy árulni kellene őket, nem is rossz ötlet, biztos lenne rá piac. Szerintem mindketten jól járnánk vele, én még pénzt is keresnék vele, a vevő pedig, miközben befejezné a munkát, úgy érezné, hogy alkotott valamit. Szerintem csak jó marketing kellene hozzá, az ötlet eladható. Raktáron sokat tudnék mutatni az érdeklődőknek... :)))

A 2 mostani abban különbözik, hogy dolgozom rajtuk. Még. :) Még nem raktam félre őket, még itt vannak előttem, csak rettenetesen lassan haladok velük, ugye, az a napi 1/2- 1 óra, amit kiszakítok a relaxálásra, az nem sok mindenre elég. (Nem véletlenül védekezem azzal, hogy nálam a kikapcsolódást szolgálja a szöszmötölés, nem művészi babérokra törekszem.)

Az első a tegnap éjjel már említett kis kék- zöldem, amelyet a saját festésemből varrtam laza 1 hét alatt. :) Erre szeretnék valami szabad gépi tűzést illeszteni, ha a gépem is úgy akarná, de nem akarja, ugye. Arra gondoltam, hogy a zöldek (hegyek) valamit kapnak, még nem tudom, mit; a kékek (víz) pedig hullámosat. Ez igen, így fogalmaz egy kommunikációs munkatárs. :) Talán azért, mert még ő sem tudja, mit is akar. Pláne, ha amit nem tud, az nem is sikerül neki. (Lásd: előző bejegyzés.) Jelzem: nem ilyen ferde a széle, ez csak a fotózás miatt ilyen.

A másik egy pullóver, amit a Legnagyobbnak kötök úgy 1 hónapja. Szegény gyerek türelmes, nem úgy, mint a Középső, aki alig várja, hogy kész legyen, mert utána elkezdem az övét. Azért az nagy szerencse, hogy ebben a korban már nem nőnek, vagy nem nagyon. :) Ezzel mindent elárultam.

Közelről pedig ilyen:

Ez a bejegyzés így nagyon negatív, ezért elmondom, hogy ma sikerült 2 pihentető percet eltöltenem azzal, hogy a júniusban Amszterdamban (persze, nem nyaraltam, dolgoztam) vásárolt fekete mini-tulipánokat elültettem a számukra vásárolt kék- fehér kerámiába.


Remélem, tavasszal nagyon szépek lesznek, érezniük kell, mennyire szeretjük őket. :)

Segítség

Éjfél felé már lehet, hogy csak a fáradtság beszél belőlem, de szerintem nem. Elhatároztam, hogy ma van a napja, hogy végre megtanulom a szabad gépi tűzést. Egyszer voltam egy tanfolyamon Felber Irénnél, de nálam mindig nagy a fáziskésés, ez, ugye, most olyan 5 éve jelent. Na, azóta mindent elfelejtettem, de nem baj, mert van nékem emlékbe egy nagyon helyre kis mintadarab, amire még a nevemet is rávarrtam szabadon. .. De hogyan?
Ma este nekiugrottam , suli után kellett valami nyugtató, de inkább csak felidegesítettem magam. Kb. fél méter anyagot varrtam el akkor öltésekkel, hogy nem is tudtam, létezik ekkora. Ahhoz hasonlítanám az "eredményt", mint amikor egy robot balettozni szeretne...

Hát kérem szépen, lenne-é valaki, aki leírná, hogy:

-pontosan milyen talp is kell, hogy néz ki (van nekem itthon 3 speciális, mintha még erre vettem volna)
- mekkora öltéshosszra kell beállítani a gépet
- milyen tempóban kell mozgatni az anyagot
- milyen tempóban célszerű nyomni a talpat
Vagyis: mindent.

Most aztán nagyon irigy vagyok a csodaszép alkotásokra, esz a fene, miközben látom ezt a rengeteg pocsékba ment vatelint, meg mindent... Arra számítottam, hogy olyan ez, mint a bicajozás, nem lehet elfelejteni, egy kis ujjgyakorlat és menni fog. ami jó lett volna, mert itt áll egy aprócska kék-zöld valami, amit úgy szeretnék megtűzni...

Minden megoldás érdekel! :Tudna nekem valaki segíteni? Valami önjelölt gyógypedagógus az ily súlyos en eseteknek?)Akár e-mailben is, itt is.