Miután sikerült aludnom egy nagyot (9 órát), némileg csökkent a restanciám ezügyben, tekintve, hogy a héten összesen nem aludtam 20 órát. Ebből kifolyólag most erősen bedagadt szemekkel létezem, de az agyamban legalább kezd az összeköttetés helyreállni. De az üzemi hőfokhoz azért még kell néhány kávé.
Hát, volt ezen a héten minden, voltak sikeres napok, voltak kevésbé és voltak a rémesek, mint a 2 legutóbbi. Volt kiabálás és sírás, gyomorideg. Inkább nem írok erről, bár jó lenne valahol teljes mértékben kiönteni magamból, mert most még foglalja a szívem kapacitását, s talán kívülállók képesek egy-egy helyzet objektívabb megítélésére- de ha a blogom úgy néz ki, mint egy idegbajos nő vallomásai, akkor ... mindegy.
Mindenesetre tegnap megint bőgve jöttem haza, de majd ma elvisz engem a családom a Bodies kiállításra, aztán meg iszunk forralt bort a Vörösmartyn, meg nézelődünk, és akkor megtörténik az agymosás, másnéven csoda. És megmaradok.
És akkor nevessetek is egy kicsit, amikor már úgy éreztem, hogy sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg nem tudok többet belefeccölni (mint szép magyar szó) ebbe a hétbe, akkor besétált az igazgató úr és azt mondta, hogy ugyan nem beszéltünk róla külön, de az teljesen természetes, hogy idén is én leszek a speechman a karácsonyi ünnepségen. Ami azért is nagyon vicces, mert tavaly is csak erős kapacitálásra vállaltam el, figyelmeztettem, hogy rémes szónok vagyok, még 5 ember előtt sem szeretek, 120 előtt meg pláne. Különben is (gondoltam, megosztom vele ezt a titkot, hátha elretten, de nem), mikor legutóbb még verset is kellett mondanom, akkor én kiválasztottam a mélyen szeretett Kosztolányim 10 soros versét. Ezt a 10 sort én annyi ideig tanultam, mintha legalábbis a doktorimat készültem volna megvédeni, család előtt, tükör előtt, kutya előtt, mindnekinek mondtam.
És amikor én kerültem sorra, belevágtam nagy lendülettel, a vers első sora ez a szépség:
"Oh, nézd a furcsa, ferde fát..."
És akkor én... én azt mondtam véletlenül, meg a nagy izgalmamban, hogy:
"Oh, nézd a furcsa, ferde PÁRT..."
És közben hallottam magam, nem is akartam elhinni, hogy ezt én mondtam, párhuzamosan meg láttam az arcokat magam előtt, gondoltam, hogy talán újra kelleni kezdeni, de nem tűnt jó megoldásnak, különben is, mire ezt átgondoltam, befejeztem a verset. Meg a szavalós pályafutásomat is.
Na, ezek után a tavalyi 120 főset nemcsak megszerveztem, hanem le is vezényeltem, beszédestül,mindenestül, hogy minden flottul menjen. Idén 135 fő vesz részt, a hoppmester újfent én vagyok, de megtoldjuk egy sajtóreggelivel, amikor is 10 újságírót látunk vendégül, közvetlenül a nagy ünnepség előtt. Csak át kell rohannom egyik teremből a másikba, nekem ez igazán nem okozhat problémát, minden szónoki képesség a kisujjamban van. Mint az fent leírtakból kitűnik.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kutatást megírtam, de még pofásítanom kell, arra elég 1-2 óra, s ha minden jól megy, akkor hétfőn feladom, miután keddre bent kellett volna lennie. De a sok stresszben az a jó, hogy már nem tudok mindenért halálosan izgulni, bőven elég, ha csak gyomorsavam van, meg gyomorideg, gyomorrák már nem kell. Fekete humor, tudom.
És ma még rakok fel képeket is, mert vettem egy könyvet, meg anyagokat, amelyekből varrnom kell szoknyát, meg blézert, meg szeretném mutatni. És készen vagyok a húzogatóssal is, de azt majd akkor, ha célba ért a csomagom. És akkor el kell kezdenem egy másik ajándékot is, mert kifutok az időből, pedig nem szeretném.
És jön még az én hógolyóm is a remekbeszabott gondolataimmal, szóval, aktívabb leszek a hétvégén, mint hét közben- legalábbis blogolásilag.
Hát, volt ezen a héten minden, voltak sikeres napok, voltak kevésbé és voltak a rémesek, mint a 2 legutóbbi. Volt kiabálás és sírás, gyomorideg. Inkább nem írok erről, bár jó lenne valahol teljes mértékben kiönteni magamból, mert most még foglalja a szívem kapacitását, s talán kívülállók képesek egy-egy helyzet objektívabb megítélésére- de ha a blogom úgy néz ki, mint egy idegbajos nő vallomásai, akkor ... mindegy.
Mindenesetre tegnap megint bőgve jöttem haza, de majd ma elvisz engem a családom a Bodies kiállításra, aztán meg iszunk forralt bort a Vörösmartyn, meg nézelődünk, és akkor megtörténik az agymosás, másnéven csoda. És megmaradok.
És akkor nevessetek is egy kicsit, amikor már úgy éreztem, hogy sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg nem tudok többet belefeccölni (mint szép magyar szó) ebbe a hétbe, akkor besétált az igazgató úr és azt mondta, hogy ugyan nem beszéltünk róla külön, de az teljesen természetes, hogy idén is én leszek a speechman a karácsonyi ünnepségen. Ami azért is nagyon vicces, mert tavaly is csak erős kapacitálásra vállaltam el, figyelmeztettem, hogy rémes szónok vagyok, még 5 ember előtt sem szeretek, 120 előtt meg pláne. Különben is (gondoltam, megosztom vele ezt a titkot, hátha elretten, de nem), mikor legutóbb még verset is kellett mondanom, akkor én kiválasztottam a mélyen szeretett Kosztolányim 10 soros versét. Ezt a 10 sort én annyi ideig tanultam, mintha legalábbis a doktorimat készültem volna megvédeni, család előtt, tükör előtt, kutya előtt, mindnekinek mondtam.
És amikor én kerültem sorra, belevágtam nagy lendülettel, a vers első sora ez a szépség:
"Oh, nézd a furcsa, ferde fát..."
És akkor én... én azt mondtam véletlenül, meg a nagy izgalmamban, hogy:
"Oh, nézd a furcsa, ferde PÁRT..."
És közben hallottam magam, nem is akartam elhinni, hogy ezt én mondtam, párhuzamosan meg láttam az arcokat magam előtt, gondoltam, hogy talán újra kelleni kezdeni, de nem tűnt jó megoldásnak, különben is, mire ezt átgondoltam, befejeztem a verset. Meg a szavalós pályafutásomat is.
Na, ezek után a tavalyi 120 főset nemcsak megszerveztem, hanem le is vezényeltem, beszédestül,mindenestül, hogy minden flottul menjen. Idén 135 fő vesz részt, a hoppmester újfent én vagyok, de megtoldjuk egy sajtóreggelivel, amikor is 10 újságírót látunk vendégül, közvetlenül a nagy ünnepség előtt. Csak át kell rohannom egyik teremből a másikba, nekem ez igazán nem okozhat problémát, minden szónoki képesség a kisujjamban van. Mint az fent leírtakból kitűnik.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kutatást megírtam, de még pofásítanom kell, arra elég 1-2 óra, s ha minden jól megy, akkor hétfőn feladom, miután keddre bent kellett volna lennie. De a sok stresszben az a jó, hogy már nem tudok mindenért halálosan izgulni, bőven elég, ha csak gyomorsavam van, meg gyomorideg, gyomorrák már nem kell. Fekete humor, tudom.
És ma még rakok fel képeket is, mert vettem egy könyvet, meg anyagokat, amelyekből varrnom kell szoknyát, meg blézert, meg szeretném mutatni. És készen vagyok a húzogatóssal is, de azt majd akkor, ha célba ért a csomagom. És akkor el kell kezdenem egy másik ajándékot is, mert kifutok az időből, pedig nem szeretném.
És jön még az én hógolyóm is a remekbeszabott gondolataimmal, szóval, aktívabb leszek a hétvégén, mint hét közben- legalábbis blogolásilag.
Cscscscs... szépen pihenünk egyet..., a Bodeis kiállítás nem tudom jót tesz, de a forralt bor biztosan... atrán, nyugodt vagyok, ellazulok... este tenti... SZÉP NAPOT!!!
VálaszTörlésMár alig várom az aktivitást... habár én szívesen olvaslak, akármit is írsz... Kellemes hétvégét!
VálaszTörlésJajj, ne haragudj drága Zazi (nekem már csak az maradsz, de ez nálam nagyon kedves név:))), de egyáltalán nem tudtm nevetni. Azt a fajta életet éled a munkád kapcsán, amit én egy napig se bírnék... Viszont ezzel együtt nagyon felnézek rád, hogy így bírod. Azért jó lenne gyomorbántalmak nélkül megúsznod... Az sose jó, ha az ember a körülményekbe betegszik bele.
VálaszTörlésNo, az együttérzéssel nem laksz jól, drukkolok érted, hogy minél kevesebb bakival túléld a partyt és ki tudd pihenni magad a családod körében!!!
Borítékot megkaptam, nagyon-nagyon köszönöm!!!!!!!
Szép hétvégét nektek!
Jó volt újra hallani Rólad!!!!
VálaszTörlésA forralt bor jót fog tenni.:)
Már hiányoztál, jó hogy visszajöttél.
VálaszTörlésEnnyi nyűg után, tényleg kell a hétvége, de az sajnos csak 2 nap és te azt is tele akarod tömni! Elég csak a kiállítás, a forraltborozás és a drága család!
Intenzív élet, tudjátok, ez azt is jelenti, hogy a kikapcsolódást és pihenést is intenzíven kell megélni. Egyébként wellness hétvégét szerveztem néhány kollégának (céges jutalom), s csak szombat 13 órától vasárnap 13 óráig fog tartani. Erre mondta ig. úr, hogy az szerinte kevés (persze, többet fizetni nem szeretne, tehát oldjam meg), én meg azt mondtam, hogy ÉN nagyon-nagyon bírnám azt a 24 órát, amikor körülöttem ugrálnak és mindneki engem akar kényeztetni... :):):)
VálaszTörlésEgyébként meg az (is) a jó bennetek, hogy meghallgattok (áttételesen) és még nem mondtátok, hogy hová menjek. Hm. :)
VálaszTörlésVersmondás. NAGYON átérzem, amit meséltél... Én is utáltam verset tanulni, mert sok ember előtt képtelen voltam szavalni. Nincs is ezzel baj, kivéve akkor, mikor kötelező :( Mint középisolában. Szerencsére ofő egyszer szavaltatott a négy év alatt. Lehet, hogy már az első alkalom is megdöbbentő volt számára, így hagytuk a témát.
VálaszTörlésKonkrétan a Himnuszt mondtam fel. Tudtam, hogy izgulok, de mikor véletlen a kezem rátettem az asztalra, az pedig iszonyat táncolások közepette levetette magáról az írószereket, sőt, még a szöveggyűjtemény is hangos puffanással a földre esett: ofő elhitte, hogy nálam kb. egy szívrohamnak megfelelő stressz a versmondás. Hú, rémálmaim egyiket...