Ebben most az a jó,

hogy nem kell megosztanotok, nem kell regisztrált olvasónak lennetek, nem kell semmit csinálnotok, ha tetszik, én szívesen adom, ez herdálás? Az. És milyen jólesik a szívesen adott herdálás.

Arról nem szólva, hogy örömet szerezni valakinek úgy, hogy örül a másik fél, hogy közben kezd a ház fellélegezni, hogy ZM kezd örülni, s engem sem nyomaszt ez a sok félbehagyott dolog, hogy is mondjam el, mennyire jó ez.  Hogy valaki örül majd annak, amiben én is benne vagyok.

 

Továbbra is az a felállás, hogy kérdezem, mit készítenél belőle? Úgy vélem, ez valami négy évszakos faliképnek készült, van ennek már vagy 8 éve is. Csak a fedlap van készen, valamilyen technika kipróbálásán volt a hangsúly, legalábbis akkor. A mai hangsúly egészen máson van.

Szeretné ezt valaki? Szombat este a határidő, postaköltségért cserébe lehet jelentkezni érte. :o)

Ami jön

Minden látszat ellenére még életben vagyok, olybá tűnik, hogy maradok is. Ez a jó hír.
Viszont. Viszont a karácsony előtti pozitív gondolatok előhívását némiképp gátolja, hogy egy olyan helyen, ahol igazán nem várná az ember, mert elméletileg az ottlévők mással vannak elfoglalva... ott ellopják a fényképezőgépét. A sors fintora (de ez már inkább grimasz), hogy egy évvel ezelőtt a mostani elődjét Virág a bécsi karácsonyi vásárban elhagyta, akkor én titokban pótoltam, de ezt csak nyáron, a tihanyi Rege cukrászda teraszán békésen kávézgatva vallottam be ZM-nek. Most akkor menjek neki egyenesen avagy várjak megint fél évet a hírrel? Vajon mit bír ki a férfiember, évenként vagy félévenként adagoljuk neki a rossz hírt... jó kérdés.

Fotómasina híján szegényesebb lesz a blog is, na, nem mintha az én fotóim plusz értéket vittek volna a dologba, de azért néha még nekem is sikerült valamit összehozni, hát, ennek vége. Most pl. igen jó lenne, ha tudnám bizonyítani (értsd: megörökíteni), mennyi csomag várt itthon, de mivel nem a látszat, s mégcsak nem is a mennyiség a meghatározó, pláne nem a mutogatás, hát legyen elég az írás, a szöveg.
Az én olvasatomban az AJÁNDÉK nem azt jelenti, hogy van egy csomag, amelyet megtöltünk ezzel-azzal, azt latolgatva közben, hogy vajon már elég vagy még nem, hogy azért túlzásba se essünk, de (túl) keveset se adjunk. Az AJÁNDÉK valami olyasmi, amit az LGT mond, hogy "érzéssel töltsd meg a kesztyűt", nem egy mélyenszántónak tűnő gondolat, de mégis.

És amióta Méhike csomagja megérkezett, azóta azon sajnálkozom, hogy nincs apparát, de nem azért, hogy mindent bemutassak (lenne bőségesen, nem méricskélte a szeretetet), hanem azért, hogy egy dolgot mutassak, ami nekem december hónap leggyakrabban használt fogalmát (meg ami mögötte van), vagyis az ajándék szót hívta be. Ez pedig 2 tasak fahéj. Méhike talán megbántódik, ha nem említem a többi dolgot, de nekem ez a fűszer jelenti a figyelmet, a melegséget. Nem, nem azért, mert nincs itthon fahéj vagy ne tudnék venni, hanem azért, mert Méhike tudja, mi a fahéjhoz fűződő viszonyom. Ez az igazi ajándék.

És közben Anyahajó ajándéka is megérkezett, ami zöld, ugye, ez megint milyen lényeges apróság, és akkor az Áldáskönyv-ről még nem is szóltam, mert ha valami, akkor ez most aztán igazán. Állítmány nélkül, bizony.

Így aztán a ma reggelt fahéjas kávéval, könyvlapozgatással kezdem. Közben tipródhatnék azon, hogy vajon az én ajándékom milyen lesz, lesz-e telitalálat, meg tudok-e görcs nélkül, de mennyivel melegebb, ha egyszerűen átadom magam az ünnepnek. Mert az ünnep nem menetrendszerűen 24-én, este 7-kor érkezik, nem. Ezt ti (is) tudjátok?

Az első

Ez még az átmenet, amikor megosztott voltam, dr. Ketteske kapta a mai napon és annyira örült, mint én az ő örömének. Reggel fél 7-kor lett készen, kemencemelegen vittem magammal.

Egyébként úgy látom, jó lesz, ha visszatérek ehhez a manipulálós fotóprogramhoz, mert ezt a remekbe szabott kollázst vagy 20 percbe tartott létrehoznom, akkor is csak azért hagytam abba, mert már folyamatosan rontottam rajta. És akkor még a komponálásról nem is beszéltem, bár arra legalább van mentségem, mert reggel 7-kor nem találtam túl sok fényt sehol, csak a kertben. :o)

Ilyen lett

Egy csoporttársamnak készítettem, akiről tudom, hogy szereti a kéket. Sajnálni fogom, ha kevesebbet találkozom ezentúl vele. Tegnap odaadtam neki, úgy láttam, örült, így én is.
Ügyeltem a táska belsejére is, oda is saját festésű kéket tettem. Kibéleltem becsülettel, olyan stabil, mint egy ... igazi táska.

This bag (made of my dyed fabrics) was prepared for one of my favourite classmate. Yesterday I gave it for her and fortunatelly she was very-very surprised and glad. Me too.
I payed attention to the details, so for the inside of the bag I used hand-dyed fabrics as well.
It has a rigid lining so it seems to be like a... real bag. :o)

Az ajándékok

Nyuszimama kora hajnalban felkelt, hogy meglephesse csemetéit. Keresgélte a kertben a csemeték által előző este (állítólag nagy gonddal) készített fészkeket, de sehol meg nem lelhette. Kódorgott a vizes fűben, mind a négy lába térdig átázott, végül némi mérgeskedést felfedezvén önnön bensőjében, jól eldugta az ajándékokat - keressék a csemeték.

Nyuszigyerekek (igen, a 20 éves is) pizsamában keresgéltek, míg szegény nyuszimama a magának megítélt, nyuszipapa által készített finom tejeskávét kortyolgatta. Végül mindenki örömére ajándékok megkerültek. Van nagy boldogság, öröm.

(Zárójelben: nyuszigyerekek eléggé szemtelen módon nyusziszemüveget emlegetnek, mely szerint megfontolás tárgyává kéne tenni a használatát hajnali reggeleken is.)

Legyen! /Sweepstake

Játék a hűségeseknek, azoknak, akik számon tartanak, akik olvasnak kitartóan és rendületlenül- vagyis a rendszeres olvasóimnak. Van ez az előző postban már megénekelt kis testi hibával rendelkező, de annál nagyobb szeretettel készített vidám nyári táska. Nem szaporítom a szót, de aki szeretné magáénak tudni, az hagyjon egy megjegyzést (szép magyar szóval, kommentet) mondjuk szerda délig. Hogy mit ír, az teljesen önkényes alapon történik, nem hagyok útjelző táblákat, nem kell sem dicsérni, sem ömlengeni, elég annyi, hogy szeretné a táskát és kész. :o)
Én meg sorsolok...

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a zseb fordítva van belevarrva, vagyis a belső oldalon van ugyan, azonban az első oldalon. Mert én varrtam, ugye. Csak mondom.

I have made a decision in reference to the bag - it will be a surprise for one of my regular readers. If you would like to have it anf if you are my reader, you should do nothing else, only leave a message (a comment). It's up to you what you want to write, you don't need to praise it (me). Write ... that you need this bag...:o) The deadline: Wednesday, noon.

You can remember, it has a little mistake with the pocket, don't forget.... Because it was made by me... :o)

Csomagok

Mostanában volt néhány blogbarátságos, díjas, kitüntetéses játék vagy nem is játék, mindenesetre adtuk, kaptuk, gurítottuk őket, örültünk, kiraktuk a blogra. Mit tagadjam, örültem én is (örülök most is), különösen jólesett a mostani fura helyzetemben, hogy vannak, akik pusztán a blog olvasása által megkedveltek és ezt még közszemlére is teszik.

És bár többször leírtam a blogolásos, meg az egész virtuális világ által köttetett barátsággal kapcsolatos ellenvetéseimet, mégis újra meg újra ki kell jelentenem, hogy van ebben valami: emberek találkoznak a világjálón, tapasztalatot (ötletet, receptet...) cserélnek, örülnek egymásnak, támogatják egymást. Nem nagyon akarom ezt már jobban (valószínűleg nem is tudom) ragozni, összefoglalás található néhány bejegyzéssel korábban.

Az apropója a bejegyzésnek, hogy a héten 3 csomagot is kaptam, amelyről be szeretnék számolni, de két kikötéssel:
1. a csomagok bemutatásának sorrendje kizárólag a postai érkezést mutatja, semmi mást
2. nem felhívás keringőre

Viszont: ha még egyszer szakdolgozatot írok (na, nem mintha szeretnék) kommunikációs, szociológiai témakörben, én biztos, hogy a blogírásról fogok írni, magáról az írásról, erről a kényszerről, a stílusokról, a témákról, a kialakuló kapcsolatokról... Hihetetlenül érdekes.

Talán szerdán érkezett meg Csutkailda csomagja. Nem tudom, ki olvasta, ki nem, de a blogjában felajánlotta, hogy szívesen küld egy kiadványt, amely a Bakonyban lévő kirándulásokról, mindenfélékről szól. Kérésem után postafordultával küldte, s nem éppen mellékesen szólva csomagolt nékem egy saját készítésű ajándékot. Köszönöm...

Másnap érkezett meg KicsiKató csomagja, a tökéletes meglepetés. A képeken látszik, mi mindent készített nekem (jó pszichológusként a kedvenc színemből varrt mindent!), de a legjobb (ugye, nem baj, Kata?) a meleghangú levele, hogy napsütést kíván nekem, meg jobbulást. Az biztos, ha rajta múlna, nem sok borongós napom lenne. :o) De jó is nekem...

Pénteken, még az uszodába indulás előtt hozta a postás Jucuu csomagját...honnan, honnan..Finnországból! Igazi finn hangulatot varázsolt ide nekem, amelyben szerepe van a finn csokoládénak (olyan krémes, hogy elolvad a számban...), a szépséges fonalnak, de az első helyre a tűpárna ugrott, amelyről ő ugyan azt állítja, hogy béna, nekem viszont kedves, szeretetreméltó és nagyon-nagyon megható. Ő is írt levelet... megőrzöm!

Mi legyen a végszó? Az, hogy a nehézségeim közepette jó tudni, hogy vannak, akik gondolnak rám? Vagy az, hogy milyen megható, hogy készítenek valamit a naposabb hangulatért? Vagy az, hogy milyen jó látni a kezük írását? Esetleg azzal fejezzem be, hogy több magán e-mailt is kapok, amelyben kedvesen érdeklődnek a hogylétem felől? Netán azzal, hogy mindez együtt mekkora segítség nekem?

Vagy azzal, hogy ez a barátság? Igen, ezzel.

Mert varrok is

Anyahajó azt mondja, eltűntem a blogtérből. Milyen érdekes, ezen járt az eszem délután, szóval, milyen érdekes, hogy csak néhány napot nem voltam, nem ontottam a jobbnál jobb remekműveimet, és nem osztottam meg az aktuális gondolataimat- máris azt mondják, eltűntem. Ez ( a blogom rövidke életét tekintve) igen dicséretes, hagy ne mondjam, hízelgő.

Mindenesetre varrtam én, mert igény az van rá családi körben is (meg azon túlmenően is), most éppen a Legnagyobb került sorra, aki sikeresen abszolválta első egyetemi félévét az ELTE-n, ez komoly indok egy táska készítéséhez. Eleddig is mama-féle táskája volt, de oly nagy hurcolásnak volt kitéve, hogy némiképpen megadta magát az egyetemista léthez szükséges jegyzetek, meg egyebek súlya alatt, kellett egy rendes, na.
Hát legyen, ez született.

A táskában két érdekesség van, még egyelőre azt hiszem, hogy feltaláltam a spanyol viaszt, mindaddig, amíg valaki fel nem világosít, hogy ez ősrégi ötlet.

1. A táska oldalába tettem egy palacktartót, Zsófinál mindig van ásványvíz, így viszont nem gurul el, nem kell keresgélni, mindig kézközelben van.

2. A táska aljába tettem egy merevítőt, ami tkp. egy erős műanyag. A táska alsó részére varrtam egy két oldalán nyitott csövet, amibe bele kell csúsztatni a kartont, műanyagot, s így viszont mosásnál egy mozdulattal ki lehet venni. Szerintem jobb, ha van alul egy kis tartása a táskának, ha nehezebbet teszünk bele, nem lóg.



És sikerült mágneszárat is beletennem, amit így takartam el, hogy ne látszódjon sehol. (A fénykép sem nagyon látszik, elkapkodtam újfent.)



Zsófinak nagyon tetszik, nekem meg az ő öröme.

Xszemes

Egy nagyon kedves, újfent megtalált fiatal hölgytől kaptam az alábbi kézimunkát. Neki (még) nincs blogja, de miután tudja, mert olvasta, hogy a böködés is érdekelne, hát meglepett egy sajáttal... Tényleg meglepetés! És azt mondja, hogy ő nem tud semmit alkotni, meg nincs keze hozzá...
Köszönöm, Marcsikám!

Itthon

Hazaértünk a családlátogatásból, legalábbis a család egyik fele, a másik még folytatja. Ettünk-ittunk, beszélgettünk, aludtunk, majd kezdtük elölről.

Nem vagyok az a nagy ajándékmutogatós fajta és nagy örömmel konstatáltam, hogy már sem rakta tele a blogját "Miket is kaptam" típusú képekkel (bár a kreatív ajándék azért más elbírálás alá esik), de azért egy dolgot szívesen felrakok. Egy angyalka. De milyen! :o)

(Na igen. Míg az első fénykép jó lett, a második rémes. Még gyakorolhatok.)

Legyen ...

... áldott Ünnepe mindenkinek, aki erre jár!

Kívánok gyertyafényt, szép reményt, karácsonyi süteményt- ezen felül meghitt együttlétet, finom ételeket-italokat, nagy beszélgetéseket, karácsonyfa alatti olvasásokat, barátokat, családtagokat.

És igen, odaért a fa alá az én karácsonyi húzogatósom is, Anyahajó írt róla, de olyan szépet, hogy azt kívánom, bárcsak én meg olyan szépet varrtam volna...

Jaj, Istenem, de jó nekem...

Ajándékot kaptam, de se nem PIF, se nem húzogatós, hanem csak úgy... Évától jött... Mit is mondjak? Meleg, finom, puha és ZÖLD!!!!!!!! És érződik rajta a szeretet!
Már tegnap megérkezett, csak nem tudtam lefényképezni, anélkül meg nem olyan jó. Ebben utaztam be a székes fővárosba ma reggel, körbelibegtem minden szobán, babráltam a kis díszemmel, mert akkor egyszerre látszódik a kesztyű is, meg a többi is...


Szépséges, kedves, praktikus- szeretnék én is ilyen lenni! :o)



Köszönöm, Éva!

Ajándékok

A vasárnap délutánt sikerült arra használnom, amire kellett, vagyis megvarrtam még 2 neszesszert a kolléganőimnek. Mindkettőt a saját festésemből készítettem és (legyünk nagyvonalúak) szabad gépivel tűztem meg. Erről annyit, hogy eddig sem voltak téveszméim a magam tudását illetően, de mióta Kastanie neszesszerjét megkaptam, azóta mind az önbizalmam, mind a lelkesedésem erős csökkenésnek indult. Viszont ez a leggyorsabb technika, amivel 3 réteget rögzíteni tudok, különben is, a másikra gondolás számít, nem a kézügyesség. Persze, ezt most egy kicsit hamisnak hallom.:o(

Mindegy, a legfőbb értéke, hogy elkészültek, így ma az egyik megkapta, remélem, örült neki, igaziból nem tudom, mert a fura helyi viszonyok sok egymásnak örvendést nem engedtek meg. Utólag mondjuk csak a belé rejtett teáról beszélt, remélem, azért látta, hogy ez neszesszer (nem csomagolóanyag, pl. ) és azt is, hogy textilből van, vagyis nem dobta ki. :o)

Elküldtem a húzogatos ajándékomat is, ez is milyen nevetséges (vagy szánalmas), Mikulásra készen voltam, erre utolsó nap adom fel. A Királyi Posta azt ígérte, holnapra ott lesz, végülis csak helyben kell kiszállítani, az még talán belefér az idejükbe.
Mellesleg meg nem fényképeztem le és most már azt kívánom, hogy a gazdája se tegye, mert szerényre sikeredett és olyan kínos azt mutogatni mások bőséges ajándék(csomag)a mellett... Igaz, tiszta szívvel készítettem és közben sokszor gondoltam arra, aki kapja, ez azért remélem, levon valamit a szerény mérete okozta hiányosságokból. Vagy éppen fordítva: hozzátesz valamit. Mármint a nagyságához. Persze, ha jól ismerem a leendőt, nem fogja érdekelni a nagyság, meg a méret, meg a mennyiség. Így legyen.

Hangol már a zenekar,...

Kalákáék ugyan úgy folytatják, hogy: "...kezdődik a zűrzavar...", én azonban éppen másról írok, ami viszont nem akadályoz meg az őket való idézésben.
Tegnap reggel lelkileg alaposan felvértezve magam, elindultam ajándékokat venni. Valahol már írtam róla, hogy még egy darab sincs, ami okozhat fennakadást a készülődés további szakaszaiban, de miután változtatni ezen eledddig nem tudtam, nem zavart. (Hé, légy őszínte, ez nem igaz!) Azt viszont mindenki tudja, hogy egy nap alatt mindent megvásárolni szinte lehetetlen, tele vannak az üzletek, tolonganak az emberek, még a könyvgúlákhoz sem lehet odaférni, pláne megtapogatni, beleolvasni, megszagolni.

Nos, feladat teljesítve, méghozzá oly módon, hogy délre mindennel végeztem, olyannyira, hogy még az utamba eső postán csekkeket is feladtam, sorbanállás nélkül, ami azért- valljuk meg- nem kis teljesítmény. Mindezt a fent említett idegesség, kapkodás és rémálom nélkül. És nem, nem én voltam begyógyszerezve, hogy nem láttam a dilit, hanem ügyesen megszerveztem az egészet.

Vagyis reggel 9-re a Libriben voltam, ahol rajtam kívül 3 ember nézelődött, enyém volt az egész üzlet, így aztán tapogattam, szagoltam, olvastam, nézelődtem, felvettem, letettem. Visszamentem, mert mégiscsak azt is, töprengtem, majd fizettem. Nem keveset. Aztán Alexandra, ugyanezt. Ez a könyvterjesztő egy titok nekem, mert miközben dugig van ponyvával, meg bestsellerrel, meg olvashatatlannak minősíthető, ezáltal irodalomnak semmiképpen nem nevezhető könyvvel- közben olyan történelmi könyveket árulnak, ami a konkurrenciában nincs, nem is hallottak róla. Hogyan fér meg ez a két dolog együtt, nem is értem. De nem is erről írok.

Aztán ballagtam még ide, meg oda, és nem csupán a Mammutban vásároltam, nem vagyok én plázacica, csak éppen itt megtaláltam szinte mindent, amit szerettem volna.

Áldoztam a kultúrának (nem keveset), de a hasznos, a praktikus és még a szükséges is a táskámban, majd a fa alatt landolt-landol. Én nem akarok ebből litániát csinálni, legyen elég az, hogy ZM-mel 23-án még színházba is eljutunk, a Vígszínházban nézzük meg a Vörös és feketé-t Szikora János rendezésében.

Egy lépéssel beljebb vagyok újfent. :o)

Idegen tollak /2

Nem én varrtam, de nagyon szeretem. Tavaly karácsonykor kaptam egy PW csoporttársamtól, aki engem húzott a nagy ajándékozáskor. A mintát még én mutattam meg a csoportnak, aztán ő meg varrt belőle egy ilyen szépséges, arany-zöld asztalterítőt.

Kastanieról, még egyszer

Mert Kastanie írt is nekem, csak azt külön akartam közölni, mert olyan szép, olyan jó. Olyan nehéz másnak írni egy rövidke ajánlást, hogy miért is éppen ezt adom, megmagyarázni, hogy mit akarok mondani, frázisok folynak ki belőlünk sokszor, pedig őszínte a mögötte lévő gondolat. És néha nem kell külön cirádákat írni, elég egy idézet, egy vers, egy valahol olvasott mondat. Ahogy azt tette Kastanie is.

"Jártunk lehajtott fejjel
Azt hittem, soha nem jön l
De amikor megszületett
Felemelte a lehajtott fejeket.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan:
Köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom,
Hogy Ő a Megváltó
Akire vártunk,
Az Örömhírhozó..."

Telitalálat, Kastanie, köszönöm még egyszer!

Siker, meg köszönet, meg öröm- mindez együtt

Úgy látom, szép nagy szünetek vannak a bejegyzéseim között, az, hogy milyen sűrűn írok valamit, mindig mutatja az aktuális időfelhasználásomat. Az elmúlt napokban nagyon nem volt időm, pedig lett volna miről, de most loptam 3 napot, így pótolgatom a restanciám. Elméletileg a suliban kellene lennem, de én már olyan fásult (és fáradt) vagyok, hogy erre a 2 órára be sem megyek, ellenben itthon maradok. És holnap sem megyek dolgozni, hiába munkanap (ezek ráadásul engem mindig megzavarnak, ezek az ide-oda rakosgatott napok), és nem megyek be a 3 órára a suliba sem, hanem végre elmegyek és veszek ajándékokat. Mert egy darab sincs, nem is vagyok késésben. :o(

Na, akkor most a sikerekről. Minden információ a tegnapi napra sűrűsödött be, koncentrátumként kaptam. Részletesen:

1. Lezajlott a cég évzáró értekezlete, amit én (és csak én) Christmas party-nak nevezek, ez az, amiről írtam, hogy én vagyok a hoppmester, a szervező, a konferanszié, a felszolgáló és a fogadóbizottság egy személyben. Az újságírók jól érezték magukat, kaptak enni-inni, kaptak információt, meg sajtómappát, meg mindent, még külön ajándékot is búcsúzáskor. Kedves voltam, meg aranyos, meg gondoskodtam róluk, aztán elmentek.

Akkor átmentem a másik terembe és szembenéztem az ott rám (is) váró 130 emberrel, odamentem a pulpitushoz és szépen köszöntöttem mindenkit, majd felvezettem igazgató úr prezentációját, előtte azonban mondtam néhány gondolatot. A dolog érdekessége, hogy egyik éjszaka írtam meg a beszédem, igazgató úr nem tudta megnézni, telefonon azt mondta, hogy biztosan jó, majd ott meghallja ő is a vendégekkel egyidőben.... Kicsit faksznis a pasas és akkor még nagyon eufemisztikus a megjegyzés, de bízott bennem és az jó. Nos, a végén azt mondta, hogy Micsoda beszéd!, meg Micsoda gondolatok!, meg Neki ilyen még soha, meg ilyesmiket, közben szorongatta a kezem. Sőt, tökéletesnek tartott mindent a rendezvénnyel kapcsolatban, ami azért nagyon lélekmelegítő, mert a kollégáim 1/4 része abban reménykedett, hogy semmi nem sikerül és majd jól leégünk, mert szervezetlen lesz minden, nem lesz ajándék, nem lesz ültetési rend, nem lesz hangosítás, és egyáltalán, nem lesz semmi, milyen jó lesz, mert akkor jöhet majd a "Bezzeg" duma.

Nos, jelentem, minden volt és majd azt is megírom, milyen gondolatokkal gazdagítottam a népes közönséget. Persze csak azt a részét, ami másoknak is érdekes lehet.

2. Fent említettek miatt én nem voltam a suliban, de este felhívtak a lányok és elmesélték, hogy csillagos ötöst kaptam arra a dolgozatomra, amiben Mo. és Románia felnőttképzési rendszerét hasonlítottam össze. Igen, ez az a balul elsült beadandó, ami eltűnt a pen driv-omról és amit fél éjszaka alatt ÚJRA megírtam, nagy sírások közepette. A címnek valami olyasmit adtam, hogy : "Mo. és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő vizsgálata" És akkor tanár úr aláhúzta ezt a fent jelölt részt, alá írván, hogy talán ez túlzás. Elolvasta, majd a címem fölé írta, hogy mégsem volt túlzás részemről.
Hát.

3. És akkor az, amitől teljesen elolvadtam: megkaptam a karácsonyi húzogatós ajándékomat, nem tudom, hogyan jutott be a céghez, a kollégáim miért nem szóltak, hogy valaki keres. A valaki alatt Kastanie-t értsétek, nem is, inkább így : KASTANIE-T, engem kapott. Én meg mit kaptam? Elmondani nem lehet, lefényképezem és beszúrom ide. Olyan gazdag ajándékozásban részesültem, hogy csuda.... Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem érdemeink alapján vagyunk megméretve... Kastanie, írok külön, most csak annyit, hogy nagyon köszönöm....
(Csak nagyon zárójelben írom le, hogy a cipésznek nincs cipője este vagyon, vagyis az én szépítészeti cuccaim egy fekete műanyag rondaságban gubbasztottak eleddig, várván a rájuk virradó szebb napot, amikor is beköltözhetnek egy szép, méltó, méretileg és esztétikailag is megfelelő neszeszerbe. Nos, Kastanienak hála, rájuk virradt eme boldog nap. )



Volt még néhány "apróság"a csomagomban, úgymint teafű, meg kandiscukor, meg mézeskalács, de ezeket már nem tudom prezentálni, mert a gyomrom (és ezzel párhuzamosan a lelkem) táplálását szolgálandó- megittam, megettem. Viszont közben Kastanie felé szeretethullámokat küldtem, remélem, odaértek.



Mondja még valaki azt, hogy nincs rendszer és rendezettség az életünkben. Nem az enyémben, nem a tiétekben, hanem mindenkiében. Mert bár kesze-kusza az életem; mert bár mindig le vagyok maradva néhány lépéssel ahhoz képest, ahol lennem kellene; mert bár nincs még egy ajándékom sem; mert bár egy mézeskalácsom sincs még, mert bár nem vásároltunk be ennivalót; mert bár szorongató érzéssel tölt el mindez--- mégis, helyére kerülnek a dolgok, elrendeződnek az ügyek, kisimulnak a gondolatok a fejben, és igen, lesz néhány olyan napom karácsony előtt, amikor helyére kerül maga a karácsony a lelkemben. Ez a legfontosabb, azt hiszem.

Egy kis ajándék

A következő (kisebb lélegzetvételű) ajándékok várnak gazdájukra:

1. 5 db kb. 10-szer 10 cm-es szalagszövéses blokk- gondolom, fel lehet használni egy alkotáshoz, de talán külön-külön is? A leendő gazdára bízom a dolgot.

2. 2 db 20-szor 15 cm-es blokk, világítótorony mintával- gondolom, elsősorban kisgyermekesek számára érhet valamit, de nincs megkötés!

Semmi mást nem kell tenni, mint egy megjegyzést hagyni a kedvenc versetek 1-2 sorával... Ha valakit nem érdekelnek a fentiek, s mégis megírja.. akkor nagyon fogok örülni! :o)
Természetesen lehet jelezni, ki melyik ajándékra pályázik... ha egyáltalán szeretné valaki a fent látható apróságokat...
Határidő? Mondjuk, legyen december 20.

Várom a verssorokat, kiváncsi vagyok, kinek mi a kedvence. Ahogyan az általunk készített tárgyakból, az általunk olvasott könyvekből sok mindenre lehet következtetni, úgy (szerintem) a kedvenc vers is árulkodó lehet. Márpedig én szeretnélek Benneteket még jobban megismerni.

Idegen tollak/1

Mondhatnám ugyan, hogy ezt én és ma, mert ha összeszedem magam, akkor még ilyenek is kijönnek belőlem, és akkor gondolhatná mindenki, hogy ha még rádobok egy lapáttal, akkor pedig miket is tudnék, én meg sütkérezhetnék a hamis dicsfényben. De minek, egyrészről ismertek, másrészről meg nem stílusom.
Ami miatt mégis megmutatom az nem az, hogy jelentősen megnő a látogatóim száma, ha kép is van fent, hiába, a vizualitás az első- csupán ötletadóként szeretnék bemutatkozni. Legyen olyan oldalam, amit eddig még nem mutattam meg... :o)


A képet egy csoporttagomtól kaptam 2 éve karácsonykor. Hát igen, nekem még csoportom is van-volt, nem is akármilyen, de erről majd később. (Mennyi minden van, amire ezt mondom.) Azt hiszem, Tihanyban tanulta a technikát, 2 háromszöget színt színével összevarrtak, egy kis résen keresztül kifordították, a széleket megtűzték, majd meghajtogatták. Szerintem látszik a képen, hogy hogyan....
Jópofa!

Ajándék Zsuzsitól

Hát idenézzetek, mit kaptam, odafent, a fejlécemet nézzétek!....
A kisujjamat sem mozdítottam érte, csak reggelre levélben itt volt Zsuzsitól. Alapvetően odavagyok, hogy valaki ilyeneket tud, de attól meg végképpen, hogy ezt csak úgy, pusztán szeretetből... feltételezem. Egyébként meg kiderült, hogy még közel is lakunk egymáshoz (legalábbis egy megye), így aztán félszavakból is megértjük egymást.

Hát, Zsuzsikám, az biztos, hogy ahányszor a blogomra nézek, szeretettel gondolok Rád! :o)
Nagyon köszönöm...