Nagyon őszintén, nagyon komolyan

Mikor gondolnátok, hogy kiadtok a kezetekből egy részfolyamatot? És melyiket bíznátok másra? És ez mit jelentene a költségeitekben/áraitokban? És mi alapján bíznátok másra? És ...

De komolyan, de őszintén és sokat mondjatok!

Apróság,

méretében mindenképpen, de lehet hogy egyébként is az, nekem viszont nagy öröm .Kezdődött a rávasalós címkével, aztán jött a szövött címke, most pedig tessék. 

Nem minden táskára kerül belőle, pontosabban nem minden táskára ez kerül, arról nem is szólva, hogy ötleteim támadtak, khm. :o)

Egy kicsit

letértem a röppályámról a nagy igyekezetemben, hogy egyáltalán fent maradjak rajt', de már visszatérőben vagyok. Minden szempontból.

Vasárnapi vers

Fodor Ákos: Ajánlás

Csendes vagyok,
törvényszerű, ám kiszámíthatatlan,
mint némelyik jobb költemény.
Bocsásd meg, életemnek Bármely Olvasója,
ha nem tetszem, nem értesz, nem szeretsz.

Az egyik

vár a gazdájára, a másik gazdára vár, s nem ugyanazt mondtam el kétszer.:o)

Amikor már

sikerül az ollóra varróeszközként tekinteni, nem pedig úgy, mint az  öldöklés eszközére, akkor beszélhetünk letisztult érzelmekről, de az is lehet, hogy mindez fordítva van, előbb tisztulás, utána a (tiszta) tekintet.

 

Visszafogottság, az lenne a szép és kívánatos.

Az egyébként

meditatív jellegű, de legalábbis pihentető kötés tegnap este idegtépő, a kiindulóállapotot (ami miatt úgy véltem, kötésre van szükségem) többszörösére fokozó, még inkább exponenciálisan növekvő állapottá varázsolta, ennek következtében a Swallowtail kendőt, aminél minden jó volt, igazából mégsem jött ki a minta, s amit eddig sem szerettem, mert untam, na, azt először (amikor a vér elöntötte az agyam) cafatokra akartam vagdalni, dehogy a kisollóval, a naggyal, hogy fájjon is neki, ne csak apró szúrások legyenek, hanem hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság, aztán, amikor a vér némiképp már visszahúzódott, akkor elcsomagoltam, rá sem bírtam nézni még ma reggel sem.

Mert én ilyen intelligensen oldom meg a problémákat, persze.

Nem az iskolának, hanem az életnek

Az ország vezető egyetemén 12-kor volt vizsgája a Legnagyobbnak, hollandból, néderlandisztikára jár. A vizsga során az oktató közölte, hoyg ez így nem lesz jó és tanuljon meg hollandul, hogy van ez, hogy még mindig nem tud, micsoda dolog, meg ilyenek, végül hármast adott neki, én már ezt sem értem, nem áll összhangban a két dolog, de jól van. 2 órára állásinterjúra futott, szó szerint rohant, egy kicsit lemosta az arcát, ne látszódjon a sírás nyoma, el kell adni magunkat, az önsajnálat és a kesergés várhat. Az interjú során egy holland férfival beszélgetett, aki nehezen tudta leplezni döbbenetét, végül és szerencsére el is mondta, hoyg mennyire meglepődött, milyen jól beszél hollandul, hogy két év alatt ennyire és más 10 év alatt sem és  gratulál neki mindezért, öröm volt vele beszélgetni, a három esélyes közül ő a mi gyerekünkre adja a voksát.

A két beszélgetés között kettő óra telt el.

Több minden

is készült, de minden félkészen van, mert elfogyott a cipzár, elfogyott a karabiner, elfogyott a mágneszár, s mindettől elfogyott a kedv is, de semmi baj, holnap beszerzésre megyünk, lesz cipzár, lesz karabiner, lesz mágneszár, s ha csak ezen múlik, akkor lesz kedv is. Kilóra veszem, de nem nagy tételben, mindig félek, hogy rám poshad, megposhadt kedv, hát az mire jó, kidobják a szemétre, beosztó életvitellel azonban még húsz deka is elég egy időre, figyelek a szavatosságra.

Mint a legbonyolultabb

város térképe, olyan ez a tál, egymásba futó utak, jól kivehető háztömbök, kerületek, sugárutak, aprócska terek, parkok a rengetegben, életünk nyomai.

De olyan is, mint egy arc, szarkalábak a szem körül, erőteljesebb vonások, nevetőránc, keserű vonal is, egy   élet nyomai.

Közben pedig emlékhely is, a sült zöldségek, cseresznyés piték, csirkecombok nyomát őrzi, mind hozzátett valamit, mind adott egy hajszálérrepedést. Ki jót, ki rosszat. Ki emlékszik már rá.

Törésvonalak.

A sok ráncot számon tartani, az nekem sok idő, lassan készül az ebéd.

Manufakturában

dolgozni baromi unalmas, ellenben hatékony. Egyszer majd a hatékonyság mellett döntök örökre.

Na,

amikor a kis Romsics, úgyismint Ignácfia Gergely, azt találta írni", hogy az agresszió Nolte szerint paradox, mivel a konzervatív transzcendencia-ellenesség a közvetlen létélmény konzervatív ideáljával fordul szembe, akkor egyrészt döbbenten néztem, hogy a szavakat ismerem, a mondatot mégsem, másrészt a rögtön feltámadt   daccal azt kérdeztem (gondolatban), hogy édes fiam, és az apád tudja, hogy te miket művelsz titokban milyen szavakat használsz?

" nem szaklap, köznépnek (nekem) szóló, ezt szeretném hangsúlyozni

Kívül-belül

Tiszalux festék kerül. Akarom mondani, pöttyös textil.:o)

Áh,

ez nem igazi melankólia, ez semmi.Ellenben ez itt lent, ez Mammka táskája.

Tegnap még

jó volt itthon,  ma pedig már vágyódásom van a Balatonra, kár nekem ilyen táskát varrni, felkeltette a vágyat, az meg olyan tartós típus, csak áll és várja, hogy beteljesüljön. Aki pedig még jobban akarta a nyarat, az megvette magának a táskát. Így vagyunk. Se táska, se Balaton.

Csak én vagyok.

A nyár,

az vizet jelent, a Balatont, de csakis az északi partot, Tihanyt, beúszom a vízbe, s azt képzelem, mindjárt itt is van Füred, tessék, hallom az ottani fürdőzők hangját, aztán meg azt gondolom, hogy egyedül vagyok, nincs itt senki, igaz, ahol én járok, már nincs is senki, enyém a víz, eggyé válok a vízzel, cseppfolyóssá válok, elfolyok. 

És az imádott osztrák tavakat!, mint a tinta, olyan a színük, átlátszó tinta,  úszom a tintában, alattam 150 méter víz, felettem hegyek, körülöttem senki, talán tintában fogok az öröklétbe is átúszni.

 

 

Hogy ez egy nyári táska, ezt akartam csak mondani. A többi, az csak érzelem.

Hamarosan elérhető itt és itt!

Mint szélben a jegenyefa,

vagy mint a nád, úgy hajlok
ide-oda,
jobbra-balra,
a Beaufort-skálán nem mérhető szellőtől is elhajlok,
de mást mondok,
műugráshoz készülődöm, már ott állok a pallón, és éppen ez az, hogy csak állok, állok,
mert akárhogy is gondolom, hogy alattam
jól kiépített pálya van,
mélyített medence,
csak egy csobbanás,
amikor ezt végiggondolom, megint csak ottmotoszkál a fejemben, hogy
ez mégiscsak szédítő mélység,
mindig vannak kivételek és
rossz becsapódások,
mi van, ha mégsem úgy van az, ahogy fentről látom.

Döntenem kellene, semmi másról nincs szó, letennem a voksot, ennyi és nem több. Mindennapi történet.

Folyamatban

van néhány táska, igyekszem én, igyekszem, a legszívesebben mindent csinálnék és egyszerre. Annyiban különbözik ez a mai bejegyzés a tegnapitól, amennyire én különbözöm a tegnaptól. A blog a tanúm a napjaim változékonyságának.

Ma a piros napja van, a képet uraló zöld ellenére is, a pirosé a nap.

Ezt a

a tegnapi napot gyorsan kompenzálnom kell, a restség, kedvetlenség, tehetetlenség és képtelenség szavakat száműztem. 

Szavakat száműzni, ez már majdnem olyan,  mint könyvet égetni, hát hol élek és miket mondok én.

Mondjuk úgy,

hogy nem egy túlmozgásos nap van a hátam mögött, s az, hogy este hétkor már lezárt, befejezett múltként gondolok rá, sokat elárul az intenzitásomról.

Kis színes,

azonban nem a pletykarovat szereplője, de nem ám.

Vasárnapi vers

John Keats: Szonett a szabadban

Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég,
oly édes annak, hogyha belelát
a mennybe s oda lehel egy imát,
hol telt mosollyal kék színű az ég.
A szíve boldogabb lehet-e még,
mint ha hullámzó réteket talált
s olvas, gyepágyon nyújtva derekát,
egy szerelemtől epedő regét.
Ha este otthonába tér, a fül
még sejti a madár dalát, a szem
még rejti a kék, tág eget s örül.
S ő búsul, hogy a nap oly sebesen
száll, mint a tiszta űrön át röpül
egy angyal könnye, hullva csöndesen.

 

(Vas István)

Ez most

csak azért fontos, hogy egyszer majd rácsodálkozzam, ilyen is lehet az ég, ki tudja, lehet, hogy soha többet nem lesz ilyen. Sőt, ilyen biztosan nem lesz, az egy másik nap, másik égbolt, másik kép lesz.És én is más leszek.

Egyszer majd

 arra is fényt derítünk, miért szeretek/szeretnék én vízszintesen teregetni.

ZM

elvitt engem az állatkertbe két héttel ezelőtt, mert arra vágytam, én most elviszem őt Budapest Bárra, mert  izé... arra vágyom.

Néhány

patchwork újság felkerült ide, karácsonyiak is, mert én ilyen naprakész vagyok. :o)

Még nagyobb

Nem is tudom, talán még a gyerekek is beleférnek, egy biztosan, jut mellé ez-az, mindent lehet kérni, kisebbet, nagyobbat, csak a vállatok bírja!

Az viszont

igaz, hogy most a monotonitást nem bírom, swallowtail-t például nem akarok többet kötni, nem bírok átvergődni ezen a tizennégy ismétlésen, három sort ismétlek végtelenített sorokon keresztül, alig  várom a nuppokat, óh, a nuppok birodalma, az ismeretlen területen bolyongás, a kihívás kora, akkor lesz végre miért mérgelődnöm, kinyílhatnak a csapok, felszínre törhetnek az elfojtott indulatok, mondom, most nem bírom a monotonitást, ezt írjuk az előző poszt" mentségére.

 

" nem a könyv, csak a poszt mentségére