Elindult, megnyitott, kinyitott, létrejött

a web-shop, nem nyugodhattam, míg megoldást nem találtam. Végülis, ha belegondolok, ilyen szeretnék lenni, ezt a hozzáállást szeretném, hogy nem nyugszom, míg megoldást nem találok, jár az agyam, s kitalálok valamit, külső segítség nélkül, és még az sem bánt, ha nem a mások által kitaposott ösvényen megyek, hanem a saját lehetőségeim által kínált kereten belül próbálom kihozni (magamból) a legjobbat.

A bolt lényege, hogy minden, a Meskára, s egyéb helyekre feltöltött termékem megjelenik benne (rajta?), csak éppen kedvezményesebb áron, elvégre ez egy face-to-face kapcsolat lesz. Lesznek akciók, ilyenek és olyanok, rendelni is lehet, kommentelni, meg lájkolni, meg ilyesféle trendi dolgokat, hát persze. Meg csevegni, ki ne hagyjam!

Most pedig hátradőlök, még elnézegetem egy kicsit az új oldalt, majd elmegyek, s mindent felfalok a barátokkal elköltött /eltöltött ebéd során.

Tehát én úgy képzeltem,

hogy egy nagyon frappáns megoldással ma nyitom meg a web-shop-ot, mert az olyan jó megoldásnak tűnt, megírtam a bejegyzést, van már aloldalam is, de ezt a kettőt összehozni nem tudom, az aloldal csak dísznek van, minden bejegyzésem a főoldalon jelenik meg,még jó, hogy van lehetőség aloldal létrehozására, kösz, blogger.

ha esetleg és valaki...

A kedves Herz

pedig magára vessen, ha ugyanis a blogom az eddigi meghatározhatatlan kategóriából átvált gasztrobloggá, annak ő lesz az oka, ennek oka pedig, hogy láttam a 4 rúd szalámit (több helyen is, igen), melynek okán nekem nyálam csöppent, melynek oka, hogy meglehetősen szeretem.

S ezzel a ok-okozat dolgot kellőképpen kiveséztem, úgy vélem.

Alvásomat megszakítva

mutatom a kedvenceimet, néhányat felraktam a Meskára, de nem sokat, még nem jöttek el a munkás napok, mit mondjak.

A lenvásznat szeretem, nincs ezen mit ragozni, minden jó hozzá, minden, de minden, a zöld fedél és a piros tűzés is, bizony. :o)

Van ez a sok

alvás, kínos is már egy kicsit, mint a csecsemők, a  négy óránkénti evés is lassan meglesz, semmi komoly tennivaló, átlebegek én ebbe a 2011-be, ha így folytatom, s hogy bánom-e, baj-e, ki tudja, felébredni egy új évben, új helyen, új testben, új lélekben, azért az nem lenne rossz.

Én azért csak azt mondom,

hogy szép dolog, hogy (egyébként szeretett) rokon/ok, meg finom ebédek, sok alvás, nagy séták, rengeteg olvasás, kötögetés, meg zserbó, de azért itthon a legjobb, még akkor is, ha a (z itthon maradt,s más gondjára bízott) macskánknak sikerült mindennemű idilli karácsonyi illatot, úgyismint narancs, mézeskalács, gyertya, külön-külön, de együtt is elnyomnia, magyarul penetráns macskapisi szagot érzek, üdv újra a földön, utazó.

Én szót fogadok,

s most egy kicsit nem leszek, csak néhány napig, de nem viszek magammal semmit, csak mi fontos, családot, könyvet, kötnivalót, mi másra lenne szükségem, mondjátok.

Így legyen

Sosem volt ilyen

szép bejglim, mindig megrepedt, kifolyt, de még szét is durrant, a legsúlyosabb esetben kanállal kellett enni, persze, azt is szerettük, az is elfogyott az utolsó morzsáig, ahogyan azt kell. Most azonban Luca sütötte, négy szép rudat, diósat és mákosat, s ma este még kettőt, most gesztenyéset, s azon kapom magam, hogy csak nézem, nézem, nekem sosem volt még ilyen szép bejglim, nem (csak) úgy, hogy én még sosem sütöttem ilyen szépet, hanem úgy, hogy nekem sosem volt még ilyen szép bejglim, büszke is a szívem, meg egy kicsit sajog is, ilyen középső gyerekünk van, bejglit süt, de még milyet.

Azt is csak én gondoltam,

hogy a karácsonyfa csak egyféleképpen lehet szép számunkra, ha sok mézeskalács, fehérek és maggal díszítettek, ha mindenkinek van egy szíve, melyen írva vagyon a neve, tehát csak így, sehogy másképp. Pedig dehogy és ugyan már, csökönyösség ez, nem más, most csak szívek lesznek, különösebb díszítés nélkül, natur pur, kockás szalaggal, viszont sok, az igaz, és úgy hiszem, szép lesz megint.

Engedni kell a szoros gyeplőn, végre.

Mióta az eszem tudom,

fázik a lábam, fázik állandóan, az ősz még csak bekukkant, meg egyet lehell, de nekem  már fázik, s ez így megy májusig. Fázik néha a lelkem  is, az pedig évszaktól függetlenül képes erre, nem tudom, melyiken könnyebb segíteni, de nekem olyan szerencsém van, hogy van, ki ellát zoknival, kötött zoknival, de nem is zokni ez, jóval több ez annál, valahogy úgy, ahogy Kata írta, test- és lélekmelegítést küld nekem rendszeresen.

Pedig más csak egy zoknit lát benne.

Az ajándékokkal

pedig úgy vagyok készen, hogy sok embernek nem vettem, sokkal több embernek nem vettem, mint szerettem volna, vagy gondolom, hogy jó lenne (nekem), mégsem bánt, nem szomorít. Azt adom sok embernek, amit adni tudok, írok nekik egy levelet, még csak nem is kézzel írottat, mert már abból is kifutottam, mint sok egyébből, pénzből, időből, energiából, néha szívesen a világból is. Írok egy virtuálisat, annak is van előnye, megírom, s már ott is van, szinte azzal a lélegzetvétellel kapják meg, amivel írtam, nem személytelen, hiszen nem körlevelet írok, hanem annak az egynek, akire éppen gondolok.

Személyes ajándéknak gondolom ezt, s biztos vagyok benne, hogy a megajándékozott is így gondolja majd, elvégre tudom, kinek írom, nem igaz?

Otthagytak engem

a könyvesboltban, órákig voltam egyedül, mármint családtagok nélkül, de tömeg közepette, visszabontva már látom, hogy mindkettőnek szerepe lehetett abban, hogy a last minute - minimal project elnevezésű ajándékvásárlásban az előre elhatározott (5 és 10 közé eső) x számú könyv helyett x + 4 lett a végeredmény, ezt megtoldottam néhány vékonyabb példány felületes, de véleményformálásra elegendő elolvasásával, néhány kanna teával, néhány bögre (ilyen és olyan ízesítésű) kávéval, bizonyos számú süteménnyel, így aztán mikor a többiek (végre) értem jöttek, már csak intettem a teherhordóimnak (kik közben ajándék után kajtattak, eredménytelenül), hogy mehetünk, kész vagyok, nem kell többet a városba jönnöm.

Persze, egyéb hasznos és fontos dolog is került ma az autóba, mármint élelem, sőt, ÉLELEM, de fa még nem, ráadásul az új hagyomány megteremtésének legfontosabb elemének számító gesztenyekrémleveshez szükséges mindennemű hozzávalóról elfelejtkeztem, hiába, a hagyományok rögzüléséhez idő kell.

Én holnaptól takarítok, csomagolok, sütök és főzök. Készülök és örülök.

Hóförgeteg dúl-fúl

Az év egyetlen

hivatalos levelét ma írta meg ZM, nem lehet ráfogni, hogy gyakran tenné, de akkor rendesen. Felmondta a kábeltévé szolgáltatást, nem is ez a lényeg, hanem az a jól megfogalmazott indoklás, melyre ugyan mi nem, de a másik fél igényt tart, ennek alapján az én uram kifejtette véleményét nagyjából a mostani médiatörvénnyel, egyes intézkedésekkel kapcsolatban is, vagyis, hogy az eltelt évek (s főleg hónapok) során az informálódási és szórakozási szokásaink megváltoztak, a csatornák és műsorok többsége nem köt le minket, nem érdekelnek bennünket, magyarul nem nézünk tv-t.

Egyébként pedig esetleges túlfizetésünket a fentebb megadott címre szíveskedjenek küldeni, by the way.

A következő év

(elejének) nagy projektje, jelenleg: terve, még inkább: álma, hogy legyen egy tárgyfotó sátram, bár egy kicsit zavar, hogy a legnagyobb tárgy, mellyel a szerkezet bemutatásra kerül, egy tojásfőző óra, esetleg egy sörösüveg, így karácsonyra én egy olyan újdonsült ismerőst kérek, aki meglepi maga-magát egy hűtővel, esetleg mosógéppel. Szerény vagyok, a tartalom az övé maradhat, én csak a dobozt szeretném.

Igazából egy házat is szeretnék, melyben a materializált vágyam kényelmesen elfér, ide-odapakolgatás nélkül.

Vasárnapi vers/ Poem for Sunday

Hull a hó és hózik,
Micimackó fázik.

(és a Világ Legfázósabb Asszonya összeszedte magát, bement a városba, a vásárba, hogy aztán a nap végén végleg hazajöhessen, mert ahogyan van becucc, úgy lennie kell kicucc-nak is)

A "fémdobozban

sokáig eláll" szöveg engem mindig nevetésre késztet. Hol, melyik családban, kinél, minek?

Szavazni lehet

az "értékelés" gombra klikkelve, nem én, de családom egy tagja (melyik is, vajh) írt recenziót, ez egy kérés is egyben, kimondva-kimondatlanul.

Tehát amikor

a metróra várva az aprómat odaadom egy kéregetőnek (mert vannak, igen), akkor utána miért bámul rám percekig a nép, kérdem én? Alig várom, hogy jöjjön a szerelvény, sok nekem a tekintet.

Ismeritek az érzést,

hogy a legjobb dolgokat nehéz megosztani, talán csak nekem, mert nem tudom visszaadni úgy, ahogy kaptam, vagy éppen vettem. Van ebben egy kis önzőség is, hogy ez az enyém, nem adom.

Nemcsak az ajándékokról van szó, az élményekről is, ha valaki Párizsról beszél, nekem idegen (egyedül Hemingway tud úgy szólni, de ő pont úgy), amit mond, mert Párizs az enyém, más nem tud úgy beszélni róla, ahogy én éltem meg, még szerencse . Talán még haragszom is, mit nem mond, Párizs nem olyan, hanem másmilyen, csak, ahogy én éltem meg, úgy létezik.Ilyen rövidlátó vagyok.

Közben pedig azt is gondolom, hogy itt az advent, mindjárt karácsony, kényeztetni kell a lelket, s ha ezek a bejegyzések most kizárólag nekem okoznak örömet, akkor is kellenek, vagy éppen ezért kellenek.

Lehetne arról is szólni, miért szeretem a meglepetéseket, ha valaki valóban "csak úgy" ad valamit nekem, de ne keressük ennek okát, mert az szomorú, most pedig lelket szeretnék fényesíteni, nem könnyű feladat, de ha az ezüstöt lehet, talán engem is.
Jóval karácsony előtt érkezett a csomagom Gyöngyitől, telerakta nekem mindenfélével, ne kelljen már leírnom tételesen, mindig az a fontos, mi nem látszik, ezt azért már tudjuk., ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Ettől vált különlegessé ez a kötéstartó kötött kosár, ettől a finom melegtől, mit belécsomagolt nekem Gyöngyi, nehéz is róla mesélnem, értitek-e.

Az a jó ebben

a téliesített hacukában (2 normál zokni és 1 kézzel kötött gyapjúzokni, de nem az én kezem kötötte), vastag talpú bakancs, 2 pulóver, kabát, pufimellény, derék köré, kabát alá tekert termótakaró, sapka, kapucni, kesztyű, sál, szóval ebben két dolog is jó, egy, hogy nekem, ugye, nem kell síruha, kettő, hogy nyugodtan mondhatom, nézd már, hogy nézek ki, mint egy dagadék, pedig nem is ilyen vagyok. Senki ellenőrizni nem tudja, igazat szólok-e.

Értelmetlen

Tegnap este, miután teljesítettem a feladataimat, de éppenséggel lett volna még, szóval a kettő közötti mezsgyén voltam, amikor nem bírtam már ezt a tervszerűséget, kötni támadt kedvem, nézegettem a fonalakat, lapozgattam a minták között, de nem jutottam dűlőre. Mert azonnal kellett volna, hát persze, de türelmetlen is voltam ahhoz, hogy válogassak, kitaláljam, mit is akarok. Sálat nem, kendőt nem, stólához vékony fonal kellene, de azt nem esett jól fognom, végül rábukkantam a legértelmetlenebb fonalra, mit valaha vettem. 

Színes, de értelmetlenül kerültek egymás mellé a színek, rózsaszín, sárga, bordó, mi tetszhetett meg benne, elképzelni sem tudom, azt sem, mi legyen belőle, én csak elkezdtem körbe-körbehorgolni, lesz belőle sapka, mondjuk. A színek váltakozása is értelmetlen, semmi átmenet, egyszercsak bordó jön, de nem is egyenletes az eloszlás, amikor már lemondtam róla, hogy a sárgán kívül más is lesz, akkor jött a pink, s akkor azt gondoltam, ez a fonal, olyan, mint én vagyok. Váratlanul, hipp-hopp vált, meglepetésszerűen, mikor nem várja senki, nem lehet vele tervezni, mihaszna is kicsit, de nem esne jól leírnom azt, hogy értelmetlen is.

Közben pedig, ahogy haladtam sorról sorra, engedett a feszültség, nem kell értelmesnek lennie mindennek,  pláne nem mindig és folyvást, meg racionálisnak és jól kiszámíthatónak, lehet, hogy semmire nem lesz jó ez a fonal, ki vesz fel ilyen sapkát, kérdem én, de egy estémre (vagy többre) éppen jó volt a színessége, elégedjünk meg ennyivel.

Azt szeretném,

hogy amikor azt mondom valakinek, hogy firefoksz, meg facebuk, akkor ne tegyem hozzá azonnal, de még zárójelben sem, hogy tudom ám, hogyan kell helyesen mondani, csak én nem úgy mondom, szóval, ne kezdjek el magyarázkodni, hanem gondoljon, amit csak akar, ez a tyúk azt sem tudja, te jó ég.

Miután ez még soha nem sikerült, talán át kellene szoknom a fészbuk és a fájrfoksz szavak használatára.

A restanciám

csökkentése, ez volt a mai cél (még nincs minden megrendelés elkészítve, de nem sok híja), sikerült is, majd holnap igazolom képekkel is, de most jött el az az érzés, hogy én egy darabig majd nem varrok.

Vállalom.

Hátha valaki tudja,

mert mindig van valaki, aki tud válaszolni, az éppen aktuális kérdésem pedig még nem öltött éles határvonalú testet, de talán a szitanyomás érdekel, hogy az hogyan történik, és hol lehet végeztetni, de az is lehet, hogy nem ez érdekel, hanem az, hogy Luca rajzait hogyan tudnám táskára átvinni, de nem ezzel a felvasalós cuccal, hanem úgy, hogy tartós legyen, mit tudom is én, hogyan.

Erre, valaki?

Van egy olyan

gyümölcskenyér receptünk, hogy fél kiló aszalvány megy bele, meg (sok) csokoládé is, de még két evőkanál whiskey is, a Középső sütötte tegnap este, de ő még banánt is rakott a tésztába, hogy ki ne száradjon, mert egyébként két hétig kell érlelni.

Namármost ZM most akarta velem igazságosan megfelezni az utolsó szeletet.
(konkrétabban: 13 órát élt, melyből mi hetet alvással töltöttünk, a maradék ötöt pedig, úgy látszik, evéssel))

Szorosabbá

válhat egy kapcsolat a nehézségek közepette is, akkor is, ha bimbózó, akkor is, ha bejáratott, persze, lehetne ennek inverze is, én azonban másképpen látom, bizonyos, hogy jó emberekkel vagyok körbevéve, ne mondja senki, hogy ez nem nyereség. 

Egy másik szinten történik mindez, s vélhetően csak egy pillanatra, mielőtt azonban dr. K.H.G. racionálisan kiszámítható jövőképe beteljesedne,  élvezzük a pillanat adta kiteljesedést.

Annyi mindenről

szeretnék írni, hogy mi van a hajléktalanokkal, mióta a hidegben vagyunk, de valahogy mégis jobb helyzetben, mint ők, sokat gondolok rájuk, hogy lehet kibírni a reménytelenséget, a fagyot, aztán meg arról, hogy a Butlers-ban majdnem elcsábultam tegnap, pedig idén nálunk bibliai igazságok érvényesülnek, úgyismint jobb egy tál főzelék békességben, semmint hízott tulok veszekedésben (szabad fordítás), és ez így lesz jól, nem bánt ez senkit. De az is a fejemben van, hogy most varrásmentes napokat szeretnék, csak a kötőtűm és én, és hogy 14 év után Csülöknek nem lesz mézeskalács a fán, meg kell szakadjon a szív emiatt, de azt hiszem, mégis készítünk neki is egyet,.viszünk neki mécsest a kert végébe. És még írni szeretnék az idei könyvekről is, a próbabejgliről, hogy szezon előtt elfogyott a diónk, hogy milyen terveim vannak, de egyáltalán, hogy a következő év a változások éve lesz, úgy gondolom.

Aztán pedig, hogy úgy van ez, mint az imádságaim, más jön a számra, mint amit elgondolok, miért is van ez, ki tudja.

Ebben a vásárban

én sokat megtudok magamról, úgyismint türelem, kitartás, monotóniatűrés, humor, barátság, optimizmus, harag, fizikai nehézségek, hogy is vagyok én mindezekkel, ismerkedem magammal.

Az év baklövése

címért versenybe szállhat a ma elküldött levél, melyben a kért telefonszám helyett a bankszámlaszámomat írtam le.

...

melegszendvics, forró csokoládé
(apropó: holnap - hétfő- mégiscsak én leszek)

Akartam én

verset posztolni, mert vasárnap van, vers is van, de ha jól látom fél tíz van, mostan ébredtem fel, minekután 11 után, fagyhalál közeli állapotban hazabotorkáltam, a botorkálás szó szerint értendő, leszálltam a buszról, s arra gondoltam, hogy semmi baj, nem nézünk előre, csak egyik lábat tesszük a másik után, autó úgysem jön, a fejem nem kell felemelni, néztem hát a lábam a hóban,végül hazaértem, itthon aztán jól elkényeztettek, de erről nem mesélek, mert inkább panaszkodni szeretnék, van ilyen.

Arról, hogy bedagadt kezem, lábam,de a fejem is, orcám (mely napközben is hasonlít a mesék két piros orcájú királylányához, csak itt a szél, meg a hideg, ugye), olyan a fejem, mint egy medicinlabda, most akkor leírom, hogy ez a nem-pisiléstől lehet, 11 óra. Mondta egy lány ottan kint, hogy ezt pszichésen ki lehet bírni, az én pszichémmel  (ugyebár, khm) pedig semmi baj, de inkább a finnyásság az oka mégis, egyszer megpróbáltam a három nap alatt, de nem tudok bemenni egy irgalmatlanul mocskos WC-be, használni végképp nem, hát gyűjtöm magamba a folyadékot, mi reggelre a felszínre vezetődik dagadás formájában.Az pedig ideális, hogy mire az első érdeklődő jön a vásárba, már lelappadok, mert a minden bizonnyal alkesz árus (vörös és dagadt fej) nem tesz jó benyomást, valljuk meg.

Na mármost, kialakul egy véd-és dacszövetség az árusok között, pult alatti kincsek előkerülnek, de ezek (szinte) kizárólag folyadék formátumúak, s mit mondjak, mi az, mi nem fagy meg, van pálesz és vodka. Még tartom magam, hogy én ezeket nem szeretem, a szagukat sem, de lehet még olyan idő, mikor bástyáimat feladom, s már előre gondolkozom, mivel is jó a vodka, mondjuk naranccsal. Forralt bor és tea, előbbi finom, de én attól is vigyorgok (placebo, tudom), kellemes lebegés, ilyen az én asztrálutazásom, megelégszem ennyivel, mindig is a sekélyes megoldások híve voltam. A tea klasszikus napközis tea, de forró, ez mindent visz, kulacsom nyújtom, s már töltik is, bár kitaláltam, hogy kedden vízforralót viszek, bent van már a Lady Grey-em, önellátó leszek. 

De komolyan mondom, hogy lakosztály alakul a téren, van ugye a faház (ez egy másik történet,  de panaszkodós ez is), van benne egy olajradiátor, 15 év félretoltság után a jóember előbányászta, eljött az ő ideje, szeretem is nagyon, van egy hálózsákom bent (mert a barátnőmnél aludtam egy este, de akkor meg a házban felejtettem), sőt, tegnap a  kitartó havazást nejlonokkal (takarófólia, 20 nm) próbáltuk mérsékelni, végül ez nekem nem vált be, de akkor kaptam nagyon erős, strapabíró szemeteszsákot, erősítendő a homeless érzést, sikerült is.

És akkor még panaszkodhatnék a marketingre, a beígért promóciókra, a szélre (orkánra), a hóra, a vásárlókra, a két órás áramszünetre, melynek következtében a kuckó sötétté és hideggé vált, mondhatnám, értelmét vesztette), sok mindenre, de most, hogy a dagadás lejjebb ment, melegben vagyok, család is itt van, olyan hihetetlennek tűnik a két napos kaland, bár nem félek, mert kedden megint megyek, a sorozat következő része tehát csütörtökön érkezik.

Addig pedig csak szépet és jót, üdvözlettel:

Egészen

határozottan kijelenthetem, hogy tudom, mi a különbség egy téli és egy nyári vásár között.
Az a rohadt hideg.

Most

két napig, de inkább háromig nem leszek, csak mondom.

(arra kérek mindenkit, ki engem/minket meglátogatni készül, ha tud, szóljon előtte, e-mail, telefon, rossz vagyok a meglepetésekhez)

Készen

lettem az árcímkékkel is, ár ugyan nincs rajtuk, majd rögtönzök, most még nem megy, de lesz mire írni, ez a lényeg. Az összegzés is készen van, s mit sejtettem, beteljesedett, vagyis, hogy az elmúlt két napban nem sikerült pótolni a Waldorfban eladott dolgokat, de az érte kapott summa már az enyém,. hát nem bánom, lesz, ami lesz. 

Most szépen felöltözöm, nem is a szépen van a hangsúly, hanem hogy felöltözöm, kényelmest játszottam,  pizsamában adminisztráltam, a szokásos kávék (ZM)  mellett kaptam fahéjas csigát is (Luca), frissen sültet, finomat, elmajszolgattam, miközben táblázatba írtam, hogy x darab táska, egyenkénti árazással.

S bár nem gondoltam volna, készen lett a sapkám-sálam, azt a virágnak induló kört most varrtam fel, gyerekkorom óta nem volt sapkám, most már ez is van, szeretem. A mintája még most is úgy van, hogy kört horgolok, szépen bővítgetem sorról sorra, majd amikor már mégiscsak túl nagy lesz a sok próba ellenére is, akkor veszettül elkezdek fogyasztani, majd egyszercsak befejezem. A sál a szokásos Woddland, sokszor kötöttem, kinek a Shetland a pihentető, kinek a Woodland, utóbbi vagyok én. Körbehorgoltam mind a sálat, mind a sapkát szép lila fonallal, meleg is, puha is, kellhet-e ennél több?

 

Tehát konvencionális a megjelenésem, van rajtam nadrág, pulcsi, sapka, sál, mehetünk becuccolni.

Én nem érzem

a személyiségem, abban az értelemben semmiképpen, amit mostanában többen mondtak, hogy minden darabban benne vagyok és letagadhatatlan, hogy az enyém, s hogy élőben még szebbek a dolgok, én ezt csak akkor érzem, ha jön őszinte visszajelzés,  akkor van egy kis átmeneti megnyugvás. 

Átlebegek ezen a decemberen, vagy a december lebeg át rajtam, nem tudom, de a  naptárt sem érzem, bizonyos sarkalatos napoknál ébredek fel, hogy Mikulás jön, meg Luca nap, és tudom, hogy lesz szenteste is, de a többi valamiféle ködben úsznak a napok, ne mondja nekem senki, hogy ez jó vagy rossz, más. Nehéz éreznem az adventet ,úgy, ahogy én szeretném, mindenképpen nehéz most, az elmélyedésre, belemerítkezésre nem jó a vásáros lét, versenyfutás az idővel, leginkább saját magammal, küzdelem a démonaimmal, jó vagyok, nem vagyok jó, kellek másnak, nem kellek, én csak levegőt szeretnék venni, de ez sem igaz, látni szeretném magam, a helyem. Helyem a világban.

Éjjelente mégis van elcsendesedés,  azt érzem, hogy ha engedem, ha elengedem magam, átjár a lélek, megpihentet.

Ilyen az én adventem.