2010. december 8., szerda

Készen

lettem az árcímkékkel is, ár ugyan nincs rajtuk, majd rögtönzök, most még nem megy, de lesz mire írni, ez a lényeg. Az összegzés is készen van, s mit sejtettem, beteljesedett, vagyis, hogy az elmúlt két napban nem sikerült pótolni a Waldorfban eladott dolgokat, de az érte kapott summa már az enyém,. hát nem bánom, lesz, ami lesz. 

Most szépen felöltözöm, nem is a szépen van a hangsúly, hanem hogy felöltözöm, kényelmest játszottam,  pizsamában adminisztráltam, a szokásos kávék (ZM)  mellett kaptam fahéjas csigát is (Luca), frissen sültet, finomat, elmajszolgattam, miközben táblázatba írtam, hogy x darab táska, egyenkénti árazással.


S bár nem gondoltam volna, készen lett a sapkám-sálam, azt a virágnak induló kört most varrtam fel, gyerekkorom óta nem volt sapkám, most már ez is van, szeretem. A mintája még most is úgy van, hogy kört horgolok, szépen bővítgetem sorról sorra, majd amikor már mégiscsak túl nagy lesz a sok próba ellenére is, akkor veszettül elkezdek fogyasztani, majd egyszercsak befejezem. A sál a szokásos Woddland, sokszor kötöttem, kinek a Shetland a pihentető, kinek a Woodland, utóbbi vagyok én. Körbehorgoltam mind a sálat, mind a sapkát szép lila fonallal, meleg is, puha is, kellhet-e ennél több?


Tehát konvencionális a megjelenésem, van rajtam nadrág, pulcsi, sapka, sál, mehetünk becuccolni.

3 megjegyzés:

  1. Szuper a kávé, a fahéjas csiga, a család és a pizsamás intézkedés! A sálért meg nagyon lelkesedem!

    VálaszTörlés
  2. Szeretem ezt a hangulatot:) Ezt a pizsamást:)

    VálaszTörlés
  3. Ez kérem a pizsama-party! Így kell ezt csinálni, nagyon jól tetted!!!

    VálaszTörlés