Ahogy haladok

előre a történetben, úgy leszek egyre ingerültebb, egyre idegesebb... a Kárász Nellire.

A piros,

az nekem tilos, az volt eddig, az lesz ezután is. Eddig csak azért, mert nem láttam sosem szép árnyalatot, de már tudom, hogy van cseresznyepiros, ami már-már bordó, de mégsem, és az nagyon döfi. Nem használok pirosat a varráshoz, ki akar egy tűzoltóautóval mászkálni, messziről rikít, de aztán mégis varrtam két táskát, meg is vették gyorsan, mert nemcsak döfi, de állítólag menő és trendi is .

Hát úgy gondoltam, rendben, akkor most pirosodunk, pirulunk, rendeltem piros (utólag látom: élénkpiros, égőpiros) textilt, meg is érkezett hozzám, nem is tudom, mi lesz vele. Mert ez olyan, hogy a családom szétröhögte magát, ZM szerint pontosan ilyen árnyalatú volt, amikor kisgyerekként a május elsejei felvonuláson krepp papírból csíkokat kellett lobogtatnia és eleredt az eső és a szép piros krepp papír szép piros csíkokat engedett magából, de ő csak tartotta fel azt a nyomorult izét, végig is folyt a szép fehér ingen a piros lé.

A Középső, az meg azt mondta, hogy úgy képzeli, ilyen színűek lehettek a puffok az antiban, nyugodtan reklámozzam, hogy 70-es évekbeli puffok utángyártását vállalom.

Ilyen az, amikor az én színlátásom a család fejlett kritikai érzékével keveredik, mindig lehet vidámságra számítani. Ha már táskára nem.

Amikor a legnagyobb

a munka, amikor a legtöbben várnak sorukra, amikor hadakozom az Idő nevű szörnnyel és egyéb démonokkal, na, akkor jön az új ötlet.

Az éneklőmesternek

Értem én, hogy március elseje  és akkor ha törik, ha szakad, de tavasz van, fogcsikorgatva is, de tavasz, a nap (amelynek foga van) is azért süt, mert ő is tudja, de azért nekem ma csak az járt a fejemben, hogy "fázni, csak fázni, mindig csak fázni", ezt dudorásztam jódolgomban. Zenei utasításképpen mondom, mert ügyelek a részletekre:

az éneklőmesternek: István, a király - Unom a politikát dallamára.

Ha egy kicsit nem figyelek,

vagy nincs előttem a (z egyik) füzetem, máris képes vagyok elfelejteni a számokat, nem vagyunk jó viszonyban, igaz, csak két cm, de az a két centiméter, éppen az hiányzott, aztán nézhettem, hová is tűnt. Így esett, hogy ez a táska 2 cm-rel kisebb. 

Itt már itt, ott majd délután.

Az is régen volt, amikor

én takarót és fecnikből, mint valami óriási tengeri lénnyel (meg a  vele kapcsolatos bizonytalanságommal) küzdök, közben pedig óhatatlanul emlékezem, meg vágyakozom, ötleteim is vannak, meg kellene valósítani néhányat, csak úgy, saját kedvre és örömre, a hasznosság érzete nélkül.

Mikor készítettetek valami ilyesmit, meséljetek! :o)

Már a címkékből is

 mily sok minden kiderülhet, ki gondolta volna, lehetnének a címkéim (avagy: legalább a címkéim)  fennköltek és magasztosak, sugallhatnának magasröptű és mélyenszántó gondolatokat, de azt látom, hogy egyre inkább a "csak úgy/nothing special" címkék kerülnek előtérbe, megnézem magamnak azt az embert, aki erre a fordulatra keres rá.

Úgyis mondhatnám, keresem a címkéimhez illő embert.

Nevetnem kell,

mert Dióhéj jelezte, hogy az Etsy nyitóoldalán vagyok, gyorsan odanéztem magamra, hát tényleg, de mire megint odanéztem, megvették a cuccot. Nevetnem pedig azért kell, mert éppen a hétvégén gondoltam, hogy törlöm azt az Etsy-t, elég nekem a Dawanda, még sok is, amilyen macerás népséggel hozott össze a sors mostanság.

Egészen biztos vagyok

abban, hogy nem ez a granny square hivatalos kinézete, de nekem nincs türelmem ahhoz, hogy ennél sűrűbben cserélgessem a színeket. Abban is biztos vagyok, hogy nem így kell a szálakat egymáshoz dolgozni, de még abban is biztos vagyok, hogy én ezt meg fogom unni, gondolom.

Abban viszont nem vagyok biztos, mi lészen belőle. Talán egy takaró, az olyan magától értetődő, s milyen remek lesz majd, mikor a gyerekeim Tihanyban a barátaiknak azt mondhatják, óh, hát ez már a mama idejében is retró volt.

Mégis,

mitől érzi azt az ember tél közepén végén, hogy fagylaltgép nélkül fabatkát sem ér.... az egész?

Vasárnapi vers/ Poem for Sunday

Fodor Ákos: Jelentés-vázlat a jelenidőről

valahogy úgy, mint a csecsemők:
iszom, iszom és szomjazom, megkívánok és elunok,
fogok, megszorítok és elejtek.
elsírom magam,
unatkozom és félek.
       Mindentől függök, de alig függök ö s s z e.
Nagyon megörülök egy érintésnek.Vissza-
borzadok egy másiktól.
Nevetnem kell, nevetnem bizonyos szavakat hallva, látva.
Figyelmem lengőajtaja készséggel nyildogál
kifelé-befelé, vagy ácsorog középen: elbámészkodom
egy színen, formán, hiányon, jól elcsodálkozom olyasmin,
hogy hajlik az ujjam.
      Bízom. Ragaszkodom. Hamar
felejtek. Valahogy így.
                         Jöhet
a jövő-
          úgyis jön
- nem hívom.

A helyi meteorológus,

úgyismint zöldséges, megmondta, hogy a tavasz március 5-én érkezik. Helyét, pontos(abb) idejét nem jelölte meg, de ez már csak asszonyi kíváncsiskodás, hogy biztos-e, és ez mit is jelent konkrétan, mennyire tavasz az a tavasz, meg ilyenek, ZM viszont beérte a válasszal. Férfi.

A mai napi

"ki rettent lep meg kit" versenyben én győzhettem mégiscsak, mert amikor a krisnás az első elutasításom ellenére is ott lihegett a nyakamon, s végső érvként bedobta a "mindenkit elér a túlvilág" szöveget, megfordultam, mélyen belenéztem a szemébe, s titokzatosan csak annyit mondtam, mit mondtam, búgtam, hogy "remélem", ezen elakadt a szava, ott is hagyott.

Na jó, nem búgtam, nem néztem mélyen a szemébe, viszont tényleg mondtam és tényleg otthagyott.

Odavagyok magáért,

odavagyok egészen, a szívembe bevésem, meg hogy egyetlenegy mosolyáért, azt is. A fekete haját nem mondhatom, ez egy kicsit zavar, az igaz, de túllépek rajt'.

 

 

Bordó textilbőr, színes indonéz textil, ez most nagy kedvencem, szerintem több változat is születik belőle.

(a hétvége talán egyszerűbb lesz, akkor feltöltök mindent a web-shop-ba, ígérem)

Nagy a szükség,

nagyon kell a segítség, nem nekem, egy családnak, hát segítsen, aki csak tud... minden részlet itt!

Játszhatnánk fordítva is,

 

hogy ahol képzelem hordani a kendőt, ott fogom is. Shetland, hát  az rendben van, nem bánom, mehetünk.

(forrás: https://picasaweb.google.com/Scubanut1844/LondonNAtlanticCruise# )

Szentencia

A jó hajfesték olyan, mint az igaz szeretet: mindent elfed.

Nem meglovagolva a feltámadt

szelet, de örülve neki, meg azért is, hogy a sok betű mellett legyen képes tartalom is, meg azért is, mert ez olyan egyértelmű és nem rébuszos téma (:D), ráadásul barna és még kék is, de főképpen azért, mert nem tudom, másképpen hogyan térjünk vissza a hétköznapokhoz, azért hát e táska.

Aki ismer,

az tudja, nem a külcsínen van a hangsúly, a nadrág csak olyan képes beszéd, meg ilyesmi, inkább az, hogy hiába az én terem, én töltöm meg a blogom, az lesz, amit én szeretnék, mégis van egy kis hiányérzetem. Én azt már sokszor mondtam, hogy ez a mindig happy, mindig rózsaszín, mindig szép és rendes, az nem én vagyok, de ha eltérek a mainstream-től, akkor biztosan kapok egy fejbevágást, hogy ennek nem itt és nem így és miket írok, negatív hatásom van.  Ezért feszengek néha a gatyámban, s bár belepasszírozom magam ebbe a másnak valószínűleg remekül álló, általános elvárásnak megfelelő, köztiszteletnek örvendőbe, de mit tegyek, kicsordulok belőle, ne mondjam, kifolyok minden oldalon.

Valaki azt írta, hogy ha nem tetszik valami, akkor nem szól, hanem továbbmegy, miközben én kétségbeesetten áhítozom a visszajelzésekre, nem kizárólag a készített dolgokkal kapcsolatban. Milyen furcsa, hogy többen nálam kezdik a napjukat, s én nem is tudok róla... sosem leszek író, mert azt szeretném, ha minden olvasó mindig visszajelezne, agyrém.

Egy kicsit elmagányosodtam, azt hiszem, ebben a blogtérben, miközben egyre többen jönnek hozzám, én magam szívszorongva állok és varrok várok, ki értheti ezt.

Valahogy az az

érzésem, mint amikor a próbafülkében (annak magányában) egy legalább két számmal kisebb, rikító színű nadrágba gyömöszöljük, de legalábbis próbáljuk gyömöszölni magunkat, a fülke világítása rendkívül előnytelen, de enélkül is érezhetően kényelmetlen, látványra pedig rettenetes a nadrág vagy mi magunk, vagy együtt, vagy az üzlet, vagy az eladó, vagy a fülke előtt várakozók. Vagy micsoda.

A nadrág a blogom, én meg én vagyok.

Olvasók vannak, sokan vannak, de most rengeteg visszajelzésre lenne igényem, nem szépre, de őszintére, hogy fogyjak már le, a nadrág baromi szarul áll, nem látod?, a szín sem te vagy, mit akarsz hát, ember, ébredj fel.

A kötőtűkkel pedig

úgy vagyok, mint Siv Widerberger, azzal a különbséggel, hogy nem bélyeg, hanem kötőtű, hogy én magam rendeltem meg az egy kiló kötőtűt, mert az hasznos és praktikus, és azzal a különbséggel is, hogy továbbra is majd gyűjtöm őket, vagyis, ha megnézem, Siv és köztem nincs is más, csak különbség.

 

 

 

A kötőtűimet (az egy kilót) egy szép fadobozban tárolom, méretes darab, majd egyszer lefényképezem azt is, de most a hónapokkal ezelőtt varrt tartók vannak terítéken, kezdőknek és haladóknak.Van még egy harmadik változat is, de az nem praktikus, viszont rengeteg fér bele, nagypályásoknak való, most mégis leszorult a dobogóról képről.

Tapasztalatom szerint igazi formájukat akkor mutatják, ha éppen funkcionálnak, vagyis dugig vannak tűvel, ekkor már nem kecsesek, nem kedvesek, hanem vaskosak és tömöttek, ellenben hasznosak. Vagy nem jól gondolom?

Ahhoz képest,

hogy nincsenek haszonállataink (értsd: haszontalanok vannak), a reggeleket lassan úgy kezdem, mint egy mangalicatenyésztő - mondta ZM, miközben adagolta a különböző eleségeket.

Az az ember,

aki egy beszélgetés elején arról beszél, hogy ő nem büszke, ő aztán nem, egyáltalán nem, majd a beszélgetés vége felé közeledve már sértett büszkeségről beszél, na, az (a logikus ember) én vagyok.

Mert mi ölelkezős

és puszilgatós házaspár vagyunk, hát az (is) a játékunk, hogy ZM-nek ki kell találni a nap folyamán teljesen váratlanul feltett kérdésemet, miszerint x dollár hány euró (Etsy-Dawanda játék, saját találmány), ölelés és puszi a nyeremény. Nagyon küzd, de még sosem találta el.

Muszáj hát megvigasztalnom.

New line,

így neveztem el ezt a típusú neszesszert, textilbőr, színes textil, színes cipzár, hozzá illő bélés. Kedvelem, mert egyszerű, mégis más. Vélemény?

 

 

Ahol ezek vannak, ott több is van!

Önkritikát

gyakoroltam, s írtam egy bejegyzést, majd önkritikát gyakoroltam, s kitöröltem egy bejegyzést. Ugyanazt, igen.

Aki olvasta, kérdezhet, aki nem olvasta, örülhet.

Így megy ez.

A simlis és a szende

ZM szerint elegáns, szerintem hűvös és tartózkodó, ám sokat sejtető. Elüt az eddig használt színektől, mégis tetszik, talán mert vágyódásom van hűvösnek és tartózkodónak lenni. Szerintetek?

 

A Meskán már fent van, a web-shop-ban még nem, de ez csak idő kérdése, semmi más.

Vasárnapi vers/ Poem for Sunday

Weöres Sándor: Tavaszvárók

Megládd, megint futunk a berken át,
feledve tél jegét,
a záros kert-ajtón, s a kerten át,
ha felszikkadt a rét.
Most hűs estére hűsebb éjszakát
borít fehér sötét,
de majd megint futunk a berken át,
s fogjuk köröskörül az almafát,
feledve tél jegét,
ha felszikkadt a rét.