Rubin Eszter : Barhesz

Egyébként meg végre frissítettem az olvasmányaimat. Az a helyzet, hogy nagyon mérges lettem egy könyve, csak az a kínos, hogy egy nekem nagyon kedvestől kaptam és akkor olyan kellemetlen rosszat írni róla. Olyan érzés, mintha a kölcsönadót bántanám,  holott dehogyis.

Szóval, ez a könyv csapnivaló, még akkor is, ha Chilianyánk elragadtatással írt róla. Először is nem szeretem, ha a főhős nevét még nem tudom, de a második oldalon járva azt már igen, hoyg nem veti meg az orális szexet. Nem ezzel van a baj, hanem, hogy de tényleg, ez ennyire fontos, hogy nekem már itt tudnom kell róla? Még azt sem tudom, ki ez a nő, milyen az élete, hoyg hívják, meg még semmit, de ezt már igen.

Itt felhúztam magam és dühödten olvastam végig,  de minden oldalnál azt éreztem, hogy mindjárt bevágom a  sarokba,  szóval, kijelenthetjük, hoyg nem tetszett.

Iszonyatosan zavart a mondatképzés, végig az egész könyvben, egyszerűen hiányoztak a névelők. Mondok két  példát:

" Epertől és tojástól karomon csalánkiütés, tejtől minden szál hajam égnek áll." vagy:

"Padlizsánkrém nem nagy ügy, lényeg a füstös íz."

Nekem egy halom helyről hiányzott a névelő, a beköszöntőhöz pont ez kellett még és hát az az igazság, hogy a történet valahogy... mintha nem lenne szerkezete, csak néztem, hogy most mi van, mit mondott? Mintha nem érteném, amit olvasok. Szövegértés: hármas alá.
Emellett a rövid mondatokkal elképesztően pattogósra sikeredett az egész, felsorolás töményen, tiszta dedó.

Egy fiatal, zsidó nőről szól egyébként, van benne nem kevés kulturális / történelmi / vallási érdekesség,  ráadásul süt és főz a csaj, szóval, lehetne ez éppen jó is, de (számomra) valami szörnyű a stílus, elképedve olvastam és ez azért szomorú. Jó, Upius, mit várok, oké, na de azért mégis.

Most ezek után nagyon ne csodálkozzunk, hoyg kettest  (sem) adok neki.

(közben rákerestem, tessék, ugye?? mondom én)

AC: Gyilkolni csak okkal

Meg még az is van, hoyg elolvastam az Oksanen könyvet és most nagyon vágytam egy  Agatha Christie-re, mert ott mindig oka van a gyilkolásnak.

(mármint tudom, hogy soha semmi ok nem elég a gyilkolásra, soha, soha, de aki olvasta már a Tisztogatást, az érti, miről beszélek)

Minden rossz mellé csomagoljunk egy kis jót is

Becsülettel és kínlódással elolvastam 43 oldalt, miközben tudtam, hogy felesleges, nem fogom elolvasni, mert nem érdekel, ez olyan cukros, hogy már-már szörp. Van benne gazdag lány- szegény fiú, meg sírig tartó szerelem, odaadó, szenvedélyes férj, aki dacolva a rokonokkal, teljesíti felesége utolsó kívánságát. A 43. oldalon, egy fejezet zárómondatánál (Igaza volt. De a csillagok, amelyek beragyogják a világmindenséget, mindenütt rád találnak.), mely mondat mintegy stílusgyakorlat is egyben, sajnos, feladtam.

Egy másikat is feladtam (lassan listát írhatok az elvetett könyvekről is), ezt, csak itt előrelátóbb voltam, szántam rá félórát és belelapozgattam, igaz, eleve fenntartással, mert ettől a sors(F)ordító könyv! kategóriától kiver a víz, mégis ki határozza meg ezeket a kategóriákat és ki sorolja be a könyveket ezekbe? Ki? Legfeljebb az olvasó tehet ilyet - magának. Az a helyzet, hogy tele van a könyv kiemelésekkel, 

Rosa Hubermann egyik fontos tulajdonsága 

Válságos időkben remekül helytállt.

vagy

Milyen volt Hans és Rosa helyzete?

Nagyon nehéz.

Vagy pontosabban: félelmetesen nehéz.

és a legviccesebb:

Még egy gyors fordítás

Bürgermeister = polgármester

melyek rettenetesen idegesítőek, felszabdalják a történetet, nem engedik, hogy az olvasó döntse el, mi a lényeges, hogy mi szalad mélyebbre, mint a többi, mindemellett pedig pátoszos, az a fajta, melyen nekem nagyon kell röhögnöm. És ezt most kiemeltem, hogy érezhetővé váljon, mi a lényeg...

Szóval, nem érdekel ez sem, vessek magamra, ha nem fordul meg a  jósorsom, ez van.

Viszont elkezdtem a Sofi Oksanen könyvet, ha jól sejtem, nem sétagalopp lesz, nem szokott ő könnyed lenni.Mintegy ellenpólusként elkezdtem a David Lebovitz könyvet is, ez egy vicc,  év végére csak elolvasom, nem? Kissé kijöttem a nyelvgyakorlásból, a nyelvtudásról nem is szólva.

Nos, így olvasok én.

No spoiler - A térkép és a táj

Az első szettet a Houellebecq csúnyán elvesztette, a másodikat  viszont fölényesen nyerte, ez számokban úgy néz ki, hogy az első könyvre, amit tőle olvastam, 1,8-at adtam és nagyon mérges voltam, nagyon, emlékezhettek rá. Közben azonban izgatott engem ez a pasi, hogy mire föl kapta a díjait, meg az elismerést, nem szeretem, ha nem értek valamit, jó lenne, ha villantana nekem is valamit a zsenialitásából. Esetleg én lennék nyitottabb. Esetleg.

Addig-addig kerülgettem a Marleen-től kölcsönkapott második könyvet, míg csak belekezdtem és bár az első pillanattól kezdve tetszett, én azért meglehetősen bizalmatlan voltam, mondogattam, hogy aha, persze, majd mindjárt jön a feketeleves, ne örülj, én lelkem, biztosan kiderül, hol van a kutya elásva. Aztán a közepénél már eszembe sem jutott mindez, hanem élveztem a könyvet, most meg azt kell mondjam, ötöst kapott. Hogy hűdejó.

Megkegyelmezve

Nem hagyott nyugodni ez a Houellebecq ember, nagyon akartam megérteni őt, a könyvét, a Goncourt-díjat, meg magamat is, s bár kelló óvatossággal, meg távolságtartással, de mégiscsak nekifutottam egy másik könyvének, A térkép és a táj-nak. Ugyan még csak a 70.oldal körül tartok, s mikor azon kapom magam, hogy ejnye, hát ez tetszik, akkor felébred a gyanakvásom, vigyázz, ő írta az Elemi részecskék-et is, azt is nagy elánnal kezdted olvasni, aztán mi lett a vége, de azért be kell látnom, hogy nem rossz, határozottan nem rossz. Ilyen óvatosan fogalmazok, teljes képet majd a végén, tudjátok, gyanakvó vagyok, résen kell lennem.

Elemi részecskék - spoilerveszély (18+)

Néhány hete (hónapja?) egy általam többször látogatott blog oldalsávjában tallóztam, kiket, miket olvas a bloggerina, ez mindig érdekes, előfordult már, hogy ilyen közvetett úton kapcsolódtam be mások életébe, vagyis annak követésébe.. Ott találkoztam hasonló élménnyel, mint ezen könyv kapcsán, az a blog ugyanis a szexualitásról szól, csak ez így nem adja vissza az igazat, csak a valódit, szóval, pornográf volt erősen, na. Tudatosan nem is szólt másról.

Én nem gondolom, hogy prűd lennék, nem fordítom el szemlesütve a fejem egy-egy erősebb szexjelenetnél, nem érzem, hogy a távirányítót kellene keresgélnem, amikor a hálószobákba mélyébe megyünk, így viszont kicsit többet kell ahhoz tenni, hogy én ezen megdöbbenjek.

Az Elemi részecskék-et kölcsönkaptam, s bár a fülszövegben van bizonyos szempontból való utalás a tartalomra (helyenként naturális könyv), én nagy érdeklődéssel futottam neki, hiszen olyan kérdéseket boncolgat, mint magány, tehetetlenség, érzelmi, értelmi zűrzavar, kiút,satöbbi.  " ... első számú téma a XX. század  második felében bekövetkező társadalmi és emberi kapcsolatok megváltozása. Houllebecq kiváló humorérzékkel festi le a new age-es világot, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, a megváltás megannyi megvásárolható segédeszközét."

Ez így igen-igen vonzó volt a számomra, neki is ugrottam, a nagy kupac könyvből, amit kaptam, ezt választottam. Aztán.... aztán meg jól elegem lett belőle, mert speciel értem én, hogy kiüresedés, válaszkeresés, boldogsághajszolás, és igen, tudom, hoyg vannak, akik ezt a szexualitásban próbálják megtalálni, meg még azt is értem, hoyg ha ebben, akkor erről kell írni , ne legyünk szemérmesek, a szembecsukás nem tünteti el a tényt, rendben, de basszus, hogy a könyv 1/3 részében olyan leírásokat találunk, amelyeket bármelyik 18+-os csatorna is megirigyelne, az azért durva. Rég nem arról van szó, hoyg két ember, az a legegyszerűbb változat a könyvben (részletekkel, persze), minimálprojekt, sokkal inkább, hogy három ember, négy ember, sok ember, swinger klub swinger klub hátán, hogy ki elől, ki hátul, és ki még tovább, na, itt hagyom abba.

Szóval, az a helyzet, mert Kecs kérdezte, hoyg mitől  kap egy könyv 1,8-as értékelést, én valahogy úgy vagyok vele, hogy értem (érteni vélem) a mondandót, és azt is elfogadom, hoyg ilyen van, létező jelenségről beszélünk, attól, hogy homokba dugjuk a fejünket, még létezik, és felmerülhet megint a kérdés, hogy  mi is a művészet feladata, hogy ábrázoljon is, oké, azonban szeretném azt remélni, hogy a kevesebb néha több. Hogy régen rossz, ha már mindent csak a teljes kimondással és ábrázolással érthetünk meg. Ha már nincs utalás. Ha már csak nyersen és egyértelműen. Hogy sokkal jobban megráz, amikor tudom, mi történik,  pedig nincs pontról pontra leírva.

Nem tetszett a könyv, még akkor sem, ha hírnevet hozott az írónak, és akkor sem, ha egyébként valóban a valamilyen szinten mindannyiunkban jelenlévő kérdésekre keresi a választ.

No spoiler - Kis kiruccanás

Egy éjszakás kaland, nyomot, sérülést, gondolkodást, érzelmi töltetet nem hagyott bennem, így suhantam tova, érintetlenül.

Azt tudom mondani, amit Marlen mondott azzal a különbséggel, hoyg végtelenül tud bosszantani, ha a semmiről 70 oldalt ír valaki, ennél jobban csak az, ha lehetne erről a semmiről másképpen is írni.

(de idén én finnyáskodom, tudjátok)

Felelevenítve

"Hol is van a szépség? A nagy dolgokban, amelyek a többiekhez hasonlóan pusztulásra vannak ítélve, vagy a kis dolgokban, amelyek, bár nem törekednek semmire, képesek a pillanatba belekarcolni a végtelenség gemmáját?"

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

több fénykép itt

No spoiler - A sündisznó eleganciája

Azért én mostanában elég válogatós lettem, csak finnyáskodom a könyvekkel kapcsolatban, érzem én is ennek kínosságát, feltételezem, velem/bennem van a baj. Ezzel a könyvvel is úgy voltam, hogy annyira szerettem volna elolvasni, aztán amikor kialakult egy hármas csererendszer, akkor végre hozzájutottam.És el is olvastam.

Hát.... nekem a házmesternő személyisége nagyon izgalmas volt, egy olyan házmesternő, aki (többek között) fenomenológiát olvasgat, mégsem mindennapi, értettem azt is, hoyg nem akar emberek közé menni, jó neki a kuckójában. A kislányt viszont fenntartással kezeltem, értem én, hogy szuperintelligens, aki szerint az angolok legnagyobb találmánya a kalap mint a pszicho rigiditás jelképe, és haiku-kat ír, meg a világban lévő mozgásokat tanulmányozza, viszont éppen emiatt a korához nem illő intelligencia miatt nehéz elhinnem, hoyg azt gondolhatta, ha majd ő meghal, arról a szüleinek az éhező afrikaiak fognak eszébe jutni.
Kettejük elmondásából ismerjük meg a lakókat, a saját történetüket, ez néha paralel fut, és érdekes, ahogy a különböző szemszögekből való látás más fénytörésbe helyezi a dolgokat, talán ez a legérdekesebb.
Az, hogy a végén az történik, ami, cseppet sem lepett meg, belesimult a történetbe, nekem a meglepetés sokkal korábban jött, akkor, amikor Renée kibújt a csigaházából. Az sokkal nagyobb döbbenet volt.
Összességében érdekes könyv volt, bántam volna, ha kimaradok belőle, de nem vágyom ismétlésre.
Sóhaj.

A filmet, azt viszont megnézném. :)

No spoiler - Ellenségek

Az Esze Dóra könyvről annyit tudok mondani, hogy  nem sikerült megfejtenem, miről szól és ez nem vicces, ellenben igaz.

Megszámolva

Egy kérés kapcsán azt írtam, hogy óh, nekem van vagy harminc Agatha Christie-m, mondd csak, mit szeretnél, aztán meg kiderült, hogy hatvankettő van*. Szerintem akkor már inkább hatvanöt, mert tudván tudom, hogy melyiket nem találom, pedig.

Szóval, hogy nevezzük azt, akinek hatvankettő** Agathája van, na hogy?

*a könyvrakás előnye

** ez bizonyítható, maradjunk hát ennyinél

No spoiler - Ilyen boldog sem voltam

Iszonyúan untam, de valami iszonyúan. 

Eklektikus

Az új, szép, nagy erős, izmos  könyvespolc alsó három polcát a szakácskönyvek foglalták el, életükben nem voltak még ekkora kényeztetésben, mindenkinek helye van, nem egymás hegyén-hátán, hanem egymás mellett, szoros, de nem kényelmetlen közelségben, elfér itt Pierre Bocuse, Stahl, Chili, a francia konyha és piac, Anthony Bourdain éa Nigella (aki főz), persze Jamie is, de Pelle Józsefné is itt van, no meg az alapműveltség részének számító Horváth Ilona is. Utóbbi két példányban is. Meg a Vasi, zalai parasztételek is. Ki ne hagyjam F. Nagy Angélát!

Meg a többit.

Összefoglalom

Akartam is, ígértem is, csak nem jutottam oda, hogy összegezzem a tavalyi olvasmányaimat, most azonban egy újabb könyvpakolós este után vagyunk, levezetésképpen éppen jó lesz.

forrás

Szóval.

44 könyvet olvastam el tavaly, hogy ez sok vagy kevés, fogalmam sincs, nem is érdekel, ennyi esett jól, tehát akkor rendben van, nemdebár? Egyre kevesebb időm van, napközben már soha nem olvasok, hétvégén sem, kizárólag késő este / éjszaka, így volt ez tavaly is, s nem gondolom, hogy idén másképpen lenne. Nyaralni idén nem voltam, pedig akkor!

A könyvek egy része (kb. 30 %-a) újraolvasás volt, nem tudom, miért, így alakult, semmi tudatosság nem volt benne.

A leginkább az Ulickaja könyvek tetszettek, a Daniel Stein, tolmács magasan vitte a prímet, gondolom, azért, mert keresztény zsidóként élni, ráadásul Izraelben, az engem mindig is érdekelt, az egész egyszerűen felfoghatatlan. Tavaly elmentünk a Középsővel a Dohány utcai zsinagógába, meg szerettük volna nézni, és ahogy ücsörögtünk a padban, erről beszélgettünk, szerinte ilyen nincs is, mármint keresztény zsidó, önellentmondás (és gondoljak már bele), én meg úgy véltem, hoyg igenis van.. Hát tessék. A könyv egyébként nemcsak erről szól, de erről is.

Ha ebből a csúcskategóriából még egy könyvet kiemelhetek, akkor az Mosonyi Aliz könyve (Boltosmesék) volt, egy este alatt el lehet olvasni, de minek, mikor álmodozni is lehet felette, ugyebár.

Németh Lászlót (Iszony) félve említem, mert hihetetlenül nyomasztott a  könyv utolsó harmadában, miközben igenis kitűnő könyv. Csak nyomasztó. Van ilyen.

A legérthetetlenebb könyv Lovas Ildikó nevéhez kötődik (A kis kavics), egyszerűen nem találtam fogást rajta, pedig én a sokak által szidott Spanyol menyasszonyt értettem, legalábbis érteni véltem, most már inkább így fogalmazok. Nem sokkal marad el mögötte Ugron Zsolna könyve, viszont az oly nyomot hagyott bennem, hoyg az azóta megjelent újabb könyvét messziről elkerülöm, nem kívánok véle érintkezni.

Volt néhány csalódás, elkerülhetetlen, Márquez (Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája) és Saramago (Minden egyes név) egy-egy könyve, és volt néhány, formájukat megbízhatóan hozó, kiszámítható könyv is, Durrel például.

Klasszikust keveset olvastam, ponyvát sem sokat, de az előzőnél többet, viszont krimit meglehetősen sokat, ami azért érdekes, mert krimihez én fáradtság esetén fordulok, akkor megnyugtat, hogy valakit meggyilkolnak. Valaki mást.:) Na, szóval krimiből sokat, év vége felé szinte csak azt, ezt nem is magyarázom.

Rövid, ám adekvát összefoglalásom ezzel véget is ért. Van kérdés? :o)

Hát, ha jól látom,

akkor már csak pár száz könyv és vége az esti programnak, mely úgy történik, hogy hordjuk a könyveket, nem is, mert előtte becipeljük a könyvespolcot az új helyére, próbáljuk stabilra beállítani, és akkor itt most ugrom egyet a történetben, mert ... csak, szóval, hordjuk a könyveket, portalanítjuk őket, mit mondjak, rájuk fér, közben morgunk, kell ez egyáltalán, ez nem tőlem jött a házba , nem vállalom, ezt nézd, nem fér be, nem fér el, nem férünk el, ülünk a földön, egyesével kézbe a könyveket, elcsodálkozunk, hogy ez is, meg az is, kijelentjük, hogy na, ezt soha, hogy Brehm, Bibó, Benedek Elek, na, nem vagyunk ilyen rendesek,  amikor az egyik (már késznek nyilvánított) polcon sorakoznak a Szabó Magdák, akkor egyszercsak jön még egy, de nem fér be és lusták vagyunk átrendezni, azt hiszem, így nem szoktuk megtalálni a keresett könyveket. Vannak könyvek mozdíthatatlan pozícióban, berakom a polcra és nem mozdul, körbe kell építenem, tűzhely köré a házat, valahogy így. Ezeket nem is fogjuk olvasni, gondolom én.

Az utolsó előtti polcnál én kijelentem, hogy meguntam, akkor ZM azt mondja, hogy ő is, ettől megijedek, mert félbe nem hagyhatjuk, én már nem is unom nagyon, be is fejezzük a napi adagot, 10-re végzünk is. Aznapra.

Juditnak és mindenkinek

FÉL PÁR KESZTYŰK BOLTJA

A Fél Pár Kesztyűk Boltjába járnak, akik örökre összevesznek.
-Kérünk egy gyönyörű pár kesztyűt- mondják.
-Örökre?- kérdezi a boltos.
-Örökre - mondják a vevők.
Az egyikük felhúzza az egyik gyönyörű fél pár kesztyűt, a másikuk a másik gyönyörű fél párat, és elmennek jobbra, balra.


Mosonyi Aliz: Boltosmesék
(játék Fércjutkánál)

No spoiler - A másik kert

A szerző első könyvét nagyon szeretem, jó a hangvétele, jó a szövege, jó a humora(!), rengeteg dolog visszaköszön benne, ami mindig jóleső érzés, hogy én is azt éreztem, én is úgy éltem meg, én is, én is. Így álltam neki a második könyvnek is, de amikor (a másodikat) először olvastam, a sok jó mellett kissé zavarban voltam és nem is tudtam,  mitől vagyok én zavarban, most azonban, másodjára, ha nem is pengeélesen, de talán meg tudom fogalmazni. A szokott, némiképp homályos módon. 

Szóval, a könyv is kicsit más, meg én is kicsit más vagyok. A könyvben túl sok a fotó, értem én, hoyg kert és növények, amit inkább nézni, semmint olvasni róla, de azért a százhuszadik makro után már nem annyira izgalmas, meg egy kicsit már zavart is, hoyg lerántja a leplet a növényekről, hát jó az nekem, dehogy jó. És nagyon zavart a photoshop, hogy túl színes és túl élénk és túl sok, szóval, ez nem vált előnyére.  Ezt írjuk a könyv számlájára.

A másik viszont, hogy elkezdett zavarni az a rengeteg jelző, a rengeteg felhalmozott ige, meg a rengeteg egy szavas mondat, olyan pattogóvá vált a felénél a könyv ritmusa, nehezen idomult a könyv egészéhez, s akkor ezt írjuk az én számlámra.

No spoiler - kettő is

A múltkor azt írták nekem a FB-on, hogy mindig elolvassák a némiképp szubjektív és gyakorlatilag semmitmondó könyvajánlóimat, mármint a jelzőket én tettem hozzá, ők csak elolvassák és örömködnek, meg olvasnak ajánlott könyveket és akkor ennek mennyire megörültem, hát nem is hagyom abba, pedig tudom, hogy nem egy rendes ajánló, hanem csak benyomás, de még abból sem az igazi, hát ez van.

Szóval, a Boltosmesék az olyan, hogy csillagos ötöst kapott tőlem és bár el lehet olvasni egy óra/este alatt, de minek, jobban esik vissza és visszatérni, mazsolázni a boltok között, kicsit gyereknek lenni, meg egy kicsit már nagyon okos felnőttnek is lenni, de legalábbis azt hinni, hogy értem én az egész világot.

És akkor az egyik kedvencem:

TÉRKÉPEK BOLTJA

A Térképek Boltjába bemegy a vevő, elmondja az élete történetét, a boltos meghallgatja, elővesz egy térképet, kitűz rá egy kicsi  zászlót, és azt mondja: 

- Tessék. Ide sodorta magát az élet.

Az Ulickaja könyv pedig  remek jó megint, szeretem Ulickaját, nem tudom másképpen mondani. Semmi kirívó, semmi különleges, semmi hirtelen és váratlan, szimplán az élet örömökkel , bánattal, jaj, ez nekem való. Persze, megint úgy jártam, hogy ez az irdatlan sok személy, hogy ki kinek a kicsodája, lapozgattam előre, mert most van családfa is, enélkül elvesztem volna, jelzem, egy kicsit ezzel is, mert váratlanul még beceneveken is szólítják egymást, de amikor a 100. oldal körül úgy döntöttem, hoyg nem az a lényeg, ki kinek milyen rokona, hanem, hogy az életük, az a valami, akkor egyszercsak megvilágosodtam és összeállt a kép. Nagyon szeretem a stílusát, ahoyg formálja a mondatokat, ahogy szövi a történetek szövetét, szeretem.

És azt még el kell mondanom, hogy a múltkor hallottam a rádióban egy vele készített rövid interjút, és bár semmi érdekeset nem kérdeztek tőle, ám én csak hallgattam a hangját, féltem, hoyg valami nagyon vékony és modoros lesz, de ehelyett jó kis agyoncigarettázott oroszos volt és akkor az megnyugvással töltött el. .

És akkor tőle is:

"Élete alkonyán olyan dolgok tárultak fel előtte, amelyek korábban eszébe sem jutottak: hoyg szavakkal a gondolatok nem adhatók át teljesen, legfeljebb csak többé-kevésbé megközelítőleg, hogy a gondolat és a szó között van bizonyos rés vagy repedés, ami csak a tudta megfeszített munkájával tapasztható be, ez viszont a nyelv korlátozott lehetőségeinek kiegészítése."

No spoiler- Szeress Mexikóban!

Ez most a második könyv, amiről azt gondolom, hogy filmben szívesebben venném, a Boleyn Anna is ilyen volt, jó kis kosztümös film, az igen. Ez egy kicsit tényleg hajaz Márquez-re, kicsit, de azért nem ugyanaz. Engem a leginkább azok a részek fogtak meg, ahol valami különös történt, az intenzív rózsaillat, az ételtől mámorossá váló násznép, mindaz, ami nem  hétköznapi, nem életszerű, nem hihető. Mert hétköznapi, életszerű és hihető, az bőven van minden bokorban, most más kellett.
Az utolsó fejezet tetszett a legjobban, hogy oldalakon át nem tudtam, most akkor kinek az esküvőjén is vagyok, az leleményes volt!

 

1678. bejegyzés, melyben kísérlet történik az érdeklődés felkeltésére

Előbb a tett, aztán a rettenet, de már nincs visszaút, mert van, aki nem hajlik, csak törik. Szeretnék Antigoné lenni, de az a helyzet, hogy én Iszméné vagyok.

(Egyébként pedig nem értem a könyvszerkesztőket, miért Antigoné-Oidipusz a sorrend, itt értelmetlen a keletkezés idejét figyelembe venni, sokkal inkább a történet a releváns.)