2011. április 13., szerda

A záródást

 tessen figyelni, a záródást!
Nem tagadhatom, hogy futom a magam köreit, s bizony, hogy csapdákba is beleesek, amelyeket később már  (jó esetben) kikerülnék, de most még elkerülhetetlen a beleesés, így vagyok a bőrrel is, de nem baj, majd rájövök a csínjára annak is. Ezzel a táskával is hasonlóképpen vagyok, másfajta záródást szerettem volna, nem mágneszárat, nem cipzárt, egyiket sem tartottam megfelelőnek, de akkor mégis mit? És legfőképpen: hogyan?
Általában kifelejtek valamit az első próbálkozásnál, hogy duplán kell összevarrni, hogy nem fogom tudni kifordítani, hogy hogyan találom el a táska közepét, hogy mikor is célszerű belevarrni, meg ilyeneket. Most azonban nagyon tudatosan megterveztem, háromszor gondoltam át, jó lesz-e úgy, ahogy én gondolom, lehet, hoyg ez a titok, hogy nekem háromszor át kell gondolnom mindent, nem megy ösztönösen, mit tegyek. Gyakran még a három sem elég.
Szeretem ezeket a színeket, szeretem, hogy bár a vállpánt így macerásabb volt, mégis ez illik a táskához, szeretem a záródást, szeretem, igen.
Nektek tetszik-e?



Már elérhető itt és itt. ( a tegnapi két táska már nem)

18 megjegyzés:

  1. Mit ne mondjak, nem rossz, sőt...:o))

    VálaszTörlés
  2. Én sem bánnám, ha én zárhatnék egy ilyet... :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik!Kicsi is,szép is,a záródása is klassz:)A színeiért pedig oda vagyok!!

    VálaszTörlés
  4. még szabad a vásár :o)

    szóval, akkor ez így jó?

    VálaszTörlés
  5. Néha kicsit szigorú vagy magadhoz :) Szerintem tökéletes! :)

    VálaszTörlés
  6. Julcsi, a színei, azokat én is, jaj, nagyon!

    Ursa: néha... néha kicsit engedek a gyeplőn, tudod, de csak néha

    VálaszTörlés
  7. Hú, csodásak a színei! És a záródása igazán egyedi, nagyon klassz! Kriszta

    VálaszTörlés
  8. Jól fest!


    A záródás is tetszik, újdonatúj.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó!
    Nem baj az ha szigorú vagy magadhoz, majd mi simogatunk:-)
    A háromszori körökről meg csak annyit...némelyik kötésemnek én is többször futok neki...Az Atumn Arbort is bonthatom le ..., mert most vettem észre néhány hibát. Nem figyeltem meg gondosan a dolgokat. "Elcsalhatnám", de a tudat rettentően zavarna...Most negyven sornak inthetek búcsút...

    VálaszTörlés
  10. Szerintem megér minden új dolog egy nagy adag fáradtságot. Utána jó érzés, hogy milyen klassz dolog születik. Most pöttyösösben utazok, de ezek a csíkok nagyon szuperek.

    VálaszTörlés
  11. ÓÓÓ anyám, ez a táska nagyon csúcs...!
    (Ha fiatalabb lennék, akkor azt mondanám: Nagggyon király!)
    Telitalálat mindenestül... :-)))

    VálaszTörlés
  12. jól néz ki, nagyon tetszik, nekem apró észrevételem lenne:
    szerintem kicsit rövid a ráhajtós rész, az ott elbírna egy kicsit nagyobbat. Ha kitömöd a táskát (és melyik nő ne tenné meg :D) akkor már necces, hogy át sem éri, vagy legalábbis nekem olyan az érzésem mintha ott kicsit kevés lett volna az anyag.

    VálaszTörlés
  13. Kaccat: tömötten lett fényképezve, tele van könyvvel :o))
    (de szeretem, ha észrevételt tesztek, mert az nekem segítség!)

    VálaszTörlés
  14. Én nem a záródást, hanem a nyitódást figyelem napról napra...

    VálaszTörlés
  15. Emi: ezen egy napja gondolkodom és szeretem a mondatod, azt kell mondjam.

    Viki: te meg mindig elfogult vagy, ez van, ezt is szeretem:O)

    VálaszTörlés