Mégiscsak

bennem van a hiba, ha sikítozni támad kedvem, mikor másnál ezt olvasom a szerintem baromi unalmas könyvről,

gyönyörű könyv ez, fantasztikus hangulattal, olyan atmoszférával, ami magába húz, és sokáig nem ereszt, nem tudom, mi a bajom, talán még javítható vagy ne is reménykedjek? Olvasta valaki?

Ezt a mintát

(ami nem is minta, de minek nevezzem) rendszeresen alkalmazom neszesszereknél:

 de volt már iPad tokon is:

 

aztán arra gondoltam, táskáknál miért is ne lehetne?

Lehet. Szerintem legalábbis. Nekem azért tetszik, mert visszafogott,nem harsány, nem rikító, csendes és elegáns. Amilyen én is szeretnék lenni.

Szerintetek?

Jól van hát, rendben,

 akkor ma képek nélkül maradunk, nem akar engem a Picasa.

A lecsóról

meg annyit tudok mondani, hogy én a legyen-minden-másnap-lecsó típus vagyok (lennék) és hogy egyesek (nevezzük rossznyelveknek őket) szerint az én lecsóm edzés a pokol tüzére, de ezt több tányér után  jelentik csak ki, mert egyébként a sok edzés hívei.

A megrendelő,

aki átküldte a briefet a storyboard-hoz, avatarról beszélt, s én hiába bizonygattam a grafikusomnak, hogy az pedig az isteni természetű eszme földi megtestesülése, nem hitt  nekem, végül egy rövid brainstorming során kiderült, hogy csupán a nevek mellett megjelenő kis képecskékről van szó.

Hová süllyed a világ, ha kiderül, hogy akár én is avatar vagyok/lehetek.

Ez a táska

félig készen" hevert itt már egy ideje, rendrakás közben vettem észre, hogy kiszabva, füllel, kézzel megtűzve várakozik, tűrhetetlen állapot, de igazából csak arról van szó, hogy féltem, hogy az odakészített bélést másra használom fel, akkor aztán kezdhetem elölről a keresést.

"ugye, ugye, a választás, hogy félig már készen volt vagy csak félig volt készen

Kértem, hogy

töröljék ki a blogomat a Top 10-ből, meguntam a kondérba visszahúzós magyar virtust, te jó ég, ilyenek vagyunk lennénk, ne kelljen nekem ebben részt vennem, hárman is visszaléptünk, ennyi volt, vége van.

Ha várok valamit

egy könyvtől, akkor már eleve feltételeket szabok, nem pusztán élvezni akarom a könyvet, hanem azt akarom kapni, amire én vágyom, ez mekkora marhaság.

Pedig így jártam a Frances Mayes könyvvel, minden könyvét szerettem, minden könyvét számtalanszor elolvastam, nyilvánvaló volt, hogy ez is remek lesz és szeretni fogom. Mégis azt kell mondjam, az utolsó két fejezet tetszett csak igazán, nem értettem a koncepciót, többek között azt sem, miért kellett egy egész fejezetet festménymagyarázatnak szentelni, ezen hergeltem is magam rendesen. Értem én, hogy Piero della Francesca és Luca Signorelli, értem én, hogy quattrocento, persze, de a festmény látványa nélkül beszélni a festményről (hosszan), az nekem értelmetlen, nem tagadom. 

Valahogy nem éreztem a könyv ritmusát, mindenáron azt akartam kapni, amit az előzőektől, ez azonban nem sikerült, néha, egy féloldal erejéig már azt hittem, megvan az elveszett lánc, bele lehet kapaszkodni, de aztán megint csak eltűnt, megint nem találtam, s mondom, az utolsó két fejezetben, ott bukkantam rá.

Nem állítom, hogy a könyv hibája, de ez nekem kevésbé tetszett, ez van.

A könyv borítója pedig, hát az botrányos, ha sorozatnak tekintjük F.M.eddigi könyveit, márpedig erre a borítók ráerősítenek, akkor miért nem lehetett a háromszor már remekül eltalált sorozatot folytatni, ez a nagyon színes, nagyon élénk... ez nagyon sok.

Ha esetleg

valaki azt gondolná, hogy nálunk sajtból cseresznyéből van a hold, hogy a kerítésünk is kolbászból cseresznyéből van, hogy a csapból is cseresznye folyik, az nem sokat téved.

Szükségem lenne

új, modern varróeszközökre, melyek azért praktikusak, mert többfunkciósak, hiszen fényképezéshez is kitűnőek, konkrétan iPad kellene, nem lehet így tokokat varrni, kizárólag méret alapján, nem célszerű, egyszerűen nem célszerű, most hogy néz ki, hogy a könyvemmel illusztrálom a tokot.

De nem érti. Nem akarja érteni.

Egy

ilyen rosszul startoló, s imigyen folytatódó, ámde jól végződő nap után, lábaimban ólommal, fejemben fájással, kezemben tétlenséggel, lelkemben ürességgel, nehéz nekem elhinnem, hogy lesz még erő a tagjaimban, víz a szöveteimben, s számban szó.

Vasárnapi vers

Weöres Sándor: Örök pillanat

Mit málló kőre nem bízol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és múltja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent -
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

Nos,

tett rá tejszínhabot, igen, mert Zazálea önmagával szemben is nagy koherenciában áll. Főleg önmagával.

Még a sütés előtt,

amikor a beszerzőm elugrott a boltba, beszéltünk a cseresznyés pitéről, ételről bárhol és bármikor egyébként is, de megbeszéltük, hogy nem lesz tejszínhab hozzá, mert az milyen már, hogy egyesek mindenre ketchup-ot tejszínt tesznek, ha kell, ha nem, és bár preferáljuk a tejszínt, de önmagában a cseresznyés pite, az nagyon rendben van, nem kell tejszín, fúj. Aztán mire hazaért, mégiscsak hozott tejszínt, mondván, hogy nem kell most felhasználni, de jó az, ha itthon van,  megnyugtató. Ha pedig itthon van, került a pitére is, mert nálunk ekkora a koherencia nemcsak közöttünk, de szavaink és tetteink között is.

Az pedig az emberismereti teszt első kérdése is lehet, hogy Zazálea (is) tett-e tejszínt a pitéjére avagy sem. A megfejtéseket a szerkesztőségbe kéretik leadni.

Felszerelésünk

Spagettipántos ruha, könnyű saru, napszemüveg, kis palack víz, telefon.És könyv, de ha minden könnyű is, a könyvnek nem (feltétlenül) kell könnyednek lennie, csak a kontraszt kedvéért.

 

Szeretem a színeit, ezt még mondani szeretném.

331oldalt

elolvasni azért az egy mondatért, mi nekem szól, nem felesleges, hanem megtalált kincs.

Szentencia

A városi 30 fok és a falusi 30 fok között legalább kétszeres" szorzó van.

"háromszoros, négyszeres...

Semmi gondolkodás,

hosszasan főképpen nem, kizárólag tűnődés és merengés.

A spontánul szerveződő bulik a legjobbak, azaz programszervezés falun

Én csak teregetni mentem a kertbe, de nem lehet elmenni a cseresznyefa előtt csak úgy, szedtem egy marék gyümölcsöt és ahogy azt kell, ott helyben el is költöttem reggeli gyanánt, közben néztem alulról felfelé, hogy dacára a rendes fogyasztásnak még mindig mennyi van. Így felmentem a fára és szedtem egy rendes adagot, mondván, ez már tényleg a befőtt lesz. A létráról kicsit tekintgettem és megláttam a paradicsomokat, hogy milyen gazban állnak, hát kigazoltam, megkapáltam, de akkor már egy kicsit nagyobb területet is, mert este oda palántázok ezt-azt. Ettől remek koszos lett a kezem, de nem baj, mert eredetileg a teregetés után úgyis mosogatni akartam, amitől viszont szépen meg-és felpuhult a kezem, így adott volt a manikűrözés.Utána kimentem és beszedtem a közben megszáradt  ruhákat, de nem néztem se jobbra, se balra, mert időközben még meg is okosodtam, de ez igényelt külön időt ,írjuk a javamra.

A néhány órás programról annak spontaneitásából fakadóan fotó nem készült, pedig utólag belegondolva milyen remek before-after fényképek készülhettek volna, úgyismint a körmeim a paradicsomföldön tevékenykedve - manikűr után, a cseresznyefa szedés előtt - után, kert a száradó ruhákkal és nélkülük.

Félkész,

az aztán van.Konkrétabban: csak az van.

Barbinak, Évának, Ginának, Ágnesnek

A facebukon a (múlt) hétvégére ígértem fényképeket a PW újságokról, nem jutottam oda, tegnap pedig elkezdtem, de vállalhatatlanok lettek, de majd ma nekifutok még egyszer. Én a többszöri nekifutás embere vagyok.

A Hold

meg már csak árnyéka önmagának.

Idén több játék

is lesz, több közös játék, most éppen Textilcsodával hirdettünk egy közös játékot, amelynek lényege, hogy azok között, akik július 31-ig vásárolnak a Textilcsoda online boltjában és megosztják a hírt a FB-on (mármint nem azt, hogy vásároltak, bár azt is lehet!), kisorsolásra kerül egy általam készített táska, egy mezei virágos táska, nem a big bag, hanem annak kistestvére, frappáns név nélkül.

Azok között, akik ugyan nem vásárolnak, de megosztják a hírt, a játék hírét, kisorsolásra kerül egy Tilda charm pack, valamint egy Niki által összeállított szalagcsomag. Minden esetben július 31. a határidő.

Most csak remélni tudom, hogy mindent jól írtam, kimerít engem az apeh, azzal a sok számmal azt érik el nálam, hogy már a betűkben sem vagyok biztos. Ezért jobb, ha a játéknak utánanéztek a facebukon, menjetek...(hagyjatok meghalni)

Kikerült a

szobából a festőállvány, az udvaron álldogálva várja a festőket,de legalább a félkész táskákat.

Egy hét alatt

háromszor menni az apeh-be, az kimeríti a zaklatás fogalmát. Részükről, persze.

Mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokát

Hogy tárgyainkkal milyen szoros kapcsolat alakulhat ki, arra bizonyíték, hogy a laptopom ventillátora mostanában újfent vacakol, s időnként melegszik a gép, de akkor én, mint aggódó, gondoskodó édesanya, kezemet a fájó testrészre helyezem, s kézrátéttel gyógyítom azt, ily módon még mindig sikerült a lázat csillapítanom  gépet lehűtenem.

Az első

ilyen táskát egy holland művésznő vásárolta meg, ezt pedig egy kollektíva nézte ki, megajándékozandó egyik munkatársukat. Szeretek arra gondolni, hogy jó helyre kerül egy-egy táskám. Szeretem, hogy vannak még jó kollektívák.

Természetes környezetében így mutat:

Hivatalosan pedig így.

Úrinő,

hallottam a köszönésükből, hogy ezt gondolták, amikor reggel fél kilenckor egyik kezemben kávéval, másikban a pirítóssal, hálóingben róttam a reggeli köröket a kertben, pedig akkor én már egy kétórás varráson túl voltam.