331oldalt

elolvasni azért az egy mondatért, mi nekem szól, nem felesleges, hanem megtalált kincs.

Egy könyv, sok könyv, több könyv

Ha igaz az (amit egyébként hiszek), hogy az olvasmányválasztásunk sokat elárul rólunk, akkor egy kis vallomás, lehet csemegézni rajtam.

Nem tudom, mi van velem ... fiatalkoromban olyan rendes voltam, elkezdtem egy könyvet, s amíg be nem fejeztem, addig csak azt olvastam, nem kezdtem bele másikba. Most meg... Legalább kettő, de inkább több könyv van a polcomon, és, persze, nem csak úgy vannak. Még nem figyeltem meg, de valószínűleg hangulat, lelkiállapot kérdése, mikor melyiket veszem elő. Persze, csírájában még felfedezhető a gyerekkori szívósság, vagyis, előfordul, hogy egy könyv kizárólagosságot élvez, de most, hogy befejeztem egy ilyet, a következőket olvasom paralell:

1. Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony - még nincs hozzáfűznivalóm, érdekes (ez az a jelző, amelybe minden belefér a későbbi pontosításkor)


2. Popper Péter: Lélek és gyógyítás (Isten ments, hogy bárki összekeverje a Müller Péterrel, a Popper jó és még igazi is, mond komolyat, meg tudományosat, de úgy, hogy értsem)


3. Butler- Bowdon: Pszichológia dióhéjban - botcsinálta amatőröknek, érdeklődőknek, felületeseknek, ennek ellenére igenis érdekes, főleg, mert kiderült, hogy a benne szereplő könyvek jelentős részét eredetiben is olvastam, így már csak azért is érdekes, mások milyennek látják a művet, mit mondanak róla



4. Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja - örök kedvenc, most próba alatt áll, alant látszik, ez mit is jelent, csak annyit mondok, van némi kísértés, hogy dobjam a sarokba és élvezzem is. :o(

5. John Ball: Forró éjszaka - ennek még fotója sincs, olyan régi. Krimi, ez gyengeség? Szerintem nem, én szeretem, de csak a jót, az izgalmast, nem az öldöklőst. Klasszikusok előnyben, Agatha Christie összese a polcunkon, nekem ő az etalon. Ettől függetlenül ez sem rossz, bár más kategória, a belőle készült filmet nagyon el tudom képzelni, Sydney Poitier-rel a főszerepben.


Konklúzió: eklektikus jellem. :o)

Minden kritika az utolsó lap után következik itt.

A könyv dicsérete

Bármennyire is elsődlegesek a szakdolgozatok, ahhoz, hogy azokat tudjam írni, kell valami más is, nem tudok elmerülni kizárólagosan az Ószövetség teljes mélységében (bár élvezem), kell valami, ami más,és most nem a céges Hírlevél megírására gondolok.

Egy hihetetlen rossz borítójú és rossz címmel megjelent könyvet olvastam el, immáron sokadszorra. A kiadó nem sokat töprenghetett (vagy éppen sokat) a külső megjelenés vonzó hatásán, a sokat eláruló, figyelmet felkeltő címen meg éppen nem. Nem is tudom, mi keltette fel a figyelmem, mindenesetre beleolvastam, aztán ott is ragadtam.
Azt csak mostanában konstatáltam, hogy ugyanaz az írónő írta, mint a sokak által preferált, engem valamiért nem csábító Jane Austen életéről szóló könyvet, furcsa, mert azért ez más világ.

Ajánlom azoknak, akik küszködnek kamaszkorban lévő (vagy azon túli) gyermekükkel, anyáknak, feleségeknek, bárkinek, aki szeretne valamit megérteni a világból (bár nem a könyv által fog sikerülni), bárkinek, aki nyitott mások életébe való bepillantásra.
Nagy igazságokat nem fog találni senki, nincs megfejtés, igazából nagy eszmefuttatás sem, csak szimpla gondolkodás történetbe ágyazva.
Érdekes.

Fáradtság

Elkezdtem a szakdolgozatom, s ha eddig voltak is reményeim arra vonatkozólag, hogy kettőt meg lehet írni (rendesen) 2 hónap alatt, akkor az egyiknek az első néhány oldala meggyőzött ennek lehetetlenségéről. Konkrétan 8 oldalt írtam a zsoltárok könyvéről szólóban, elküldtem a konzulensemnek, de csak azért, hogy legyen mire jegyet adnia, erre olyan kedves levelet írt vissza, hogy már megint elszégyelltem magam. Hogy ez milyen jó, meg alapos, ami azért vicces, mert ezt az akkor még 5 oldal terjedelmi írásomból szűrte le. :o)

Viszont rájöttem, hogy nem lehet a végtelenségig kihasználni az emberi testet (bármekkora is) és szellemet, s néhány napi kevés alvás után eljött az az idő, amikor 2 óra alatt 13 sort sikerült kipréselnem magamból, de ha utánaolvasok, akkor még az is lehet, hogy ez O-ra csökken.

Így aztán tegnap este 3/4 9-kor bebújtam az ágyba, befejeztem a könyvem (amit majd ajánlani szeretnék) és 9-kor mint a tök, aludtam.Vagyis, rendkívül hasznos és hatékony (pláne) estém volt.

Könyvekről

Ebből már tanulás nem lesz, mert az előző bejegyzés óta a könyveken jár az eszem, naná, hogy nem fér be a didaktika, akkor inkább megadom magam. Mammka kérdezett rá 5 könyvre, amelyeket 2008-ban olvastam. Egyébként végignéztem néhány blogot, ahol már megjelentek a listák, nagyon érdekes, volt, ami meglepetés volt és volt, amit előre meg tudtam volna jósolni,. Természetesen nem a konkrét könyvcímeket, hanem a csapásvonalat. És bár tanultam én, hogy minden, ami velünk összefügg, elárul valamit a személyiségünkből, azért mégis milyen érdekes.
A játék egyébként a ''100 könyv, amit feltétlenül el kell olvasnod"-ra emlékeztet, főleg, hogy a filmes változat is elindult.

Nos, könyvek terén gyerekkoromban nem voltam válogatós, jött, ami jött, ráadásul úgy éreztem, nagy szégyen egy könyvet félbehagyni. Most már ezt másképp gondolom, nem hiába telt el 40 év, lehet előválogatni, de ha ennek ellenére is rossz döntést hozunk, akkor lehet félbehagyni- drága az idő, ezzel szemben sok az olvasásra érdemes könyv. Ezzel nem azt mondom, hogy lektűrt soha, ne legyünk álszentek, létezik az az agyi állapot, amikor csak ez segít, de azért ez nem fogható fel tendenciaként.

Nem akarnám hangoztatni, hogy mennyire szeretek olvasni, meg kedvenc időtöltésem, írtam én már erről postot, minek ragozzam?

Nos, jöjjön inkább a listám:

1. H. Böll: Billiárd fél 10-kor (micsoda jó könyv, huszadszorra is)
2. Polcz Alaine- Bíró László: Az utolsó mérföld (egyelőre így készülök a Hospice-ra)
3.Rosamunde Pilcher: Téli napforduló (ez a fent említett agymosás)
4. Daniel L. Schachter:Az emlékezet 7 bűne (nem krimi, pszichológia-főleg)
5. Umberto Eco: A Foucault-inga (haladóknak)

Kissé nehéz a szelektálás, de még mindig jobb így, mint ha azon kellene töprengeni, mit is olvastunk. Kinek az olvasásélményei érdekelnének? Közülük többekét már olvastam is, de Anyahajó, Jucuu, Zsukka talán még nem voltak. Hát valljanak színt!

Őszíntén

Időnként nagyon demoralizáló olvasni mások blogját, mert azzal a nem túl szívderítő és önbizalomnövelő ténnyel futok össze, hogy mások mennyivel jobban osztják be az idejüket. Arról nem is szólva, hogy a kevéske szabadidőmet sem jól osztom be, mert az semmiképpen nem erre vall, hogy miután leülök varrni valamit (annak árán, hogy az eddig TV-nézésnek aposztrofált Híradót sem nézem, hanem abban a fél órában zümmögök), kiderül, hogy nem jól csináltam meg és bonthatok, rosszabb esetben kezdhetem elölről. Egyébként meg a zümmögésről az jut eszembe, hogy ez nálam az aromaterápia manifesztálódása, míg más emberre a mentás citromfű illata hat nyugtatólag, rám az, ha a varrógép ( a kis egyszerű 15 éves) előtt ülök. Amely tevékenységet gyakran nemhogy siker nem koronázza, hanem az előtte eltöltött idő fordítottan arányos a keletkezett rendetlenséggel és a rajtam megtalálható cérnaszálak, szöszök, miegyebek számával.
És akkor még nem is lett készen semmi.
Egyébként meg készül az az egy kis táska, csak éppen menetközben (miközben visszanéztem a fázisfotókat) rájöttem, hogy valamit elrontottam, még tiszta szerencse, hogy én vettem észre és még időben, nem akkor, amikor már a blogon vigyorog.

Időnként meg kell néznem az egyik Határtalanul-on kapott nyertes oklevelemet, hogy ellenőrízzem, tényleg az én nevem áll rajta, tényleg én kaptam. Mindig elcsodálkozom, bár ez csak azt bizonyítja, hogy képes vagyok magamat összeszedni, képes vagyok kitalálni valamit, véghezvinni. Időnként.

És már alakul a fejemben az 5 könyv listája is, csak kicsit nehéz , mert először is félre kell söpörni az agyamból a szakirodalmat (miért mondják irodalomnak, nem bírom megérteni, ill. értem én, csak így, vizsgaidőszakban nem felüdülés és kikapcsolódás, pláne nem feltöltődés), másrészről pedig ki kellene választanom azt az 5 könyvet, amit a leginkább ajanlanék másoknak. De mivel ebben a pillanatban is egy andragógiai didaktika könyv van mellettem, kicsit nehéz másra koncentrálnom. Hiszen olyan jó.

Könyvek, s csatolmányaik

Tegnap este végre szakítottam időt és megnéztem a Szerelem a kolera idején c. filmet. Nem vagyok egy nagy TV- néző típus, soha semmi érdemleges műsort nem adnak mostanában, a Híradót mindig megnézem (Zoltán művész masszírozza a lábam, már csak ezért is), ezenkívül gyakorlatilag semmit. Aminek a fent említett személy örül, hiszen a sportcsatornák viszont ontják a pasiknak szánt műsorokat. :)
Ez viszont azt is jelenti, hogy nem nagyon kézzel tűzni semmit, nem nagyon tudok kötni, mert kiesik az az idő, amikor ezt megtehetném.
Viszont célirányosan szívesen nézek meg valamit, így volt ez a tegnapi filmmel is, már hetek- hónapok óta tervbe volt véve, csak nem jutottam oda, hogy meg is valósítsam. Pedig a könyv a nagy kedvencem, én egyébként ezt sokkal jobban szeretem, mint a Száz év magányt, de ugyanígy vagyok Hemingway Az öreg halász és a tenger c. könyvével is. Átverekedtem magam, de a kedvencem tőle az a kis, karcsú kötet, amit nem nagyon ismer senki, a címe: Vándorünnep.

Na mindegy, lényeg, hogy a Szerelem a kolera idején a toplistám élén áll, gondoltam, akkor most lazítok, kötögetek , végre megnézem. Hááát, lett belőle akkora csalódás és szomorúság, nem is értem, mit gondolnak az alkotók, van képük odaírni, hogy ez Marquez könyvének adaptációja. Siralmas. Értem én, hogy olyan sokrétű a történet, meg sok minden történik benne, de mintha teljesen más filmet néztem volna... Nem elég, hogy rengeteg mozzanat kimaradt belőle, nem elég, hogy nem elég árnyalt a szereplők személyisége, de még csak nem is adja vissza azt hangulatot, ami viszont a könyv minden sorából árad. Nagyon elszomorított, meg az is, hogy egyesek (akik megnézik a filmet) most azt hiszik, ismerik a művet... :) Így viszont nekiugrottam (negyedszer, ötödször) a könyvnek újfent, minden sorát élvezem.

Olvastam egy interjút Umberto Ecoval (a kedvenc Lévai Balázsom készítette), amelyben ő azt nyilatkozta, hogy amikor filmesítették A rózsa neve c. könyvét, az merőben más lett az eredetitől, így ő azt kérte, tüntessék fel, hogy a ezen mű alapján készült a film... Mert annak a könyvnek a története pedig több síkon folyik, nem lehet besűríteni 1,5-2 órába. Jelzem, ha valaki olvasta az eredeti művet, az érti, miről van szó. Ecoról csak annyit, hogyha valaki végigolvasta A Foucoult inga c. könyvét, az előtt én megemelem a kalapom. Az valami hihetetlen... Én mégcsak a felénél tartok, erősen kell koncentrálnom, hogy értsem, miről van szó. :) Eco szerintem MINDENT tud a középkorról. Nem is lehet laza olvasmányként kezelni a könyveit, nem egy buszon-utazom-közben-olvasok kategória.

A következő olvasnivalós tervem Ken Follett-hez kötődik, ennek oka, hogy pár éve olvastam A katedrális c. könyvét, aztán mostanában megjelent ennek "folytatása", de jó lenne időt szakítani erre is... Kissé vastagnak tűnik most az utolsó éves tanulmányaim mellett, de majd apránként... Ken Follett-tel is készített interjút a Lévai, nekem csak az interjúkötet van meg, magát az interjúkat nem láttam, de a kötetben olvastam, hogy ez azért inkább lektür, semmint komoly szakirodalom, Follett is inkább mesterember, mint művész. És igen, én is így gondolom, ezzel együtt is sokat megtudtam a katedrálisok koráról, a körülményekről. MOst, amikor Chartres-ben voltam, adóztam is az építőknek, no meg Follett-nek is...


Most röviden ennyit az olvasásról, nagy szenvedélyemről, leginkább írjak róla, ha már idő kevesebb jut rá. Nem véletlenül szeretem a "Mit olvasnak az emberek?" blogot, lehet irigykedni... :)))
Szakirodalomról nem akarok írni, majd egyszer, ha a szakdolgozataim lesznek a bejegyzésem témái, majd akkor... :(

PS: PC

Utóirat: ez azért fontos, nem hagyhatom ki! Olvasás: szakácskönyvből több, mint 100 van. Egyébként olyan 1500 körül járunk. Van könyv a konyhában, az ágy mellett, a TV-n, az asztalokon (néha alattuk is), a táskáinkban, a fürdőben. És a polcokon is. :)