1. felvonás

Rengeteg mindent befejeztem, mely mondat jelzésértékű, hiszen túl azon, amit jelent, vagyis, hogy készen vagyok néhány dologgal (inkább sokkal), mutatja azt is, hogy kínzó fejfájás ide vagy oda, hosszan dolgoztam az elmúlt éjszakán (is), s ha még messzebbre ásunk, az is kiderülhet, hogy képes vagyok manufaktúra szabályainak megfelelően dolgozni, tervszerűen. 

Soha se mondd, hogy soha.

 

Nem tudok

mindent lefényképezni, mert most még az az idő is hiányzik, főleg, hogy nem is tudom kezelni a masinámat. Noch dazu kínzó fejfájásom van, miközben egyre szorongatóbb az időhiány. És aludni sem ártana.

Ráadásul a napok óta nagyon várt, Vicától rendelt képeslapjaimat a postás behajította az udvarra, a Zsömi pedig komótosan szétszedte, de olyan apró darabkákra, hogy a borítékon lévő kézírásból egy betűt sem láttam, a képeslapokról pedig ne is beszéljünk. Amit nem szaggatott szét, azt beletaposta a sárba.Egy darabot sem tudtam megmenteni, csak néztem nagyokat.

(nem a Zsömi hibája egyébként)

Ezt a hetet

egyébként az ellenségemnek sem.

És a kör bezárul

Tegnap csokoládépudingot kaptam este, csak valahogy gyanús volt a mennyisége, meg az ebből következő állaga is, aztán a sűrű kérdezgetés (mennyi tejet használtál?), meg a felháborodott válaszok (nem vagyok hülye!) után kiderült, hogy a fél liter tej helyett csak 3 dl ment bele, lett lészen is egy kőkemény massza az eredmény. S hogy mindennek a szemüveg hiánya volt az oka, azon dohogtam eleget, micsoda marhaság ez, messziről látszik, szemmérték, ugyebár, de aztán visszamentem varrni, s közben nem győztem csodálkozni, hogy a barna cérnám mennyire sötétbarna, hoyg ez ilyen volt mindig, nem emlékeztem, mígnem mindent levarrván (persze) ott éktelenkedett a fekete cérna a barna textilen.

Hiába, van, ki csak szemüveggel, s van, ki azzal sem.

Megnőtt a lábam,

de a lábnyomom egészen biztosan, az ökológiai, mert ebben a mostani, kiélezett helyzetben hihetetlen módon kívánom a húst, én, aki egyébként átlag alatti fogyasztással bírok, most sült kolbászokat, szalonnákat szeretnék, minimum párizsit és most ne mondja senki, hoyg az nem hús, ha lehet kérnem. Nem tudom, nem azóta következett-e be ezen állapot, mióta nagyon komoly érvekkel alátámasztva bebizonyították nekem, hogy a fűtés és a közlekedés mellett a húsfogyasztás a legveszélyesebb tényező a környezetünkre. Sajnos, nem az elvárt módon reagál a szervezetem a hírre.

Minden rajta van

Hogy mit is szeretnék. 

Ragyogó színeket, sokat, ragyogó fényeket, vidámságot, első shot-ra ilyen fotókat*, tisztaságot, derűt, közelséget, de nem zsúfoltságot, bátorságot a nagy képekhez, az imádott zöldet, a bohókás narancsot, a hűvös-tiszta kéket, ezt szeretném, igen.

 nem tudom a csodás lámpák készítőjének nevét, a wampon velem szemben vannak, legközelebb a nevét is megkérdezem

 

 

* kivettem a dobozból a masinát és találomra lőttem egyet, talán ezért lett ilyen helyre

 

A magyar igazság

Hárman is megsütötték a gyümölcskenyerem, három különböző ízvilág kerekedett belőle, három ember is mondta az elmúlt napokban, hogy a három lányunk milyen szép, s hogy magam kis igazságát is hozzátegyem a nagy egészhez, három táskát mutatok.

Nagyon-nagyon

Látni sem akarom a szót, le sem írom, csak annyit mondok, hogy éjjel arra gondoltam, most lenne jó egy segéderő nekem, hogy túléljem ezt a hetet (is). 

Nem is az a

kérdés, hogy ezt a tegnapi beszerzés óta mikor hoztam össze, ezeket a félkésznek sem nyilvánítható dolgokat, hanem, hoyg mit kapok én karácsonyra, na mit?

(aki olvassa a blogot, tudja a választ, most lekerül a lepel, höhöhö)

Álszent

Akkor most megmutatom az adventi ...öööö.... díszünket. Csak azért, hoyg helyrebillenjenek a dolgok. Igaz, nem a nyűg miatt nem készült több, s szebb, de attól még az  igazsághoz hozzátartozik.

Nincs ebben semmi különleges,

év vége van, menetrendszerűen előkerül a kérdés, hoyg műfenyő vagy igazi, s az, hogy bennünk ez még fel sem merült, meg sem legyintett minket a kérdés, annak is tudok örülni. Így kívülálló lehetek/lehetünk, még akkor is, ha a döntés egyben állásfoglalás is.

Értem, én, hogy pro és kontra, hogy lehet nézni környezetvédelmi szempontból (az a rengeteg fa, amit kivágnak feleslegesen! - de hát ezért telepítik őket, egyébként egy műfenyő előállítása mekkora szennyezéssel jár!), hogy vannak gazdasági szempontok (pocsékolás a köbön! évente ennyi pénzt kiadni érte! - de hány család él kimondottan ebből!), értem, hogyne érteném, olyan ügy ez, mint a pelenka, hogy papír- vagy textilpelenka, csak ez időszakosan jelenik meg, akkor viszont koncentrátum formájában.

Nem ez szomorít el, mindenkinek megvannak a saját indokai, hoyg miért igen és miért nem, s az adott családra levetítve akkor is elfogadhatóak (számomra) a fenti magyarázatok, ha nagyobb, már-már sarkalatos kérdéssé avanzsálódva nem, de nem ez szomorít el, hanem az, amikor valaki azért nem akar karácsonyfát, mert annyi a nyűg vele, mert már a kiválasztás is mekkora hajcihő, nem lesz formás, nem olyan, amilyen a kívánatos, mert még haza is kell valahogy cipelni, mert bele kell faragni  a tartóba, mert potyog, csak a baj van vele és ez az, ami (számomra) végtelenül elszomorító, ezt belelátni a karácsonyfába, így tekinteni rá, így tekinteni az ünnepre, hogy egyszerűsítsünk  még jobban, nem kell a nyűglődés, a vesződség, csak a baj van vele, ettől elszorul a szív.

Az történt,

hogy elfogytak a táskák a tegnapi wampon, lelkes vásárlók jöttek és megvették őket, így ma berobogtam a városba beszerezni (ez volt a sokadik utolsó beszerzésem), beszereztem mellé egy jó kínzó fejfájást, részt vettem a 6-os villamos nelökdössönmár, menjenmárbeljebb  társasjátékában, többször is, remek volt, emellett elszomorítóan sok* koldussal találkoztam és rettenetes véleményeket hallottam a karácsonyfáról.

Aztán hazajöttem, aludtam, kaptam finom vacsorát és most forgatom magamban az adventi főváros kínálta érzéseket.

*tudom, egy is sok

Gyorsan

ideírom, mielőtt bezuhanok az ágyba, hogy az Urban-Eve oldallal (Viával) való nyári játékunk annyira nagy sikerű volt, hogy már akkor megbeszéltük a karácsonyi játékot, melyre most került sor, rénszarvasos párnát kaphattok.

Minden további az Urban-Eve oldalon, itt.

 

A kompozícióért járó dicsérő szavakat szerkesztőségünk mindig szívesen fogadja,  üzenőfalunkra kibiggyesztjük.

Elmentem wampra,

gyertek ti is. :o)

Minimál

(nagyon) Későn feküdtem, (nagyon) korán keltem, de megérte, azt hiszem.

És igen

Még azt el kell mondjam, hogy az alábbi süteményes fotókkal meg vagyok elégedve.
É n   k é s z í t e t t e m.

Se nem, se nem

A Ladies First Consulting megkérte kedvenc bloggereit, hogy ha tudnak és akarnak, küldjenek olyan süteményreceptet, amelyet szívesen megosztanának másokkal, így advent napjaiban egy-egy új recept kerül fel az oldalukra.

Se nem játék, se nem nyeremény, csak egy sütemény, az ötlet nagyon tetszik nekem.

A mai napon az én gyümölcskenyerem receptje (és egy kis szöveg) olvasható itt.

Része

Egyébként meg úgy gondoltuk, hoyg mivel mi nem lepődünk meg és tátjuk a szánkat , ha a Szikora János az Auchan-ban akciós banánt vásárol mellettünk, elvégre a színházi rendező is ember, szeretheti a banánturmixot ő is, szóval, hoyg mi majd a TV-ben sem bámuljuk meg a bemondókat, szerkesztőket, átsiklik a tekintetünk felettük, ember, ember, kész, de azt nem tagadhatjuk, hoyg a kedvenceinket látván megilletődtünk és egészen tiszteletteljes hangulatba kerültünk*, míg a nekünk nem tetszőt azahülyebarom-mal és kézlegyintéssel elintéztük.

*és ennek megörültem, tudunk tisztelettel nézni valakire

Pro és kontra

Megnéztem tehát belülről a székházat, konkrétabban az aulát, a mosdót és a büfét. Ezeket azonban jó alaposan. Meg az Évit is jól megnéztem magamnak. :o)

És az történt, hogy Zoltán ott maradt velem végig, amit ő nem szeret, mit tegyünk, nem szeret vásározni, ez van, ezzel kell együtt élnem, mármint ezzel az emberrel tulajdonsággal. Az első órát jól bírta, aztán meg nem, akkor elkezdtem küldözgetni a büfébe. Szeretett volna fényképezni, de ezt igazából az aulában sem lehet, ezért nagyjából 25 fénykép készült... az asztalomról. Ebből nekünk már sorozatunk van.

Aztán azzal párhuzamosan, hogy jöttek a vásárlók, felfedeztem, hoyg két asztallal arrébb színházjegyeket árulnak és a programfüzetből kinéztem ezt, hogy végre, végre, ám kiderült, hoyg 3-4 hónappal előbbre lehet csak igényelni jegyet, akkora siker. Akkor kicsit mérges lettem az emberiségre, nem tévén különbséget ember és ember között, hogy mind ezt akarja nézni, meg kellett újabb feladat ZM-nek, ezért kinéztünk egy másik előadást, arra vett is jegyet. Közvetlenül utána hirtelen megvettek több táskát is, akkor megint kerestünk egy előadást, és megint elküldtem jegyért.  Januárban színházba járunk majd.

Ezzel viszont a dolog ZM számára érdekes része lezajlott, ettől kezdve vagy ült és a kezébe hajtotta a fejét vagy könyökölt, igaz, eltávolodott tőlem, mert abban egyetértettünk, hogy rontja  az üzletet. Nem bírja, na.

Egy párszor még elküldtem a büfébe, hogy azzal is eltelik vagy 3 perc.

Nem akart ő szenvedni, így sikerült. A végén azt az egyet kérte, hogy olyan helyekre menjünk, ahol van nézelődnivaló, úgyismint biciklibolt, fényképezőgépes bolt, netán művészellátó, ilyen paraméterek alapján kellene válogatnom a jövőben.

A vásár remek volt, ami azt jelenti, hogy a tegnapi öröm ma reggelre a készlet megcsappanásának okán ürömbe fordult, nem tudom pótolni két nap alatt az eladott termékeket, viszont ígérem, hogy mindent megteszek a wampra készülvén, pl.délután levágják a hajam.

Benne vagyok

a TV-ben. Nem is igaz, csak az épületben, egy vásárban. Hívtak, megyek.
Majd beszámolok. :)

Nagyon sűrű

időszak van, s bár úgy tűnhet, gyakran vagyok a  FB-on, ez csak annyit jelent, hogy délután mindig be vagyok kapcsolva, hogy a Legkisebb bármikor chat-elhessen a szüleivel. Ő azt hiszi, hogy mi ugrunk az első szóra. Pedig mi ugrunk az első szóra.

:o)

Kettősség

A fekete a praktikumért, a színes az esztétikumért. Vagy valahogy így.

Önmagam

ismétlem, hiszen ahogy tavaly a legnagyobb dologidőben legyűrhetetlen késztetést éreztem a fiókok rendberakásához, tehát a kívülálló számára láthatatlan, ám nekem mégis kedves eredmény adott megnyugvást, úgy most a süteménykészítés iránt érzek csillapíthatatlan vágyat. Az azonban, hogy a karácsonyi nagytakarítás nálunk januárra tolódik, nem változott.

Mindig is volt érzékem a ritmushoz.

Nagyon szívesen

beszélgetek arról, hogy mennyire okos, szép, talpraesett félfelnőtté cseperedtek a gyerekeink, de azt a mozzanatot, hoyg felnőttek, hagyjuk ki,  ha lehet.

Igen, igen

Blogolni azért (is) jó, mert kapok ezt-azt, könyveket küldenek nekem, sokat, elolvasásra, meg örökbe is, jön fonal és dvd, textil, stresszlabda (ami egy ruganyos testű nyuszi), angyalfunkciót betöltő baba, meg ilyesmik, és kaptam szappant is, azt nem küldték, hanem hozták, meg tejeskávét és süteményt is (ilyenekkel engem le lehet kenyerezni), de még szendvicset is és forró csokit is és Mikulás ajándékot is.

Cserébe elmondom sokadszorra is, miért ez a blogom címe, jó üzlet ez.

Vasárnapi vers

Tóth Olivér: Nekem nem kell több

Az embernek legyen tiszta az inge,
ha nem is vasalt,
de hordható,
a gyereknek legyen cipője,
ha nem is új,
csak használattól kopottan járható,
a fazéknak legyen leve és húsa is,
ha nem is puha,
de szájban foggal rágható,
a háznak legyen ajtaja, ablaka,
s legyen kapu, jó kulccsal zárható,
az ágynak legyen fehér lepedője,
ne sima, legyen csak gyűrött,
mert úgy a jó,
s ahhoz is, mint kaputól küszöbig,
egyenes út vigyen,
legyen egy életem,
ami vagy így, vagy úgy,
kinek hogy tetszik, de legyen nekem jó,
várjon rám egy holnap,
legyen csak nyugodtan tudható,
és ne nyeljen el,
mert az embernek tiszta inget kell vegyen,
a gyereknek a cipője járható legyen.

Akkor... wamp!