Kezdem felfedezni

a filcet, az első néhány randin túl vagyunk, voltunk moziban, meg vacsizni, hozott nekem virágot, kedvelem,  de hogy mivé fejlődik a kapcsolatunk, ki tudja.

 

 A Meskán fent vannak a neszesszerek, a web-shop-ban még nem (idő, meg a hiánya). Nektek hogy tetszik?
A zöld... az a gyengém.

Nehéz nekem

elhinnem, hogy időnként kapkodnak értem, hogy elhalmoznak, hogy vásárolnak, hogy verekednek, hogy felkérnek, megkeresnek, de még várnak is.

Majd megszokom.
Jaj, csak meg ne szokjam.

A tavaszt pedig

ezzel a táskával (és neszesszerrel) megnyitottnak tekintem. Csak ne fáznék ennyire.

 

  

A táska és a neszesszer  a szokásos helyen, én is a szokásos helyemen (fűtőtest), véleményt pedig szokásosan szívesen veszek. :o)

Azzal pedig, hogy

korán reggel levágták a hajam, az is együtt járt, hogy korán reggel információkat kaptam a fodrászom aktuális állapotáról, egyes kamaszok viselkedéséről, a várható időjárásról (sokkal részletesebb és legfőképp messzebbre tekintő infókat, semmint amire a meteorológusok valaha is képesek lesznek), a krízisről, mely éri a világot, legfőképpen Európát, de inkább csak hazánkat, azon belül a falut, de leginkább a fodrászokat, bizonyos rendezvényekről, melyeken már túl vagyunk, így bánhatom, de az érkező vendég szerint ugyan, dehogy, és hogy Erzsi néni nem bír meghalni.

Van ennek hozzáadott értéke, mármint  a hajvágásnak, nem tudom, nem kellene-e ezt külön tételként felszámítani.

A volt

Mozart Café betűiből leszedték az első hármat, s egyből Art Café lett (bár erőteljes nyoma van a múltnak, mintha csak leestek volna a betűk), legalábbis ezt hiszik az új tulajdonosok.

Ez így megy.

Ezt úgy

hívják: mama kedvence, család szemefénye, szívem csücske.

 

Itt és ott!

Nagyon jó

dolgom van: kritizálnom kell.

Éppen

mondtam Eszternek, hogy nem kell ennyi táskaféle, lesz  három, esetleg négy fajta, bőven elég, különben  nem haladós. Arra azonban nem gondoltam, hogy ezt a végtelenségig tudom majd ragozni, hogy melyik oldalon lesz a  cipzár (mert rosszul varrom be), hogy lesz-e rajta levél (mert túl színes a textil vagy elfelejtem az applikációt), hogy melyik oldalon lesz az applikáció, hogy teszek bele cipzárt avagy sem (mert elfelejtek venni), hogy az első zseb a színes textil teljes szélességében fut-e (mert későn jut eszembe az applikáció), tessék, hány féle táskát is tudok készíteni, minden erőfeszítés nélkül, magamtól, csak úgy.

Egyébként lila színű a műbőr, mint a szattyánbőr, oly finom. :o)

Nagyon sok mindenen

kell nagyon erősen gondolkodnom, ezért csak futtában mondom, hogy akkor én most ezzel készen vagyok, van már cipzár, van már bélés. Nagyon sokat kell dolgoznom is, nem panasz, öröm.

Itt és itt már elérhető.

Hogy kié is lett

a nyaklánc, azt szeretném elmondani most, vicces is lesz, de érdekes is. Úgy van az, hogy lehetett játszani a blogon, ez egyértelmű, nem kell magyarázni, de a FB, az egy vicc, hogy az eredeti bejegyzés hol van, hol kell megjegyzést hagyni, ha megosztják, akkor ott is lehet?, sőt, a megosztás megosztásánál is?, nem lehet, de így előfordulhat, hogy valaki kimaradt, pedig mindent megtettem. Ha jól számoltam, 88 megfejtés megjegyzés érkezett, ez szép szám, karcsú derék, nőiesen telt csípő, arányos felsőrész, nagyon rendben van.

A nyertes pedig egy férfi, egy férfiú, Simon, aki a barátnőjének szerette volna a nyakláncot (egyesek szerint nyakéket), állítólag van már tőlem táskája, most lesz hozzá nyaklánca is, remek párosítás lehet, mármint Simon és  a barátnője, persze, a táska-nyaklánc is. 

Így aztán arra kérem Simont, válasszon a felajánlott nyakláncok közül, de arra gondoltam, a másik kettőt is kisorsolom, igaz, ez olyan futottak még kategóriának tűnhet, már csak kettő közül lehet választani (aztán pedig sehogysem), de talán nem bánjátok.

Tehát a második helyezett szintén választhat (kettő közül), a harmadik... a harmadik kapja azt, ami maradt, ha nem tetszik neki, majd továbbadja.

Tehát akkor kérem Horváth Ritát és Zsugyel-Klenovics Katát, hogy dőljenek hátra és kezdjenek barátkozni a gondolattal, hogy lesz nékik birtokukban tőlem származó első zsengék. Még ha nem is biztos, hogy az, amit szeretnének, ezt most már viselni kell majd. :o)

Nem olyan nehéz ám

átadni az annál nehezebben összerakosgatott filléreket (90, de nem fillérben, hanem forintban és ezerben), egy mozdulattal én oda, ő egy másikkal el, fél másodperc, tán annyi sem, jól van, túl vagyunk az első etapon, levegővétel.

Aztán jött a business-lunch, ilyen fellengzősen kezdek beszélni, megfigyeltem, ellentétben azzal, amikor az Atomiumban volt ugyanez és többször, akkor mindig csak szégyenlősen és pironkodva vallottam be, hogy itt és a créme brulée-t is, igen, gondolom, hogy ez a sűrűséggel lehet kapcsolatban, akkor gyakran, most szinte soha ritkán, így aztán lehet azt a keveset nagyképűen mondani (és most visszautasítottam a desszertet, nemcsak fellengzős, de önhitt is kezdek lenni, jól van hát).

Nekem remek volt, konstruktív, ötletes és szerettem, hogy dicsérnek az ötleteimért, lubickoltam pár órát, hát nézzétek el, ha a sorsolás eredménye holnap reggel kerül sorra, hisz tudjátok, halogató is vagyok.

Kötni pedig úgy kötök,

hogy látom magam előtt használat közben, erről a saját festésű barna stóláról például azt képzeltem végig, hogy majd milyen jó is lesz a Goubán, amikor még hűvös lesz az este, de én ott fogok állni, mert jönnek a vendégek, vásárlók, nem tehetem  meg, hogy idejekorán távozom, akkor majd magamra kapom, ezt képzeltem, így képzeltem.

 

Elkészítéséhez hozzátartozik, hogy nem kapott sem rózsaszínt szegélyt (kapott, de lebontottam), sem nem kéket (azt is kapott, azt is lebontottam), hanem saját fonalából kapott valami pikészerűt, ez így rendben van, a hozott is- meg nem is esete, kapott szegélyt, de nem feltűnőt. Hogy pedig ugyanazon stóláról van szó, el kell hinnetek, bár színét tekintve akár más és más is lehetne.

 

Fonal: tolnai gyapjú, saját festésű (talán fingering) 

Minta: valami Haapsalu (ha minden igaz) 

Hossza: 160 cm

Szélessége: 42-43 cm

Súlya: 14 dkg

Nem kevés

olyan mondat volt, mit többször el kellett olvassak, éreztem én a logikát, de az érzés, na, az kevés volt.
Most leöblítem valami könnyeddel, ez is én vagyok.

Ha cipzár

 

 

van, minden van, mert így már zárhatóvá vált a táska, kapott külön hátsó zsebet, ha cipzár van, minden van.

Vasárnapi vers/ Poem for Sunday

Karafiáth Orsolya:
Egy hét a boldog-kabátban

Fél-kába hétfőhöz varázs-köpeny –
jól titkolta, hogy van mit rejtenem.
Kedden kacér kosztüm-kabátka lett,
s négy megbeszélést vészelt át velem.

A ponchók szerdája nem semmi volt!
Akár húszévesként trapézgatyában –
Tabán, hát persze. Hol máshol lehettünk?
Talán szerelmesen, kissé beálltan…

Seszín csütörtök – egyszerű felöltő;
pár perc csupán, kávé a Macskakőben.
De ó, a péntek! Ezüst színházi stóla –
a bőrömig sugárzott, s most is érzem…

Tigrismintás műszőrme bunda: szombat.
Rejtett éjfél, el csak nem múlt az este.
Ráckert; langyos, lassú nyárvégi pangás.
„Kissé égő a nő” – mondtad nevetve.

Vasárnap széldzseki, kiránduláshoz.
(Kapucnijától kismanó-alakban
próbáltam minden lépést tartani.)
Majd visszakérted, és én visszaadtam.

Nem érdemes

nekem díjat adni, nem elég, hogy nem adom tovább (nem lesz belőle vándordíj), de még csak nem is reagálok rá,  volt már ilyen, akkor is, mikor könyvekről kérdeztek, annak még örültem is nagyon, mégsem. Mégis.

Pedig Helen, aki egyébként Évi, többször tett már velem kísérletet, nem adja fel, én pedig ma nagylelkű hangulatban vagyok (olyan odaadósban, gondolom, ez a tegnapi odaadás folytatása lehet), hát megosztok hét rólam szóló rendkívül fontos dolgot (bár nehéz lenne elképzelni, hogy akad még ismeretlen tényező).

1. Korán kelek, későn fekszem, délben alszom fél órát.

2. Foglalkoztat az elköltözés gondolata, pl tetszik, hogy messzire és el, vagy éppen, hogy nem, közelre, de nagyon el, csak attól tartok, hogy amekkora honvágy egy-egy külföldi utazás során az 5. napon felbukkan (Párizs az kivétel, ott sosem), az azt eredményezné, hogy szépen berendezkedünk, van házunk, állásunk (mert mindig csak így gondolok erre, hogy ott minden van, sosem az, hogy kukázunk), szóval, mikor már nincs tennivaló, akkor azt mondom ZM-nek, jól van, megnéztünk mindent, itt is nagyon szép, nagyon jó, most már menjünk haza.

3. Teljesítményfüggő vagyok, nem jó. Főleg azért nem, mert nem tudok teljesíteni.

4. Hívő vagyok. Nem vallásos, hívő. Az azért más.

5. Listagyártó is vagyok, a sok listánál jobb a több, de ez nem érdem vagy ilyesmi, inkább a memóriaműködés kompenzálása.

6. A 3. és 5. pont összezavarása céljából azt is elmondom, hogy halogató vagyok, lásd blogdíjak.

7. Olvasni jó, még annál is jobb.

Ma reggel pedig a korai kelésemet (1. pont) olvasással kezdtem (7. pont), majd a mai napra, listába rendezett feladataim (5.pont) közül egyet kihúzok, melyet már hetek óta halogattam (6.pont), de már jobb, mert valamit teljesítettem (3.pont), viszont ma sem költözöm sehová (2. pont), ellenben ma is mélyen hiszek az Úrban (4.pont).

Gyakran

kérem ZM-et, ígérje meg nekem, hogy nem lesz hegymászó (igazi, K2-esre vágyó típusú), nem lesz politikus, de legfőképpen, hogy nem lesz köztársasági elnök (általában egy konkrét szituáció után kérem ezt, lezuhannak, felsülnek, valami történik velük, amitől eszembe jut ez a félelem),  nem azért, mert ő nem bírná, hanem, mert én nem bírnám a társ szerepkört az ezekkel járó szituációkban, aggódó feleség,  kikezdhető feleség, reprezentáló feleség. Most azonban be kell lássam, nem jó taktika ez, nem azt kell hangsúlyozni, hogy mit ne, sokkal inkább, hogy mit igen, amikor ma a fogszabályzás-szájsebészet látogatásakor belemondták az arcunkba a 6 számjegyhez közelítő összeget, egyből eszembe jutott, hogy talán még nem késő, meg is kezdtem a hadjáratot, milyen remek fogtechnikus lehet még belőle, csak bátran, csak előre.

Ha már egyszer a köztársasági elnöki státusz foglalt is, tilos is.

Teszem én a

 

 

dolgom, csak nincs látszatja. Mert nincs pont olyan színű cipzár, olyan színű heveder, olyan színű bélés, csak félkész termékek vannak, milyen jó is lesz majd, ha egyszerre készen lesznek. Ha készen lesznek. 

Mint ahogyan ha tavasz lesz egyszer. Aha.

Fejfámra

ezt írjátok: fázott 76 (82,91, 102...) évet.

A gyümölcsnapok

számának növekedésével arányosan nő az ingerültségem is, de ezt ma fél csomag aszalt fügével orvosoltam, igaz, utána küldtem több bögre kávét, melytől az energiaszintem, s nemcsak az, megnőtt.

Észrevettem, hogy

2011 van, így, január végén szokott ez velem megtörténni, idén egy kicsit késett az ébredés, lehet, hogy ez tendencia, évről évre később veszem észre, azért majd nyár közepén szóljon rám valaki, ha így alakul.

De nem is ezt akartam mondani, hanem azt, hogy vége a tespedtségnek (kerestem, de találóbb szót nem találtam), most már aztán friss leszek és hatékony, legfőképpen pedig tettrekész, így aztán kedves Zsu, Moncsi, Melinda, Eszter1 és Eszter2, V., Erika, Judit, Kata (Sára, s valahány név  a naptárban), lehet reménykedni., hogy én viszont ennél többet is teszek.

Én most úgy

elfáradtam valami munka kapcsán, szellemi erőfeszítés volt, közepes erősségű, hogy elgondolkodtam, való ez nekem egyáltalán, jobban illene hozzám egy kapa, meg egy ásó, kicsapnának reggel a  földekre, este begyűjtenének, jólesne a meleg étel, az ölelés, s már aludnék is, nem fájna a világ, legfeljebb a vállam és a karom, az viszont múlékony, hát elbizonytalanodtam, el én.

Gyanús lehetett volna,

amint némiképpen az is volt, hogy intellektuális kihívást emleget a könyv fülszövege, de a Legnagyobb megnyugtatott, hogy ugyan már és ne vicceljek, bátran csak belevágni, így is tettem, elvégre ez csak egy krimi, gyilkosság, nyomozás, hulla, meg tévutak, én így szocializálódtam, Agatha Christie-n, miért ne menne hát. Egy kicsit azért még megingatott, hogy matematikai logikát tanít az író, az micsoda misztikum és mi fán terem, külön-külön még csak értem, de együtt soknak tűnik, nekem mindenképpen. A Fermat-sejtést ismerem (nem tudom, csak ismerem), a könyvet szeretném elolvasni is, de ez mind semmi, felvágni sem érdemes vele, viszont  van Göbbels Gödels nem-teljességi tétele, meg Ockham-féle borotva és még csak az első 70 oldalnál tartok, kihívás ez mégiscsak, én mondom.

Azért elképzelem azt a párbeszédet, ahol én ezeket bele-beleszövöm a beszélgetés fonalába, nem spontán, dehogyis, ellenben nagyképűen.

Jól van hát, rendben,

beállunk mi is a sorba, van már nekünk is feszültségpontunk (nincs vasalt ing, konyhapénz, miegymás), minden párnak van, s bár azt gondoltuk, nekünk sosem lesz, tessék, csak kiderült az igazság.

Nem elég nekem az, hogy ZM vékony, bár ez már önmagában is frusztráló tényező, de ezt megszoktam, ő is engem, ez rendben van, szokás dolga, tudom én, de az, hogy az elmúlt 22 évben, miközben én jelentős alakváltozáso(ko)n mentem át, s itt nem a várandósággal együttjáró testtömegindex növekedésére gondolok, hanem a hétköznapira, amelynek következtében van nekem "kinőttem" és "belefogyok" elnevezésű dobozom, benne nemcsak eltemetett ruhák, de remények és vágyak is, szóval eközben ő nem hízott, nem és nem, dacára a rengeteg mindennek, mivel etettem, sok munka, sok remény, semmi eredmény. Végül azt értem el, hogy néhány hónapja szemrehányóan mutatott egy nadrágot, hogy ő ezt kihízta, főiskolai nadrág, az pedig már 20 éve volt, ugyebár. Így érek én el sikereket.

Na de most, most elkezdtünk együtt diétázni, először is, teljesen dilettáns, volt nagy öröm, hogy elmagyarázhattam neki a tudományt, mert ebben van némi tapasztalatom (számtalanszor sikerült már lefogynom, igen), aztán pedig, hogy keményítő-szénhidrát-fehérje, mert fogalma nincs erről, hogy is van ez, majd az első gyümölcsnap után kijelentette, hogy ez a ciklikusság egyre durvább. És akkor azt, hogy ZM számára a mogyoró univerzális élelmiszer, minden napon bevethető, már ne is említsem. Meg azt sem, hogy úgy jön be a konyhából, hogy én ne aggódjak, nincs már gond a maradék étellel.

De ez még semmi, a feszültségpont a méréskor derült ki, hogy én minimálisat, de inkább semmit, ő másfél kilót (sokat kellett neki ahhoz ennie, hogy így legyen), vörös lepedő ez előttem most, nem beszélhetünk róla, de látni sem bírom a mérleget, mert még tárolja is adatokat, húzódik egy is feszültség köztünk, úgy érzem.

Nem tudom, nem ebből lesznek-e a válóokok.

A nő, az igazi nő,

nem teríti ki rögtön lapjait, legalábbis nem minden lapját, ellenben utalásokat tesz, mi minden rejlik még a mélyben, ehhez azonban csak az juthat, ki kiválasztja őt, az azonban...! A felszín alatt ott a játékosság, némi szenvedély, ez azonban idegenek szemek elől rejtve vagyon, így van ez rendjén.

A táska is  - kívülről csak egy türkiz táska, de hogy micsoda ígéret van a csukott ajtók mögötti izgalmakra, azt csak egy igazi nő tudhatja.

A táska és a neszesszer már elérhető itt és itt.

A színház pedig,

a színház... hát az nekem szerelem.

Az a nagyon jó

ebben a versesdiben, hogy mindig van valaki, akinek éppen nagyon jó, ez pedig nekem mindig nagyon jó, s ezzel megdöntöttem az egy mondaton belül szereplő "nagyon jó" -k számát, ami pedig (valljuk be) igenis nagyon jó.

Vasárnapi vers/ Poem for Sunday

Faludy György: A boldogság titka

Ha életem csordultig tele rosszal:

 boldogságom kis törmelékeit

 idézem fel, melyeket kintről hoztam

 s bennem laknak. Ez mindig felsegít.

 Haldoklók közt, kórházban, szörnyű éjjen

 a szilva kék hamvát látta szemem,

 meg hogy Catullust olvastam a réten,

 patak partján, Denville-nél, meztelen.

 Mikor Recsken sötétzárkába raktak:

 felülről, a korommal festett ablak

 sarkán parányi, téli napsugárka

 hatolt be és sétált a falon, szembe

 velem. Elnéztem, s az jutott eszembe,

 hogy újra megérkeztem Számoába.