Nem olyan nehéz ám

átadni az annál nehezebben összerakosgatott filléreket (90, de nem fillérben, hanem forintban és ezerben), egy mozdulattal én oda, ő egy másikkal el, fél másodperc, tán annyi sem, jól van, túl vagyunk az első etapon, levegővétel.

Aztán jött a business-lunch, ilyen fellengzősen kezdek beszélni, megfigyeltem, ellentétben azzal, amikor az Atomiumban volt ugyanez és többször, akkor mindig csak szégyenlősen és pironkodva vallottam be, hogy itt és a créme brulée-t is, igen, gondolom, hogy ez a sűrűséggel lehet kapcsolatban, akkor gyakran, most szinte soha ritkán, így aztán lehet azt a keveset nagyképűen mondani (és most visszautasítottam a desszertet, nemcsak fellengzős, de önhitt is kezdek lenni, jól van hát).

Nekem remek volt, konstruktív, ötletes és szerettem, hogy dicsérnek az ötleteimért, lubickoltam pár órát, hát nézzétek el, ha a sorsolás eredménye holnap reggel kerül sorra, hisz tudjátok, halogató is vagyok.