2011. február 10., csütörtök

Nehéz nekem

elhinnem, hogy időnként kapkodnak értem, hogy elhalmoznak, hogy vásárolnak, hogy verekednek, hogy felkérnek, megkeresnek, de még várnak is.
Majd megszokom.
Jaj, csak meg ne szokjam.
Ide firkantotta: zazálea dátum: 21:40
Címkék:

5 megjegyzés:

  1. Krizantám2011. február 10. 22:05

    Szokd csak meg, Zazálea! Jó az, ha ilyen sokan szeretik az ember lányának munkáit...
    Látod én is csak azért léptem ki a szürke háttérből lelkesedő-leselkedők tengeréből, hogy ezt elmondjam neked! :-)))
    Minden nap nézem a blogodat és jó, hogy vagy (nekünk)!!!
    Friss blogos régi rajongód vagyok, hát ez van, na...hiába... a népszerűség, ha egyszer utolér Téged, lesújt...
    Kukkants be hozzám, ha van kedved!
    Szeretettel várlak!
    Krizantám

    VálaszTörlés
  2. zazálea2011. február 11. 6:56

    (néha tartok attól a nevetséges dologtól, hogy majd jó nagy orcám lészen, tudod)

    VálaszTörlés
  3. Kataca2011. február 11. 7:42

    A komoly mondataidat is szeretem, mert elgondolkodtat...a humorod megnevettet, és ha csak ezért aggódnál, azért vannak a jóbarátok, hogy megmondják mit gondolnak..ha nagy arcod kezd lenni, azt is, bár ahogy én ismerlek ez a veszély nem fenyeget...

    VálaszTörlés
  4. F.Gina2011. február 11. 10:42

    Amilyen érzékeny lélek vagy, sosem lészen nagy arcod :))
    Pedig lenne mire ;o))

    VálaszTörlés
  5. zazálea2011. február 11. 20:20

    Tudjátok, úgy van az, hogy az ember nem veszi észre, hogy nő az arca, mígnem egy reggel belenéz a tükörbe, ahonnan kilóg a fél feje, s akkor döbben rá. Legyenek barátok, őszinték, én azt mondom.

    Gina, azért ez nekem szorongás, tudod?

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)