Sokáig tartott,

de jó időben érkezett, mikor máskor, mint  ebben az esős, hűvös időben. Szerettem készíteni, bár ahogyan sejtettem, elfogyott a türelmem, vele párhuzamosan a fonalam is, már szó nem volt maradékok felhasználásáról, de volt, ki megszánt, s küldött nekem fonalat, hát így lett nekem grannym. Kellett hozzá a Tour de France is, némi Soprano is, ember, ki elnézi a gombolyagokat és kellettem hozzá én is. Horgolótudás nem kellett hozzá, ennyit tudok, ezt az egy mintát, ezt viszont végtelenített mennyiségben.

Egyszer majd jól megtanulok horgolni. Is.

 

 

A mérete pedig 100x 120 cm, nem négyzet, mert téglalapot szerettem volna, ezért  a két végére horgoltam három-három sort, majd ránéztem, rondának találtam és még háromszor körbehorgoltam az egészet, ettől lett egy minden szimmetriát nélkülöző fizimiskája, de ezt megspékeltem még ezzel az utolsó sorral, ahol is elfogyott a cérnám fonalam, mindezek jól láthatók az alábbi képen.

Viszont az enyém, ugyebár.

A BB

koncert óta én már csak mulatni vágyom, s mert soha nem mulattam igazán, most nagyon erős a késztetés.

Ha egyszer

rózsám lesz, melyből kiderül, hogy most még nincs, mert megriaszt az a sok gondoskodás, amit igényelnek, vagy amit elképzelek, hogy igényelnek, szóval, ha lesz rózsám, csakis tearózsa, aprófejű, sok virágú rózsa. Ha ilyen idő lesz, mint most, akkor a sok rózsafej mind a földön, mind teli vízzel, mind tépetten, mind gyönyörűen.

Szeretem az apróságokat, a rózsa sem kivétel, miért is lenne az, az apró dolgok tartják fent a világot.

Hogy esik, az

rendben van, essen,
hogy sötét van, oké, legyen sötét,
hogy hűvös, az sem érdekel,
hogy a jövő heti fél-nyaralás a  fentiek miatt ugrik, az már nem annyira jó, de még az is belefér,
de miért villámlik, miért dörög, csattog, meg ilyeneket, már nem is csak éjszaka, de reggel is,
teljesen szétzilálódtak az idegeim, nem viccelek.

Nemsokára

játszunk, már amennyiben akartok. És ha figyeltek.

Hogy a gépek a test felett,

azt tudom, képesek erre, néha segítség, néha kényszer, néha egyetlen lehetséges mód és néha kapaszkodás, meg hajszál, de azt, hogy a lelkem felett is?, hogy is van ez, nem értem. Össze vagyok zavarodva, hoyg egyetlen bennem lévő mondat sem ment át az ujjaimba a másik gépnél, a Mac-nél, nem találtam a betűket sem, mondatokról ne is beszéljünk. Mennyi minden ragadt bennem, van, mi örökre. S talán jó is ez így.

A (vészesen közelgő)

szülinap miatt időm, energiám jelentős részét lefoglalja, hogy megbarátkozzam az annyivel, amennyivel.

Mindig

a legmelegebb napokon megyek a városba, illetve mindig akkor van a legmelegebb*, amikor bemegyek.Most szeretnék szólni, hogy a mai napon kívül még szombaton is bent leszek, úgy tessék intézni, strand, Balaton, miegymás.

*télen meg a leghidegebb, ofkorsz

Kiderült, hogy az

egyedüllét (búvár)ruhája, melyhez pedig oxigénpalackot is rendelkezésre bocsátottak, elvégre mélytengeri alámerülésről beszélünk, s ami az első pillanatban olyannak tűnt, mint a minden nő ruhatárában megtalálható,  bármikor bevethető kis fekete, mégsem jó rám, hol szoros, hol lötyög, semmi esetre sem jó, szenvedés volt benne a levegővétel, fojtogatott, nem kínált elég oxigént, aztán meg rámtapadt, mint valami tengeri szörny, nyugtalanságot árasztott és keltett.
Végre ledobhattam magamról.

Mintegy

megnyugtatásul a megrendelőnek, még inkább magamnak*, hogy haladok a takaróval, igen. És nem, nem sápadt, hanem shabby, ezt ma így kell mondani.

* nem tudom, miért nem idegeskedik, nem értem, én mindent megtettem, hogy aggódjon,  és most az nem érdekes, hoyg nem direkt

Nem erősségem

a következetesség, s magyarázkodhatom, hogy azért van mégis biléta ezen a táskán is, mert racionalizálni* akartam a táska varrását, tessék, az eredmény, de nem is ez a lényeg, s nem is csak ez a különbség a két táska között, s most nem a lemenő nap-felkelő nap okozta fényviszonyokra gondolok, hanem a fül színére.

Az elsőé mályva, a másodiké bordó, s ez egy tudatos döntés eredménye, a kéz pedig (ezúttal) követte az agy utasítását.

                           

   

* a cérnaváltásokkal gondoltam ezt tenni, le is maradt a belső címke

Vasárnapi vers

Károlyi Amy: Rövid és hosszú

Ez is lenne, az is lenne,
ha az élet hosszabb lenne
ki lehetne ezt-azt várni
királylány jönne s királyfi
holnap sütne, ha ma esne
ha az élet hosszabb lenne
jönne gyógyulás, dicsőség
hóval váltakozna hőség
megbékülne, aki gyűlöl
forint hajtana a fűből
ami nincs ma, holnap lenne
ha az élet hosszabb lenne
örömre fordulna bánat
lenne időd, hogy kivárjad
megbecsülés jönne csőstől
kirántana lelki csődből
ami nincsen, mind megesne
ha az élet hosszabb lenne
Holnap lenne, ami nincs ma
teli erszény és harisnya
ki lehetne ezt-azt várni
nem fájdítana akármi
koszos kódis lottót nyerne
ha az élet hosszabb lenne
Jönne ezer lehetőség
szűk esztendőre a bőség
az ablakba könyökölve
várni, hogy az ajtón jön be
vagy leszáll a tenyeredbe
ha az élet hosszabb lenne
az is lehet, hogy hiába
bíznál meghosszabbításba
lehet, hogy a fordítottja
lenne a hosszúság nyitja
az is lehet rosszabb lenne
ha az élet hosszabb lenne

Legyenek ritkák

a napok, melyeken egyedül vagyok itthon, amikor a férj távol, a Legnagyobb a barátjával, a Középső fesztiválozik (a barátaival), a Legkisebb pedig elméletileg itthon, gyakorlatilag azonban nem sikerült kiszabadítanom az internet fogságából (még csak nem is ordított, hogy rabságban van), egyébként nem ért rá velem foglalkozni, mert a nap egyik felében (a barátokkal) megbeszélték a soron következő bulit, a nap másik felében pedig készülni kellett a bulira és hopp, már este is van.

Én? Én úgy gondoltam, hogy most aztán majd adok a határidőknek, vége a nyomasztó érzésnek, elbánok velük, mit el, félkézzel elbánok velük, ami eddig rendben is ment, szépen haladtam a kijelölt úton, mert listám van, lista nélkül én egy ilyen hétvégének neki nem indulok, csak most meg olyan furcsa érzés tört rám, kénytelen vagyok egy nagy(obb) adag karamellizált őszibarackos mascarponéval orvosolni magam.

Hát, ilyenek vannak errefelé.

És azt még nem is mondtam, hogy veszélyes közelségbe került a granny takaró befejezése, pedig hol van még a vasárnap este, ugye.

Nagyon izgalmas az életem, azt hiszem.

Meg kellett

tanulnom, hogy a rózsaszín nem giccses, nem, hanem csinos és nőies. Viszont hogy már tudom, úgy emlékszem, mindig is szerettem, rózsaszín nélkül egy napot sem élhettem, egy napot sem, egy tapodtat sem.

 

Van már többféle big bag, a pink, a decens, a country, a csíkos. Csak a cinegének szomorú az ének ennek nincs, s ez nem esik jól nekem.

Ez tehát

a szürke táska, megrendelésre, még mindig ott tartok, rövid szünetekkel tarkítva, amikor valami újat készítek, mint például ma reggel, de azt majd később. Remekül értek hozzá, hogy másról beszéljek, mint amiről szó van. Nevezzük ezt figyelemfelkeltésnek, mert a többi variáció` kevésbé tetszik.

Egyébként volt egy kis vitánk itthon, hogy akkor a biléta hol legyen, a tanácsadóm a táskafülre akarta tetetni, én ellenálltam, viszont ferdén varrtam fel. Szerintetek hol legyen egy ilyen típusú táskán?

 

` feledékenység, szenilitás

Meghallgattatott

a kérésem, a sarkig tárt ablakokon csak úgy ugráltak befelé a villámok, legalábbis úgy éreztem, inkább gyerek voltam (jajgatás) és állat (szűkölés), felnőtt semmi esetre sem. Valahová mellettünk be/lecsapott, vigyázni kell a kérésekkel, mert nem lehet menetközben megállítani őket, mennek a maguk útján, a mi szabályzásunk nélkül működik a világ, legfeljebb kérhetünk.

Na kérem,

nálam ma betelt a nyár pohara.

Csak mert felmerült

valakiben, hogy esetleg hiányosak az ismereteim, ettől meg feltámadt bennem a magyarázkodni vágyás,  hát szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy tudom, hol van a Big Ben. Csak ilyen sajátos a humorom.:o)

Minden út

Rómába vezet, a Big Ben-hez vezet  

a big bag-hez vezet, ugyanis

a zöld-kék táska megrendelője azt kérte, hogy még tegyek a csomagba egy rózsásat is, a Jane Austinost egy férj rendelte a feleségének, a szürke kézitáska megrendelője korábban már kért egy rózsásat, majd rögtön utána ezt is. Most nem mutatom külön-külön, legfeljebb holnap a szürkét, de holnap nem leszek itthon, nem lesz kép, nem lesz táska, nem lesz vicces poszt, nem lesz mélázás sem és bizony, én sem leszek, majd csak este.

Sosem felejtem el

azt a döbbenetet és értetlenkedést, ami kiült az arcunkra, amikor a gyakorlatát nálunk töltő kistanítónéni (így) az állítmányt próbálta nekünk elmagyarázni, hogy mi is az és hogy találjuk meg, és hogy mindenképpen van, akkor is, ha olybá tűnik, hogy nincs, mi ezt nem nagyon értettük, mert azt, hogy a mit csinál -ra választ adjunk, az rendben volt, de mi az, hogy amikor nincs, akkor is van, legfőképpen pedig az nem fért a fejünkbe, hoyg amikor nem csinálunk semmit, csak vagyunk, csak létezünk, az hogy van, hiszen olyan nincs is, olyan nincs, hoyg az ember nem csinál semmit, mégis van állítmány, azaz mégiscsak tesz valamit. Felfoghatatlan volt ez akkor, emlékszem, nem értettük, az ember mindig csinál valamit, hát persze, a kis hét évesek mindig csinálnak valamit, soroltuk, hogy akkor is legalább fekszünk, hasalunk, alszunk (ilyennek képzeltük a nem-csinálást), a kistanítónéni pedig szépen elkezdett izzadni, láttuk a kínját, sosem felejtem el, azt hittük, legyőztük őt, volt egy kis mámor, akkor. Ma már nincs.

S hogy a közelgő születésnap, a forróság, vagy mindez együtt, ki tudja, de ez a rendkívül releváns emlék került ma napvilágra.

A főhős,

aki a levendulát korábban (sokkal korábban) nem szerette, egy kicsit már megöregedett és rádöbbent, hoyg mégiscsak szereti (óh, hány dologgal járt már így),  ez a rengeteg levendula nem zavarta,  morzsolgatta, szagolgatta, elvolt vele. Csak hát az van, hogy nem türelmes, nem széplelkű nő ez a főhős, ezért nem tud levendulaillatú bejegyzést írni, az elragadtatás hangja távol áll tőle, bár még van esélye, elvégre a levendulát is hoyg megszerette, egyszer majd ír egy múltba révedő, csipketerítős, levendulás posztot is. Egyszer majd.

Szóval, a főhős olyan 35 tövet kopasztott meg, ennek eredménye az egy tál levendula, 48 deka konkrétan, ehhez olyan 3 órára volt szüksége, nem gyors munka  a levendulamorzsolás, de nem ám. Készít belőle (majdnem) mindent, a tippelésben pedig Marlen járt a legközelebb az igazsághoz, kap is egy levendulás kulcstartót, ám mivel a főhős szeretne még adni (nem türelmes, nem széplelkű, de néha adakozó, na), sorsolt is egyet, így Irenka is kap egyet, mindenki jól megkapja a magáét.:o)

Mármint ha a főhős kap címeket.

before-after, mert szeretem nézni

Hogy legyen

funkciója is, azt szerettem volna, mert én ilyen földhözragadt vagyok, nem széplelkű, mit tegyek. Persze, lesz sima illatpárna is,  lesz levendulaszörp is, nem az íze, hanem a hozzákötődő emlék miatt, levendulás cukor  viszont nem lesz, mert nem vonz, az ibolya cukorban sem, mondom, hogy konzervatív vagyok.

Szóval, hogy kulcstartó, de nemcsak kulcstartó, hanem illatosító, keresem azt a giccsírót, aki majd leírja a táskájában enyhe levendulaillat terjengett mondatot, azt hiszem, ironikus (is) vagyok. És stresszoldó' is,  egy kis morzsolgatás (stresszlabdaként) és már jobb is. Közben pedig aromaterápia, ugye.

Nem is tudom, talán all-in-one névvel kellene hirdetnem.

használat közben, mert fent jelzett pozitív hatásai miatt egyet magamévá tettem (igen, ráfér a festés az ajtóra):

van a romantikus sor és van a csíkos-pöttyös sor. a kulcsos példány elhelyezése nem véletlen, elbizonytalanodtam:

ez már csak a statisztika miatt, mert egyébként rengeteg lesz: 

'mármint nem én vagyok stresszoldó, de ezt mindenki tudja úgyis

Este pedig mondom a helyes megfejtést. A nyertes pedig, ha tetszik, ha nem, kulcstartót kap. Mert önkényes is vagyok.

Pontgyűjtő füzet

Szeretném kérni az illetékeseket, hogy a korábban már emlegetett császármorzsa és egyebek mellett a füzetembe ne felejtsenek el piros pontot tenni az elmúlt napok (fehér) emberpróbáló időjárása ellenére is elkészített barackos pitéje, baracklekvárja, barackos gombóca mellé, s mert önmagunk fényezése elemzése nem teljes a körülmények alapos vizsgálata nélkül, kéretik a 35 fok feltüntetése, mert a gőzölgő krumpli, forró sütő és pöfögő lekvár helyes értékelése csak ennek ismeretében lehet teljes.

Gondolom,

az uralkodó időjárás, az tehet róla, hogy elfogadható fényképet szinte csak az új táska tetejéről tudtam készíteni, arról viszont sokat. Nem baj, úgyis azt mondták ma, hogy érdekes ember vagyok. Hogy érdekesen fotózok, ma így értelmezem.

 

    

 

Egyébként pedig május második felére ígértem a táskát, de ez nem annyira érdekes.

Napi kvíz

Hány levendulatő kellett ennyi levendulához? Hány órát töltött a főhős a levendula morzsolgatásával? Hány kiló deka a tálban lévőmennyiség? Mire használja fel a  főhős? 

 

A jól tippelők között kisorsolásra kerül egy, a főhős általkészített valami. Valami levendulás.

Most azt a taktikát

választom, hogy az elmúlt és az elkövetkezendő napok időjárásával kapcsolatos szavakat (hőség!riadó!) kiiktatom a szótáramból, forró homokba dugom a fejem, ha nem beszélünk róla, nincs is, ugyebár.

Talán a sárgabarack szóval is ezt kellene tennem.