a napok, melyeken egyedül vagyok itthon, amikor a férj távol, a Legnagyobb a barátjával, a Középső fesztiválozik (a barátaival), a Legkisebb pedig elméletileg itthon, gyakorlatilag azonban nem sikerült kiszabadítanom az internet fogságából (még csak nem is ordított, hogy rabságban van), egyébként nem ért rá velem foglalkozni, mert a nap egyik felében (a barátokkal) megbeszélték a soron következő bulit, a nap másik felében pedig készülni kellett a bulira és hopp, már este is van.
Én? Én úgy gondoltam, hogy most aztán majd adok a határidőknek, vége a nyomasztó érzésnek, elbánok velük, mit el, félkézzel elbánok velük, ami eddig rendben is ment, szépen haladtam a kijelölt úton, mert listám van, lista nélkül én egy ilyen hétvégének neki nem indulok, csak most meg olyan furcsa érzés tört rám, kénytelen vagyok egy nagy(obb) adag karamellizált őszibarackos mascarponéval orvosolni magam.
Hát, ilyenek vannak errefelé.
És azt még nem is mondtam, hogy veszélyes közelségbe került a granny takaró befejezése, pedig hol van még a vasárnap este, ugye.
Nagyon izgalmas az életem, azt hiszem.
Ha boldogság hormon teremlôdik a karamellizált édességedtôl.....akkor, akkor, akkor én is szeretnék belôle.
VálaszTörlésDe talán már az is segítene,ha kialudnám magam.....és a fejembôl azt a más fejébôl az enyémbe beültetett gondolatot.....amivel nekem nem is kellene foglalkoznom, hisz akinek nem inge.....
most akkor jön az őszibarack kilószámra?:)))
VálaszTörlésa kilók jönnek felfelé rám,inkább ez van :o((
VálaszTörlésGree:óh, az ingeket úgy osztják,hogy mindenkire jó lesz,még akkor is, ha egyébként nem :o((