Hosszú lére eresztett Laminária

Lamináriát először Ercsuval kötöttem, meg egyáltalán kendőt is, de egyébként is ebben a történetben sok első van, mert pl.először mentem emberek közé (igen) hosszú idő után, így aztán nekem ez különleges. Hogy mennyi fogalmam volt a kendőkötésről, arról annyit, hogy gyapjúnak ugyan gyapjú volt a fonalam, de olyan vastag, talán nem bulky, de DK biztosan. Lett belőle egy olyan kendő, hogy azóta is abba burkolózom télen, el nem múló érdeme a melegítőképessége. Meg a súlya. Hozzáadott értéket képvisel a  bátorságom, nem tudtam, mibe ugrom bele, így volt ez jó, ill. a köré fonódott viccesség,  mely mindig jót tesz nekem.

Aztán kötöttem még egyet, a fonalat Ercsutól kaptam (szépen ível a dolog, igen, igen), ez  vékonyabb sokkal, de ezt meg valakinek elajándékoztam.

És akkor most itt van harmadszorra, most úgy érzem, ez volt az utolsó alkalom, aztán ki tudja, mindenesetre  telítődtem. A kendőnek az a története, hogy én ugye csak úgy jókedvemből kötök, szinte mindennap. Kötetlenül kötök. 

A kendőkkel én mostohán bánok, mert addig, amíg kötöm, nekem a szemem fénye, utána azonban már erősen lankad az érdeklődésem, főleg azért, mert én nem nagyon hordom őket, ill.hordom, de nem megfelelően, hiszen miközben elég sok időt vacakolok el a minta kiválasztásával, éppen ez a minta nem érvényesül viselés közben, mondjuk ki, a nyakam köré tekerem őket. Méltatlan, tudom.

Szerencsére azonban úgy alakult,hogy nem állnak a kendők a dobozaimban, előbb-utóbb mindnek lesz gazdája, van, amit elajándékozok, és van, amit megvesznek, hogy egyszer csak ír valaki, hogy ő nagyon szeretné ezt vagy azt, lehetne-e. Ez történt a Swallowtail kendővel is, anyák napi ajándék lett belőle, még márciusban lecsapott rá valaki. De nem ezért kötök, nem ez a cél, ez véletlenül alakult így.

Most azonban az történt, hoyg valakinek kötöttem, direkt kérésre, többet azonban nem fogok és Zoltán is azt mondja, ne csináljam, nem jó ez így, ugyanis én (ahogy mondtam) csak úgy kötök, mert jólesik, mert kikapcsol, mert izgat, mert időnként kihívás, mert szeretem. Azt hiszem, ezt hívjuk hobbinak, s bár tudom, hoyg hobbiból lehet akár munka is (nahát, nahát), én ezt nem szeretném. Azt szeretném, ha továbbra is csak ketten lennénk a kötéskor, a minta, a fonal, és én, még akkor is,  ha ez már három.

Na, akkor most erről a projektről. Szitakötőből kötöttem, iszonyú nagy lett, olyannyira, hogy úgy emlékszem, az utolsó chart-nál már nagyon gondolkodtam, belekezdjek-e egy újabb sorba vagy majd a következő nap. A végén valami 527 szem volt a tűn, a leláncolást kétszerre csináltam, mert meguntam, de meg ám. A fotók se nem színhelyesek, se nem szépek, ezt hoztuk össze a háznál lévő férfival, ez van.

  

      

 

Minta: Laminária

Fonal: Barka Fonal, Szitakötő, burgundi árnyalat

Súly: 103 gramm

Méret: 193x165 cm

A balett táncos mozdulatának érzékenysége

Még valamikor dél körül raktam a FB-ra ezt a fényképet, most szépen idebiggyesztem.

Gasztrosokk

Mielőtt bárki azt gondolja, hogy én vagyok az éjszaka császára konyha királynője csak azért, mert szeretek főzni és befőzni, elmondom*, hogy ma például annyira elcsúsztunk az idővel, vagyis, hogy én elcsúsztam, hogy az ebéd tejberizs lett, másnak csak vacsora és esetleg, nálunk ma főidőben műsorszám, de ez semmi, mert kifogyott a kakaóporunk is, valami fahéj volt, de az is kevés, és akkor a hűtőben talált, bontott lekvárral ettük meg, sőt, nem átallottuk élvezni is, fú, de finom volt.

Szeretném, ha szívetekhez kapnátok.

*van egy másik ok is, de az nem publikus, mert csak nem szépen tudnám elmondani, azt meg ugye nem lehet, egy nap - egy sok éppen elég

Lucaprojekt

Az egyébként szinte alapdarabnak számító SBS-t egy év alatt horgoltam meg, és hogy készen lett, azt tekintem a legnagyobb érdemének, mert bár az utolsó 1/3 valóban gyorsan készen lett (valószínűleg a hirtelen felindulásból elkövetett horgolótű-cserének köszönhetően), azonban sem a színe, sem az azóta felfedezett rengeteg hiba (az a bonyolultság, hogy mindösszesen két sor cserélődik benne, kifogott rajtam) nem segít az elfogadásban, ami viszont nem akadályoz meg, hogy tekintetem a horgolás felé vessem.  Nem túl messze.

Ennyit írtam a Fb csoportba is, hozzátéve, hoyg szeretném, ha azt mondanák, hogy Zazikám, te baromi ügyes vagy. Meg őszinte is. :)

Jobbra dűl, meg balra dűl

Kihasználom a hétköznapi csodát, nem is értem, hoyg hogyan, de most egyszerre vagyok bejelentkezve a gmail-es és a yahoo-s címemmel, de ez már korábbról kezdődik, ugyanis nekem yahoo-s cím van hozzárendelve a blogspot-os blogomhoz, ami eleve képtelenség állítólag, pedig így van, de ezt most túlléptem és miközben olvasom a leveleimet a gmail-en, a yahoo-s blogomba tudok írni, ezt adjátok össze.

De nem is ezt akartam írni, hanem azt, hogy most végre elindult valami bennem, inkább tudatosan, semmint ösztönösen, mert egyébként most pengeélen táncolok, még inkább kötéltáncot járok én, úgy érzem, egy fejbiccentés és nem jó helyre esem, de ezt elkerülendő, vagy talán, mert szellemi kihívásra is vágyom mostanában ( a butulok nálam azért nem adekvát szó, mert bár mindig van honnan hová -lefelé- állapot, ezt már nem szeretném még jobban koptatni, sokkal erősebb az a félelmem, hogy eleve nem is volt, mi fakuljon), eszembe jutott, hogy lehetne ezt a belső szükségletet jóra fordítani, így aztán a mai tervezgetés kezd formát önteni, s bár még torz, már nem alaktalan a projekt. Ez rébuszos, tudom, de most le kellett írnom, hogy reggel is lássam, nem álom, nem képzelgés, van tervem.

Ide, a blogra, el ne felejtsem leírni.

Pompa

Izgatottsági szintem a topon, kitaláltam valamit. Nem, nem táska. De azért mutatok azt is, ha már szóba került. 

A zöld a kedvencem, a number one, de ehhez szeretni kell a zöldet, esetemben azonban ez nem kérdés, bár a szürke hatalmi harcba kezdett.

      

 

         

Hogy legyen, azért

Szombaton, még az esemény előtt, elraktuk a bodzaszörp újabb adagját, 15 litert palackoztunk a  háznál lévő férfival, ekkora mennyiségnél elkél a segítő kéz, én töltögettem, ő csavarozta és vitte az előtte több ponton is kialakított dunsztba. A legjobban egyébként a hűtőládát szeretem, kibéleljük takaróval, bele a cucc, betakarni a takaró másik felével, rá a tető, ennél lassabban nem hűlhet ki máshol sem. Márpedig az cél.

Tegnap pedig, az esemény után, leszedtünk még egy adag bodzát, ez citromfűvel és citrommal hűsöl, és akkor idénre befejeztük a bodzavirággal való produkciót, de csak a virággal, mert ahoyg elnézem, nem jutottunk a végére és lesz bodzabogyó bőséggel, ami megint csak jó.

Sokat befőzni pedig azért kell, mert egy, hogy mindig viszünk magunkkal a városba, ahol a családtagok nem főznek be, kettő, hogy nem kontinentális reggelihez vagyunk szokva, hanem pirítós (kalács) lekvár típushoz, három, hogy mi a saját lekvárt tesszük a joghurthoz, így valóban gyümölcsjoghurtot kapunk, négy, hogy bizonyos emberek kanállal eszik csak úgy. Nem én. Én nem. Csak néha.

Meg olyan is van, hogy feldobjuk a krémet kicsit, például a joghurtos-tejszínes eperkrémhez simán öntöttem a bodzaszörpből is,mitnemondjak.

És akkor az, hogy palacsinta, még nem is mondtam, ugyebár. Meg a többit.

Az pedig, hogy öten jelezték, hogy eddig soha nem/nagyon ritkán főztek be, de most kedvet kaptak és kipróbálják, azt sikernek érzem, igenis, igenis.

Kelbimbó

A fejem már egészen elviselhető, a jobb oldali, kicsit lecsúszott pofazacskómban már csak kelbimbó nagyságú a gömböc, ez nem a megdagadt rész, hanem maga a belső gömb, vagy hogy is mondjam. Üdítő biztonságérzetet kínál a látvány, hogy szépen apad, bár én azért naponta többször manuálisan is megvizsgálom.

Viszont mivel második napja fáj a fejem és mivel eszembe jutott, hogy amikor 30-on még innen (onnan) szőni tanultam*, akkor riogatott figyelmeztetett egy, ezt a kort éppen betöltött nő, hoyg figyeljem csak meg,  30 fölött minden elkezd fájni, s bár  ezt én megtoldottam 10 évvel, azért biztos, ami biztos, egy új felhőt nyitok betegség címszóval.

* tudok, igen, de lehet, hogy már csak tudtam, viszont erről is van keményfedeles bizonyítányom, ilyenből nekem több is van

A fej (egyoldalú) négyszögesítése

A fej négyszögesítését, tehát az alsó kerek áll ívének tompítását úgy kell végezni, hoyg este 6-ig sétáltok, majd a borongós időre hivatkozva leültök a férjetekkel filmet nézni, 8 körül már tapogatjátok az állatokat, hogy mi a ménkű van ott, de közben figyelmeztetitek is magatokat, hogy szerettek beképzelni ezt-azt, nincs ott semmi, de semmi, dudor főképpen nem,  majd 9 felé kibotorkáltok a fürdőbe, szemügyre veszitek magatokat, és megállapítjátok, hogy mintha tényleg lenne ott a jobb áll alatt valami, még inkább az állon, de várjunk még, hátha el is múlik, de még az is lehet, hoyg valójában semmi, csak háj, úgyismint toka. Aztán 11 után belenéztek a tükörbe és kiáltotok egyet, csak egyet, de a mennyiséget hangerővel célszerű ellensúlyozni. Ugyanis ha ügyesek vagytok, akkor nem hogy van ott valami, hanem egy rohadt nagy görögdinnye szilvásgombóc van az állatokon. Az oldal nem lényeges, nekem a jobbikon.

Reggel a legfontosabb teendő (a tükör után), hogy riasztjátok a legjobb barátotokat, guglit, vagy guglinét, kinek hogy esik jobban, kerestek szöveget és persze képeket is, ezt csak az elrettentés miatt. Közben folyamatosan gyömöszölitek a gombócot, mely eddigre, olybá tűnik, elnyerte végső alakját, kitöltötte a bőr adta lehetőségeket, máma már nem nő tovább, viszont kurva nagy. Ha fentieket pontról pontra követted, akkor folytatódik a nyakadon is.

A barátnőd javaslatára megiszol olyan 1000-1500mg kálciumot, mert ő ezt csípésnek látja és vársz.Meg reménykedsz.

Estefelé megírod mindezt, mert viccesnek lenni sokkal könnyebb, semmint beismerni, hoyg iszonyúan meg vagy ijedve.

Vers mindenkinek

Áprily Lajos: Fogyó idő

Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal se mérek,
azt mondom: percek és pillanatok.

 (az idő vasfoga)

Tovább az úton

Ha a férj éjszaka kimarad, a feleség másnap nagyon álmos használhatatlan.

Se, se

Onnan is megtudhatjuk az évek múlását (mert van, akinek nem elég a tükör), hogy nem esik jól fennmaradni éjszaka, mert mondtam én, hogy óh, tök mindegy, mikor ér haza Zoltán, én úgysem tudok aludni, amíg nem ér haza, ez így rendben is volt, tényleg nem tudtam, de ha őszinte vagyok, fent sem voltam, a szemem nyitva volt, de ez még kevés az ébrenléthez. 11 után már dolgozni sem tudtam, 11 és fél 2 között annyit tudtam összesen csinálni, hogy siránkoztam, hoyg bezzeg 20 éve, meg 10 éve, de még 5 éve is, hogy éjszaka tanultam, mert akkor még tudtam nemhogy fent lenni, de koncentrálni is, most meg már az előbbi sem.

Ha belegondolok, végigsiránkoztam a fél éjszakát, ahelyett, hogy egy jóízűt aludtam volna, akkor is megállapíthatnám most az öregedés tényét, de legalább frissebben.

Helyreigazítás

A Tömörkény meg 50 éves lett és kiállítást szervezett a náluk végzett és alkotó művésszé lett diáktársak részvételével, így a háznál lévő férfi leugrott Szegedre a barátaival, aminek én nagyon örültem, de nem minden feleség volt így, s amikor G. erről panaszkodott mesélt Zoltánnak, akkor ő  képes volt azt mondani, hogy nálunk pont fordítva történt, állítólag azt mondtam, hogy elmész, jajdejó! Én azonban szeretném ezt pontosítani, ugyanis azt mondtam, hogy menj máááááár.

Élő példa

A használt textiljeim jelentős része messziföldről érkezik, és gyakran mondom, hogy vízlepergető és ez milyen jó már, de hogy piszoktaszító, azt is bevezetem, mert bár tudtam a leírásból, ám gyakorlatban ezt még nem próbáltam ki, mígnem ma a fényképezésre szánt, fűre tett félkészekre (magam kicsit jobbra fordulván, egy bibét felfedezvén) Zsömi egy szép nagy fatuskót illesztett, valahogy úgy, mikor Hany Istók kedvességképpen egy tál békát öntött a lakodalmi asztalra.

Hogy is volt

Én azért már eléggé kétségbe vagyok esve, már sehol nincs a most-élek, van helyette aggodalom, hoyg készen leszek-e mindennel jövő vasárnapra, de azért arra a pillanatra, amikor a beszerzőút mentén lévő pipacsmezőt megláttuk, még soká szeretnék emlékezni. Megálltunk, még szép, hogy meg, volt masina nálunk, még szép, hogy volt.

Háromgenerációs együttélés, egyetértés, a kedvencem.

Remélem, lesz időm, hogy feltöltsem a másik helyre a többi kedvencemet, bár még a balatoniak második részével is adós vagyok. Pedig most élek, ugye.

Időről időre poroljuk le

Amikor pár éve még a cégnél dolgoztam és már meglehetősen beteg voltam, reggelente ezt hallgattam, különös tekintettel arra a sorra, hogy 

meghalni kéne, de nem lehet,

a vállalat nem engedi a lelkedet.

De mert a klasszikusok minden élethelyzetre tudnak választ adni, most (tekintettel a múlt hétvégi munkamegtagadásra, de még inkább a jövő vasárnapi wampra) az a sor lépett érvénybe, hogy

ha szombat este indul a party,

a malacnak ki fog reggel enni adni?

Olvassatok Hallgassatok klasszikusokat.

Bodzaszerelem

Hogy lehetne például bodzaparfüm is, az milyen csuda lenne, egyet magamra fújnék  télen, vagy ha éppen rossz a kedvem, és visszamennék a nyárba, a nyárelőbe, ha kettőt fújnék, számban érezném a bodzaszörpöt, behunyt szemmel, mátrixosan kicsit, ha hármat fújnék....ha hármat fújnék, talán meg is részegednék. Esetleg benne lennék a szörpben, az volna ám a szép új világ, lebegnék, pezsegnék naphosszat.

 

Befőzés IX. - chilis eperdzsem

Volt tehát a bodzás, a narancsos, és a vaníliás eperdzsem, meg volt a sima is, csak arról nem szólt a fáma, de ez most tényleg bevállalósoknak való, chilit kapott az eper.

Még télen, amikor a chilis narancslekvárt készítettem, akkor határoztam el, hogy mindig fogok pár üveg chilis változatú lekvárt is eltenni (most 6 üveg lett), mert én odavagyok érte, egyáltalán az erős ízekért, de az, hogy egyszerre édes és csípős, az nekem nagyon-nagyon....

Ugyanúgy készül, mint minden más esetben, nyilván a chili a különbség, viszont mértéket nem tudok  mondani, a háznál lévő férfi szerint chili tekintetében tartani sem. Lehet ezzel játszani, hogy ki mennyire bírja/szereti, én mindkettőt meglehetősen, azzal viszont számolni kell, hogy a a cukor hatására tompul a paprika ereje. Egyébként nem érdemes atomerősre csinálni, hiszen ez mégiscsak lekvár, viszont az a pikáns íz, amit a chili hozzátesz, az azért legyen jelen.

 

        

Kozmopolita

A Zsömit pedig vittük magunkkal, több izgalom is volt ebben a kalandban, egy, hoyg hogy bírja az utat, azért ez mégiscsak 150 km, kettő, hogy hogyan viselkedik a teljesen új közegben.

Hát kérem szépen, tökéletesen abszolválta a feladatokat, az autóban  meg sem nyikkant, nem hányt, nem nyafogott, igaz, megálltunk vele egyszer, ahol intézte dolgait, kapott inni, ennyi.

De ez mind semmi ahhoz képest, ahogy Tihanyban viselkedett, a Zsömi ugyebár egy falun élő kutya*, mi rendszeresen visszük sétálni, meg úszni a patakba, de itt minden új volt a számára, rengeteg új infó özönlött felé, még az alvóhelye is új volt. Leterítettem neki egy összehajtogatott takarót, mondtam, hoyg akkor itt a helyed, kiszsömi, ennyi.

Besétáltunk vele a faluba, ezt a nagyjából 5 km-es utat úgy szoktuk megtenni, hogy le a hegyről, be az úton a faluba, ott bóklászunk, fagyizunk, ez-az, majd vissza, ám visszafelé végig a Nagy-Kopaszon, erdő-mező, minden van. A faluban rengeteg ember volt, pünkösd is volt, gyönyörű idő is volt, no meg a páleszfeszt, ugyebár. És a Zsömle nem ugrándozott, nem húzott minket, nem rángatott, nem futott össze-vissza, nem ment oda minden emberhez, hanem szépen battyogott mellettünk,  mint aki világéletében így szokott sétálni, mit vagyunk mi ezen meglepődve. Jólnevelten ivott a kútból, szájával csak a vizet érintve, szépen megette a fagyiját, fogadta a bókokat (dögivel!), majd a hegyen, amikor már elengedtük, és tudta, hogy mehet, akkor futkározott, meg előreszaladt, meg vissza hozzánk. Itt esett meg az, hogy néhányan szembejöttek velünk (hála istennek, kevesen, de ezt nem Zsömi miatt mondom), s hamarabb találkoztak a kutyával, mint velünk, mi már csak azt  tapasztaltuk, hoyg idegennel jön vissza a Zsömle, mindketten halálboldogan, ez egy ilyen fenevad, na.

És a Balaton.... hát az megint egy műsorszám volt, értjük mi, hogy ösztön és ez egy úszós kutya, meg vittük is mi a patakhoz, de azért az nem összehasonlítható a Balatonnal. Gondoltuk, hoyg majd úszni fog, de vártuk, hogy egy kicsit meglepődik, hoyg felvonja a szemöldökét, ehhez képest a Zsömlekutya meglátta a vizet, s bár megszagolta a fémlépcsőt, mégis inkább a  köveket választotta, leugrott, bement és mint aki mindig is ezt csinálta, úszott. Befele. Vissza sem nézett. Olyannyira, hoyg a végén mint afféle aggódó szülők, ugráltunk a parton és ordibáltunk neki, hogy jöjjön már vissza, Zoltán egyszer  letépte a nyakából a fényképezőgépet, s elszántan elindult, de akkor a kis hülye meghallotta  a hazahívó szót és visszafordult. 

A strandon lévők imádták, ez az igazság.
Meg olyat is csinált, hoyg hosszában úszta át a Balatont, neki keresztben már semmi, hosszában, nagyon röhögtünk akkor is.

 Az is meglehetősen vicces volt, hogy a vízben vadkacsák vannak, meg gyerekhattyúk is, de főleg hogy kacsák, és nyilván az ösztön arra sarkallta, hoyg elkapja őket odamenjen, így aztán előfordult, hogy olyankor semmi nem hatolt el a füléig.

hopp, a fülein látom, hoyg figyel, észrevette őket :)

odamenni hozzájuk, az volna jó...

Nem tudom, mit mondjak még,  bár egy ilyen okos, ügyes, intelligens, szép kutyáról azért lenne még mit. Mondta a büszke anya.

* nem falusi, ahogy szoktam volt mondani, az más

Tematika

Tihanyban egyébként  a Gyermeknapon pálinkafesztivált rendeztek.

Confession

Nem volt túlságosan sok személyes bejegyzés mostanában, nem volt kedvem, nem ehhez, hanem nagyjából semmihez, dolgozni persze dolgoztam, az nekem az utolsó bástya, amit feladok, olyan ez, mint amikor az anorexiás teste szép sorban beáldozza a szerveket az agy működése érdekében, az az utolsó, ami leáll, nos, valahogy így vagyok én a munkával. De nem is ez a lényeg, az sokkal inkább belül történt, ahoyg szokott és kell, nem ragoznám ezt túl, vissza a gyökerekhez gyógyszerekhez*, ez van.Csak tartsak ki.

Meg például az is történt, hogy rájöttem, most élek, nem holnap és nem holnapután**, és rajtam (is) áll, mivel töltöm meg a kesztyűt, vagyis törekszem arra, hogy a prioritásokon változtassak, fene bele, ha ezt majd időnként elfelejtem. Mert el fogom.

Valahogy úgy történt ez a pár napos kikapcs is, hogy már nagyon kimerültem, amihez jött még a beállítás* okozta rettenet is, és eszembe jutott, hogy most élek (hát mondoom), meg az is, hoyg mennyire nem hittük el, hogy a megfeszített tanulás közben tartott pihenő mennyire serkentőleg hat a teljesítőképességünkre, és hoyg lehet, hoyg most is segítene ez. Így aztán nem vittünk munkát magunkkal Tihanyba, hanem részemről volt nagy lébecolás, nagy séták, meg túrák is, olvasás, kötés, horgolás, fekvés, alvás, időnként egyszerre is. Mármint nem alva sétáltam, hanem hogy olvasva kötöttem és vice-verza. Ja, és fényképeztem is.

** bár azért reménykedem, hátha akkor is