ki ne maradjon

Zsömle főzés közben. Mindent szeret, de a nyers sütőtök a kaviár.

Ezt a fényképet a férjem osztotta meg a Fb-on, mindennemű korábbi ellenvetésem ellenére, na de ha így, akkor itt sem maradjon  ki senki a  jóból,  Zé ugyanis így kommentálta: a látszat ellenre a Zazálea nevű nő nem csípett a Zsömi fenekébe

gyereket hozzatok

Volt az is, hogy meghívtak bennünket a cselőmariék ebédre és szerették volna, ha a szőrös gyerekünket is visszük, mert majd milyen jó lesz (ábrándozott a két anyuka), hogy az ő Nina nevű borderük a mi Zsömi névre hallgató goldenünkkel és majd sétálunk az erdőben és ők hancúroznak és nevetgélnek és milyen jó lesz már, na.

Ebből  semmi nem jött be, a két kutya között óriási szakadék húzódott, amit úgy tudnék jellemezni, hogy ha Nina a Saint Chapelle, akkor Zsömi a Vaszilij Blazsennij székesegyház, értem ezt mind termetre, mind hangra, mind habitusra, mind erőre.

Ha mindezt nem tekintjük, az ebéd igen jól sikerült.

werkfotók

Nem is a túrótorta a lényeg ám, hanem a segítségem, aki jobbról is,  balról is megtekintette az elkészült süteményt, s olybá tűnik, jóváhagyta a feltálalását. 

Egyébként pedig minden fényképezésben részt vesz, csak a táskáknál nem lóg ki a nyelve.

 

hazafiatlan, ebadta

beles dekrétum

falusi addiktológia

Amikor ma reggelre Zsömi két nagy kupacot tett a bejárati ajtó elé (természetesen belülről), melyekkel kapcsolatban csak az volt a kérdéses, hoyg melyik testnyíláson keresztül kerülhettek napvilágra, a tartalma nem, az ugyanis egyértelműen textildarabokból állt, Zsömi ugyanis imádja a textileket, az illatukat, a textúrájukat, az ízüket, mindent, ez afféle fetisizmus táskakészítő gazdákkal rendelkező kutyák esetén, na, szóval, akkor azt mondta Zacher Gábor Zé, hoyg vége, Zsöminek le kell jönnie a szerről.

Így most nem közelíthet az asztalom felé.

boldogzsömi Tihanyban

Zsömivel menni olyan, mintha az ember a gyerekével menne, az emberek megállnak, odajönnek, álmélkodnak, mit tegyünk, szép a kutyánk, na. Mindehhez végtelen kedves is, engedi idegeneknek, hoyg simogassák, azonnal képes játszani bárkivel, de igazából nem ezért kedves, hanem azért, mert pl. ha a lábunknál alszik, ráteszi a fejét Zé lábára és ha ő óvatosan kihúzza előbb-utóbb, akkor a legmélyebb álmából is felébred, hoyg menjen a fejével a láb után.

30 kiló szeretet.

szemelvények egy kutya életéből

Tegnap meg békésen dolgozgattam, amikor egyszer csak Zé felordít, hogy te jó ég, gyere csak, nézd, tiszta liszt a gyerekünk!

Egyik nap pedig almákat fényképezgettem (így játszom én) , éppen kattintottam, tessék, ez lett a képen. Almák helyett.

Csak a kezeimet füleimet figyeljétek.

Subakutya

A kisZsömi mindjárt 11 hónapos, gyönyörű, nagy kutyává nőtte ki magát, nagy is, de a gyönyörűn van a hangsúly. Nemcsak az utca kedvence, meg a falué, hanem az a helyzet, hogy bárhová megyünk vele, mindenhol középpontban van, dicséretek, bókok, ömlengések, méltatások, elismerések és sok-sok simogatás, mindenki (aki nem ijed a mérettől) szeret hozzáérni a bundájához, beletúrni. És ő is preferálja, mit mondjak. Ez a hőség neki (is) kevésbé jó, de még a vedlést is okosan intézte, most kezdett neki, ügyes, na.

Rengeteget fejlődött és okosodott, például az autóba, ahová az első pár alkalommal be kellett szuszakolni (meg előtte elkapni, mert elfutott, ha meglátta, hogy nyitjuk a csomagtartót*), de még olyan is volt, hogy Zoltán bemászott vele hátra, én rájuk csaptam az ajtót, majd Z. előremászott, szóval, oda most magától, én kinyitom az ajtót és beugrik. Boldogan. Igaz, sokat visszük magunkkal, jó élményként rögzült a dolog. 

úszás utáni hússütögetés Tihanyban a barátjával

a kutya itt nem ér véget, mind vertikálisan, mind horizontálisan folytatódik

mindig boldog 

 ( a slagot szétharapni nem szabad, de legalább ráfeküdni lehet)

a vörös szempillákért,

és a fülekért odavagyunk

 Zoltán egyik este, fűnyírás közben berobbant és azt mondta, hogy jöhet a második.
Ezért most rajta vagyunk a projekten.:)

*kombi autóról van szó, nem kell hívni a négymancsot

Egy híján húsz

Ebben az egyszem virágban ne a letaposott, kiharapott, széttépett többi 18-at lássuk, hanem azt a szívjóságot, hogy egyet mégiscsak hagyott nekem a Zsömlekutya.

igazából még egyet hagyott, de az hamvában holtan született

Élő példa

A használt textiljeim jelentős része messziföldről érkezik, és gyakran mondom, hogy vízlepergető és ez milyen jó már, de hogy piszoktaszító, azt is bevezetem, mert bár tudtam a leírásból, ám gyakorlatban ezt még nem próbáltam ki, mígnem ma a fényképezésre szánt, fűre tett félkészekre (magam kicsit jobbra fordulván, egy bibét felfedezvén) Zsömi egy szép nagy fatuskót illesztett, valahogy úgy, mikor Hany Istók kedvességképpen egy tál békát öntött a lakodalmi asztalra.

Kozmopolita

A Zsömit pedig vittük magunkkal, több izgalom is volt ebben a kalandban, egy, hoyg hogy bírja az utat, azért ez mégiscsak 150 km, kettő, hogy hogyan viselkedik a teljesen új közegben.

Hát kérem szépen, tökéletesen abszolválta a feladatokat, az autóban  meg sem nyikkant, nem hányt, nem nyafogott, igaz, megálltunk vele egyszer, ahol intézte dolgait, kapott inni, ennyi.

De ez mind semmi ahhoz képest, ahogy Tihanyban viselkedett, a Zsömi ugyebár egy falun élő kutya*, mi rendszeresen visszük sétálni, meg úszni a patakba, de itt minden új volt a számára, rengeteg új infó özönlött felé, még az alvóhelye is új volt. Leterítettem neki egy összehajtogatott takarót, mondtam, hoyg akkor itt a helyed, kiszsömi, ennyi.

Besétáltunk vele a faluba, ezt a nagyjából 5 km-es utat úgy szoktuk megtenni, hogy le a hegyről, be az úton a faluba, ott bóklászunk, fagyizunk, ez-az, majd vissza, ám visszafelé végig a Nagy-Kopaszon, erdő-mező, minden van. A faluban rengeteg ember volt, pünkösd is volt, gyönyörű idő is volt, no meg a páleszfeszt, ugyebár. És a Zsömle nem ugrándozott, nem húzott minket, nem rángatott, nem futott össze-vissza, nem ment oda minden emberhez, hanem szépen battyogott mellettünk,  mint aki világéletében így szokott sétálni, mit vagyunk mi ezen meglepődve. Jólnevelten ivott a kútból, szájával csak a vizet érintve, szépen megette a fagyiját, fogadta a bókokat (dögivel!), majd a hegyen, amikor már elengedtük, és tudta, hogy mehet, akkor futkározott, meg előreszaladt, meg vissza hozzánk. Itt esett meg az, hogy néhányan szembejöttek velünk (hála istennek, kevesen, de ezt nem Zsömi miatt mondom), s hamarabb találkoztak a kutyával, mint velünk, mi már csak azt  tapasztaltuk, hoyg idegennel jön vissza a Zsömle, mindketten halálboldogan, ez egy ilyen fenevad, na.

És a Balaton.... hát az megint egy műsorszám volt, értjük mi, hogy ösztön és ez egy úszós kutya, meg vittük is mi a patakhoz, de azért az nem összehasonlítható a Balatonnal. Gondoltuk, hoyg majd úszni fog, de vártuk, hogy egy kicsit meglepődik, hoyg felvonja a szemöldökét, ehhez képest a Zsömlekutya meglátta a vizet, s bár megszagolta a fémlépcsőt, mégis inkább a  köveket választotta, leugrott, bement és mint aki mindig is ezt csinálta, úszott. Befele. Vissza sem nézett. Olyannyira, hoyg a végén mint afféle aggódó szülők, ugráltunk a parton és ordibáltunk neki, hogy jöjjön már vissza, Zoltán egyszer  letépte a nyakából a fényképezőgépet, s elszántan elindult, de akkor a kis hülye meghallotta  a hazahívó szót és visszafordult. 

A strandon lévők imádták, ez az igazság.
Meg olyat is csinált, hoyg hosszában úszta át a Balatont, neki keresztben már semmi, hosszában, nagyon röhögtünk akkor is.

 Az is meglehetősen vicces volt, hogy a vízben vadkacsák vannak, meg gyerekhattyúk is, de főleg hogy kacsák, és nyilván az ösztön arra sarkallta, hoyg elkapja őket odamenjen, így aztán előfordult, hogy olyankor semmi nem hatolt el a füléig.

hopp, a fülein látom, hoyg figyel, észrevette őket :)

odamenni hozzájuk, az volna jó...

Nem tudom, mit mondjak még,  bár egy ilyen okos, ügyes, intelligens, szép kutyáról azért lenne még mit. Mondta a büszke anya.

* nem falusi, ahogy szoktam volt mondani, az más

Törekedjünk konkrétumok mondására

Majd leírom, hogy is vagyok mostanság, de most inkább rögzíteni szeretném, hogy a balkonparadicsomok (nem a saját palánták, mert azokat a Zsömlekutya az első napoztatásnál akkurátusan kiszedte a cserépből, megcsócsálta őket, majd kicsit még páros lábbal ugrándozott is rajtuk, vagyis tönkrementek, mondjuk ki) egészen jól vannak, Zsöminek mutattam, hogy nem, nem idegenek, nem, nem bántjuk őket, nem, nem kell félteni minket tőlük. 

Még hozzátettem, mert a szép szó mellé konkrétum is kell,  hogy ha ki meri szedni őket, agyoncsapom, az tuti.

Így most az a helyzet, hogy a hatalmas kertben, ahol a fű mellett van tök üres veteményes is, van néhány cserép, benne néhány balkonparadicsommal. A cserepek, ha veszélyt látnak, felkerülnek az asztalra. Szinte felugranak.

A tegnapi érdeklődőknek. Meg a nem tegnapiaknak is

Hasonlatosképpen korábbi önmagunkhoz,  amikor is sok-sok fénykép készült a gyerekeinkről (ahogy fekszik, felemeli a fejét, oldalra néz, alszik, tehát ezek a nagymozgásosak), készül fénykép a Zsömléről is rendesen, a különbség annyi, hogy nem mindig őt akartam fényképezni. Csak valahogy mindig odakeveredett.

Segít.

Ez például egy fül. a felálló, tehát a jobb. A bal, az továbbra sem, ahogy majd még látható lesz. A háttérben látható piros szemetes szerves részét képezi a kertünknek, ezzel kell fel-alá futkosni. Peckes járás ajánlott, már csak a stílus miatt is.

 

          

Szagol.

 Én ugyan csak a virágot akartam megörökíteni, azonban az exponálás pillanatában egy orr még éppen odaért. Ahogyan az előbb egy fül. Mikor ez, mikor az.

 

Leselkedik, még inkább szemlélődik.

Tudja, hogy a világ megismerése nem hangoskodás által történik,  sokkal inkább a csendes szemlélődés által.

(piros szemetes!)

PORoszkál.

Szó szerint is.

 (és a gyöngyszem)

Kontrollál. 

Az a szigorú tekintet, hogy vajon jól állítottam-e be a záridőt a fenyőszirup fényképezéséhez.. nagyon röhögtünk. Pedig nem vicce az élet ilyen ítész mellett ám.

  

Sokallva

Mi már egy ideje csak celebkutyának hívjuk a Zsömit, nem telik el nap anélkül,  hogy valaki fel ne sóhajtana a kapu előtt, hogy milyen cuki/édes/aranyos, megállnak vele beszélgetni, ő meg billegteti a fejét, szerintem direkt, mert tudja, hogy ettől döglik a nép ezt mindenki imádja. Az is rendben van, hogy a wampon egy vásárló férje beszélgetett velünk róla, meg még az is, hoyg a héten történt megbeszélés zárómondata a Zsömi fülével (és puszikkal) volt kapcsolatos. Na de az, hogy egy főiskolai csoporttársam azt írja, hogy ő rohant valahova autóval és a búzatáblában* előbb a Zsömit ismerte fel, s utána minket, szóval, az azért... sok, Julikám.

Több fénykép a szokásos helyen.

*tegnap reggeli kirándulás

Megmentve

A krókuszok ki sem bújtak, mert lyuk lett a helyükön (hogy maguk hová tűntek, nem tudom, talán mint hagyma fejezték be pályafutásukat), éppen belefér a létrehozója feje, a szomszéd nénitől kapott, s általunk gondosan elültetett (vertikálisan növő) bokor* először kiesett a földből,  majd mikor ezt a problémát orvosoltuk, akkor előbb fejmagasságig (nem a mi fejünké) metsződött vissza, majd bokáig, a nőszirom három levelet hozott a negyvenből, a pünkösdi rózsa helyén ledöngölt föld van, azon ugyan át nem tör  semmi, de a legjobb a tulipán. A tulipán ugyanis bimbózó korában gyönyörű volt, ugyan mind sárga, de tulipán. Nagyon nehezen akartak kinyílni, mígnem  a tettes, látván, s nem tűrhetvén szenvedésüket, kicsit megnyitotta őket, rásegített a kipattanásra, mondjuk így,  mára azonban (tulipán)fejek hullottak a porba. Meg a Zsömi szájába.

Így aztán mentettem, mi menthető.

És ezek csak a kinti alkotások.

* tehát, hogy nem szélesedik, hanem nő felfelé, viszont nem is fa

Sportolva

Úszásra járunk, hetente kétszer.

Ennek megfelelően a patak érkezésünkkor még szép, csillámlós, kék, meg zöld, de legfőképpen, hogy átlátszó.

Aztán az úszóbajnok beleveti magát, semmi lemosakodás, meg bemelegítés, mert ez a Zsömle meglátja a patakot és onnantól kezdve az endorfinok átveszik felette a hatalmat. A mozgáskultúra rendkívül fejlett fokát még csak-csak sikerül érzékeltetnem, sajnos azonban  a hanghatás elmarad, pedig. 

A patak, hát az bizonyos változásokon megy át ottlétünk alatt. Igaz, mi is Zsömlével mentünk, varacskosdisznóval jöttünk.