mondjam még?

És az a különös dolog is történt, hogy itthon maradt a bekészített könyvkupac, a cukkini, meg a bazsalikom elvitte a rendelkezésre áll helyet*. Sosem fordult még elő velem ilyesmi.

Annyira szenvedtem, hogy századszor is megnéztem a könyvespolcot, voltak Ábelek (én nem kedvelem, szégyellem, de ez van), és volt differenciálszámítás, meg Fizikai alaptörvények érthetően (ezt sem kedvelem, de ezt már szégyellni sincs kedvem), végül egy száz évesnek tűnő Kertészeti szakkönyvet olvasgattam, nagyon izgalmas volt, mert írtak benne az articsóka termesztéséről. Hogy hazánkban is lehet. Emellett egy életre megjegyeztem, hogy ribizlibor készítésekor el ne felejtkezzünk a cefresapkáról.

Végül vettem egy könyvet, krimi, állítólag pszichokrimi, de rajtam nemhogy borzongás nem futott végig, hanem a teraszon ülve unottan lapozgattam és vártam, hogy majd most, majd most, most már mindjárt jönni fog és mindjárt sikítok, miközben jól összepisilem magam a szomszédok örömére, de nem. Ráadásul olyan béna a fordítás (jó, nem ismerem az eredetit), hogy forr a vérem (lehet, hoyg ez  a pszichokrimi rész?), olyanokat ír, hogy X fiókjában Y több tucat rózsát talált. Gondoltam, biztosan lepréselte őket, de kiderült, hogy Y szép sorba kipróbálta őket. Merthogy rúzsok.

Meg olyanokat ír, hogy a levelet rendszeresen a kabátjába gyömte. 

Nem is tudom, a cefresapka ehhez képest részben horror, részben anyanyelvi gyöngyszem.

* úgy értem, a fejemben

Szürkeségben

A nyaralás első számú jellemzője a sokáig alvás, ha így nézem, akkor sem volt ez nyaralás, reggel fél hétkor már a Belső-tó partján bóklásztunk, ember sehol, szürke minden, szürke gém, szürkemarha, szürkék vagyunk mi magunk is, szürke kisemberek.

(nem, nem esett jól felkelni. de csendben, emberek nélküli parton csodát látni meglehetősen.)

  

 megrovó tekintet

On the board again

Szóval, az okos kis telefonom nagy segítség, mert tudok vele e-maileket olvasni, több fiókból is, meg válaszolni is, bár még nem tudtam eldönteni, hoyg mindez most jó nekem vagy sem, egyébként dehogyisnem, nagyon is jó, mégpedig azért, mert szigorúan véve nem nyaraltam, hanem áttettem a dolgozószobát Tihanyba, ennyi történt, a nyaralás pedig fél hattól 9-ig volt, reggel. Majd mesélek sok mindent, az azonban biztos, hogy hiába okos a telefon, ha a gazdája nem, fogalmam sincs, hoyg kellett volna blogbejegyzést írni, azt a gombot nem találtam.

Ez pedig a Balaton, én lőttem én, én, én.

Szeretem.

(holnap a változatosság kedvéért nem leszek, na de aztán....!)

Van élet a zölddió után

Még ha nem látszik is.

A szombat el is tűnt a süllyesztőben a wampra készülődéssel, a vasárnap a wamppal, a ma pedig a beszerzéssel, nekem nagyon egyszerű az életem, mindig mondom.

Holnap viszont Tihany, Balaton, ha addig megtanulok az okostelefonomon bejegyzést írni, akkor ontom az elmés gondolataimat, ha nem és  wifi sem lesz abban a szomszédban, ahol még sosem volt, akkor nem tudom, talán összedől a világ.

Tihanyban még az is jó.

Thanks, Mr. Zuckerberg

Az egyik legnagyobb félelmem  (amitől azzal, hoyg megnevezem, még nem múlik el, bármennyire is ezt szeretné a szakirodalom), hogy térben és/vagy időben elveszek, de utóbbira megoldást kínál a FB, elég, ha az ott megjelenő képeket figyelem, remekül követni lehet az idő múlását, az éppen aktuális eseményeket, hogy karácsony, húsvét, anyák napja, de a szezonalitás kiterjed a levendulára is, nem bírok többet elviselni belőle, ezért tessék, itt egy anti-levendula kép. Non-levendula. 

Ez ugyanis mezei zsálya, szintén a Belső-tónál készült, mielőtt megyünk fel a gejzírkúpokhoz, pont ott, az erdő előtt, a szürkemarhák mögött, a diófák alatt. 

És hogy az ellenpólust is mutassam, lesz még ma elkészült levendulaszörp is.

A giccs pedig örök

Nem is tudom, azért ahogy elnézem a múlt heti tihanyi fényképeket (jelentős részüket most látom először), úgy érzem, nem ártana felülbírálni a giccshez fűződő viszonyomat.

például naplemente békésen ringatózó vitorlással, rózsaszín, enyhén bíboros éggel,például

Megmagyarázhatatlan

Tihanyban még az is megtörténhet, hogy bandukol az ember az egyre kesze-kuszább erdőben, bandukol, bandukol és egyszercsak megtorpan, mert az előtte lévő falevélen megcsillan az egyébként kósza vendég napfény.
Az ember megáll és elönti a boldogság.
Még ez is megtörténhet.

Bent, beljebb, legbelül

Egyszer láttam egy filmet egy megrázó filmet A belső tenger címmel. 

Ez most a Belső-tó.

Forecast II.

Talán éppen a gejzírkúpoktól ballagtunk visszafelé, amikor a háznál lévő férfi kijelentette, hoyg 10 éven belül meg kell valósítanunk a kétlaki életet.

Mai manna

Most gyorsan elmondom, hogy mindjárt megyünk Tihanyba, úgyismint a világközepére, de nem viszek ám oda sem varrógépet, sem internetet, ill.laptopot viszek, de csak azért, hogy a fényképekkel bíbelődhessem (mert az nekem jó), aztán ha van a szomszédban wifi, akkor van, ha nincs, akkor meg nincs, ez is jó, az is jó.

Ehhez még hozzáteszem, hogy a múltkor meséltem valakinek, hogy úgy vagyunk mi most ezzel a föníciai fizetőeszközzel, hogy soha nincs sok, és bár a sok elég tág fogalom, meg szubjektív is, de ebbe nem mennék bele, inkább azt mondom, hogy mindig éppen elég van, ez jelentheti azt, hogy éppen beszereztünk mindent, tele az asztalom, tele a hűtő és kész, no more, de jelentheti azt is, hogy éppen lemegyünk Tihanyba és éppen jut arra is, meg éppen jut még egy cipőre is, de no more, tehát mint a manna, amiből éppen jóllakhatunk, de másnapra félretenni már nem lehet, viszont kívánja a hitet, hogy lesz elegendő a következő napra is. 

Tematika

Tihanyban egyébként  a Gyermeknapon pálinkafesztivált rendeztek.

Confession

Nem volt túlságosan sok személyes bejegyzés mostanában, nem volt kedvem, nem ehhez, hanem nagyjából semmihez, dolgozni persze dolgoztam, az nekem az utolsó bástya, amit feladok, olyan ez, mint amikor az anorexiás teste szép sorban beáldozza a szerveket az agy működése érdekében, az az utolsó, ami leáll, nos, valahogy így vagyok én a munkával. De nem is ez a lényeg, az sokkal inkább belül történt, ahoyg szokott és kell, nem ragoznám ezt túl, vissza a gyökerekhez gyógyszerekhez*, ez van.Csak tartsak ki.

Meg például az is történt, hogy rájöttem, most élek, nem holnap és nem holnapután**, és rajtam (is) áll, mivel töltöm meg a kesztyűt, vagyis törekszem arra, hogy a prioritásokon változtassak, fene bele, ha ezt majd időnként elfelejtem. Mert el fogom.

Valahogy úgy történt ez a pár napos kikapcs is, hogy már nagyon kimerültem, amihez jött még a beállítás* okozta rettenet is, és eszembe jutott, hogy most élek (hát mondoom), meg az is, hoyg mennyire nem hittük el, hogy a megfeszített tanulás közben tartott pihenő mennyire serkentőleg hat a teljesítőképességünkre, és hoyg lehet, hoyg most is segítene ez. Így aztán nem vittünk munkát magunkkal Tihanyba, hanem részemről volt nagy lébecolás, nagy séták, meg túrák is, olvasás, kötés, horgolás, fekvés, alvás, időnként egyszerre is. Mármint nem alva sétáltam, hanem hogy olvasva kötöttem és vice-verza. Ja, és fényképeztem is.

** bár azért reménykedem, hátha akkor is

Hogy is mondjam

Hazajöttünk ugyan, de csak mert muszáj volt.

Menjetek... Örvényesre!

Hogy nem vagyok egy Lance Armstrong, azzal tisztában voltam, de hogy a Tihany- Örvényes közötti hepe-hupa kiemelt kategóriás Col duTourmalet lesz, az azért még nekem is meglepetés volt, úgyis mondhatom, ironman túlsúlyosaknak. Voltak is gondolataim, de jöttek és mentek (tündököltek és buktak), kivonatolva mondom.

A megtett út hossza szubjektív, esetemben legalább 1,5-szeres a szorzó.
Magas/alacsony és egyáltalán: rossz a nyereg.
Legyen a bicajom Gusztáv! (ez suhanás közben volt, határozottan emlékszem)
Emlékezve az 1800 méter magasságban lévő Kehlsteinhauson rólam készített fotóra, talán mégsem kellene mosolyognom az emelkedőkön, nem áll jól.
Feltétlenül meg kell tudnom az apátság- püspökség közötti különbséget.
Motivációm a bringázás iránt kizárólag külső forrásból táplálkozik (ZM).
Értem a szobakukac létet (felfelé menetben: kívánom).
Ma nem lesz ebéd, az tuti.
Demoralizáló szembetalálkozni a csomagokkal, gyerekkel megtámogatott, 50 kilós összsúlyú , vidáman tekerő nőkkel.
Minden hosszabb lejtőn való suhanást elront a gondolat, hogy ez visszafelé emelkedő lesz.
Az eddigi átlagos (és elítélendő) napi fél literes vízfogyasztásom hirtelen másfélszeresre duzzadt.
Nem megyek Balaton körbetekerésre, maradok az öbölátúszásnál.
Gusztávot eladom.
Hogy cserepesre száradt az ajkam, s jól felégett az alkarom és pofázmányom, az erősen ront az egyébként is remek testi megjelenésemen.

Megérkezni, ott maradni viszont csodás, Örvényesen van vízimalom, kedves templom, falikút, miegymás, én azt mondom, menjetek Örvényesre. De ne biciklivel.