Előbb egy kis ősz a nyárban, majd a teljes nyár

Bár tagadhatatlan, hogy zöldek és barnák közelebb állnak hozzám, mint lilák és rózsaszínek, a táska színeit nem a magam igénye, hanem a megrendelő kívánsága alapján állítottam össze. Jár hozzá egy PZStartó, de az ne akkora szám, hogy érdemes legyen fotózni.

Erről eszembe jutott, hogy a táskáimat viszont érdemes lenne megörökíteni, van mindenféle, mivel soha nem találom a tökéletes táskát (talán, mert nem is létezik). Azt, ami mellé mind színben, mind formában, fazonban letenném a voksom. Amiről ne jelenteném ki 1 hónap önfeledt szerelem után, hogy "jó, jó... de...". Még keresem az igazit, na.

És hogy milyen kihívások elé állítanak engem, azt az alábbi fotóval szeretném érzékeltetni. Babatakaró, a nyár minden színében.
Vannak benne lilák:
Meg narancssárgák:

Mindez együtt:

Ha most nem kedvelem meg a vidám színeket, hát sosem. :o)

Vásárra

Nem, nem a jó hűvösben, hanem még a nagy melegben készültek. És nem, nem én fotóztam, ez (gondolom) a felvirágozás által kiderül. Viszont én varrtam. És igen, vásárra.

Így bírjuk a meleget

Azt, hogy mennyire szenvedünk a hőségtől, az mutatja, hogy a frontérzékeny családtagjaim még egy kiadós fejfájást sem bánnak, csak jöjjön az a délelőtt-délután közötti 15 fokos hőmérsékletkülönbség.

Én mindennap elmondom magamnak, hogy a kövérek különösen szenvednek a melegben, tehát le kell fogyni.
A kutyának mindennap elmondjuk, hogy ugye, milyen jó lenne egy cipzár a hasán, ahol kibújhatna ebből a szőrből.
Lassan 1 literre emelkedik a napi folyadékfogyasztásom, tehát nagyon meleg van.
Már nem felejtjük el a fordított világot, vagyis nappal becsukunk mindent, besötétítünk, éjjel jól kitárunk mindent.
A ruhák fél pillanat alatt száradnak meg, már ha van valaki, akit rá bírok venni a teregetés veszélyes műveletének végrehajtására. A szennyeskosár meglepő gyorsasággal ürül ki, a vasalnivaló halom ugyanilyen arányban nő. Hurrá.
Napközben nem főzünk, nem eszünk. Mégsem fogyunk. Ellenben este grillpartyt rendezünk. Ha esetleg fáznánk, ugye.

Hát tudod, ez a Nemes Nagy...

1979 őszén-telén Nemes Nagy Ágnes 4 hónapot tölthetett az Egyesült Államokban egy Writing Program keretén belül, s ezen időszak alatt naplót is írt. Nem különösebben érdekes, semmi izgalom, mégis nagyon jó volt olvasni. Én szeretem, ha nem szól semmiről, csak magáról az emberről (jé, a költő is ember, ugye, fázik a bélelelen kabátban).

Lesz majd róla hivatalos ismertető, meg ami kell, most csak néhány gondolatot emelek ki, ami engem megfogott. Mert lehet benne találni ezt-azt, csak türelem kell hozzá, meg talán figyelő lélek.
Pl.
Ezt írja: "Milyen sokat jelent az otthoni könyvtáram, Babits-esszéktől krimiig. Mindig van mit csinálnom. Az olvasás mint életforma. - Itt úgy érzem magam, mintha állandóan viszketnék és nem tudom megvakarni. Könyvhiány." Nem kell ehhez fűzni semmit.

Vagy: " Mintha kihalóban volna a beszélgetés szokása, amit én úgy képzelek el, hogy egyik is, másik is, mindenki mond valamit, s a mondókák egybekapcsolódnak, felszikráznak, egymást csiszolják, a közös érdeklődés erőterében. A beszélgetés egyfajta mű, amit csak közösen lehet létrehozni. " És itt most gondolhatunk a mára, de ő nem erről az állapotról ír, hanem arról, hogy egyesek beszélgetés leple alatt egész estét betöltő monológokat adnak elő, amely az emberi együttélés megtiprása, a másik semmibevétele, mindennemű udvariasság hiánya. Mégis... a beszélgetés lényege nem változott, de jó!

Látogatás a Met-ben, festett tájkép előtti gondolat: "Az erdei, kerti utak metafizikája. Ahogy kanyarodnak.... Az erdei ösvény mindig hajlik. Ha nem hajlik, nem is igazi ösvény. Miért hat rám úgy ez a kanyarodó ív, mint egy már-már szakrális élmény? Ha ezt meg tudnám fejteni, nagy lépéssel kerülnék közelebb az esztétikum fogalmához." Hű.

Arról meg nem is szólva, hogy miközben mi esetenként kínosan ügyelünk, szebben mondva: törekszünk nyelvünk értékeinek megőrzésére, stilisztikai megformáltságára, közben N.N.Á. olyan szavakat enged meg magának, amitől egy rendes magyartanár bicskája kifordulna a zsebéből, pl. állingálunk, leglelke. Elképzelem ezt a két szót a saját írásomban, mondjuk: "Nem kevés ideig állingáltam az előtérben, amíg a csoport leglelke előkerült." Aha.


Azt hiszem, sejtem, többek között mi a különbség N.N. Á. és köztem.

Akkor most képekkel is ...

... igazolom, hogy a hőség, a család ellátása, a textilek szelektálása, a befőzés mellett varrok is.

Méghozzá nagyon, ha a szemnek (a rendetlenségnek) hinni lehet.

Táskát a Legkisebbnek, amellyel megközelítettem a Tildások táborát, de belépni még nem léptem.


Pl. én varrtam bele egy zsebet is, sok nekem ez a nagy tér :o).


Aztán egy másik táskát is., mely már a Meskán díszeleg.


És hát a hímzés!, el ne felejtkezzem róla, életem megvidámítója, szemem rontója, küzdelmem színtere, a 10-ig való számolástudásomban való bizalom megrendítője:



A fényképek bizonyító ereje nem merül ki a képi ábrázolásban, maga a tény, hogy fotó van, mutatja, hogy Legkisebbünk hazatért a kies Svájcból, s újra családja körében tölti a (szülők számára mindenképpen a) kamaszkor legszebb időszakát jelentő, 17 évesekre jellemző igen-igen szeretetteljes, békességes mindennapokat. :o)

Most meg ez

Hogy mi a ménkű ez a nyűglődés ma rajtam és miért nem múlik, mikor annyi, de annyi dolgom lenne... rettenetes. Készen vagyok végre a ribizlivel is, sárgabarackkal is, végre varrhatnék, erre nyűglődöm. Ki érti ezt. :o(

Alma, meg a fája

Mi már az általános iskola után is azt szerettük volna, hogy a Középső a KisKépzőben tanuljon tovább, de ő ellenállt, mi meg nem erőszakoskodtunk, talán azt kellett volna. Most télen megint előjött a pályaválasztás kérdése, újból felvetettük (tkp. a köztes 4 év alatt végig), újból nem. Mert ő ugyan nem fog kockákat rajzolni, ezzel az egész kockológiával ki lehet kergetni a világból, amit én értek, csak hát vannak kötelező és nem-szeretem dolgok is. Karácsony előtt viccesen megjegyezte, hogy papa annak örülne a legjobban, ha a fa alatt lenne egy általa rajzolt hokedli. :o))

Aztán csak rajzolt, rajzolt, baráti unszolásra feltöltötte a képeit a netre, s egyszercsak megkérdezték tőle, nem lenne-e kedve kiállítani. Egy kávéházban, a fővárosban. (Még tart.)
Aztán egyszercsak felhívta valaki, hogy neki annyira tetszik egy képe, nem lehetne-e megvenni.
Aztán megkérdezte, nem rajzol-e megrendelésre.
És nem lenne-e kedve máshol is kiállítani.
Majd jött még egy érdeklődő telefon.

Közben pedig azt nyilatkozta, hogy amennyiben nem veszik fel a megjelölt, tehetségének egy másik megnyilvánulási formájának megfelelő egyetemre, akkor egy év múlva talán megpróbálja a Képzőt. (Mi meg akkor most minek is szurkoljunk, ugye.)

Nagyon szeretett volna munkát vállalni a nyári időszakra, de sehogy nem akart összejönni a dolog, borítékolhatott volna, amit el is vállalt volna, de a költségeket levonva alig keresett volna valamit. A rajzaival viszont keresett magának egy kis pénzt, hozzáteszem, hogy a "kis pénz" kifejezés nem is állja meg a helyét, ha azt nézem, hogy egy rajzáért négyszer annyit kapott, mint én egy táskáért. :o)))

Szó se róla, van neki egy sajátos stílusa, amelyben nem az az érdekes, hogy nekem tetszik-e vagy sem, hanem az, hogy kialakult egy teljesen rá jellemző kifejezési forma, ami pedig mindig pozitív, pláne, ha valaki még csupán 18 éves. ZM mindig azt mondja, hogy ez belülről jön, mert olyan dolgokat is tud, amelyeket senkitől nem tanult, olyan trükkök, technikák, amelyeket ő (ZM) máshol tanítani szokott, Lucának meg csak úgy jön.

Aki ezek után esetleg kiváncsi, az klikkeljen ide. Figyelem: erős idegzetűeknek! Bár azt is hozzáteszem: nem a téma, a technika fontos.

A korral jár(hat)

Világéletemben úgy gondoltam, én keresztszemeset soha. Sem teljes aktivitással, sem pótcselekvésként, semmilyen formában. Sem napközben, sem este. Sem nagyot, sem kicsit.
Valószínűleg az is szerepet játszhatott benne, hogy nem láttam ízléses kész művet, mindig az általam imádott Ausztria vidéki házai konyhájában látott teljes garnitúra alapján hoztam döntést, amikor is a háziasszony a teljes konyhát beborította a színében, mintájában nagy gondossággal összehangolt keresztszemessel. A párnahuzattól kezdve a kéztörlőn át (ki törli bele a kezét?) a tányéralátétig. A csúcsot viszont mindig is a lámpaernyő vitte el.

És akkor most azon kapom magam, hogy levendulatasakokat hímzek, én. Válogatom a színeket, számolom a szálakat, keresem a tompa tűket. Nem, még nem vágok neki semminek, ami nagyobb, mint 5 cm, legfőképp azért, mert nincs az a betű a tasakon, amit ne lennék képes elszámolni, mindig hosszabb/rövidebb/szélesebb/keskenyebb az a nyamvadék, és akkor még a betűk szára köré tekeredik a levendula is. Legalább 3 szín, de inkább 4, ami viszont azt jelenti, hogy a kész betű hátoldalán összegubancolódott szálak tekintetében esélyes vagyok valami hangzatos díjra. Minden alkalommal megfogadom, hogy most aztán végre egy h-i-b-á-t-l-a-n-t készítek, szerintem még a nyelvem is kidugom nagy igyekezetemben. És nem. Valamit elszámolok, pedig arról még nem is beszéltem, hogy a jóízlés határát súroló nagyságú lyukakat próbálom fonallal betömni, tehát semmiféle finom kelme, jó kis keményített szövet, majdhogynem kongré. :o)
Persze, naponta jön biztatás, hogy ez csak a kezdet, de ezen most aztán olyan gyakorlatra teszek szert, hogy megállítani sem lehet majd, én viszont nem tudom. Hatalmas lelkesedéssel kezdek neki, a végén pedig hatalmas öniróniával beismerem, hogy ezt talán nem lendületből kellene. De akkor hogyan?

És akkor azt még nem is mondtam, hogy próbáltam én elméletet keresni, de amikor az egy bekezdésre jutó ismeretlen szavak száma meghaladta a tűrőképességemet, akkor azért elbizonytalanodtam. Most mondja meg valaki, lesz ebből valami vagy adjam fel, maradjak a kaptafámnál..?
Egyébként pedig mi jöhet még, vénkoromra? :o)

Könyvajánló

Már majdnem elfelejtettem, hogy Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony c. könyvének (legyünk nagyvonalúak) recenziója itt olvasható. Mivel én írtam, olyan is. A "tuti" szó továbbra sem szerepel benne, ellenben az "ajánlom" már kijött a számból. Akarom mondani, tollamból. :o)))))

Csak úgy

Olvastam én már mindent a Stahl-ról, kapott hideget és meleget. Sem védeni, sem bántani nem szándékom, vegyes a véleményem, bár az tény, hogy mikor végre a fél ország után én is megismertem Nigella-t, akkor csökkent a lelkesedésem a magyar változat iránt. És én sem szeretem, hogy belelóg a pulcsija az aktuális kajába, meg nagyon azt sem, amikor a maradékok felhasználása címén előveszi a fél kiló lazacot/kaviárt a hűtőből, de a legkevésbé talán az tetszik, hogy miközben az otthoni főzésre buzdít mindenkit, mondván, nem olyan nagy kunszt (így, magyarosan) összedobni egy tál ételt, szóval emellett az ételei egy ebédkiszállításal foglalkozó cégnél kaphatóak. Kissé ellentmondás, és ezt még csak nem is én, hanem a Középső jegyezte meg.

A legkevésbé talán a már sokak által megítélt legújabb magazinja tetszik, nem azért, mert sokallom a gasztro-piacon való felbukkanását, de még csak nem is a benne szereplő ételek miatt, hanem a "kedvenc városom" (vagy valami hasonló) címszó alatt futó ajánlat feküdte meg a gyomrom - hogy stílusos legyek. Mert az rendben van, hogy ajánl bisztrót, meg kávéházat is, és nyilván a Louvre se maradhat ki annak, aki Párizsban jár, de az, hogy ebben a hatalmas múzeumban kizárólag azt a szerencsétlen Mona Lisát ajánlja- nálam ez volt a határ. A fél világ műkincse itt összpontosul, erre pont azt emeli ki, amit igazából szinte csak a japán turisták látogatnak, ők azonban tömegével. Azt nem mondja el, hogy Mona Lisa egy elé helyezett üveg mögött van, arról sem szól, hogy Mona Lisa elé kötelet feszítettek ki jó 5 méteres távolságra - vagyis Mona Lisából gyakorlatilag alig lehet látni valamit. Ha mégis lehetne, annak megakadályozásáról a folyamatosan előtte tolongó, fényképezkedő japánok gondoskodnak. És nem szól arról sem, hogy mi minden van még ebben a múzeumban, ha esetleg nem férünk Mona Lisa elé, uram bocsá", nem érdekel minket.
És a Café Flor nemcsak Sartre-ról híres, nemcsak az ő kedvenc helye volt, hanem hazánk szülöttjéé is. Már elnézést.


Viszont a citromkrémje remek, sokadszorra is. :o)


És akkor mindennemű logikai átvezetés nélkül: Mikasz Pupkusz, a nagy vadász. :o)
A névadás nem a családunk erőssége, bár az talán helytállóbb megállapítás, hogy a megegyezés megy nehézkesen. Variációk ugyanazon kismacsekre: Félix (mesefigura), Boci (foltos a hasán, lábán, orrán, mindenhol), Mirr-Murr (miért is ne). Egyébként meg Cicus. Csak így, egyszerűen. De azért a felhajtás kell. :o)

Idődimenzió

(Kifejezetten nem kedvelem Dalit, de az idő kezelésével, múlásával kapcsolatban mindig az ő óra-korszakának képei jutnak eszembe.)

Egészen hihetetlenül gyorsan telnek a napok, gyakorlatilag a tervek megszületésének pillanatában tudom, hogy nem lehet végrehajtani őket a kiszabott idő alatt, mégis. Mégis telezsúfolom a napokat, mert a dolgoknak meg kell lennie, rendes asszony nem tétlenkedik, ugye.

Mondom:
1. varrni kell, ma konkrétan kettő táskát és akkor még csak a restanciámmal leszek készen
2. befőzés startol, ma jön a ribizli és vagy 30 kg sárgabarack - éljen a nyár!
3. vasalás (mindig ez kerül a sor végére)
4. ablakmosás - :o(
5. barátnőzés, azért az kell...
6. rendrakás, szelektálás (úgy nagyjából az egész házban)

És akkor még nem beszéltünk a főzésről, a férjről, az ebadtákról, az olvasásról, a kertről, a kutyáról, a cicusról.
Beosztani: nemcsak a pénzt, hanem az időt, az energiánkat - ezt kellene valahogy megtanulni. Végre, 41 felé. :o))))

Spektrum

A Legkisebb már Svájcban őrködik egy kicsi és két még kisebb fiúcsemetére, újabb bizalmat szavazva ismét odaadtam neki a fotómasinámat, hátha ezt ott felejti, így gazdagítjuk mi a rászoruló nyugatabbra lévőket, minden évben egy masina valamely ország valamely városának valamely tömegközlekedési eszközén. ZM tudta nélkül, csalafinta szülői megoldásokkal.
Mindebből több dolog is következik, de az mindenképpen, hogy kevesebb fotó gazdagítja az egyébként színes és érdekes blogomat, de az is, hogy valamiért úgy gondolom, a családi létszám eggyel való ideiglenes csökkenése jótékonyan fog hatni a kreativitásomra, energiámra, alkotókedvemre.
Egészen furcsa dolgokat találok ki, lehet, hogy a korral jár, ebben a hónapban 41 leszek, ezt mondjuk nem szívesen mondom ki, de attól még tény. Olyan, mintha valaki más lenne 41, nem is értem, hová lett az előző 40. Igaziból nem zavar, hiszen mint a bor, az idővel nemesedünk, meg okosodunk, meg érünk, ugye... de azért mégiscsak nehezebben akartam elfogadni, amikor azt mondta valaki, hogy jó eséllyel kijelenthetjük, hogy életem felén már túl vagyok. Szóval ezt így, szemtől szembe azért - csúnya, de igaz.

A valaki pedig, aki ezt mondta, a terapeutám volt, és ezen nagyon jókat tudok mosolyogni, fiatalabb koromban az amerikai filmek/könyvek gyakori szereplője volt a terapeuta, amin mi, sok mindent megélt (vagy azt hitt) kelet-európaiak elnézően mosolyogtunk, hát igen, a fogyasztói társadalom, meg a kapitalizmus megtette a magáét, ott már mindenki, nálunk meg, az egészséges idegrendszerrel megáldott és túlélésre szocializálódott magyar társadalomban senki, ugye.

És most azt mondom, hogy én majdnem mindenkit elküldenék terápiára, Assam szerint a "majdnem" szót hagyjam el és nyugodtan mondjam azt, hogy mindenkit, amiben van is valami, nem sok embert ismerek, akire ne lenne jótékony hatással a kúra. Azt azért érdekes és érdemes megfigyelni, hogyan reagálnak az emberek a hírre (néha kimondottan teszt céljából közlöm), a teljes hátrahőköléstől a boldog beismerésig (te is?) széles a skála. Van, akivel cinkos összekacsintás is van: Tudod, a terapeutám... :o) , ez a legjobb, amikor félszavakkal is.

És ha félszavak, akkor még írhatnék arról, hogy barátságok nem az idő függvényében teljesednek ki, vagyis nem kizárólag így, de ez meg olyan téma, amely önálló post-ot érdemel, csak még magam sem tudom felfogni a nekem jutó kincset.

Egyébként pedig valószínűleg az év legmelegebb hétvégéjét választottuk ki, hogy elutazzunk kis országunk azon részébe, amely a legmelegebb, s közismerten a legtöbb napsütéses óraszámmal rendelkezik, hiába, tervezésben jó ez a család nagyon. :o)

Így most finom, hűtött dinnyében gazdag hétvégét kívánok mindenkinek.

Egészen elképesztő, hogy milyen színeket használok, sőt, mi több, vásárlok. :o)
Már a Meskán!

It's phantastic what kind of colours I used for this bag... Purple is absolutelly new for me, I have never used it... :o)))
You can find my bag in my online-shop, both on Meska and Etsy. :o))))

Mihez képest?

Ahhoz képest, hogy Virág holnap utazik Svájcba és még csak a csomagolásra utaló magatartást sem tanúsítottunk, nem gáz, hogy (még) nincs kész az ajándéknak szánt táska.
Ahhoz képest, hogy azt mondtam, keresztszemest én soha, mégis kipróbáltam és örömmel jelentem, hogy 1 óra alatt ugyan csak egy betű két szárát hoztam létre, ellenben a fonalat már összegabalyítottam.
Ahhoz képest, hogy megfogadtuk, cicust többet soha, most mégis van egy tenyérben elférő macsekunk.
És ahhoz képest, hogy a fővárosban (is) éltem jó darabig, sőt, szerettem is ott élni, most mégis sokallom a városban töltött fél napra és 1 négyzetméterre jutó emberek számát.

Tanulság: nincs.

Nagynéni / Bigger one

Hokatának, Zsukkának, Ginának. Ők tudják, miért.

Ez a táska hasonló az előzőekhez, de méreténél fogva már nem is csak szimplán testvér, már-már nagynéni. Jól meg lehet pakolni, de annyira nem, hogy a nőkre jellemző gerincferdülés kialakulásához hozzájáruljon, csak annyira, hogy kedélyesen elférjen, esetenként eltűnjön benne a pénztárca, telefon, zsebkendő, könyv, naptár, fésű, pipereizé, bevásárlólista, ragtapasz, vizespalack, olvasójegy, miegymás. Na jó, kezdők és rendesebbek kedvéért kapott egy szép nagy, belső, osztott zsebet. :o)
A Meskán! (Illetve, ööööö... mire megírtam a bejegyzést, elkelt.)


This bag is similar to the previous bags, it is made of self-coloured flex-fabric with some tulips but the size is different. It's big enough to hide our purse, mobile, hanky, book, calendar, comb, vanity-case, shopping-list, plaster, water bottle, identity card, etc.
For tidy people I prepared a big pocket with 2 boxes!
You can find it in my online-shop, here.

Főszerepben Audrey Tautou, magyar hangja Zazálea

Bár nagyon fejlesztem bizonyos képességeimet, de nem, még nem tartok ott, hogy szinkronizáljam azt a francia színésznőt, aki erősen megosztja családunk tagjait, egyik harmadunk szereti, szépnek tartja; a másik harmadik szereti, de nem tartja szépnek; harmadik részünk nem szereti és nem is tartja szépnek. És csak öten vagyunk. Én az első kategóriába tartozom.

Van viszont a Hosszú jegyesség c. filmje, amelyet még ZM is legalább háromszor nézett meg (most először érzem, hogy az angol nyelv az egyébként utálatos igeidőivel milyen remekül tudja ezt kifejezni, nekem külön jeleznem kell, hogy eddig), ami jelzi, hogy a filmcímben felsejlő epedő szívek és vágyódó sóhajtások távolról sem fedik a tényleges tartalmat. Mivel ez nem recenzió, csak annyit mondok, hogy Mathilde rendszeresen eljátssza a "ha előbb érek a sarokhoz, akkor épségben visszajön" mintájára kialakított, tárgyát tekintve rendkívül változatos, de alapvetően ennek sémáját követő, némiképp babonás jelleget hordozó, de mégiscsak reménységet tápláló, mindenki életében elő-előforduló ősi kapaszkodást. És akkor mindig megtörténik az, aminek megtörténtébe kapaszkodik, de rendszeresen másképpen.

Az érdekessége a dolognak az, hogy amikor a Meskát megnyitottam, akkor azt mondogattam magamnak, hogy ha az első héten lesz vásárlóm, akkor bejön a dolog és működőképes lesz. (Arról a részéről a dolognak most nem írok, hogy ez mennyire tükrözi a hívő keresztény életet.) És ugyanaz történt, mint Mathilde-val, vagyis megtörtént, vásároltak is tőlem, de nem egészen úgy. Mert (mondjuk úgy) belső ember vásárolt tőlem, ami nem csökkenti a biznisz tényét és értékét, de azt azért tudni kell, hogy Anice már régóta kért tőlem egy táskát, csak nem jutottam el az elkészítés fázisáig, ő meg ügyesen lecsapott az első termékre. Ami rendjén is van.

Azóta eltelt egy-két hét, megvettek már több táskát, meg kértek tőlem ezt-azt, de nekem többször eszembe jutott, hogy akkor az előre felállított rend értelmében, hová sorolnám be a leendő, vagy inkább már folyamatban lévő boltomat? És miközben marhaság ezen gondolkodni, nem is szoktam, vagyis nem jut naponta eszembe mint határidős megválaszolandó kérdés - mégis elő-előkerül, persze, annak kapcsán, hogyan is alakul az én életem. Mert váltanom kell, ez nem kérdés, mint ahogyan a recesszió ténye sem, s az sem, hogy manapság szinte kizárólag a kapcsolati tőke maximális figyelembevételével és kihasználásával lehet álláshoz jutni - csak éppen nekem ez sosem ment túl jól. Van ugye ez a két diploma, meg a két nyelvvizsga, van tapasztalat, de mégsem érzem azt a nyugalmat, hogy engem bárki is akarna, így meg egyoldalúvá, s egyben kudarccal telivé válik a folyamat. Ami még jobban elbizonytalanít majd és az ördögi kör spiráljába kerülve egyre nehezebbé válik a belőle való kilépés.

És közben felmerült egy másik vonal is, (amelyről olvashattok itt, egyébként is ajánlom a blog böngészését, de ez egy külön post-ot érdemel), ami párhuzamot mutat a Meskával is, szóval azért mégsem véletlen ez a fajta tépelődés. Nem bánnám, ha lennének olyan ismerőseim, akik jártasak a saját vállalkozás elindításában, az ezzel járó labirintusok kikerülésében, a gyakorlatias tanácsok nyújtásában és egyáltalán a brainstorming-ban. Így, együtt.

Közben pedig

És amikor a menetrendszerűen megérkező eső lehetetlenné teszi a rizs palántázását avagy a tealevelek szüretelését, akkor visszavonulok és varrok. Mert monszun ide vagy oda, varrni kell. :o) Vagy éppen emiatt.

A Meskán!

After the first version of my bag with tulips a new one was born yesterday. It is similar to the previous one but the colours are different. You can find is here, in my online-shop!