Mondjuk mégiscsak azt,

hogy elfáradtam, az mindenre jó, mindent befed, de egyszerűen nem bír kimenni a fejemből, amikor az esküvőn Károly, a leendő király belépvén a westminsteri apátságba, bal oldalán kardját fogta, ám jobb kezével kezet fogott a valakivel (nem tudom, ez nem az érsek volt, de valami fontos, az biztos)', ám éppen előtte úgy érzete, muszáj megtörölnie az orrát, így jobb kezével (mert a bal foglalt volt, a kardot szorongatta) megtörölte az orrát, majd ugyanazt a kezét azonmód odanyújtotta az illetőnek, nem tudom, ilyenkor tán  még én is azt képzelem, legyen mégis Vilmos a király. 

A másik kedves jelenet az volt, amikor a szertartás végén Harryt beterelték az autóba az ovisokkal (= nyoszolyólányok"), én úgy láttam, jól érezte magát közöttük, nagyokat vihorászott velük, édes volt, hát persze, őt nem nyomja a királyi kötelesség terhe, mindenesetre elgondolkodtató, kit hová tesznek, ugye.

'mindig jött valaki, akiről azt hittem, ő már biztosan az érsek, de nem, végül kiderült az igazság és mikor a fejéről lekerült a süveg, olyan Mikulásfeje lett néki, semmi érseki nem volt benne, megnyerte a tetszésem, nem mintha ez számítana, ám mégis

" ezt a szót én még soha le nem írtam vala

Csak úgy

Olvastam én már mindent a Stahl-ról, kapott hideget és meleget. Sem védeni, sem bántani nem szándékom, vegyes a véleményem, bár az tény, hogy mikor végre a fél ország után én is megismertem Nigella-t, akkor csökkent a lelkesedésem a magyar változat iránt. És én sem szeretem, hogy belelóg a pulcsija az aktuális kajába, meg nagyon azt sem, amikor a maradékok felhasználása címén előveszi a fél kiló lazacot/kaviárt a hűtőből, de a legkevésbé talán az tetszik, hogy miközben az otthoni főzésre buzdít mindenkit, mondván, nem olyan nagy kunszt (így, magyarosan) összedobni egy tál ételt, szóval emellett az ételei egy ebédkiszállításal foglalkozó cégnél kaphatóak. Kissé ellentmondás, és ezt még csak nem is én, hanem a Középső jegyezte meg.

A legkevésbé talán a már sokak által megítélt legújabb magazinja tetszik, nem azért, mert sokallom a gasztro-piacon való felbukkanását, de még csak nem is a benne szereplő ételek miatt, hanem a "kedvenc városom" (vagy valami hasonló) címszó alatt futó ajánlat feküdte meg a gyomrom - hogy stílusos legyek. Mert az rendben van, hogy ajánl bisztrót, meg kávéházat is, és nyilván a Louvre se maradhat ki annak, aki Párizsban jár, de az, hogy ebben a hatalmas múzeumban kizárólag azt a szerencsétlen Mona Lisát ajánlja- nálam ez volt a határ. A fél világ műkincse itt összpontosul, erre pont azt emeli ki, amit igazából szinte csak a japán turisták látogatnak, ők azonban tömegével. Azt nem mondja el, hogy Mona Lisa egy elé helyezett üveg mögött van, arról sem szól, hogy Mona Lisa elé kötelet feszítettek ki jó 5 méteres távolságra - vagyis Mona Lisából gyakorlatilag alig lehet látni valamit. Ha mégis lehetne, annak megakadályozásáról a folyamatosan előtte tolongó, fényképezkedő japánok gondoskodnak. És nem szól arról sem, hogy mi minden van még ebben a múzeumban, ha esetleg nem férünk Mona Lisa elé, uram bocsá", nem érdekel minket.
És a Café Flor nemcsak Sartre-ról híres, nemcsak az ő kedvenc helye volt, hanem hazánk szülöttjéé is. Már elnézést.


Viszont a citromkrémje remek, sokadszorra is. :o)


És akkor mindennemű logikai átvezetés nélkül: Mikasz Pupkusz, a nagy vadász. :o)
A névadás nem a családunk erőssége, bár az talán helytállóbb megállapítás, hogy a megegyezés megy nehézkesen. Variációk ugyanazon kismacsekre: Félix (mesefigura), Boci (foltos a hasán, lábán, orrán, mindenhol), Mirr-Murr (miért is ne). Egyébként meg Cicus. Csak így, egyszerűen. De azért a felhajtás kell. :o)

Na ne

Eredetileg azt akartam írni, hogy mostanra már vannak gyilkos gondolataim, de ez nem is igaz, mert kizárólag azok vannak, mert hogy a vizsgadátumok kitalálója nem gondolt sem Istenre, sem emberre, az tuti és hogy a puszta kezemmel tudnám megfojtani, az is (már majdnem) igaz. Azt is elmondom, hogy nem vagyok egyedül, ha engem még meg is úszna.

Mert 2 hét alatt kétszer a topon lenni, minden fene adatot fejbe szuszakolni, benntartani, majd a megfelelő időpontban, a megfelelő helyről előhúzni nem igazán lehet. És ez a második a hihetetlen mennyiségű adathalmazával csak magolással érhető el, ami meg tökéletesen felesleges, szerintem legalábbis.

Mert az ismeretszerzésnek, a tudásnak nem az adatok a legfontosabb tényezői, hanem az összefüggések, de ezt a mi oktatási rendszerünk még mindig nem ismerte fel, ennek köszönhetően egy olvasással átlátom ugyan az adott könyv 30 oldalas fejezetének lényegét mondjuk a nyilvánosság és közvélemény kapcsolatát illetően (legalábbis van valami képem és gondolatom), de képes vagyok 3 órán át ülni a reformkor lapjainak, szerkesztőinek, segédszerkesztőinek, tulajdonosainak neve fölött. Nem értem, miért nem kell a rikkancsok nevét tudnom, igazán komplex lehetne akkor már a tudásom. :o(
Ez olyan, mint amikor valamelyik félévben be kellett nyalni 120 szó etimológiáját, szerintem az Etimológiai szótár soha annyit kézben nem forgott, mint a mi időnkben. És amikor egy bement, kettő kijött, mert nem bírta befogadni az agyunk. Ennyi erővel akár a telefonkönyvet is bemagolhattuk volna, érdemben és energiában nem lett volna különbség.

Én mivel nem gondolom, hogy a lexikonok szó szerinti idézése a tudás részét képezi, nálam legalábbis biztosan nem, így sok reményt nem fűzök a csütörtöki naphoz.

Kihagyhatatlan ajánlat

Amikor látom, hogy a köztársasági elnök feleségének milyen reprezentációs feladatok tartoznak az egyébként csak szokásjog alapján létező munkaköri leírásába, mindig megígértetem ZM-mel, hogy soha nem lesz köztársasági elnök.
Fordult a kocka, ugyanis hosszú évek óta kapom az ilyen-olyan fejvadász cégektől az álláslistákat (aktualitása van, mióta kiderült, hogy nem is vesznek vissza, de ez egy másik történet), és most akadtam egy olyan állásra, amely a "kihagyhatatlan, vonzó, kalandos, merész" jelzők minden szinonímiáját és fokozatát kielégíti: HR tanácsadót keresnek. Afganisztánba, Kandaharba.
A munkaköri feladatok (mondjuk) kongruensek a tapasztalataimmal, a fizu sem rossz (3000-3500 Euro/hó).
Hát, megnézném a jelentkezőket.
Akit érdekel, katt ide. Én nem leszek konkurrencia. :o)

Blogbarátság

A történet ott kezdődik, hogy néhány hónapja elkezdtem blogot írni. Először arra gondoltam, hogy ez milyen jó, mert naplóként is működik és majd ha hosszú idő múlva vissza-visszaolvasom, akkor elcsodálkozom, mi minden járt a fejemben, mi aggasztott, mi okozott derültséget, mi keserített el az elmúlt időben. Nos, visszaolvasásra még nem került sor.
Viszont. És itt annyi mindenről kellene írni, persze, nem a csöpögős stílusban, hanem tisztán, egyszerűen és legfőképpen őszintén. Nem hittem a virtuális barátságokban, abban sem, hogy az internetnek van valamiféle közösségteremtő ereje, mindig arra gondoltam, hogy az keres és köt ilyen helyen és módon barátságot, akinek a való életben nem igazán van rá módja, lehetősége, kedve, ereje vagy éppen akármije. Mert ugye, itt mégis mások vagyunk, mint igaziból, megválogatjuk, amit leírunk, nem azonnal válaszolunk és fontolgatunk is, ellenben, ha szemtől szembe vagyok valakivel, esetleg az is kicsúszik egy erős felindulást generáló beszélgetés során, amit nem úgy, csak a körülmények, a szituáció, stb.

És persze, hogy magam is olyan blogokat olvasgatok, amelyek tartalma, a mögötte álló ember személyisége, érdeklődése vagy éppen családi viszonyai érdekesek a számomra. Tetszenek az írásai vagy amit éppen varr (köt/horgol/fest/hímez). Ahogy gondolkodik. Ahogy őszintén ír. Ahogy egyre jobban megismerem, a személyisége jegyei először olyanok, mint egy pullóver- zárt, kész, statikus. Aztán kiderül, hogy a pullóver sorokból áll, azok szemekből, ott a fonal és a készítőről még nem is beszéltem. Kiderül, hogy a pullóver meleg, puha, és nekem is igen jól áll(na), bár minimum méretbeli különbség van. És mégis.

Nos, erről szól nekem a blogbarátság. (És igen, láttam mások blogjában egy csomó szépséges díjat, nekem egy van, a legjobb.)

És ha most tovább kell adnom 8 embernek, akkor nem tehetem meg, hogy 8 embert tüntetek ki, hiszen éppen nem a számszerűség a lényeg. Mi legyen a szelektálás alapja? Hiszen kapták már meg olyanok, akiknek én is adnám, másrészről meg még mindig több, mint 8 olyan ember van, akinek adnám. Ötleteket várok, mi alapján válogasssak az oldalsávomban megjelenő listából.
Arról nem is beszélve, akitől én kaptam, Mammkától...