hogy elfáradtam, az mindenre jó, mindent befed, de egyszerűen nem bír kimenni a fejemből, amikor az esküvőn Károly, a leendő király belépvén a westminsteri apátságba, bal oldalán kardját fogta, ám jobb kezével kezet fogott a valakivel (nem tudom, ez nem az érsek volt, de valami fontos, az biztos)', ám éppen előtte úgy érzete, muszáj megtörölnie az orrát, így jobb kezével (mert a bal foglalt volt, a kardot szorongatta) megtörölte az orrát, majd ugyanazt a kezét azonmód odanyújtotta az illetőnek, nem tudom, ilyenkor tán még én is azt képzelem, legyen mégis Vilmos a király.
A másik kedves jelenet az volt, amikor a szertartás végén Harryt beterelték az autóba az ovisokkal (= nyoszolyólányok"), én úgy láttam, jól érezte magát közöttük, nagyokat vihorászott velük, édes volt, hát persze, őt nem nyomja a királyi kötelesség terhe, mindenesetre elgondolkodtató, kit hová tesznek, ugye.
'mindig jött valaki, akiről azt hittem, ő már biztosan az érsek, de nem, végül kiderült az igazság és mikor a fejéről lekerült a süveg, olyan Mikulásfeje lett néki, semmi érseki nem volt benne, megnyerte a tetszésem, nem mintha ez számítana, ám mégis
" ezt a szót én még soha le nem írtam vala
:o))
VálaszTörlésA Harry-s részen én is nagyokat kuncogtam, aztán egyből az jutott eszembe, hogy utáltam azokat a baráti vacsorákat, ahol a felnőttek közül tinédzserként kiszorultam a gyerekasztalhoz...:))
VálaszTörlésA Harry odavaló, igen, az ovisok közé :o))))
VálaszTörlésJajj, a mikulásra emlékeztető fej...Tényleg:-)
VálaszTörlésIgen érdekesek ezek a dolgok, mi leragadtunk a kalapoknál.
VálaszTörlésÉn egy pillanatot se láthattam az egészből, mert 15 ballagási vendégre főztem és ebédeltettem épp.
VálaszTörlésDe ez az orrtörléses/kézfogásos dolog...
A jelek szerint tényleg van amit nem lehet megtanítani. Egy trónörökösnek se.