Ho-ho-ho-hó

Annyira megmelengette a szívem, amikor hazaérve (hazasántikálva) kinyitottam a levelezésem, meg a blogom és találtam egy nagy halom jókívánságot, sőt, Zsuzsi SMS-t is küldött és mondhatom, hogy az elmúlt 1 hónap stressze miatt , meg a túlreagálás miatt, de mégiscsak ezen a ponton sajdul meg az ember szíve, csordul ki a könnye.
És dicséretes lett ez is, nem hiszem el sem ezt, sem azt, hogy túl vagyok rajta, de majd szépen este elpakolok mindent (Zsuzsi!) és felrakom a képet arról a táskáról, amit a konzulensemnek reggel fél 7-kor fejeztem be, de most, most alszom egyet.

Lányok, amint mondtam, nem akarok erről majd nagyon írni, mostantól más témák és más képek lesznek, varrni fogok, meg nagy döntéseket hozni, meg nyitni a Meskán, ZM-nek aranyérmet adok a nyakába, találkozom a barátaimmal és azt olvasom, amit én szeretnék.
És ha fel is vesznek az egyetemre, halasztok, mert kinyúltam. Élvezni akarom a családom, a kutyám, a karácsonyt. És bár az informális csatornán nagyon rossz hírek jöttek a munkahelyről, nem érdekel, mert a józan eszem és a lelki egyensúlyom megtartása mindennél fontosabb.

Köszönöm a biztatást, meglátjátok, milyen is vagyok igaziból. Remélem, maradtok velem.

Már csak az hiányzik: Igaz hívetek... :o)

Nos akkor

Nos, akkor most szépen felöltözöm, kísérletet teszek némi mosolyszerű ábrázatra, összevágom a sarkantyúm és elmegyek államvizsgázni. És erről többet nagyon... nem akarok írni. Legyen.

Mint a gyerekek

Komolyan, kikapcsolódásképpen már csak a képeket nézegetem, vizuális legeltetés van, milyen remek dolog ez a színterápia a nyomtatott szöveg fekete-fehér lineáris monotonitása után/mellett/alatt/helyett. Utóbbi csak néha. Nagyon néha.
Még ritkábban egy-egy megjegyzés, de semmi komoly.

Na ne

Eredetileg azt akartam írni, hogy mostanra már vannak gyilkos gondolataim, de ez nem is igaz, mert kizárólag azok vannak, mert hogy a vizsgadátumok kitalálója nem gondolt sem Istenre, sem emberre, az tuti és hogy a puszta kezemmel tudnám megfojtani, az is (már majdnem) igaz. Azt is elmondom, hogy nem vagyok egyedül, ha engem még meg is úszna.

Mert 2 hét alatt kétszer a topon lenni, minden fene adatot fejbe szuszakolni, benntartani, majd a megfelelő időpontban, a megfelelő helyről előhúzni nem igazán lehet. És ez a második a hihetetlen mennyiségű adathalmazával csak magolással érhető el, ami meg tökéletesen felesleges, szerintem legalábbis.

Mert az ismeretszerzésnek, a tudásnak nem az adatok a legfontosabb tényezői, hanem az összefüggések, de ezt a mi oktatási rendszerünk még mindig nem ismerte fel, ennek köszönhetően egy olvasással átlátom ugyan az adott könyv 30 oldalas fejezetének lényegét mondjuk a nyilvánosság és közvélemény kapcsolatát illetően (legalábbis van valami képem és gondolatom), de képes vagyok 3 órán át ülni a reformkor lapjainak, szerkesztőinek, segédszerkesztőinek, tulajdonosainak neve fölött. Nem értem, miért nem kell a rikkancsok nevét tudnom, igazán komplex lehetne akkor már a tudásom. :o(
Ez olyan, mint amikor valamelyik félévben be kellett nyalni 120 szó etimológiáját, szerintem az Etimológiai szótár soha annyit kézben nem forgott, mint a mi időnkben. És amikor egy bement, kettő kijött, mert nem bírta befogadni az agyunk. Ennyi erővel akár a telefonkönyvet is bemagolhattuk volna, érdemben és energiában nem lett volna különbség.

Én mivel nem gondolom, hogy a lexikonok szó szerinti idézése a tudás részét képezi, nálam legalábbis biztosan nem, így sok reményt nem fűzök a csütörtöki naphoz.