Hahó, itthon vagyok, megérkeztem tegnap éjjel, de ma már bent vagyok a dolgozóban. Túléltem a repülést, a prezentációt, mindent. Sajnos, második nap 5-kor felébredtem arra, hogy valami iszonyú a gyomorsavam, próbáltam elaludni, de ez annál erősebb volt, legyőzött, így aztán fetrengtem az ágyban 6-ig, majd úgy döntöttem, ez így aztán semmire sem jó-- így elővettem a kötésem és kötöttem Zsófi pulcsiját. :) Legyen valami jó is.
Ugyanezt tettem a reptéren is, mert a csatlakozásomra 4 órát kellett várnom, tiszta vicc, mintha az Újvilágba mentem volna legalább...
A nagy meetingen lettünk kisebb csoportokba osztva, így az én csoportom vezetője egy holland nő, ezenkívül Svédország, Törökország, Franciaország, Svájc, Belgium és Magyarország tartozik ide. Nagy cselesen úgy oldottam meg a dolgot, hogy februárban hozzánk hívtam őket, így a repüléses dolog kiesik, igaz, helyette nagyon jó házigazdának kell lenni. :)
Amszterdamból mondhatnám SEMMIT nem láttam, még jó, hogy mikor júniusban itt voltam, volt időm körbenézni, ill. akkor elvittek minket egy hajókirándulásra is, mert most vagy sötét volt vagy köd.
Este a vacsora egy különleges étteremben volt, nem luxusra gondolok, hanem a hangulatra. A pincérek közül mindenki énekelt, időnként megállt valamelyik a zongora előtt, egy másik bejelentette őt,és akkor úgy, ahogy volt, pincérruhában énekelt valami szépségeset. Operaária, musical, jazz... jaj, de jó volt. Megtapsoltuk, majd ment tovább az élet, aki énekelt, az ment felszolgálni. A többség fiatal volt, valószínűleg zeneakadémián tanulnak, ez a kiegészítés a számukra. Olyan hangulat volt az étteremben, hogy az valami hihetetlen! Persze, az étel is finom volt!:)
Nos, igen, akkor most az aggódásról, kikerülhetetlen téma. A hiba bennem van, biztos vagyok benne. Mindig úgy érzem 1-1 feladat előtt, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, én ehhez nem értek, úgysem lesz jó, stb. Aztán mindig megcsinálom, mindig megdicsérnek érte, meg minden, megnyugszom, de a következő feladat előtt megint halálos rettegés tör rám. Ugyanez van a főiskolával kapcsolatban is, minden szigorlatom ötös, a többség dicséretes, de én mindig mint egy élőhalott, olyan vagyok. Persze, amikor már produkálnom kell, akkor nem, akkor össszeszedetten végzem a dolgokat, de addig... és ez a gyomorsav. Még a vasszeget is meg tudnám emészteni néha... :((
Mindenesetre most örülök, itthon vagyok, nincs az a város, ami az én kis falummal felérne, állapítottam meg ma reggel is... ! Idén nem megyek sehová sem, januárban Prágában kommunikációs mmeting, februárban a HR-es csoportom jön hozzánk (akikkel most Amszterdamban voltam), márciusban Barcelona. Közben egy kis vizsgaidőszak, 2 szakdolgozat, kutatás, üzleti terv, karácsony, miegymás... De most, most boldog vagyok, hogy itthon lehetek!
Köszönöm mindenki kedves sorait, sokat jelentett nekem, telefonon Zoltán művész tartotta bennem a lelket, ti meg írásban. :))
Ezért majd megérdemeltek valami olyan képet, ami igazán szép. Én készítettem 1-2 éve a faliképet, előre ennyit... :)
Ugyanezt tettem a reptéren is, mert a csatlakozásomra 4 órát kellett várnom, tiszta vicc, mintha az Újvilágba mentem volna legalább...
A nagy meetingen lettünk kisebb csoportokba osztva, így az én csoportom vezetője egy holland nő, ezenkívül Svédország, Törökország, Franciaország, Svájc, Belgium és Magyarország tartozik ide. Nagy cselesen úgy oldottam meg a dolgot, hogy februárban hozzánk hívtam őket, így a repüléses dolog kiesik, igaz, helyette nagyon jó házigazdának kell lenni. :)
Amszterdamból mondhatnám SEMMIT nem láttam, még jó, hogy mikor júniusban itt voltam, volt időm körbenézni, ill. akkor elvittek minket egy hajókirándulásra is, mert most vagy sötét volt vagy köd.
Este a vacsora egy különleges étteremben volt, nem luxusra gondolok, hanem a hangulatra. A pincérek közül mindenki énekelt, időnként megállt valamelyik a zongora előtt, egy másik bejelentette őt,és akkor úgy, ahogy volt, pincérruhában énekelt valami szépségeset. Operaária, musical, jazz... jaj, de jó volt. Megtapsoltuk, majd ment tovább az élet, aki énekelt, az ment felszolgálni. A többség fiatal volt, valószínűleg zeneakadémián tanulnak, ez a kiegészítés a számukra. Olyan hangulat volt az étteremben, hogy az valami hihetetlen! Persze, az étel is finom volt!:)
Nos, igen, akkor most az aggódásról, kikerülhetetlen téma. A hiba bennem van, biztos vagyok benne. Mindig úgy érzem 1-1 feladat előtt, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, én ehhez nem értek, úgysem lesz jó, stb. Aztán mindig megcsinálom, mindig megdicsérnek érte, meg minden, megnyugszom, de a következő feladat előtt megint halálos rettegés tör rám. Ugyanez van a főiskolával kapcsolatban is, minden szigorlatom ötös, a többség dicséretes, de én mindig mint egy élőhalott, olyan vagyok. Persze, amikor már produkálnom kell, akkor nem, akkor össszeszedetten végzem a dolgokat, de addig... és ez a gyomorsav. Még a vasszeget is meg tudnám emészteni néha... :((
Mindenesetre most örülök, itthon vagyok, nincs az a város, ami az én kis falummal felérne, állapítottam meg ma reggel is... ! Idén nem megyek sehová sem, januárban Prágában kommunikációs mmeting, februárban a HR-es csoportom jön hozzánk (akikkel most Amszterdamban voltam), márciusban Barcelona. Közben egy kis vizsgaidőszak, 2 szakdolgozat, kutatás, üzleti terv, karácsony, miegymás... De most, most boldog vagyok, hogy itthon lehetek!
Köszönöm mindenki kedves sorait, sokat jelentett nekem, telefonon Zoltán művész tartotta bennem a lelket, ti meg írásban. :))
Ezért majd megérdemeltek valami olyan képet, ami igazán szép. Én készítettem 1-2 éve a faliképet, előre ennyit... :)
