Csomagok

Mostanában volt néhány blogbarátságos, díjas, kitüntetéses játék vagy nem is játék, mindenesetre adtuk, kaptuk, gurítottuk őket, örültünk, kiraktuk a blogra. Mit tagadjam, örültem én is (örülök most is), különösen jólesett a mostani fura helyzetemben, hogy vannak, akik pusztán a blog olvasása által megkedveltek és ezt még közszemlére is teszik.

És bár többször leírtam a blogolásos, meg az egész virtuális világ által köttetett barátsággal kapcsolatos ellenvetéseimet, mégis újra meg újra ki kell jelentenem, hogy van ebben valami: emberek találkoznak a világjálón, tapasztalatot (ötletet, receptet...) cserélnek, örülnek egymásnak, támogatják egymást. Nem nagyon akarom ezt már jobban (valószínűleg nem is tudom) ragozni, összefoglalás található néhány bejegyzéssel korábban.

Az apropója a bejegyzésnek, hogy a héten 3 csomagot is kaptam, amelyről be szeretnék számolni, de két kikötéssel:
1. a csomagok bemutatásának sorrendje kizárólag a postai érkezést mutatja, semmi mást
2. nem felhívás keringőre

Viszont: ha még egyszer szakdolgozatot írok (na, nem mintha szeretnék) kommunikációs, szociológiai témakörben, én biztos, hogy a blogírásról fogok írni, magáról az írásról, erről a kényszerről, a stílusokról, a témákról, a kialakuló kapcsolatokról... Hihetetlenül érdekes.

Talán szerdán érkezett meg Csutkailda csomagja. Nem tudom, ki olvasta, ki nem, de a blogjában felajánlotta, hogy szívesen küld egy kiadványt, amely a Bakonyban lévő kirándulásokról, mindenfélékről szól. Kérésem után postafordultával küldte, s nem éppen mellékesen szólva csomagolt nékem egy saját készítésű ajándékot. Köszönöm...

Másnap érkezett meg KicsiKató csomagja, a tökéletes meglepetés. A képeken látszik, mi mindent készített nekem (jó pszichológusként a kedvenc színemből varrt mindent!), de a legjobb (ugye, nem baj, Kata?) a meleghangú levele, hogy napsütést kíván nekem, meg jobbulást. Az biztos, ha rajta múlna, nem sok borongós napom lenne. :o) De jó is nekem...

Pénteken, még az uszodába indulás előtt hozta a postás Jucuu csomagját...honnan, honnan..Finnországból! Igazi finn hangulatot varázsolt ide nekem, amelyben szerepe van a finn csokoládénak (olyan krémes, hogy elolvad a számban...), a szépséges fonalnak, de az első helyre a tűpárna ugrott, amelyről ő ugyan azt állítja, hogy béna, nekem viszont kedves, szeretetreméltó és nagyon-nagyon megható. Ő is írt levelet... megőrzöm!

Mi legyen a végszó? Az, hogy a nehézségeim közepette jó tudni, hogy vannak, akik gondolnak rám? Vagy az, hogy milyen megható, hogy készítenek valamit a naposabb hangulatért? Vagy az, hogy milyen jó látni a kezük írását? Esetleg azzal fejezzem be, hogy több magán e-mailt is kapok, amelyben kedvesen érdeklődnek a hogylétem felől? Netán azzal, hogy mindez együtt mekkora segítség nekem?

Vagy azzal, hogy ez a barátság? Igen, ezzel.