Nos, megint elment az életkedvem. Egyszer úgy elmegy, vissza sem talál.

Az álmaimra nem nagyon emlékszem vissza, kivéve a rossz álmokat, a fene esne belé, hogy azokra mindig, de ezt meg úgy oldom meg, hogy amikor zaklatottan felébredek egyből, akkor továbbgondolom és mindig jó lesz a vége, biztosíthatok mindenkit róla, tudok hálivudos befejezést. Sajnos, ez nem mindig írja felül az előtte történeteket.

Szóval, az álmok nem maradnak meg, de az, hogy álmomban mire gondolok, az igen. Döbbenetes problémákkal sikerül megküzdenem, de már a problémafelvetés is más síkon történik, mint a való életben, például egyik éjszaka azon töprengtem álmomban, hoyg milyen jó, hogy a Mikulás közeledtekor nekem már nem kell azon ennem magam, mit mondjak a rengeteg Mikulásra, melyik is az igazi. Komoly, mi? Jó, ennek az lehetett az alapja, hoyg emlékszem, ez tényleg gond volt, mert van, ugye, A Mikulás, aki egy és igaz, és vannak ezek a minden sarkon felbukkanó mikulások és marha nehéz volt áthidalni azt a tényt, hoyg miközben a Főmikulás éjszaka hozza a meglepetést és igazából senki nem látja, ezek a műmájerek bárhol felbukkanhatnak. Akkor megoldottam (ezek csak beöltöznek, mondta a bölcsanya), most megkönnyebbültem. Álmomban.

A másik, amire határozottan emlékszem (volt egy releváns harmadik is, de elfelejtettem), az a körmök hossza volt. Hogy az hogy a frászban lehet, hogy nekem még soha nem volt azonos hosszúságú köröm mind a 10 ujjamon, általában 7-8 -on egyforma, de mindig van, amelyik kilóg a többi közül és nem úgy, hogy hosszabb. De olyan is volt már, hogy egyik kezemen egészen más körmök voltak, meg olyan is, hoyg vegyesen volt rövid és közepes hosszúságú köröm. És hogy ezt mások hogyan oldják meg?  Komoly, mi? (nem lett megoldás)

Közben eszembe jutott a harmadik is, álmomban azon tipródtam (és nagyon), hogy mi a fene a neve a (z egyik) kedvenc sajtomnak, nem bírtam kimondani, tudtam, hogy tudom, nyilván, de állandóan csak a Roxfort neve ugrott elő a dobozból, és jó hosszan igyekeztem (álmomban) nem gondolni rá, pont úgy, mint  a valóságban (de az álom az valóság, nem? vagy legalábbis annak hisszük). De megoldottam, már tudom. 

Álmomban többnyire okos vagyok és bölcs és elég nagy aránnyal oldom meg az elém kerülő kérdéseket. Mindenkinek kell egy menekülőútvonal.

Már többször megfigyeltem, mert többször átéltem, hogy ha van valami nagy örömöm, mert mondjuk kapok valami számomra egészen elképesztő és fantasztikus és csodálatos dolgot (most maradjunk ennél a válfajnál) és ezt (úgy értem, az örömet, nem a konkrét dolgot, mert irigy is vagyok) szeretném megosztani azokkal, akikről feltételezem, hogy velem örülnek és mondjuk, ők meg visszafogottan reagálnak, akkor picit megkeseredik a szám, ezt ismeritek?

S mert többször átéltem, olybá tűnik, hogy nem vagyok túl tanulékony típus. Nem kell mindent kirakni a kirakatba.

Amikor aztán már igazán elgondolkodom, hogy mi lenne a legeslegjobb a világon, mert mondjuk, lenne elég könyvem, a gyerekeink békében és boldogságban élnének, mindenki egészséges lenne és nem lenne gond, hogy a kisházat miből bontjuk le (és ezek csak kikapdosott szemelvények), akkor arra gondolok, hogy én azt szeretném, ha lenne időm. Nem abban az értelemben, hogy bár 25 lennék, amire speciel sosem vágytam, bezzeg a 35-re!, hanem inkább úgy, hogy időnként megcsap a jólét utáni vágy, hogy mondjuk, nem kellene dolgoznom és szabadon elkezdhetnék egy új iskolát, egy új nyelvet, egy új hobbit, eljárnék kávézgatni és minden nap kihívás lenne, hogy éppen mivel töltöm meg, de nem azért, mert ne lenne mivel, éppen fordítva, hogy melyikkel is kezdjem, vagy milyen sorrendben. 

Komolyan lejjebb kellene adnom az igényeimet.

de legalább eating

A Clean Eating csoport tagjai zokogva ülnének egy sarokban csak a recept olvasásától is. Mi meg nem.

welcome on the board

Majdnem be sem tudtam lépni a blogomba, megérdemlem, tudom.

Baromi régen írtam, s igazából nem azért, mert átköltöztem volna a FB-ra, mármint részben dehogyisnem, ott kommentelgetek, meg válaszolok, miközben továbbra is olvasom a kedvenc bloggereimet, meg azokat, akik ennél többek, de magvas gondolataim külső helyszínre juttatása eléggé becsődölt, s nem szívesen gondolok arra, hogy mindez azért, mert már nincsenek is. Úgy értem, magvas gondolatok. Bár igazából időnként megcsapott még annak a szele is, hoyg egyáltalán nincsenek gondolataim, kiüresedtem, elfogyott belőlem a minden, most már csak a biztos tengődés van hátra az elkövetkezendő évekre. Ígérni most sem fogom, hogy újra a fedélzeten és mostantól ontani fogom a posztokat, ehhez már annyi minden megváltozott bennem, oly sok részre szabódott az életem, ráadásul már az állandó time - management nehézségek is szűkre szabják a kereteimet, de hátha kitör belőlem még egyszer a közlési vágy, nem vagyok én elrontója semmi jónak.

Szóval, hello, blogvilág. Újra.

emberi játszmák

És azt ismeri valaki, hogy jó, ez a nap (is) kárba veszett, pedig akartam, tényleg akartam, például akartam válaszolni 3 levélre, finomat főzni, és gondoltam én, hogy egy ablakot megpucolok, az olyan teljesíthető és mondjuk, tényleg meglocsolom a muskátlit, ma már tényleg meg - és akkor azt veszem észre, hogy este 8. Nem kell megkérdezni, hány hősi cselekedetet vittem véghez, mert megmondom. Egyet sem. De a muskátlira már gondoltam legalább. Nem baj, holnap, holnap már nagyon - nagyon összeszedem magam.

Ismeri valaki?

Mert 3 hónapja megy ez a műsor.

back to life

Én komolyan nem értem, én ezt nem akarhattam, árulja már el valaki, mikor lettem ilyen rosszkedvű, hogy már blogot írni sincs kedvem.

Meg hogy miért telt el két hónap az utolsó bejegyzés óta, ezt sem értem, egy, az még oké, de kettő? Arra még emlékszem, hogy kérdezgették, hogy most akkor bezártam-e, de mondtam, hogy dehogyis, csak szünetelek, nincs kedvem írni a nyomorúságokról, szerintem ez tök érthető.

És tényleg vártam, hogy ezek elmúlnak, de azt kell mondjam, ha el is, jön helyébe új, meg újabb és ez most egy ilyen nem túl vidám bejegyzés, még tán a humorom is elveszett valahol félúton.

Ismerős az valakinek, hoyg vársz valamit, egy eseményt, egy történést, és azt képzeled, hogy az majd visszabillent az egyensúlyodba, de mindeközben érzed, hogy ez nem lesz jó, sőt,  rosszabb lesz, de elhessegeted ezt a kósza felhőt, biztosan csak rosszkedvedben gondolhatsz ilyet, nagyon is király lesz minden. És a lótúrót.

És igazából nem is hiszem el, hoyg ezt én írom, itt valami nagy - nagy tévedés van, vagy nem jó történetben vagyok, vagy nem jó térben, nem jó időben, esetleg a casting alatt felcserélték a nevem egy 45-ös rinyabanyáéval.

Mindenesetre most eszem még egy szelet eperlekváros kenyeret és nem számolok a holnappal, de még a kalóriákkal sem.

Így gondoltátok - e az első bejegyzést? Mert ez most nekem nagyon megy.

De legalább horgoltam egy párnát.

analógia

Nem azért nem írok, mert nem akarok, hanem azért, mert rettentően leköt a családi logisztika és ez a finomított verzió. 

Másrészt viszont amiről írnék, mégsem írok, mert nem publikus, ami meg publikus lenne, az meg kit érdekel - szóval, nem tudom, mi lesz a blog sorsa, most elhanyagolt, gazos udvarhoz hasonlít. Amikor a Szentendrei - szigetre költöztünk, mert jódolgunkban kaptunk kölcsön egy házat a Duna partján, szóval, akkor a kezembe nyomtak egy kulcsot azzal, hogy az előttünk a házban élő erdélyi család (1988-at írtunk) hirtelen továbbállt, üres a ház, ránk vár. Csak azt nem mondta senki, hogy ez a hirtelen azt jelenti, hogy élelmiszerek a konyhaasztalon, egy csomó ruha a szekrényben, játékok a földön - mintha egyszercsak kiléptek volna térből és időből a korábbi lakók, elég misztikus (és undorító*) volt. Bizton állíthatom, hogy a házban nem laktak szellemek és egyéb irreális lények, a tulajok meg állítólag Nyugatra távoztak. Hát váratlanul, na.

Valahogy így van ez a blog is, csak azt akartam mondani. Hirtelen távoztak a gondolataim. Nyugatra.

* pár hónap után magány után

a tettes visszatért. és jobban teljesített, aha

http://www.mozogazazi.blogspot.hu/2014/03/jobban-teljesitettem.html

hogy ez már a tudás-e, kérdezte a kétségbeesett Nő

(ez a bejegyzés nem született volna meg, ha nincs a holnapi futóverseny, s ha nem lennék emiatt halálideges)

Ezt az egész horgolásos témát úgy képzeltem, hogy ez nekem menne, de én így éreztem a korcsolyázással kapcsolatban is, aztán álltam 3 órát a palánkba kapaszkodva. Mindenki tud horgolni, ahogy elnézem a blogvilágot, s ha mindenki, akkor nem lehetne, hoyg esetleg én is?

Egyszer már nekiveselkedtem, s megfejtettem a granny square titkát, de elképzelhető, hoyg azóta már elfelejtettem, mindenesetre akkor horgoltam is hirtelen felindulásból (amíg benne a kezemben a titok) egy takarót .

Szünet. 

Mostanában viszont nem jó a kedvem (mint tudjuk), s általános tanács szerint kell valami, ami lefoglal, én pedig úgy gondoltam, szerintem menne nekem egy horgolt párna elkészítése, majd nem csinálok nagy kunsztokat bele, hanem kis négyzeteket horgolok valami pálcával. És akkor itt megállnék. Képtelen vagyok megjegyezni a pálcák neveit, biztos túlmegy az én határaimon, de legalábbis átnyúlik rajtuk, két dolgot tudok határozottan megkülönböztetni, az egyráhajtásost és kétráhajtásost, a többit hagyjuk. A párnához egyik biztos tudásomat sem alkalmaztam, nem tudom, ez milyen, nálam simapálca néven fut.

Úgy képzeltem, hogy három színt használok, fehéret, szürkét és púder rózsaszínt és  a párna 9 négyzetből áll majd, ami azt jelentette (öhöm), hogy minden négyzettípusból hármat horgolok, mert azt pont jól el el lehet helyezni, de azt, sajnos, még elmagyarázni sem tudom, hogy ez miért bizonyult zsákutcának, noha ez még bőven az eukleidészi matematikám innen van. 

Amikor ezen azért túllendültem, akkor kiderült, hogy kicsik a négyzetek, de nem baj,  körbehorgoltam őket. Aztán a körbehorgoltakat egymáshoz horgoltam és kiderült, hoyg még mindig kicsi és akkor azokat is körbehorgoltam. Kezdtem úgy érezni magam, mint a Szeress Mexikóban egyik hősnője.

Ekkor (több hét után) elkészült a fedlap. Pár hétig nézegettem, de hiába akartam a kitartóságra utaló személyiségjegyet erősíteni magamban, nem bírtam nekikezdeni még egy ilyen menetnek, különben is elfogyott a fehér fonalam. Amikor egy rendrakás során megtaláltam egy baromi nagy adagot (nem Catania), megadtam magam, ez párnáért kiáltott, de egyszerűsíteni akartam: egy sima, fehér négyzet lesz a hátoldal, így mindenkinek azonnal egyértelmű. hogy a díszesebb oldal az eleje.

Mivel nem tudtam, hány szemre kell kezdeni, ezzel párhuzamosan lusta voltam próbahorgolást végezni (remélem, érződik, hogy az elméletet tudom ám), így középen kezdtem, az különben is mutatós.

Na. Itt csak két probléma merült fel menetközben, egy, hogy a megtalált fehér fonal vékonyabb, mint a Catania és hiába horgoltam én szorgalmasan, látszatja nem volt, de ezt kiváltottam azzal, hoyg időről időre belehorgoltam a maradék szürke és rózsaszín Cataniát. Rapszodikus megjelenésben.

A másik gond az volt, hoyg egyszerűen nem találtam, hol vannak a sarkok, szerintem ez is a fonalvastagság miatt lehetett, így a tervezett négyzet specifikus sajátosságokat kapott, egyrészt az oldalai nem párhuzamosak és nem egyenlő hosszúak. Mindehhez a közepe kiemelkedik, szinte térbeli vonásokat kölcsönözve ezzel a síknak. Biztos már a nem-eukleideszi matematikán is túl vagyunk.

Most mondjam-e, hogy igazából egy nagy, fehér takaróra vágyom.

belenyalintás

Jó, hát nincs kedvem írni, van ilyen, nem? Vagyis kedvem még csak- csak, időm nincs. Vagyis időm még csak lenne, de témám nincs. Nem történik semmi érdekes, folydogál az életünk a megszokott mederben, csapások jönnek - mennek, megoldások érkeznek (esetleg nem), és persze, lehetne erre úgy is tekinteni, hogy zajlik az élet, de most fásult vagyok és elégedetlen és szomorú. Ki a fene akar nyafogást írni olvasni. Naugye.

Elegem van a közéletből, ami már jó ideje kizárólag csak politikát jelent, mert a köz élete kizárólag ezen a fronton hajlandó pörögni önnön hülyesége miatt. Én nem ezt érdemlem, az biztos, ezt ne mondja nekem senki. Elegem van az agymosásból, a közszolgálati csatornák behódolásából, basszus, milyen behódolásából, benyalásából, hánynom kell az egésztől. Jobban teljesítünk, jah. Felfordul a gyomrom, hogy egy nyamvadt fűszál sem nőhet ebben az országban úgy, hogy ne nőne magasabbra, erősebbre, mint a hanyatló Nyugat, bezzegország lettünk. Kár, hoyg csak a maguk szemében vagyunk bezzegek, de biztos azért van ez, mert a rothadó kapitalistáknak már nem megy olyan jól, mint nekünk. Irigyek, gondolom. És gondolom, minden okuk megvan rá, itt még élet van, semmi elkényelmesedés. Van viszont rezsicsökkentés, nem tudom, hallotta-e már valaki. 

Na jó, azért a másik oldal sem rossz, üssem őket is kicsit? Ennyi töketlent egy kupacban régen láthatott a magyar, most komolyan, Szanyi? Egy Szanyival akarnak bármit is nyerni? Jó, ne nevesítsünk, igaz. De ha ez a felhozatal (márpedig), akkor min csodálkozunk? Én már lassan semmin.

Nem érzem jól magam az országban, tudom, nemzetietlen, magyartalan, mocskos kis elégedetlen vagyok, nem érdemlek rezsicsökkentést sem, meg népnemzeti jólétet sem, gulág kell az ilyennek. Javítom magam: az ilyeneknek.

Akarhatja-e valaki, hoyg folytassam? Van ott még, ahonnan ez jött.

mit hoztál?

Egy nagy adag náthát, azt hoztam haza Hollandiából. Fizikailag. Mert egyébként mást is.

Túl egy 18 - 19 órás alváson, már fel bírtam kelni, kezdek magamhoz térni.

Azt kell mondjam, a megfázás mindenhol megfázás, nahát.

életjel

Most csak egy nagyon rövid bejegyzés arról, hogy megvagyok, megvagyunk, sokat bringázunk, sétálunk, beszélgetünk, filmet nézünk, eszünk, meg hasonló izgalmas dolgokat végzünk. 

A bicajozástól megrándítottam a lábam, valamint a tegnapi futást alatt ronggyá áztam (és még csak nem is zavart), így már a torkom is fáj és folyik az orrom. Mondom, hogy nem való nekem a sport.

hát szóval

Persze, én pontosan tudom, hogy  mennyire disszonáns az előzmények ismeretében leírni azt a helyzetet pozicionáló mondatot, hogy most éppen Hollandiában ülök egy tatárbifsztekes vacsora után (fagyi is volt), pedig tényleg így van és tényleg nem is tehetek róla. Én, kérem, szokásom szerint, sodortattam, s ide köpött ki az áramlat.

Az egész szerdán kezdődött, most meg már itt is vagyok, de emlékezhetünk, így szoktuk utazásaink egy részét megejteni, nem szeretünk előre gondolkodni, az sok energiát elvesz. Mindenesetre egyedül jöttem, Zé tartja otthon a frontot, elvégre nincs pénzünk, ami van, azt éppen herdálom elfele, bár a mai vacsora beszerzésekor meg kellett állapítsam, hogy otthon  ez a vacsora ennyiből nem jött volna ki. Elképesztő.

Természetesen a Legkisebbről van szó, az állandó jégzajlás nála valahogy alapzaj, de most az egyik jégtáblára egybekerült egy jegesmedve és egy pisztráng, valahogy partot kellene érni oly módon, hogy mindketten folytathassák útjukat. Oldja meg, aki tudja, én lassan feladom. 

A feladás úgy történik, hogy nagyokat sétálunk, bringázunk  és beszélgetünk, én már többet tenni nem tudok, csak szeretni, szerintem úgyis ez a legfontosabb, nemdebár? Ja, vitázunk is szépen. És ölelgetjük egymást. Meg még eszünk is.

Terveink szerint holnap bebicajozunk az imádott Utrecht-be, remélem, elég felvágósra sikeredett a valójában csak 5 km sejtetése, délután meg talán futni kell. Mindezt kizárólag többes számban, mert ma nemcsak apacsszavamat kellett adnom a Kölöknek, hogy a héten én nélküle sehova, de még kezet is ráztunk rá, ekkor történt meg az, hogy felsejlett előttem a legrémesebb kamaszkor, amikor minden voltam, csak cuki anya nem.
Ha elég sokat várunk, mindenkiből lehet nagyságos asszony drága mama.

történetek, melyek szereplői jóban és rosszban

Éppen mentünk fel egy bevásárlóközpont valahányadik emeletére és két mozgólépcsőre szakadtunk, Zé ment az egyiken, én pedig mellette a másikon és ez megzavart minket, zavar került a ritmusunkba, de akkor a férjem átnyúlt a köztünk húzódó legalább 80 centin és megfogta a kezem. Így mentünk fel. Mondtam is, hogy na, ilyen egy mindennapi  Valentin - nap.  Én így szeretem.

Ugyanezen férfi az esti ágyneműcserénél arról áradozott, hogy mennyire szereti a friss ágyneműt, az  új ágyneműt, hogy az milyen jó, és milyen szépet vettünk, én pedig nem tudtam, kiábrándítsam-e*, hoyg igen, de egy évvel ezelőtt. Azóta pedig már használtuk párszor. Kicsit elbizonytalanodtam, vajon reggelente nem csodálkozik-e rám is így. És hogy ez most jó vagy rossz.

* természetesen kiábrándítottam. aztán ő engem még jobban, hogy a párnahuzatokat is újnak vélte, melyeket a két kezemmel varrtam. bő egy éve.

pezsgő

Ha tudom, hogy ezt úgy kell csinálni, hogy egy februári nap ülni kell punnyadtan  a szobában, nézni kell a kitartóan eső zuhogó esőt, lemondóan sóhajtozni nagyjából 2 percenként és úgy dönteni, hogy most már egészen biztos, hoyg az életben több napfényt, s ezzel együtt életörömet, izgalmat, változatosságot, reményt nem élek meg, mert ez itt a vég vége már és mindörökre, és ha ezt tényleg őszintén és igazán gondolom, akkor úgy 25 perc alatt érkezik meg az élet adta válasz, akkor nem várok február közepéig, vár a fene, már január elején elkezdtem volna erre gondolni, fektetett volna a kitartásba több energiát a ménkű, szeretem megadni magam, ne felejtsük el.

Részletek (kicsit) később, körmöket lerágni nem kell.

ezt (t) ettem

Nem szeretném, ha ez szokássá válna, vagyis, hogy csak linkelgetek veszettül, ahelyett, hogy kifejteném a véleményem, odamondogatnék ennek-annak, osztanám az észt és egyáltalán: baromi okos lennék, de most mégis linkelek, ínséges időket élünk.

Viszont a keksz igen jó.

(V)egyétek.

ezt láttátok már?

a komoly csapatom.

happy - end

A következő a helyzet nálunk: (számlás) kintlévőségeink megközelítik a hatjegyű számok számtani átlagának megfelelő forintot, miközben erősen gondolkodunk, miből élünk a következő héten.

A felismerés sokk hatására utolsó filléreinkből színházjegyet vettünk.

Igazából vasalót.

Azt hiszem, ma ért véget a gyermekkorom.

a semmi ágán ül szívem*

Nem teljesen vagyok csúcsformában, pedig még csak február van és hosszú lesz a tél, kedvesem. Minden nyögvenyelősen megy, márpedig nyögni én nagyon tudok. Ránézek feladatokra, hogy miket kell elvégeznem és becsukom az excell-t iziben, ne nyomasszon. Ránézek horgolásra / kötésre, hosszan nézem és félreteszem. Ránézek a könyvekre.. na jó, olvasni még olvasok, van remény.

Mindazonáltal minden nehezen megy, de komolyan, felöltözni sincs kedvem, képes vagyok pizsiben dolgozni, reggelizni, éljen a home-office. Fésülködésnek annyi. Ha belegondolok, harmadik napja nem fésülködtem, jó, hát nem sokat jelent, legfeljebb a tudat, de azt meg lenyomom.

Rengeteg minden idegesít, olyan nagyon komoly dolgok, hogy ki mit ír, mit mond, mit nem mond, miért nem mondja, miért mondja, arról pedig, ami az országban folyik, szólni sem kívánok. El akarok költözni. Szavazni onnan is lehet, nemdebár?  

Most éppen nincs kedvem főzni, persze, főzök, nem hal éhen Zé, csak nem esik annyira jól arra gondolnom, hogy mit főzzek. Biztosan azért, mert külön koszton vagyunk és idegesít az aranygaluska. Vaníliaöntettel.

Megint megkeresett valami cég, hogy akkor én reklámozzam őket, akarom-e. Megkérdeztem, hoyg akarnak-e évi két wellness hétvégét adni nekem, az elsőt rögtön le is tudhatjuk (profiljukba vág). Kérdezzétek meg, akartak-e válaszolni. Pedig korrumpálható stádiumban vagyok, úgy érzem.

ez meg itt képes virulni, egy virulens.

* kis teste hangtalan vacog

szülinap kapcsán

Pénteken felköszöntöttük a Középsőt. 

Az ő születése viszonylag a társadalmilag elvárt formáknak megfelelően történt, én éreztem, hogy ebből ma gyerek lesz, jeleztük az orvosnak, de még nem mentem be szülni, hanem nem tudom, miket csináltam, az orvos szerint biztosan kivasaltam mindent, mert nem nagyon van más magyarázat arra, hogy ő 3 órán át várta az érkezésünket. Én ezt tagadtam, nem létezik, hoyg vasaltam volna. Főzni, azt inkább.

Mindenesetre én szépen, illedelmesen szültem, miközben Zé hazarohant  a Legnagyobbhoz, közben zaklatta a nővéreket (mármint telefonon, ő úgy is tud) és amikor egyszer nem vették fel, akkor éles logikájával kikövetkeztette, hogy esemény van és berohant hozzám.* Sajnos, a kaput bezárták és az én férjem, aki az első gyereknél még nem hozta az elvárt formát, magyarul elaludt, igen, el, későn rohant be, szóval, itt érezte, hoyg javítani kell a renoméján és felmászott a kapura, ahonnan végül egy nővér szedte le. Addigra Luca megszületett.

És ezt ünnepeltük.

Na jó, a harmadiknál sem sikerült jelen lennie, de erről meg megint nem ő tehetett, mert a Legkisebbet meg már rettentően túlhordtam és úgy volt, hogy reggel megindítják a szülést, de mégsem, de mégis, lényeg, hoyg mire reggel berohant (mert rohanni mindig rohant, csak sosem ért oda), pironkodva vallottam be, hogy én  már megint kijátszottam őt, a csomagot a gyerekosztályon keresse.

* dehogy hagyta magára Zsófit, neki nagyapa aznap este századszorra is elmesélte a Fehérlófiát

enigma

Onnan tudom, hogy a Legkisebb nagyon izgul a Hollandiában holnap sorra kerülő (angol) nyelvvizsga miatt, hogy arról ír, hogy én mennyire szép vagyok és nem is vagyok ráncos és milyen jó, hogy futok és amikor már nagyon-nagyon élessé vált a helyzet, még azt is írta, hogy hiányzom.

De én már ismerem a kódot.

rend a lelke (m)

Volt tehát ez a bejegyzés (egyébként tök érdekes, hogy azóta néhány blogban feltűnt hasonló témakör,  véletlen is lehet, de érdekes).  Érkeztek tanácsok és javaslatok, most elmondom, én hogyan, aztán innen lehet lépni felsőbb lépcsőfokra, de nekem az az érzésem szimplán következetesnek kell lenni, ami nálam nem nagyon be, a FlyLady is itt bukott el. Ugyebár.

Na. Először is van egy Excell táblázatom a megrendelésekre. Havi bontásban. Hála Istennek, nekem minden hónap szépen tele van, maradjon is ez így, ha lehet. Szépen beírom a megrendelő nevét, elérhetőségét, hogy milyen csatornán keresett (hol keressem a levelét) és hogy mit szeretne, milyen táskát, akármit. Ha egyszerű a kérés, akkor nem gond, de ha bonyolultabb összetettebb, akkor odaírom, hogy érdemes végigolvasni a levelezést. Ideírok egy megcélzott határidőt, ezt csak magamnak, hogy lássam, az adott hónapra vállalhatok-e még. 

Ezután egy-egy hétre betervezem a munkát, de ezt sosem csinálom meg előre, mindig csak szerda este, mégpedig azért, mert nálam a csütörtök a beszerzés napja, így értelemszerűen a munkahét sem hétfőtől vasárnapig tart, hanem csütörtöktől csütörtökig. Szóval, mindig megtervezem a hetemet, felmérem, hogy mit tudok elkészíteni, a tervezett tételeket valami halvány színnel jelölöm. Amikor eggyel végzek, azt zöldre színezem, így nyomon tudom követni, éppen hol állok. Hónap végére mind zöld legyen.*

 

(korábban a táblázatban még olyan rubrikák is voltak, hogy utalás dátuma, postára adás dátuma. akartam én precíz lenni, ebből is látszik. ma ez már nincs, ott a feladószelvény, ill. az online bank)

 ez egy pár éve készült tablicsku, kitöröltem belőle ezt-azt, de az elv az ugyanez

Következő fejezet.

Van a gmail-nek a naptár funkciója, én szeretem. Van rendes, igazi naptáram is bal kezem felől, abba is írok mindenféle fontos dolgot, vannak átfedések is (szeretem bebiztosítani magam), meg vannak csak ott vezetett adatok (hogyhogy milyenek? abszolút releváns infók: kiló, cm, táv, idő, elégetett kcal, satöbbi), meg recepteket is oda firkantok fel, meg telefonszámokat is, igazán úgy érzem, hogy funkcióját nemcsak betölti, de túl is haladja (és van ám éves jegyzetfüzetem is, mesélhetnék).

Szóval, a gmail-es naptárban vezetem a heteket. Ide szinte mindent beírok, gondolom, nem bízom magamban és nem is. Vezetem benne tehát a megrendeléseket mint abszolút fix feladatokat, a fentebb jelzett havi tervet hétre, majd napra lebontom, hogy hétfőn kismariska táskája, kedden meg kispéter táskája, így szépen. Beírom a heti programot, színház, mozi, X-ékhez megyünk, akármi. A világ egyik legfontosabb információja, hoyg mikor jár le a kikölcsönzött könyvek határideje...  amennyit én már a Szabó Ervinnek fizettem életem során.. ne is firtassuk. Ráadásul ezt úgy írom be, hogy 3 nappal előtte értesítést kapok a gmail-től (kihagyhatatlan lehetőség), mondom, szeretem magam többszörösen bebiztosítani.

Nagyjából megtervezem az adott heti futásaimat is, négyszer kell mennem, aki azt mondja, hoyg ez mehet spontánul is, az jelentkezzen, szívesen tanulok tőle, nekem nem megy, annyi mindenre kell figyelni, hogy heti négy alkalom, de legyen pihenőnap is a futások között, meg legyen keresztedzés is - nem vagyok egy észlény, na. Viszont van naptáram.

A Flylady nálam csúfos kudarcba fulladt, először át sem láttam, hogy hogy működik, aztán átláttam, végül beláttam, hoyg ez nem, nyilván a következetesség hiányzott belőlem, vállalom. Viszont készítek egy heti takarítós beírást is, nyilván nem azt írom be, hogy ki mosogat (a férjem), de azt igen, hogy adott fiókot rendberakom, hűtőt kimosom, ablakot megpucolom, mit tudom én, így. 

Mi is van még benne? A feladatok. Hogy meghatározott időpontra hol kell lennem, hogy mi a végső határideje egy adott feladatnak, hogy kinek milyen étket ígértem mikorra, meg ilyenek. Minden. Nem káptalan a fejem, ugye.

Az egyes feladatokat szeretem színekkel elkülöníteni, a futás nyilván más színt kap, mint egy munka, a színházi este pedig megint más, jó játék. Ha nagyon precíz vagyok (öhöm), akkor a már elvégzetteket egységes színre írom ár, just for fun, hogy érezzem már magam királynak. Sajnos, gyakran elfelejtem, hogy ez a királyságom feltétele.

ez most csak egy részlet, játszásiból, illusztrációnak, de tényleg ilyesmi. viszont döbbenetes, hogy ha gondolkodnom kell, alig jut eszembe feladat, bezzeg amikor élesben megy

Aki ezt túl szabályozottnak látja, az nem ismer engem, a legkisebb rést is megtalálom a pajzson, trójai falovakról meg, amelyeket ide csak úgy betolnak nekem, ne is beszéljünk, kijátszható a rendszer és hát na, ki is játszom, de azzal vigasztalom magam, hoyg egyrészt időről időre lépek egyet felfelé a tudatosság lépcsőjén (legalább 60 centi magasak lehetnek a lépcsőfokok), másrészt pedig ne akarjunk abba belegondolni, hogy mi lenne, ha ez sem lenne.

 * sajnos, nem így van,  akad megrendelés, ami elcsúszik valami miatt és előfordul, hoyg elmarad. ezen még javítani kell.

körmagyar

Elkezd a Középső dolgozni egy kávézóban, már nem diákmunka, hanem rendes, igazi. Megkérdezik tőle, vajon nem jogosult-e START kártyára. Fogalma sincs, bemegy az APEH- be (asszonynevén: NAV), kiszámolják, nahát, éppen jár neki (volt már egy rövid, felnőttes munkája). Óh, de nagyon jó. Levél a Hivatalba, közben elkezd dolgozni.
(természetesen ott, helyben nem igényelheti meg)

1. levél: Ön nem kaphat START kártyát, mert 3 nappal túllépte a  kártyaigényléshez megengedett munkavállalást.

1. válasz: basszus, persze, hogy túlléptem, hiszen 3 napja már az új helyemen dolgozom!  az azért vicc, ha azért nem kapom meg az új helyre a kártyát, mert a válaszra nem várva kapva kaptam a lehetőségen és elkezdtem dolgozni az új helyen és ezt beleszámolják.

2. levél: Ön most fellebbezett? Csak mert nem írta oda, hogy ez egy fellebbezés. Ha fellebbezésnek szánta, kérem, írjon egy levelet, hogy ez egy fellebbezés.

(szünet)

Ha nem válaszol semmit, akkor ezt a levelet én fellebbezésnek tekintem.

mostantól konkrétabb leszek

Van az a klasszikus mondás, hogy ne halat adjunk, hanem tanítsuk meg halászni a másikat, ezt most szeretettel küldeném annak  a Zsuzsinak, aki felajánlott egy vasalót nekem, bár egy kicsit sántít a dolog, mert nem vasalót, hanem vasalónőt kérnék inkább.
Olyat, aki hozza magával a vasalóját is.

fülön csíptem az időt

Ma például készítettem (holnapra, időgazdálkodás +)) amerikai káposztasalátát, én ugyanis nagy rajongója vagyok, de nem a majonézes változatnak, hanem ennek. Mondjuk, azt nem tudom, hoyg egy salátagyárban tényleg úgy készítik a káposztát, hoyg előre besózzák? És leöntik a levét? Hagyjuk már ezt, rögtön bele mindent a tálba (időgazdálkodás +) a vitaminnal zusammen. Az egyetlen különbség, hogy csak narancsos olívaolaj van itthon, de esküszöm, még jobb lett tőle.

Na, most az van, hogy kedvem szottyant fényképezni, így nem szabtam , hanem ezt cselekedtem, így sikeresen elvacakoltam ebédig (időgazdálkodás -), de ez még semmi, mert a futásból és bringázásból hazatérve (nem mindet én) erős éhség vett rajtunk erőt és megettük. Ez most bárhová beilleszthető, hiszen pocsékba ment a holnapi saláta, csinálhatom újra (időgazdálkodás -). viszont tekinthetek úgy is a mozzanatra, hogy hamarabb végeztünk el egy későbbre kiírt feladatot (időgazdálkodás +, ez nekem jobban tetszik).

Hogy ezt rögzítettem,  az mínusz, de még így is nyerésre állok.

terv 1. 0.

Olyan nagyon sok tervet nem kovácsoltam idénre, kérésem persze lenne több is, mondjuk, nagyobb anyagi biztonság*, mert a múlt évben ez megviselt minket rendesen, Zé elvesztette a roppant szűk, de legalább létező keretét, s bár akkoriban sokan biztattak minket, hogy mi úgyis talpra esünk (ezt hogy utálom), végülis talpra estünk, de nagyon - nagyon az élére és ma is elég fájdalmas a járkálás az élenjárás, tudjátok, a  kardélen való járkálás. És ezt eléggé unom, valljuk be, ki a fene szeret állandóan osztani- szorozni, hogy most éppen melyik számlát fizesse be. Meg lehet nyugodni, minden befizetődött és még életben is maradtunk és sajnos én sem fogytam annyit, mint kellett volna.

Szóval, innen csak felfelé szeretnék már haladni, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hoyg az egyetlen tervem**, nevezzük feladatnak, az időgazdálkodásom hatékonyabbá tétele. Megőrülök ugyanis magamtól. Tipikus halogató vagyok, Pató Pálné született Zazálea.

Hihetetlen káoszt tudok kialakítani magam körül, amiben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy azt képzelem, nekem minden a fejemben van, ami igaz is, benne van, de tényleg, csak egyszerűen nem látom át őket, nem tudom a feladatokat csoportosítani, az egyetlen csoport a must have, innentől kezdve miről is beszélek, ugye.

És elhatároztam, hogy ennek vége, elvégre is azt, hogy rend lesz a házban, csak nem fogadhatom meg, de a fejemben, naptáramban talán megvalósítható ez, nem? Van erre taktika? Hogy napló, meg naptár, színes cetli, fontossági sorrend, meghatározott idő? Mondjuk, aki egy személyben csinál mindent, az hogy oldja meg? Már arra is gondoltam, hogy ez biztos a home-office hátránya, mert emlékszem, hogy amikor a multinál dolgoztam és két külön területet vittem egyszerre, akkor tök hatékony voltam, de az úgy volt, hoyg bementem a céghez és elkezdtem dolgozni. És nem az volt, hogy ... ja, dehogynem.  Ott is bejöttek és meg kellett szakítani az éppen végzett feladatot, sőt. Akkor nem tudom, talán csak fiatalabb voltam? Vagy okosabb? (és szebb?)

Nyugodtan jöhetnek a segítségek, kézzelfogható, markáns vonalakkal bíróak, küldhettek vasalónőt***, válaszíró programot, portörlő kisiparost, de mindezek hiányában beérem saját példákkal is. Kiszervezés nem opció, most szólok.

* egyáltalán: a biztonság

** valójában nem ez az egyetlen, csak a  többi olyan kis megfoghatatlan, ez meg ilyen nagyon konkrét, nagyon súlyos

*** kevéssel is beérem, vasaló is elég, a mienk éppen elhunyt. nyilván nem elvárható így, hogy vasaljakon a férjem (BL- meccseket is kérek a TV-be)

akkor pedig

Jó, rendben, engedek a rábeszélésnek, hogy nekem továbbra is színes, érdekes, izgalmas életem van, legyen nektek igazatok, csak éppen az történt, hogy tegnap este a fürdőkádban ellazultam és arra gondoltam, hogy de tényleg, miért is ne lenne az és már majdnem átadtam magam ennek az érzésnek, amikor felütötte fejét egy alattomos gondolat, mint a példázatban, előbb csak a lábfejét dugta a résbe, majd a lábát, míg végül az egész teste bent volt diadalittasan, és azt (kezdetben suttogta) ordította  a képembe, hogy akkor marad az az opció, hoyg elvesztetted az íráskészségedet.

Sose engedjetek a fürdőkád csábításának, maradjatok a zuhanynál.

back to the future

Valamikor karácsony előtt történt meg az, hogy keresgélnem kellett  a saját blogomban, így több régi bejegyzést is elém került, itt is ragadtam. Ennél rosszabb volt az a felismerés, hogy micsoda vidám, szarkasztikus, csípős, jópofa bejegyzések kerültek ki a kezem alól, ami egyenesen abba a keseredésbe torkollott, hogy micsoda szuper csaj nő voltam én nem is olyan régen, most meg tessék, itt van ez a permanens nyafogás, ha nem nyafogás, akkor véleménynyilvánítás, ha meg nem az, akkor nagyjából semmi.

Kérem vissza az életem. Most.