Volt tehát ez a bejegyzés (egyébként tök érdekes, hogy azóta néhány blogban feltűnt hasonló témakör, véletlen is lehet, de érdekes). Érkeztek tanácsok és javaslatok, most elmondom, én hogyan, aztán innen lehet lépni felsőbb lépcsőfokra, de nekem az az érzésem szimplán következetesnek kell lenni, ami nálam nem nagyon be, a FlyLady is itt bukott el. Ugyebár.
Na. Először is van egy Excell táblázatom a megrendelésekre. Havi bontásban. Hála Istennek, nekem minden hónap szépen tele van, maradjon is ez így, ha lehet. Szépen beírom a megrendelő nevét, elérhetőségét, hogy milyen csatornán keresett (hol keressem a levelét) és hogy mit szeretne, milyen táskát, akármit. Ha egyszerű a kérés, akkor nem gond, de ha bonyolultabb összetettebb, akkor odaírom, hogy érdemes végigolvasni a levelezést. Ideírok egy megcélzott határidőt, ezt csak magamnak, hogy lássam, az adott hónapra vállalhatok-e még.
Ezután egy-egy hétre betervezem a munkát, de ezt sosem csinálom meg előre, mindig csak szerda este, mégpedig azért, mert nálam a csütörtök a beszerzés napja, így értelemszerűen a munkahét sem hétfőtől vasárnapig tart, hanem csütörtöktől csütörtökig. Szóval, mindig megtervezem a hetemet, felmérem, hogy mit tudok elkészíteni, a tervezett tételeket valami halvány színnel jelölöm. Amikor eggyel végzek, azt zöldre színezem, így nyomon tudom követni, éppen hol állok. Hónap végére mind zöld legyen.*
(korábban a táblázatban még olyan rubrikák is voltak, hogy utalás dátuma, postára adás dátuma. akartam én precíz lenni, ebből is látszik. ma ez már nincs, ott a feladószelvény, ill. az online bank)
ez egy pár éve készült tablicsku, kitöröltem belőle ezt-azt, de az elv az ugyanez
Van a gmail-nek a naptár funkciója, én szeretem. Van rendes, igazi naptáram is bal kezem felől, abba is írok mindenféle fontos dolgot, vannak átfedések is (szeretem bebiztosítani magam), meg vannak csak ott vezetett adatok (hogyhogy milyenek? abszolút releváns infók: kiló, cm, táv, idő, elégetett kcal, satöbbi), meg recepteket is oda firkantok fel, meg telefonszámokat is, igazán úgy érzem, hogy funkcióját nemcsak betölti, de túl is haladja (és van ám éves jegyzetfüzetem is, mesélhetnék).
Szóval, a gmail-es naptárban vezetem a heteket. Ide szinte mindent beírok, gondolom, nem bízom magamban és nem is. Vezetem benne tehát a megrendeléseket mint abszolút fix feladatokat, a fentebb jelzett havi tervet hétre, majd napra lebontom, hogy hétfőn kismariska táskája, kedden meg kispéter táskája, így szépen. Beírom a heti programot, színház, mozi, X-ékhez megyünk, akármi. A világ egyik legfontosabb információja, hoyg mikor jár le a kikölcsönzött könyvek határideje... amennyit én már a Szabó Ervinnek fizettem életem során.. ne is firtassuk. Ráadásul ezt úgy írom be, hogy 3 nappal előtte értesítést kapok a gmail-től (kihagyhatatlan lehetőség), mondom, szeretem magam többszörösen bebiztosítani.
Nagyjából megtervezem az adott heti futásaimat is, négyszer kell mennem, aki azt mondja, hoyg ez mehet spontánul is, az jelentkezzen, szívesen tanulok tőle, nekem nem megy, annyi mindenre kell figyelni, hogy heti négy alkalom, de legyen pihenőnap is a futások között, meg legyen keresztedzés is - nem vagyok egy észlény, na. Viszont van naptáram.
A Flylady nálam csúfos kudarcba fulladt, először át sem láttam, hogy hogy működik, aztán átláttam, végül beláttam, hoyg ez nem, nyilván a következetesség hiányzott belőlem, vállalom. Viszont készítek egy heti takarítós beírást is, nyilván nem azt írom be, hogy ki mosogat (a férjem), de azt igen, hogy adott fiókot rendberakom, hűtőt kimosom, ablakot megpucolom, mit tudom én, így.
Mi is van még benne? A feladatok. Hogy meghatározott időpontra hol kell lennem, hogy mi a végső határideje egy adott feladatnak, hogy kinek milyen étket ígértem mikorra, meg ilyenek. Minden. Nem káptalan a fejem, ugye.
Az egyes feladatokat szeretem színekkel elkülöníteni, a futás nyilván más színt kap, mint egy munka, a színházi este pedig megint más, jó játék. Ha nagyon precíz vagyok (öhöm), akkor a már elvégzetteket egységes színre írom ár, just for fun, hogy érezzem már magam királynak. Sajnos, gyakran elfelejtem, hogy ez a királyságom feltétele.
ez most csak egy részlet, játszásiból, illusztrációnak, de tényleg ilyesmi. viszont döbbenetes, hogy ha gondolkodnom kell, alig jut eszembe feladat, bezzeg amikor élesben megy
Aki ezt túl szabályozottnak látja, az nem ismer engem, a legkisebb rést is megtalálom a pajzson, trójai falovakról meg, amelyeket ide csak úgy betolnak nekem, ne is beszéljünk, kijátszható a rendszer és hát na, ki is játszom, de azzal vigasztalom magam, hoyg egyrészt időről időre lépek egyet felfelé a tudatosság lépcsőjén (legalább 60 centi magasak lehetnek a lépcsőfokok), másrészt pedig ne akarjunk abba belegondolni, hogy mi lenne, ha ez sem lenne.
Az előbb olvastam el az ezt megelőző bejegyzést, és pont a google fiók alkalmazásait akartam ajánlani, mert nekem pillanatnyilag ezek nagyon angy segítséget jelentenek. Bár én pillanatnyilag nem otthon dolgozom, de a munka-suli-család-háztartás összeegyeztetésében is nagyon sokat segít. Tudom ajánlani még azt a plusz alkalmazást is, ami az e-mailfiókban bal oldalt mutatja a naptárban levő bejegyzéseket. :)
VálaszTörlésAzt tapasztaltam még, hogy bár az elején nyűgnek tűnik, mindent betartani, megéri, és 1-2 hónap után ár természetes lesz. :)
a négyfelé szakadós anyukáknak pláne kell valami, ismerem, pontosan ezt a négyes királyságot ismerem magam is, na, az egy őrület volt, ráadásul akkor még nem voltam ilyen összeszedett. hiába, no, okosodom. ;)
Törlésez a plusz alkalmazás merre van, Szabina, kell. ;)
mutassam-e az éves jegyzetfüzetem?? olyanom is van :) és emellett listákat gyártok, óh, igen, egy a lélek, egy a tő :D
VálaszTörlésAz milyen már, hogy úgy olvasom végig: igen, igen, igen, ühümm milyen jól szervezett (az én kis listáimhoz képest papírcetliken), és igen, igen, nem maradhat ki semmi....
VálaszTörlésAztán a végén az marad meg lényegnek, hogy "darázsfészket ígértem"! :o)
az semmi, de az meg is valósult, van róla fényképem is :D
Törlésjaj, a papírcetli, az nagyon jó, nagyon szeretem!!! csak elhagyom.
Google naptár királyság. Én mindent abba írok. (Kivéve, ha elfelejtem.:) Plusz az edzéstervek excelbe és vagy szinezve, vagy csak leokézva.
VálaszTörlésAmúgy a futás talán legjobb része, mikor hazamegyek, és 3 felé lekönyvelem. DK táblázat, egy 2014/km táblázat, plusz mivel a telefonomon nem működik kézzel a runkepperbe.:) Egyébként is mindent excel táblázatokba írok. ja és a naptár task funkcióját is használom.
a futás az nagyon tuti, azt szinte bárhová be lehet írni :D igen. én is a DK táblázatba, az edzésonline-on írom a Főnöknek (ott követ engem, oda mindent, még érzést is be kell írni), és vezetem a blogon is. már-már gyanús, hogy nem ezért kezdtem el futni, hoyg könyvelhessem azt is.
Törlésaz milyen, a naptár task funkciója??? mesélj!
Valószínűleg rajtam is sokat tudna segíteni egy ilyesmi ütemterv, de nekem az is sokszor meghaladja a képességeimet, hogy felírjam, mikor dolgozom, viszont a többit sokkal ügyesebben megoldom. :D Nem ígérek senkinek semmiféle kajákat, táskákat se gyártok :), akkor megyek edzeni, amikor ráérek és rávisz a lélek, már nem járok könyvtárba sem, a lakást is akkor pucolom, amikor kedvem van rá és úgy általában is akkor csinálok dolgokat, ha vagy nagyon muszáj, vagy nagyon szeretném. Amikről meg lemaradok, azokra rendkívül flegmán tudok legyinteni. Nagyjából beválik, de tény, kevéssé színes mint egy táblázat. :)
VálaszTörlés(valójában irigylem azokat, akik ilyenekre képesek, hogy vezetik a tennivalókat, poénnak szántam, hogy jobban oldom meg az életemet)
VálaszTörlésnem irigylésreméltó a helyzet, cseppet sem, inkább szánnivaló, azt hiszem. nekem nem megy már a spontaneitás, elfelejtek, kihagyok, elnézek mindent, így is káosz van, mi lenen enélkül :(
Törlésde azért még emlékszem oylan időkre, amikor úgy, mint te, úgy rémlik, jól bírtam,élveztem :D
Te, Zazi, te király vagy!
VálaszTörlésÉn meg jöttem itt neked a kis cetlikéimmel!... Retrospektíve (le)sajnálom magam....
szerintem az elv az ugyanaz, nem:? és gyanítom, nálad jobban beválik a cetli, mint nálam ez a sok tablicsku :)
TörlésMutasd, igen, elképzelésem sincs a funkciójáról a látottak mellett. Miben más, mint a normál naptár?
VálaszTörlésNekem amúgy két naptáram van, egy, amiben minden fel van írva, ami meló illetve engem érint és a gyerekek, férj programjai közül az, amihez alkalmazkodnom kell - ez a táskámban van és mindig viszem magammal. Meg egy másik, az otthon marad, abban mindenki más programja van részletesen és az enyémek közül az, amihez a többieknek kell alkalmazkodni. Állandóan nyitva fekszik az előszoba asztalon. És akkor még van a mobilban a riasztófunkció olyan dolgokra, amik csak ritkán vannak és a normál program módosításával járnak, pl hogy hamarabb el kell jönnöm melóból, mert jön a villanyszerelő. De pl a google naptárra nem bírtam rászokni, pedig becsszó próbáltam. Rettegek, hogy ami nincs meg papíron, az felszívódhat az éterben.
VálaszTörlésegészen tegnap estig meg sem fordult a fejemben, hogy valami elveszhet, a papír, meg a füzetem, azok igen, szoktam is aggódni ezen, de tegnap este leállt a teljes gmail, minden hozzáférhetetlenné vált, egyből eszembe jutottál: http://hvg.hu/tudomany/20140124_leallt_a_gmail_tobb_google_szolgaltatas
Törlésa mobilos riasztás csillagos ötös!
Becsszó nem miattam :)
Törlés