2014. április 3., csütörtök

analógia

Nem azért nem írok, mert nem akarok, hanem azért, mert rettentően leköt a családi logisztika és ez a finomított verzió. 

Másrészt viszont amiről írnék, mégsem írok, mert nem publikus, ami meg publikus lenne, az meg kit érdekel - szóval, nem tudom, mi lesz a blog sorsa, most elhanyagolt, gazos udvarhoz hasonlít. Amikor a Szentendrei - szigetre költöztünk, mert jódolgunkban kaptunk kölcsön egy házat a Duna partján, szóval, akkor a kezembe nyomtak egy kulcsot azzal, hogy az előttünk a házban élő erdélyi család (1988-at írtunk) hirtelen továbbállt, üres a ház, ránk vár. Csak azt nem mondta senki, hogy ez a hirtelen azt jelenti, hogy élelmiszerek a konyhaasztalon, egy csomó ruha a szekrényben, játékok a földön - mintha egyszercsak kiléptek volna térből és időből a korábbi lakók, elég misztikus (és undorító*) volt. Bizton állíthatom, hogy a házban nem laktak szellemek és egyéb irreális lények, a tulajok meg állítólag Nyugatra távoztak. Hát váratlanul, na.

Valahogy így van ez a blog is, csak azt akartam mondani. Hirtelen távoztak a gondolataim. Nyugatra.


* pár hónap után magány után

6 megjegyzés:

  1. fú ez...! (Elképesztően jól tudsz írni, pl. arról is, hogy nem írsz!)

    VálaszTörlés
  2. Énnekem rettenetesen hiányzol.

    VálaszTörlés
  3. Ez a hetedik év hogy írod, persze hogy vannak időszakok, hol jobban megy, hol kevésbe, most ez van, meg írod a futósat, azt is számítsd be, csak más a cím(ke).

    VálaszTörlés
  4. jó, hát akkor jövök még :)

    VálaszTörlés
  5. Nem gond, átszokunk a futósra addig is, amíg visszajönnek. Csak no stressz.

    VálaszTörlés