2012. április 25., szerda

Elengedve

Az az időszak, amíg sikerült többé-kevésbé feldolgozni, hogy a gyerekeink felnőttek, de legalábbis felnőni látszanak és a prioritásaik közé már nem feltétlenül tartozunk bele, ami nem azt jelenti, hogy nem beszélünk velük, nem tudunk róluk, nem találkozunk velük (sőt, mindezt megfordítva, tehát nem azt jelenti, hogy ők ne beszélnének velünk, ne találkoznának velünk...), hanem egyszerűen már nem annyira, másképp fogalmazva* nem csak mi vagyunk a világ közepe, szóval, ez az időszak nagyon hosszúra sikeredett nálam, ezt elfogadni és ezzel együtt élni nekem nagyon nehéz volt,  és azt hiszem, bele is haltam egy kicsit, de én általában bele szoktam halni a megváltoztathatatlanba. Sőt, már korábban is haldokoltam, mert emlékszem, hoyg egyszer vasárnap, az ebéd utáni alvásból sírva ébredtem, történhetett valami tudatmódosítás álmomban, mert mondtam a háznál lévő férfinak, hogy mi most már mindjárt öregek és magányosak leszünk, ehhez konokul és iszonyú szomorúan ragaszkodtam. Meg sírtam is, sokat. Meg nyöszörögtem a lányoknak is. Azt is sokat.

Na most ez a megszomorodott állapot oda vezetett, hogy nem volt kedvem főzni, pedig én korábban sokat és örömmel, meg különlegességeket is, és befőztem hatvan kiló barackokat, tele volt a spájzunk, roskadtak a polcok, de már maga az, hogy megtervezni a menüt, nemcsak ünnepekkor, hanem általában is, szóval, ami konyhával kapcsolatos, minden jöhetett. Ez elpárolgott belőlem, ez az öröm, főztem én!, és még finom is volt, de azt hiszem, a rutin vezetett át ezen az időszakon, vagyis, volt terített asztal, főtt étel, sütemény, ízlett is, tehát az ízlelőbimbóim nem vesztették el funkciójukat, csak valahogy a lélek nem állt a test mellett, de sokáig ezt észre sem vettem, aztán észrevettem, de nem értettem, aztán megértettem, és akkor még rosszabb volt.

Aztán eltelt nagyjából egy év,  vagy valamennyi, nem tudom, mert ez nem a fizikai történésekhez kapcsolható, hanem sokkal inkább az elengedéshez és ennek feldolgozásához (belül történt,  mi megesett**), a lényeg az, hoyg felszívódott (vagy felszívódás alatt van) ez a fájdalmas ciszta, de tulajdonképpen csak arról van szó, hogy szeretném mások számára érthetővé, a magam számára  pedig örömteli summázássá tenni az egyre szaporodó főzéses, befőzéses, sütéses bejegyzéseket.
Most például croissant készül.



*mert ez lényeges, ma reggel óta tudom
** Kányádi Sándor

14 megjegyzés:

  1. Ó!!!!Kapaszkodjunk össze,mert ezt én nagyon jól ismerem.....Az elején belehaltam, aztán Kastanie segített egy könyvvel,aztán rájöttem,hogy lököttség siránkoznom,hiszen több a szabadidőm, aztán jobb volt, most ,megint rosszabb,és rájöttem,hogy akkor mégsem sikerült az elengedés?????:(
    És az enyémek is hívnak,meg jönnek-amikor tudnak,meg élik az életüket,én meg sirdogálok időnként,amikor meg beszélünk,akkor repkedek.:)
    Anyasors....

    VálaszTörlés
  2. milyen könyv? érdekelne :)
    félek én is, hogy még változni fog, de már a falon csak átugrottam...

    VálaszTörlés
  3. Pont erről próbálok most képeket készíteni a magam nyelvén...

    VálaszTörlés
  4. Megnézem,mert elfelejtettem.Épp a napokban gondoltam,hogy újra elolvasom...
    Igazad van: az első nagyugrás a legnehezebb, a többi már könnyebb lesz.

    VálaszTörlés
  5. Megvan!: Verena Kast: Engedd el őket és találj magadra!
    Zseniális könyv!!!!

    VálaszTörlés
  6. kékmadár: az elengedésről?....megnézem.

    VálaszTörlés
  7. örülök a gyógyulásnak!!
    Rita, amint elkészültek a croissant-ok, ezt a csodaasztalt légyszives pakold össze a kékajtós akármivel, holnap felveszem őket:)

    VálaszTörlés
  8. Csatlakozom Évához,mert ez kimaradt,pedig még azt is szerettem volna írni: ez az asztal valami csuda!!!!
    Kékmadár:az alkotásodra nagyon-nagyon kiváncsi vagyok!!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Vica, te hogy elkaptad a post lényegét, azóta ezen vihogok:)
    viszed a hátadon? együtt? :)

    VálaszTörlés
  10. Hát én azt hiszem, hogy nálam még csak most kezdődött, de már úgy szenvedek,mint a lakodalmas kutya! 15 éves a fiam és mostanában állandóan szerelmes!:-) Hol van amikor az ölembe ült és puszilgathattam! Őrülten tud hiányozni, nem is tudom mi lesz, ha egyszer elköltözik itthonról! Tudom, ez az élet rendje....de jaaaaaaaj! Olyan szépen (és a szívemből) tudtad ezt összefoglalni! :-)

    VálaszTörlés
  11. szerintem szülésnél ezt illene nekünk megmondani,hogy kölcsönbe vannak nálunk..)
    tréfát félretéve,ez baromi nehéz, én annyit sírtam az elmúlt évben emiatt, hogy tán a szemeim is majd kifolytak, nem viccelek.meg amikor csak belül sírtam.
    valószínűleg a falon túl vagyok, de nyilván lesz még nehéz időszak ebben nekem is, mindenkinek is.

    hogy pedig a főzésemen is nyomot hagyott, az számomra is meglepetés volt, de így történt,szó szerint.

    VálaszTörlés
  12. Tudom, hogy kölcsönbe, és Ő még nem is megy el itthonról,de nekem már most nehéz...Vajon hányszor halunk bele...?

    VálaszTörlés
  13. ójaj, mi vár rám... most még ülnek, tejbegrízt esznek és sehol máshol nem akarnak lenni. Már most könnyezem, mi lesz pár év múlva... Kislányka holnap megy először messzire 2 éjszakára, lehet, hogy 3-ra is... kis edzés a nagy menet előtt

    VálaszTörlés
  14. óh, én úgy emlékszem, tegnap még itt ültek és tejbegrízt főztem nekik.

    VálaszTörlés