Elengedve

Az az időszak, amíg sikerült többé-kevésbé feldolgozni, hogy a gyerekeink felnőttek, de legalábbis felnőni látszanak és a prioritásaik közé már nem feltétlenül tartozunk bele, ami nem azt jelenti, hogy nem beszélünk velük, nem tudunk róluk, nem találkozunk velük (sőt, mindezt megfordítva, tehát nem azt jelenti, hogy ők ne beszélnének velünk, ne találkoznának velünk...), hanem egyszerűen már nem annyira, másképp fogalmazva* nem csak mi vagyunk a világ közepe, szóval, ez az időszak nagyon hosszúra sikeredett nálam, ezt elfogadni és ezzel együtt élni nekem nagyon nehéz volt,  és azt hiszem, bele is haltam egy kicsit, de én általában bele szoktam halni a megváltoztathatatlanba. Sőt, már korábban is haldokoltam, mert emlékszem, hoyg egyszer vasárnap, az ebéd utáni alvásból sírva ébredtem, történhetett valami tudatmódosítás álmomban, mert mondtam a háznál lévő férfinak, hogy mi most már mindjárt öregek és magányosak leszünk, ehhez konokul és iszonyú szomorúan ragaszkodtam. Meg sírtam is, sokat. Meg nyöszörögtem a lányoknak is. Azt is sokat.

Na most ez a megszomorodott állapot oda vezetett, hogy nem volt kedvem főzni, pedig én korábban sokat és örömmel, meg különlegességeket is, és befőztem hatvan kiló barackokat, tele volt a spájzunk, roskadtak a polcok, de már maga az, hogy megtervezni a menüt, nemcsak ünnepekkor, hanem általában is, szóval, ami konyhával kapcsolatos, minden jöhetett. Ez elpárolgott belőlem, ez az öröm, főztem én!, és még finom is volt, de azt hiszem, a rutin vezetett át ezen az időszakon, vagyis, volt terített asztal, főtt étel, sütemény, ízlett is, tehát az ízlelőbimbóim nem vesztették el funkciójukat, csak valahogy a lélek nem állt a test mellett, de sokáig ezt észre sem vettem, aztán észrevettem, de nem értettem, aztán megértettem, és akkor még rosszabb volt.

Aztán eltelt nagyjából egy év,  vagy valamennyi, nem tudom, mert ez nem a fizikai történésekhez kapcsolható, hanem sokkal inkább az elengedéshez és ennek feldolgozásához (belül történt,  mi megesett**), a lényeg az, hoyg felszívódott (vagy felszívódás alatt van) ez a fájdalmas ciszta, de tulajdonképpen csak arról van szó, hogy szeretném mások számára érthetővé, a magam számára  pedig örömteli summázássá tenni az egyre szaporodó főzéses, befőzéses, sütéses bejegyzéseket.

Most például croissant készül.

*mert ez lényeges, ma reggel óta tudom

** Kányádi Sándor