2012. február 6., hétfő

Nyertesek

És akkor a játékról: 713 válasz érkezett, majdnem megfejtést írtam, de azért tán mégsem, bár ha azt veszem, hogy ebből pont egy tucat helytelen volt, akkor lehet, hogy találó lenne mégiscsak. A rossz választ adók többsége takarót jelölt be válasznak, illetve egy-két baba is volt még, azt azonban, hogy csak egy valaki képzeli rólam, hogy tortákat készítek, az már-már sértő, de attól tartok, ez is csak félreütésből fakadt.
Ezzel az újfajta játékkal nagyon kényelmes helyzetben voltam, a Google Docs ugyanis egy egész Excell-t készített nekem, az első játékostól kezdve nyomon követhettem, hogy kicsoda, milyen névvel és milyen válasszal regisztrált, szépen besorszámozta, szóval, a random.org- gal félpillanat alatt voltam meg. Mindezt most törlöm, természetesen.
A nyereményről annyit, hogy ez a ma reggeli  (egészen pontosan egy órával ezelőtti) - 20 fok annyira súlyosnak találtatott nálam, hogy három Moebius-sálat ajándékozok, mindezt vérpezsdítésnek szánom.:)
Az első nyertes tehát HEGYI SÁRA, ő választhat, hogy melyik sálat szeretné, a második nyertes SZÉKELY HAJNALKA, ő már csak kettőből választhat, a harmadik nyertes ÉLES JUDIT pedig kap valamit. Sálat, nyilván. :)
A  nyerteseket e-mailben fogom értesíteni.
Köszönöm, hoyg játszottatok, remek móka volt! :)

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok a nyerteseknek!
    Még szerencse, hogy sikerült befejeznem életem első saját kötésű sálját, mire megérkezett ez a nagy mínusz! Így kevésbé szomorkodom, hogy nem nekem kedvezett a szerencse! ;-)
    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  2. édes vagy, Krisztám :)
    vastagon tekerd a nyakad köré, vastagon!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok én is a szerencséseknek! :)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok a nyerteseknek és neked nagy ölelés,hogy védesz minket a higegtől.:)Az még nálam is szerencse,hogy fel vagyok vértezve meleg sálakkal.-:)
    Így ANNYIRA/khmmm/ nem bánkódom.:)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Zazálea!
    Bocs hogy így ismeretlenül, de ezt nem tudom kihagyni.Nincs blogom, de mindig érdeklődve olvasgatom a bejegyzéseidet. Kedvesek, találóak, inspirálóak ebben a világban, ahol sokan csak panaszkodni tudnak, örülni pedig semminek.De a lényeg.Bizsergett az ujjam, hogy valahogy mégis csak szeretnék nálad játszani/szavazni.Nem, nem a sálért, hanem hogy tortát jelölhessek be : )!!!
    De esküszöm nem én voltam.
    Üdvözlettel
    Az ismeretlen névtelen

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a játékot, és gratulálok a nyerteseknek! És bár van pár sk sálam, mégis kedvet kaptam egy újhoz. Talán jövő télre...?

    VálaszTörlés
  7. Most akkor kénytelen leszek kötni...

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm a lehetőséget! Valóban klassz játék volt. (:
    Gratulálok a szerencséseknek! (:

    VálaszTörlés