2010. december 14., kedd

Annyi mindenről

szeretnék írni, hogy mi van a hajléktalanokkal, mióta a hidegben vagyunk, de valahogy mégis jobb helyzetben, mint ők, sokat gondolok rájuk, hogy lehet kibírni a reménytelenséget, a fagyot, aztán meg arról, hogy a Butlers-ban majdnem elcsábultam tegnap, pedig idén nálunk bibliai igazságok érvényesülnek, úgyismint jobb egy tál főzelék békességben, semmint hízott tulok veszekedésben (szabad fordítás), és ez így lesz jól, nem bánt ez senkit. De az is a fejemben van, hogy most varrásmentes napokat szeretnék, csak a kötőtűm és én, és hogy 14 év után Csülöknek nem lesz mézeskalács a fán, meg kell szakadjon a szív emiatt, de azt hiszem, mégis készítünk neki is egyet,.viszünk neki mécsest a kert végébe. És még írni szeretnék az idei könyvekről is, a próbabejgliről, hogy szezon előtt elfogyott a diónk, hogy milyen terveim vannak, de egyáltalán, hogy a következő év a változások éve lesz, úgy gondolom.
Aztán pedig, hogy úgy van ez, mint az imádságaim, más jön a számra, mint amit elgondolok, miért is van ez, ki tudja.

3 megjegyzés:

  1. Jó lesz! Csak írd! Nekünk is.

    VálaszTörlés
  2. Napok òta a hajlèktalanokon gondolkodom, lehet, hogy van valami a levegoben, hogy mindketten ugyanazon. Eveken keresztul ùgy èlni, hogy vagy a hideget, sotètet ès megalàztatàst vàlaszthatod, vagy a tomegszàllàst, ahonnan lelopjàk ròlad a cipot, nekem ne mondja senki, hogy lenne annyi ereje, hogy ne vàljon alkoholistàvà vagy drogossà.
    Csak ìrj, minnèl tobbet, mindent, ami keresztulvàgtat a gondolataidon.

    VálaszTörlés
  3. lesznek jobb és ráérősebb napok is, elmélyedősek, most ez a vásár kiveszi belőlem az erőt, de lesz jobb

    VálaszTörlés