2009. január 7., szerda

Könyvekről

Ebből már tanulás nem lesz, mert az előző bejegyzés óta a könyveken jár az eszem, naná, hogy nem fér be a didaktika, akkor inkább megadom magam. Mammka kérdezett rá 5 könyvre, amelyeket 2008-ban olvastam. Egyébként végignéztem néhány blogot, ahol már megjelentek a listák, nagyon érdekes, volt, ami meglepetés volt és volt, amit előre meg tudtam volna jósolni,. Természetesen nem a konkrét könyvcímeket, hanem a csapásvonalat. És bár tanultam én, hogy minden, ami velünk összefügg, elárul valamit a személyiségünkből, azért mégis milyen érdekes.
A játék egyébként a ''100 könyv, amit feltétlenül el kell olvasnod"-ra emlékeztet, főleg, hogy a filmes változat is elindult.

Nos, könyvek terén gyerekkoromban nem voltam válogatós, jött, ami jött, ráadásul úgy éreztem, nagy szégyen egy könyvet félbehagyni. Most már ezt másképp gondolom, nem hiába telt el 40 év, lehet előválogatni, de ha ennek ellenére is rossz döntést hozunk, akkor lehet félbehagyni- drága az idő, ezzel szemben sok az olvasásra érdemes könyv. Ezzel nem azt mondom, hogy lektűrt soha, ne legyünk álszentek, létezik az az agyi állapot, amikor csak ez segít, de azért ez nem fogható fel tendenciaként.

Nem akarnám hangoztatni, hogy mennyire szeretek olvasni, meg kedvenc időtöltésem, írtam én már erről postot, minek ragozzam?

Nos, jöjjön inkább a listám:

1. H. Böll: Billiárd fél 10-kor (micsoda jó könyv, huszadszorra is)
2. Polcz Alaine- Bíró László: Az utolsó mérföld (egyelőre így készülök a Hospice-ra)
3.Rosamunde Pilcher: Téli napforduló (ez a fent említett agymosás)
4. Daniel L. Schachter:Az emlékezet 7 bűne (nem krimi, pszichológia-főleg)
5. Umberto Eco: A Foucault-inga (haladóknak)

Kissé nehéz a szelektálás, de még mindig jobb így, mint ha azon kellene töprengeni, mit is olvastunk. Kinek az olvasásélményei érdekelnének? Közülük többekét már olvastam is, de Anyahajó, Jucuu, Zsukka talán még nem voltak. Hát valljanak színt!


6 megjegyzés:

  1. Az első pont egyik kedvenc könyvem.Majd egyszer írjunk kedvenc könyveset is,jó?

    VálaszTörlés
  2. Igen, csak azt igen nehéz. Legalább 10 elemből álljon... :o)
    Egyébként örülök az ilyen szempontból való rokonlelkűségnek is nagyon!

    VálaszTörlés
  3. Zaza:hogy ne hagyjalak tanulni,kérlek írjál a meghatározó filmjeidről is jó?:)

    VálaszTörlés
  4. Az én tanulásom nem ezen múlik. :o(
    Este írom! Ez lesz a jutalmam. :o)

    VálaszTörlés
  5. Nahát, ilyen nincs: A billiárd 1/2tízkort rongyosra olvastam fiatalabb koromban. Mostanában meg nem tudom elővenni, de ez teljesen mellékszál.

    VálaszTörlés
  6. Én is ezt mondom, vagyis, hogy olyan személyiségjegyek bukkannak fel a lista által, amelyeknek igen tudok örülni. A könyv szerintem szuper, sokatmondó.

    VálaszTörlés