Őszíntén

Időnként nagyon demoralizáló olvasni mások blogját, mert azzal a nem túl szívderítő és önbizalomnövelő ténnyel futok össze, hogy mások mennyivel jobban osztják be az idejüket. Arról nem is szólva, hogy a kevéske szabadidőmet sem jól osztom be, mert az semmiképpen nem erre vall, hogy miután leülök varrni valamit (annak árán, hogy az eddig TV-nézésnek aposztrofált Híradót sem nézem, hanem abban a fél órában zümmögök), kiderül, hogy nem jól csináltam meg és bonthatok, rosszabb esetben kezdhetem elölről. Egyébként meg a zümmögésről az jut eszembe, hogy ez nálam az aromaterápia manifesztálódása, míg más emberre a mentás citromfű illata hat nyugtatólag, rám az, ha a varrógép ( a kis egyszerű 15 éves) előtt ülök. Amely tevékenységet gyakran nemhogy siker nem koronázza, hanem az előtte eltöltött idő fordítottan arányos a keletkezett rendetlenséggel és a rajtam megtalálható cérnaszálak, szöszök, miegyebek számával.
És akkor még nem is lett készen semmi.
Egyébként meg készül az az egy kis táska, csak éppen menetközben (miközben visszanéztem a fázisfotókat) rájöttem, hogy valamit elrontottam, még tiszta szerencse, hogy én vettem észre és még időben, nem akkor, amikor már a blogon vigyorog.

Időnként meg kell néznem az egyik Határtalanul-on kapott nyertes oklevelemet, hogy ellenőrízzem, tényleg az én nevem áll rajta, tényleg én kaptam. Mindig elcsodálkozom, bár ez csak azt bizonyítja, hogy képes vagyok magamat összeszedni, képes vagyok kitalálni valamit, véghezvinni. Időnként.

És már alakul a fejemben az 5 könyv listája is, csak kicsit nehéz , mert először is félre kell söpörni az agyamból a szakirodalmat (miért mondják irodalomnak, nem bírom megérteni, ill. értem én, csak így, vizsgaidőszakban nem felüdülés és kikapcsolódás, pláne nem feltöltődés), másrészről pedig ki kellene választanom azt az 5 könyvet, amit a leginkább ajanlanék másoknak. De mivel ebben a pillanatban is egy andragógiai didaktika könyv van mellettem, kicsit nehéz másra koncentrálnom. Hiszen olyan jó.