2010. augusztus 2., hétfő

Menjetek... strandolni avagy a strand örök


Az még csak hagyján, hogy van főtt kukorica, meg fagyi és lángos, azzal az örök kérdéssel, hogy melyiket, de legalábbis milyen sorrendben, meg, hogy ott van a hűtőláda is, amelyet asszony pakol be, férj cipel le, de a törölközőt és/vagy takarót kérdés sem változott.
Legyen naptej, meg valami árnyékot adó sapka a fejre, könyv, újság, homokozójáték a gyereknek, kártya a felnőtteknek.

Mindig van vetkőzni nem merő egyik, de magáról a kelleténél több mindent ledobó másik véglet is. Persze, minden strandon van gátlástalan pufi és gátlásos bombanő, mint ahogyan tisztes őszes öregurak jelentős sörhassal, kizárólag gátlás nélkül.

Örök a magára lepedőt csavaró, s az alatt öltözni próbáló mutatványos is, de lehet számítani a lenge szélre, mely a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen lebbenti fel a textilt. Mindig van, aki ennek éppen tanúja is, persze.

Kisgyermekek strandon aludni nem nagyon akarnak, van ebből némi huzavona a szülőkkel, majd délután előbb nyafogó, később hisztiző, végül torkaszakadtából üvöltő csemete, ennek megfelelően frusztrált anyuka, strandonként legalább egy kijár.

Vannak lila szájú, vacogó gyerekek, akiket ki nem lehet a vízből parancsolni, meg a partról "azonnal gyere ki!" utasítást adó szülők, reményvesztett harc ez ősidők óta.

Létezik divat a felfújható állatseregben is, de örök a matrac, matraca mindenkinek van, megtámogatva esetleg pálmafával, banánnal, de matrac nélkül elindulni nem lehet, mindenre jó, vízben való lebegésre, hajózásra, vízi csatára, törölközőszárításra a parton, de délutáni szunyókálásra is, univerzális darab.
Hogy van pumpa, nincs pumpa, neked kellett hozni, nem raktad be, majd apa tüdőből, neki ez semmi, apa vörös fejjel, kidagadt erekkel, még jó, hogy a közelben a csapolt sör, mert megérdemli, ugye, örök jelenet.

És a csöpögtetett homokvár!, ki ne hagyjam, anélkül strand nem volt, nincs és nem is lesz, míg világ a világ.

Mondom, menjetek strandolni!

9 megjegyzés:

  1. Szuper!
    Mindenben magunkra ismertem:)))))

    VálaszTörlés
  2. Élveztem....magam előtt láttam mindent és mindenkit.

    VálaszTörlés
  3. "Képíró" vagy :o)
    Jót kuncogtam.
    Remélem olvastál is a szemlélődés közben. Látom a kedvenc írómat "forgatod".

    VálaszTörlés
  4. Én is akarom!!! De már visszaszámolok...

    VálaszTörlés
  5. Olvasok, persze, csak néha körbenézek. :o))

    VálaszTörlés
  6. Látom, neked is van tapasztalatod családi strandolásból, illetve igazi magyar viselkedésből!
    Jó volt olvasni. Megint.

    VálaszTörlés
  7. igazi magyar viselkedes?? szerinted a portugalok matrac nelkul mennek a vizre? vagy ott a ferfiak nem isznak sort?na es a gorogok? tok ugyanez, csak nem ertjuk a pumparol szolo vitat :)

    VálaszTörlés
  8. Hogy TE milyen jól,gördülékenyen, jóízűen írsz! Élvezet olvasni, tényleg! Nemrég jöttünk meg Balatonról, Lelléről...és minden úgy van/volt, ahogy leírtad. Sőt, még a gyerekkorom is előtört hirtelen...akkor még az igazi piros-kék NDK-s gumimatracok voltak csak, amiket anyukám minden nyárra újabb folttal látott el, mert elfáradt a napsütésben az anyaguk:)De így is évekig bírták alattunk, bírták a gyűrődést...üdv:Kriszta

    VálaszTörlés