2013. október 1., kedd

elég bátor vagy-e?

Ebben az évben nagyon silány könyveket olvastam, oké, tudom, én választásom, én vettem, én kölcsönöztem, viseljem méltósággal, különben pedig azért benne van egy Paul Auster, egy Vonnegut és egy AC is, sőt, benne van az emlékezetről szóló könyv is, ami viszont annyira jó, hogy újra beleolvasok esténként és el is határoztam, hogy írok róla részletesebben.
De ha ezeket a kiugrásokat leszámítom (jó, a Murakamit is), akkor az van, hogy ezt az évet, még ha csak októbert írunk is, egyszerűen elbénáztam, nem találtak meg a könyvek és ez annyira elszomorító, hogy akkor én most kérek szépen mindenkit, aki erre jár, hogy legyen oly bátor és ajánljon már nekem olvasnivalót, mert jó lenne jó szájízzel végezni az évet.

Megmondom, mi van. Az van, hogy nem szeretem Fejős Évát, Coelhot, és nem tudtok kedvemre tenni a hasonszőrűekkel sem és nem akarok meseszerű, misztikus és vámpíros történeteket sem. Szeretem a krimit, de könyörgöm, legyen már izgalmas, de ez még kevés, legyen jól megírt is és fordulatos vagy éppen nem fordulatos, mégis kitalálhatatlan. Szeretem Ulickaját, Murakami Harukit, s bár nem vetem meg, ha könnyed, de ne legyen szinglis, világfájdalmas, váratlan szerelmes, ál- történelmi, ezoterikus, öngyógyító, self-made, pozitív gondolkodásra serkentő, és ne szóljon homoszexualitásról sem. Mert én ilyen vagyok.

Tudom, olvassak politikai lapot.

52 megjegyzés:

  1. Parti Nagy: Sárbogárdi Jolán: A test angyala - nekem ez a kedvencem most. Meg szintén tőle Az étkezés ártalmasságáról. Aztán még nekem is úgy ajánlották Jennifer Lauck könyveit, az első a Napsugaram, nagyon jó volt. A te listádat is szoktam nézegetni, a Tisztogatást innen választottam. Kíváncsian várom az ajánlásokat.

    VálaszTörlés
  2. Jonathan Franzen megvolt? Rajtam kívül mindenkinek az agyára ment, én nagyon élveztem, különösen a Szabadságot. Az idei kedvenc Tóth Krisztina Akvárium című regénye. Sötét, néha nyomasztó, de magával ragad. Gondolkodom még.

    VálaszTörlés
  3. ez a fenti jóóóó! de ha Krimi, akkor Henning Mankell - elsősorban, aztán Akunyin -édes detektívtörténetek a 1900 sz. elején alakulgató cári birodalomról - hasonló AC-hez - sok-sok lenyűgöző környezetrajz. Imádom. Nesbo és általában a skandináv krimikJonas Jonasson: A százéves ember, aki kilépett az ablakon és eltűnt (ezt a nyáron harmadszor olvastam el.)

    VálaszTörlés
  4. Skandináv krimik + Éhezők viadala-sorozat!

    VálaszTörlés
  5. Tóth Krisztina: Pixel, Vonalkód, mindent visz! Bárhányszor képes vagyok újraolvasni. Az Akvárium még hátravan, mert most Trónok harca lázban ég az egész család! Nem hittem, hogy tetszeni fog, mert szerintem én nem szeretem az ilyeneket (fantasy), de a kamasz2 megyőzött, hogy olvassam, és most egymás kezéből lopkodjuk a köteteket! És írtó jókat dumálunk róla.

    VálaszTörlés
  6. Anne B. Ragde: Neshov trilógia (Berlini Nyárfák, Remeterákok, Pihenni Zöldellő Mezőkön). Nálam az idei év könyvélménye volt! Skandináv családregény, átütő hangulattal, humorral, csipetnyi morbiditással, átélhető, átérezhető helyzetekkel az elmúlásról, titkokról, emberi kapcsolatokról. Szerintem érdemes nekiveselkedni. 2-3 hét garantált élmény.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ej,Zsolt, ha tudnád! volt egy nagyon csúnya félévem, amikor én elmegyógyintézetben voltam (ez egy hosszú történet, nem teljesen az, de én annak hívom, mert ezt mki érti, nekem meg egyszerűbb), akkor az első három olvasmányom ez a trilógia volt. nagyon érdekes volt, bár én nem bírom a homoszexuális történeteket. a karakterek...!

      Törlés
    2. Óh, tényleg! El is felejtettem, hogy homoszexuális szál is van benne! :) Sajnálom, hogy semmi más nem jelent meg az írónőtől magyarul. Illetve azt még jobban sajnálom, hogy az angol tudásom nem elég jó hozzá, hogy eredetiben olvassam. Nem is beszélve a norvégomról... :)

      Törlés
  7. Oksanent olvastál már? Nem túl könnyed, de nagyon jó. Ami még nekem bejött: Ismail Kadare Az álmok palotája. És én nagyon szeretem Updike-ot is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. oh, yes, olvastam, sötét, igaz.
      Updike-ot szeretem, nem minden korszakomban, d e általában igen.
      viszont Kadare-t nem ismerem, tűrhetetlen!

      Törlés
    2. Az Ulpius kiadónak volt egy jó időszaka, amikor mindenféle irodalmi díjas kortárs műveket adtak ki, akkor vettem. Ahogy egy csomó Orhan Pamuk könyvet is. Azok is jók, de azért nem mind volt letehetetlen számomra. :)

      Törlés
  8. Merle: Francia História regényfolyam. :) Viszont nagyon jól szórakozom James Harriot könyvein. Örök kedvenc pedig Dallos Sándor: Aranyecset és A nap szerelmese.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezeket olvastam, ami persze nem jelenti, hogy ne lehetne újraolvasni.köszönöm!

      Törlés
  9. per olov enquist: egy másik élet. két hete fejeztem be, le sem tudtam tenni.

    VálaszTörlés
  10. Én időnként olyan könyveket választok, amiket fiatal ,20 éves korom, előtti időkben olvastam. Mivel rég, volt, csak hangulatra emlékszem, és hogy szerettem a bizonyos történetet. Most olvastam Ajtmatov A vagy a nélkül? Versenyló halála, nem is tudom hogy ertelmeztem ezt akkoriban. De tetszett. Oroszból kaptam is érte 5-öst. Magyar nyelven olvastam, de így is járt érte. Mindig birtam Garcia M. Száz év magány, Előre bejelentett gyilkosság krónikája, és egyéb könyvei, de nem mindegyik. Lakatos Menyhért Paramisák ivadéka mindig kedves. Aztán ne haragudj az ajánlóra nagyon, ha választanál, és mégsem tetszene.
    Sok hibával írtam, most nem javítok, bocs.

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Eddigi 2013-as olvasmányaimból ezeket ajánlanám átgondolva bejegyzésedet:) Per Petterson: Lótolvajok; Frazier: A tizenhárom hold (A Hideghegyet biztos olvastad már); McCarthy: Az átkelés ill. Vad lovak; Patrick Ness: Szólít a szörny; Baricco: Háromszor hajnalban; Kehlmann: Hírnév; Boldizsár Ildikó: Mesekalauz. És Linn Ullmannt szereted?

    VálaszTörlés
  13. Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

    VálaszTörlés
  14. A kortársakból én pont inkább a limonádét olvasom (Katie Fforde-nál tetszenek a szerelmes szálat burkoló történetek), de Joanne Harris jókat ír (habár a kékszemű fiú már nem tetszett a többihez hasonlítva). Ha esetleg nem volt Jókai korszakod még, van jó néhány remek, és fordulatos regénye/elbeszélései, amik nem unalmasan történelmiek. Ha meg már a klasszikusok, akkor egy kis Jane Austen, és Lucy Maud Montgomery és Louisa May Alcott, bár utóbbiak kétségtelenül szerelmes regények. Ó, szintén nem mai darabok, de nálunk a Tarzan sorozat is az egész család kedvence volt. Széchenyi Zsigmond vadászkönyveinek nagy része is jó humorú, stílusosan megírt, az adott országról, földrészről is sokat mesélnek. Bár van némi bűbáj a családban, azért nem túlságosan varázslós Margit Sandemo Jéghegyek Népe című sorozata, szintén az egész család olvasta. Krimi és humor vegyesen Vavyan Fable, és krimiből még Sherlock Holmes összes kalandját is ajánlom (ha nem olvastad volna). Ken Follett-től nem olvastam sokat, de azok mind tetszettek (Egy férfi Szentpétervárról, Tű a szénakazalban, Alattunk az ég). Mi a véleményed Jules Verne-ről? Kissé fantasztikus, az igaz. Majd kifelejtettem Rejtő Jenőt, pedig nem lett volna szép.
    Na, jócskán összevissza csapongva, és nem visszanézve a listádon, hogy melyiket ismerheted, hirtelen ennyi jutott eszembe. Aztán Kriszti még majd ír egy másik kommentet, ha kihagytam valami fontosat. :o)

    VálaszTörlés
  15. Nádas Péter:Saját halál, Esterházy Péter:Hrabal könyve, Martin Walser:A hattyús ház, Edmonde Charles-Roux:Feledni Palermót, Daniel Pennac: Nemkötelező olvasmány, Albert Maltz: Simon McKeever utazása, Török Sándor:Valaki kopog, Nick Hornby:Hogyan legyünk jók, Javier Marías:A szívem fehér

    És leginkább Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
    Ha semmi sem csúszik, a Szép kis naplementét szoktam elővenni ( Honor Tracy) már vagy harminc éve.

    VálaszTörlés
  16. Iker 2.
    Széchenyit mindenképp, kezdd az Alaszkában vadásztam-mal! ;o)
    Nálam Fekete István, Jókai, Széchenyi bármikor, bármennyi.
    Amiket minden évben elolvasok tőlük: Tüskevár, Téli berek, Gazdag szegények (nem elírtam!).
    No meg Malgorzata Musierowicz A karfiol virága (ifjúsági regény, de ki nem tartja magát ifjúnak ugye?).
    Borongósból: Földes Jolán A halászó macska uccája.
    Kicsit limonádés, de sokkal inkább kalandjellegűek Celia Rees könyvei.

    VálaszTörlés
  17. Az utóbbi években arra jöttem rá, hogy ha igazán tutira akarok menni, akkor Márai, Szabó Magda, Ottlik, Szerb Antal, Updike, Bergman, Ulickaja, John Irwing - minden sokadjára. Van John Fowles-nak egy nagyon bő regénye, a Daniel Martin, amit szintén évente átolvasok a téli szünetben. (Azért át, mert nagyon hosszú (vallás-, történet-, stb.) filozófiai fejtegetések vannak benne, amit már évente nem, de a történetet, a jellemeket nagyon szeretem.) Nekem Houellebecq is bejött, hogy újat mondjak - a családom tőle is falra mászott. Javier Maríastól most kezdtem a Beleszerelmesedések című regényt, szerintem ez is jó lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. csak szólok, hogy ennél a Beleszerelmesedések c. Javier Marías regénynél unalmasabbat régen láttam. lehet, hogy el sem fogom tudni olvasni, csak - szégyenszemre - az utolsó 3 oldalt...:(

      Törlés
  18. Henry James: Egy hölgy portréja. Klasszikus, lassú folyású, de mély és lírai.Egy fiatal nő ön- és útkeresése, ami főleg bukdácsolás, ahogy az lenni szokott.

    VálaszTörlés
  19. Bár nem krimi, de Anna Gavalda: Együtt lehetnénk a kedvencem mostanság.Ha krimi,akkor leginkább skandináv,lehetőleg Jo Nesbo. És Agatha Raisin és a spenótos halálpite M.c. Beatontól és a folytatásai

    VálaszTörlés
  20. Irving: A negyedik kéz, és most épp olvasom tőle: Fohász Owen Meanyért. Szerintem zseniális. Romantikusabb könnyedebb családregénynek: Sarah Lark: A fehér felhő földjén. Ígérik a második részét, az még nem jelent meg, de megjelent egy tök más könyve legalább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj. tényleg Irving...bocs. én a Garp óta imádom, de az Owen Meany is van olyan jó,

      Törlés
  21. Nekem sem sikerült jól ez az év könyvek szempontjából, de amikor így érzem magam, mint most Te, elolvasom újra Orwell '84-ét és Poe novelláit, és már jobban is vagyok. :-)

    VálaszTörlés
  22. Nekem ami nagyon bejön, és még nem írta senki, az Jodi Picoult. A Házirend, a 19 perc, a Szívtől szívig... ezek a legjobbak szerintem. Ha gondolod, vasárnap Natora hozhatom is kölcsönbe :)

    VálaszTörlés
  23. 2013-ban tetszett (többek között):
    Kurt Vonnegut: Virágvasárnap
    Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
    P. G. Wodehouse: A dinka lelke
    P. G. Wodehouse: Golfőrültek

    VálaszTörlés
  24. Nekem az év elején Patti Smith Kölykök (http://www.libri.hu/konyv/patti_smith.kolykok-2.html) jött be nagyon.
    És nagyon ajánlották Franzentől a Javításokat (én még semmit sem olvastam Franzentől, de nagyon ajánlotta nekem olyan, akinek bízok a szavában.)
    Meg esetleg még Rushdie. Nem a Sátáni versek, hanem mondjuk a A mór utolsó sóhaja, meg én nagyon-nagyon szerettem a Grímuszt, de az egy mese.).
    Ha majd megtaláltad a nagyon jót, mindenképp számolj be róla, kérlek!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, és még egy nagy kedvenc: Amikor nagyapám átsíelt Finnországba. Daniel Katz.

      Törlés
    2. Nahát, ilyet sem hallottam még senkitől! :) Én is szeretem!

      Törlés
  25. Szia!
    Bocs, hogy így ismeretlenül és talán nem is jól. Ritkán írok kommentet. Próbáltál már Wass Albertet olvasni? Bár nem világfájdalom nélküli, de a fájdalom az olvasóban születik, nem a könyv szereplőiben. És mindig, minden körülmények között van benne egyfajta mély melegség. Nincs benne viszont más az általad felsorolt kifogások közül. És nem, nem politikai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A funtinelli boszorkány-t minden körülmények közt!!! :o)

      Törlés
  26. James Jones Most és mindörökké. A 22-es csapdája. Az a mámoros május.
    Most hogy kérdezted, nekem is elő kell ezeket újra venni és elolvasni.
    Carlos Castaneda: Don Juan tanításai. Ez kicsit nehezebb, de minden alkalommal fedezek fel benne újat.

    VálaszTörlés
  27. Guillermo Martinez: Oxfordi sorozat
    Krimi, most olvasom. Oxford, matematikusok, gyilkosság, logikai és matematikai fejtegetések, érthetően(!), kellemes stílusban.

    VálaszTörlés
  28. Ajánlani, meg jót... nehéz feladat lenne, itt egy lista arról amit olvastam, meg a reflexiók... hátha valami rád talál. Azt azért előre bocsájtom, hogy kevés köztük a divatkönyv, meg az új... amolyan polcról, könyvtárból, antikváriumból összeszedhető olvasmányok. http://hajokoffer.blog.hu/

    VálaszTörlés
  29. Oxfordi sorozatot olvastam, Wass Alberttel ki lehet üldözni a világból, ne haragudjatok, éppen A funtinelli boszorkánynál történt merg az érzés, Irving-től kettőt, Anna Gavalda nem :(, AC bármikor, Linn Ullmann igen -- egyébként meg kivonatolom, tök jókat írtatok, ajánlottaok, belevetem magam és nekifutok.

    köszönöm mindnekinek, elnézést, ha van olyan író / könyv, amit/akit jó szívvel ajánlottatok, én meg nem.

    linkeket nézem!

    VálaszTörlés
  30. A Tetovált lányt olvastad Rita? Üdv: N

    VálaszTörlés
  31. Én mindig azt hittem, sokat olvasok, de amiket itt felsoroltok, annyi minden hiányzik... és még újra is olvasni könyvet? Sosem volt rá időm... Nyugdíjba szeretnék menni!!!! :)

    VálaszTörlés
  32. ide jövök majd ötletekért :-) nálam nagyon bejött mostanában Torey Hayden, Coupland: "A" generáció, Ahogy úgy ringatják a csípejüket....(kortárs dán novellák), Ulickajától a Mi Urunk népe.

    VálaszTörlés
  33. Miután úgy tünik, talán hasonló a könyvizlésünk (Wasst nagyon nem szeretem, Irvingt nem szeretem, Coelhoval ki lehet üldözni a világból), összeszedtem minden bátorságomat, és én is ajánlok egy könyvet: Nick Flynn: Mocsokváros utcáin. Szerintem zseniális, az egyik kedvencem, egy darabig mindenkinek ajánlgattam, de a legtöbb embernek nem jön be (stasztisztikailag igazolni tudom, hogy a Wass Albertesek ezt nem fogják szeretni). Viszont akinek meg tetszett annak nagyon. Szóval ilyen megosztó könyv, de az szerintem nem baj.

    VálaszTörlés
  34. Csatlakozom a Franzen rajongokhoz, nekem olyan ö, mint a fiatal Upidike. Murakamitol barmi. Nagy felfedezes Siri Hustfelt, aki sajnos nincs meg magyarul, de ta birod az angolt is, igazan erdemes (Paul Auster felesege egyebkent) Könnyu kikapcsolodasnak remek volt HarryPotter neni ( nem jut eszembe a neve, bocs) felnött könyve, semmi nagyszabasu, rengeteg szo, de elvezetes. Krimikben nem vagyok jo, kulönösen a skandinav krimik brutalitasa taszit, de majdnem krimi az Idöutazo felesege, es jo. Ugyanilyen tipusuak Zafon könyvei. Ha pedig rövid az idöm de kellene valami jo akkor Alice Munro novellai, barmikor.

    VálaszTörlés
  35. Ja, ja, ja Zafon nagyon szép, Rowling is jó. Kazuo Ishiguro: Ne engedj el! Ritheu:Amikor a bálnák elmennek (csukcs és szép) - a fentiekhez még.

    VálaszTörlés
  36. ne haragudjatok, ha egyenként nem válaszolok a kommentekre, ellenben veszettül jegyzetelek :) köszönöm, remek ajánlatok érkeztek, még hjgy nincs már élet a blogvilágban!

    be fogok számolni, meg hát úgyis látni fogjátok az oldalsávban, de már az örömmel tölt el, hogy ennyien ennyifélét olvasnak. bingó!

    VálaszTörlés
  37. Azt hiszem, ide vissza-visszajövök, olvasnivalót keresgélve, vagy én is jól kijegyzetelem a hozzászólásokat - nem bánod, ugye? Most épp Ha Jin: Várakozás-át olvasom. Üdítő és humoros volt Christopher Moore: Biff evangéliuma, életrajziból egyik kedvenc: Tréfál, Feynman úr? , tetszett még Maughamtól a Színház is, ja, és a Garp szerint a világ - bár ez kissé nyomasztó. Amin nevetve sírtam: Gavalda: Együtt lehetnénk, és nemrég olvastam Grecsó Krisztiántól is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sőt, boldog vagyok tőle! szemezgessünk!
      Maugham minden mennyiségben (a Színház-at filmben is láttam, egy nagyon-nagyon régi feldolgozásban), de ha jót akarsz, a novelláit olvasd, na, azok aztán...!

      Törlés
  38. Ottliktól olvastam most a Buda-t, tetszett. Nekem nem volt egyáltalán könnyed Rowling felnőtt könyve, szerintem iszonyat, de el kell olvasni. (Átmeneti üresedés). Azt hiszem az összes Agatha Raisin-os könyvet olvastam, kedvesek, jó időtöltések, néha lehet rajtuk nevetni. :) Tetszett Stephen Fry-tól a Víziló, Chaim Potoktól a Nevem Asher Lev és az Asher Lev öröksége, ha kedveli az ember a zsidókat, meg a vallás kontra elkötelezett művésszé válás témakört, aztán számomra mindig élmény Rushdie-t olvasni, tetszett még Réz Andrástól a Köldök. Most hirtelen nem jut több eszembe.

    VálaszTörlés
  39. Ja de, eszembe jut. :) Oksanen könyvei, láttam, hogy olvastad a Tisztogatást, a Sztálin tehenei is jó, a Baby Jane is, bár kikérted magadnak, hogy homoszexuális téma legyen, mondjuk ez női homoszexualitás, nem tudom, hogy az ér-e. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez egy nehéz téma és nem tudom, írjak-e róla vagy sem, mindenesetre nem teszek különbséget férfi és női között, én nem tartom ezt természetes dolognak még akkor sem, ha van leszbikus ismerősöm és akkor sem, ha a világ egyre nagyobb fele nem ért velem egyet . de ez egy másik sztori.


      én még egyetlen Agatha Raisin-t sem olvastam, ez tűrhetetlen, mint ahogy az is, hogy Asher Lev-eket (- ről) sem, pedig mindkettőt már ajánlották nekem. köszönöm az ajánlatodat, szuperek vagytok, no!

      Törlés