A második nap végére hullafáradt, a lét alsó küszöbén mozgó, ragadós és büdös nővé váltam, amit kompenzál ugyanezen test másik pólusa, valami lélekféle. Holnap szünnap, sabbath, mit soha ennyire nem vártam.
"Nemcsak műved van, az idő is van. S az időn belül megvan a te pillanatod, melyet nem szabad elmulasztani." Márai Sándor

Azt nem tudom, hogy a selejtjeimmel mit kezdek, a technikaórán csak figyelnem kellett volna, szutykos a kezem, az asztalom, termelem a selejtet. Is.
Hajnal fél három, addigra sikerült kitalálnom az ideális méretet, a szabásmintát, a kivitelezést, a ragasztást, a prototípus is elkészült (kuka), de azért alakul a dolog. Tudom, hogy van, aki készít ilyet, az enyémnek más a szabásmintája, talán a formája is, de legfőképp az oldalzáródása, nem potyoghat ki semmi, mondom, hajnal fél háromra találtam ki. Egyelőre két méretben készül, mert a Kaccat által ajánlott gyártó éppen kifogyott a kiválasztott fazonokból, de ígértek nekem fűt-fát, folytatás következik.
Viszem őket a holnap kezdődő Zsidó Nyári Fesztiválra, négy napig (vagy amíg világ a világ,) árulunk, s aki tudja, mi a kedvenc színem, kaphat kedvezményt is, bármiből. Mondjuk. :o)
Igen ám, de ahogy az lenni szokott, az a vágy csak erősödött, erősödött, egyébként is elfelejtődött minden fájdalom, mígnem egyszercsak azt vették észre, hogy készítik a babaholmit (vatelin, festett textil...), mert útban van a legkisebb.
Édesanya szorította a fogát vajúdás (varrás) közben, mert ez olyan megátalkodott féle gyereknek (táskának) nézett ki, hogy lészen, elrontotta a gépeket maga körül (varrógép, vasaló), nem akart normális úton világra jönni, mondhatni, farfekvéses volt (előbb volt készen a bélés), gondolta is az anya, hogy talán nem is kellene már neki újabb gyerek (táska), de természetéből adódóan a folyamat megállíthatatlan volt.
Édesapa pedig arra gondolt, hogy talán csak nem ükapa üt vissza ebben a gyerekben, annak volt ilyen természete, kicsit mulatozós, nagyon kártyás, mindenki imádta, pedig mennyi gondot okozott a családnak, még ma is mesélik, tessék, ez még ki sem bújt, de halálra kínozza az anyját (varrónőjét), az meg felváltva szidja és becézgeti, még talán hízeleg is neki (ha nem lesz kész öt perc múlva, a sarokba vágom).
Aztán mikor megszületett és kiderült, hogy az ordító gyereknek (táskának) foga van (színes szálas tűzés), nézett nagyot mindenki, ilyen a családban még nem volt, mindenki rendes, szolid természet (egy színű tűzés), mégis az ükapa keze lehetett a dologban (ZM, aki vette a cérnát).
Lett nagyon büszke a család apraja és nagyja, kiskirálylány lett a családban, mert lány ( türkiz) volt, el ne felejtsem, négy, különböző karakterű fiú (piros, sárga, zöld és lila) után végre lány, de milyen...!
a vásárra, de nem felejtem el azt a megrendelést sem, hogy férjen bele a neszesszerbe a tusfürdő is. Más szín, más hangulat, kényünk-kedvünk szerint.
Szerintetek? Your opinion?
Beülünk az autóba, eltelik két óra, esetleg három, s valami teljesen más helyen szállunk ki belőle, az előbb még végtelen rónaság, most az ismert dombok és illatok, kettőt sem pislantok, a lelkem még ott van, a testem meg már itt. Az ott vásárolt paradicsomot szeletelem, sózom, hogy két pislantás után aszalt paradicsomos zsemléket süssek belőle a tél közepén, s visszagondoljak a nyárutói piacra, a nénikére, aki aranyoskámnak szólított.




ZM-nek mutatom az új fonalaimat, megcsodálja, de sohasem kérdezi meg, honnan és mikor kerültek a házba, ami lehetne beletörődés, azonban jobban szeretek arra gondolni, hogy fogalma sincs a fonalak-pénz összefüggésről.


Még egy zöldet is csinálok, mert muszáj, de aztán újabb projekt szükségeltetik, úgy érzem.

Részletek itt! More details here!