2012. április 26., csütörtök

Megelőzve

Úgy fogom most már csinálni ezt a táskás részleget, hogy a hét vége felé összesítek, aztán vagy kimarad valami vagy nem, majd igyekszem figyelni. Most viszont rögtön a kivétellel kezdem, mert ez nagyon friss és nagyon szeretem, megérdemel egy külön postot. Olyan táskát szerettem volna, ami csajos, friss, meg többféleképpen is használható, de ezt már vagy fél éve tervezem, van több (remek) rajz is a füzetemben, hogy hogyan szeretném, csak idő nem volt.Legalábbis azt hittem, ez  a baj.
Aztán tegnap olyan szötyörgős napom volt, amikor belekezdtem ezer dologba és semmi nem esett jól*, semmi, de semmi, végül gondoltam, hogy oké, akkor most. És akkor kiderült, hogy nem működik az, amit lerajzoltam.
Nem találtam csomagolópapírt, így valami gasztróújság lapjait ragasztgattam össze, azokat szabdaltam szét, de minden próbálkozás kudarcba fulladt, például én makacsul ragaszkodtam hozzá, hogy olyan kerek füle legyen, mint ennek a tavaly tavasszal készült táskának, de ez most nem jött össze, egy másik alkalommal megint nekifutok.


Végül éjfél előtt nem sokkal elkészült a táska is, s bár ez pont az a típus, ami modellen mutatna jól, azonban azt nem találtam, így maradt a klasszikus fényképezés.

A táska kézitáskaként kezdődik, érdekes fülmegoldással, majd válltáskaként folytatódik, itt azonban elágazik az út, hiszen a vállpánt két helyre is felcsatolható, attól függően, milyen hosszúra szeretnénk engedni. Ha az alsó fülre csatoljuk, akkor éppen a hónunk alatt hordhatjuk, ha a felső fülre, akkor normál válltáskaként. Hogy pedig a vállpánt állítható, bármelyik szintre csatolva viselhetjük cross-body-ként is.

Freshness, ez a neve, pimaszság / szemtelenség, ebben az értelemben. Most ebben a pink-zöld színkombinációban van, de lesz itt még nemulass.:)



*mondjátok, hoyg van ilyen


8 megjegyzés:

  1. ez nagyon nagyon. és ebben a színben különösen!

    VálaszTörlés
  2. Ez csúcs-szuper!
    Tényleg tökéletes színpárosítás!
    Imádom!

    VálaszTörlés
  3. Igen, van olyan, hogy semmi sem esik jól. :o)
    De a régi, meg az új táska is szép!

    VálaszTörlés
  4. Őszintén szólva sosem szerettem a házilag készült táskákat, mert a legtöbb, amit látok, olyan "házias", nem jó értelemben. És itt a saját magam által, nagy ritkán készítettekre is gondolok, azokat sem használom. :-(
    Persze, látok néha kivételeket ügyes bloggereknél, amiket szívesen elfogadnék, de ez ritkaság.
    Most gyorsan, mielőtt vérig sértődnél, leírom, hogy azért kezdtem csak bele ebbe a monológba, mert a Te táskáid nem ilyenek. A korábbiak sem ilyenek voltak, de ez a táska az, amivel bárhol, bármilyen nemzetközi piacon megmérettethetnél, és előkelő helyen végeznél. Átléptél valamikor egy határt, amióta vérprofi, bármilyen üzletben eladható, ízléses és elképesztően újszerű darabok kerülnek ki a kezed alól. Egyszerűen kész vagyok.

    VálaszTörlés
  5. köszönöm szépen mindenkinek! néha már azt érzem, nem rakok fel ide táskát,minek, a kutyát nem érdekli:) köszönöm

    Nóra: a te kommentedet különösen kedvelem, a férjemnek is felolvastam, hiszen míg mások szeretetből,kedvelésből írnak, esetedben tudom, hogy profiról van szó. nagyon meghatódtam...
    az a helyzet, hogy most kezdem azt érezni, hoyg talán megy ez nekem vagy menni fog, ennyi táska után és ez nem vicc. ugyanis pontosan ezt éreztem én is magamnál sokáig, hogy jó,jó, de ez olyan barkácsjellegű táska, nem ezt szeretném. hanem igazit. :)
    és aztán elkezdtem erre törekedni, rengeteg kísérlet van emögött és rengeteg kudarc is, ami nem mindig publikus. mire rájövök egy cipzárt hogyan lehet belevarrni - szépen. :)így jár az, aki nem tanulta.:))

    egyszer egy vásárlóm (a közelmúltban) azt mondta, hogy ez olyan, mintha gyári lenne, aztán elkezdett szabadkozni, hogy nem úgy értette-én pedig megnyugtattam, hoyg szeretném, ha úgy értené,mert nekem az dicséret,pont úgy, ahoyg ő is annak szánta.

    nem tudom,jól mondtam-e el,érthető-e?
    mert a lényeg az, hogy ez egy törekvés nálam, kimondatlanul is, s most, hoyg válaszoltál a fel nem tett kérdésemre,kimondhatatlanul boldoggá tettél.
    köszönöm is, nagyon is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, értelek, én is a "gyári" szón gondolkodtam, de féltem, hogy félreérted, hiszen manapság olyan nagy értéke van a kézműves szónak.
      A profi szót köszönöm, de azért ez egész más terület. Én kismiska sem vagyok táskavarrás területen, hozzá sem konyítok.

      Törlés
  6. Ez a táska már megint egy őrület. És Nóra megfogalmazta az összes eddig felgyülemlett, de szavakba nem öntött érzésemet a ténykedéseddel kapcsolatban. Egyszer azt írtad, ez nem egy kreatív blog. Hát akkor micsoda???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Én is régóta gondolkodtam, hogy tudnám ezt megfelelően összeszedetten elmondani, hogy senkit nem bántsak meg, senki ne értsen félre.
      Hát, ha meg összehasonlítjuk más, kreatív blogokkal... akkor ez már tényleg nem az. És itt elsősorban a színvonalra gondolok (és nem a más jellegű postokra).

      Törlés