2012. január 25., szerda

Na

A színház meg olyan volt, hogy először is volt függöny, ez nálunk pavlovi reflex, mint már tudjuk, és akkor logikailag kikövetkeztethető az eldöntendő kérdésre adott válasz, igen, tetszett a darab, Szent Johanna Alföldi rendezéssel. Én azt úgy bírom, hogy aligdíszlet, nyilván a szcenikusnak, aki hoppá, hoppá, maga a rendező volt, ez nem kis kihívás, de én szeretem a csupasz színpadot is, ha a színészek jól játszanak, márpedig. Ennél tovább viszont nem mennék, nem fogom elemezni sem a darabot, sem a színészeket*, sem a rendezést**, nem értek hozzá, inkább azt mondom, hogy tátott szájjal bámultuk és előadás közben nem gondoltunk Merlinre sem, pedig tőle jöttünk, ugye. Meg azt is mondom, hogy hazafelé jót beszélgettünk felelősségről, vállalásról, magányról, kihátrálásról, identitásról, feladásról, önazonosságról, választási lehetőségről, hitről, bátorságról, és erőről, meg még egy csomó mindenről, ami most hirtelen nem jut ugyan eszembe, de majd fog.

 
*remek
** szuper
 

4 megjegyzés:

  1. Köszi a tájékoztatást! :-)

    VálaszTörlés
  2. Van akiknek képeid tetszenek, nekem az írásaid. Illetve ezek is lehetnek képek, pillanatképek az életetekből. A tietek teljessége rávilágít az enyém szürkeségére. Sapit horgolok a Sote klinika kis apróságainak és potyognak a könnyeim...
    A nárciszok cafrangosságához is írhattam volna ezt! Köszönöm, Kata

    VálaszTörlés
  3. Mi van akkor, ha nem tanultunk meg beszélgetni egymással és mostmár nem is igazán akarunk?
    "utat tör magának az új, ledobja a cafrangot, maga mögött hagyja, és csak megy, megy, nyílegyenesen felfelé"
    Ha utat tör magának, akkor engedni kell?
    Kata

    VálaszTörlés
  4. Nóra, ez szubjektív, tudod :)
    (ezért szubjektívként mondom: remeeek!) :)

    Kata: teljesség, ez nagyon furcsa, én nagyon sokat küzdök azzal, hoyg időről időre sivárnak látom az életet, az életemet. és ezt nagyon komolyan mondom, hogy szenvedek ettől időnként. de akkor hosszan. ami megint csak arra bizonyíték...mire is? nem tudom.

    a beszélgetés... ezt is szoktam sivárnak érezni, Kata, aztán meg nem, néha kevésnek érzem, néha bezárkózom a másik elől, átmenet- annak tekintsd csupán. rajtunk áll, ebben viszont biztos vagyok.

    hogy kit kell engedni, s kinek utánanyúlni, arra pedig nincs fekete-fehér válasz, én azt hiszem.
    nehéz kérdéseket tettél fel. és ez jó.

    VálaszTörlés