2011. július 27., szerda

Ismeretlen

fényjelenségre lettek figyelmesek a falubeliek délután 5 óra körül, szokatlanul világos lett minden, a kertben árnyékot vetettek a növények, az ég vakítóan kékké változott. Az élőlényekre tett hatása egészen különleges, az állatok kibújtak vackukból, elfelejtettek ugatni/nyávogni/röfögni, míg az emberek az utcákra sereglettek, s némi zavarral vegyes álmélkodással bámulták az eget, főképpen a fiatalok, akik egy kicsit világvége hangulatba kerültek a számukra szokatlanul erős fénytől, mert napfogyatkozás, holdfogyatkozás, az rendben van, ez azonban valami más, ám az idősebbek nem győzték ismételni, hogy ugye, ugye, nem urban legend, igenis létezik ez a jelenség, ők még emlékeznek rá, hogy kék ég, vakító fény, ragyogó színek, éles árnyékok, eleddig senki nem hitt nekik, de tessék, bebizonyosodott, hogy márpedig igenis létezik napfény.
A jelenség pedig ahogy jött, úgy távozott is.

5 megjegyzés:

  1. Jé! Erről még nem hallottam!és milyen jó,hogy maradtak még öregek,akik átélték már ezt.

    VálaszTörlés
  2. azok mindent tudnak, érdemes rájuk figyelni, ugyebár

    VálaszTörlés
  3. Itt Miskolcon épp most tapasztalhat ez a jelenség... remélem egy időre azért így marad!!! :-)

    VálaszTörlés
  4. De lökött vagy! :) Én meg már végig szinte azt hittem, hogy valóban valami fura jelenségről írsz :DD


    De Lyányok.. mit csodálkozunk.. hiszen jövőre itt a világvége :))

    VálaszTörlés
  5. hát,nálunk szabotázs van, Kata...

    miért, nálunk tényleg ismeretlen (lassan)

    VálaszTörlés