A családi

ebéd pedig úgy zajlott, hogy az egyik gyerek buliból jött haza a másik, egyébként a fővárosban lakó testvérével, de csak azért, hogy szinte rögtön forduljunk is vissza (ezúttal a harmadikot is magunkhoz vévén), mert bár a saját szülinapomat én egy kiadós sütéssel-főzéssel szoktam megünnepelni, most valahogy úgy gondoltam, elég öreg vagyok én már (öreganyád), menjünk étterembe. Most azt még nem tudom, ez mindörökké így marad vagy sem, de nem fiatalodom, tehát akár. Az étteremben a bulizós gyerek roppant álmos volt, a legkisebben kitört valami vírus, de mi így szoktuk a jeles napokat intézni, Velencében a család egyik fele beteg lett (egyszercsak), a másik fele még csak készülődött erre vagy idegeskedett ezen.*

A Legnagyobb tartotta magát, de neki meg nem ízlett az étel, mi (felnőttek) nem voltunk sem álmosak, sem betegek, az étel is ízlett, így szoktuk általában, problémamentes szülők vagyunk, nekünk (majdnem) minden jó. Alkoholt nem ittunk, mert ZM vezetett, a Legnagyobb antibiotikumot szedett még tegnap, a Legkisebb mintha erre készülődne, a Középső időnként így is az ébrenlét túlsó határán volt, én pedig magamban talán mégsem, de majd most pótolom az obligát vodka-naranccsal. Hazafelé még kiraktuk valahol az ott lakozó gyermeket, az utolsó pillanatban pedig eszünkbe jutott az egy órás itthonléte alatt neki ajándékozott granny, de ő nálunk is nagyobbat kiabált, mert a lecsója is nálunk maradt, végül minden a helyére (hozzá) került.

És vettünk még 70 darab borítékot is.

             

*másnapra a vírus távozott, persze