2011. május 22., vasárnap

Vasárnapi vers

Nemes Nagy Ágnes: Madár

Egy madár ül a vállamon,
ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
hogy minden léptem gyötrelem.
Súly, súly, súly karmait.

Hallom, fülemnél ott rajtam, bénaság,
ellökném, rám akaszkodik,
mint egy tölgyfa a gyökerét,
vállamba vájja dobog
irtózatos madár-szíve.
Ha elröpülne egy napon,
most már eldőlnék nélküle.



5 megjegyzés:

  1. Ajaj! Már megint keserű. :o(

    VálaszTörlés
  2. Ez már megint depressziósvers.


    Azt mondja nekem, hogy a problémáink hozzánk nőnek, kényszeresen cipeljük őket.
    Szükségünk van saját "madárra"?

    Rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül.

    VálaszTörlés
  3. sztem ez egy nagyon igaz vers, nagyon tudta NNA az emberi létezést

    VálaszTörlés