kifacsart citrom, olyan vagyok én egy-egy vásári nap után, pedig ugye semmi, az ember csak álldogál, meg üldögél, mosolyog, magyaráz, mi ez, nem is munka, a favágás, a bányászat, a kapálás, az igen, de vásárban lenni, ugyan már. Még az a jó, hogy az ég egy szelete mindig rám süt, s pótolja az egyébként nem publikus, de engem mélyen bántó hiányosságaimat (is).
Mi évekig vásároztunk, apukám fajátékokat készített, megfordultunk mindenfele, segytettem sokat, megértem. Azt észrevetted, hogy állandóan éhes az ember olyankor? Jönnek a nézelődök, jobb esetben vásárlók és eszik a tökipompost...megkívánod. Jön egy gyerek, pálcikás fagyival, megkívánod...hiába az otthoni csomagolt szendvics...az ilyenkor nagyon szegényes, mert érzed a kürtös kalács illatát. Aztán mindből veszel, habár bevétel még nincs:)
VálaszTörlésAzon szoktunk tűnődni a barátnőimmel, ugyan hogy lehet, hogy estére leginkább a vállunk-hátunk fáj, pedig nem is azon állunk ?!
VálaszTörlésmi most okosan csináljuk ezt, mert a szükség nagy úr, mint tudjuk, tehát nem magunkról és eredendően vagyunk ilyen bölcsek, szóval, van egy kínai a közelben, azt ebédelünk + kávé a luxus, minden többi tilos. :o)de annyi a csábítás, jaj...!
VálaszTörlésKata: nekem a lában, de rettenetesen, igaz, hogy magamra vessek, nem szép cipőben kell menni, hanem kényelmesben, ez van.
Már hogyne lenne munka :)) Nekem is a lábam szokott fájni a végére, hiába a kényelmes cipő. Meg a fejem a napsütéstől, a szám a folyamatos mosolytól, meg, meg, meg ... :))
VálaszTörlés