Egy madár ül a vállamon,
ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
hogy minden léptem gyötrelem.
Súly, súly, súly karmait.
Hallom, fülemnél ott rajtam, bénaság,
ellökném, rám akaszkodik,
mint egy tölgyfa a gyökerét,
vállamba vájja dobog
irtózatos madár-szíve.
Ha elröpülne egy napon,
most már eldőlnék nélküle.
Jaj! Igen.
VálaszTörlésAjaj! Már megint keserű. :o(
VálaszTörléshuhh, ez mély...
VálaszTörlésEz már megint depressziósvers.
VálaszTörlésAzt mondja nekem, hogy a problémáink hozzánk nőnek, kényszeresen cipeljük őket.
Szükségünk van saját "madárra"?
Rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül.
sztem ez egy nagyon igaz vers, nagyon tudta NNA az emberi létezést
VálaszTörlés